2010. július 27. kedd

júl. 27
17:42
Felülteljesítettünk, hála az OTP-nek (Portfolio)
A tegnapi erősödés után ma is az emelkedés jegyében folyt a kereskedés a pesti parketten, melyet a kedvező európai és amerikai gyorsjelentések is támogattak. A BUX végül az elmúlt napokhoz képest...
júl. 27
17:45
Ismét nyeregben a forint, hasít az euró (Privátbankár)
Javuló nemzetközi hangulatban a régiós trendet követve erősödött a forint: az eurót ma 283,18 forinton is jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 287,50 forint után. A dollárt 218,76 ...
júl. 27
18:03
Viszgálatot fontolgat a GVH (Infostart)
Vizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal annak megállapítására, miért magas az energia kiskereskedelmi árrése. A GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa egy szakmai fórumon azt mondta: elképzelhető, hogy a szabályozásból adódó piaci kockázat az ok. Polony Gergely közölte: nincs információjuk arról, hogy versenykorlátozó magatartásról lenne szó.
júl. 27
18:03
Lélektani határnál az OTP, hajrá a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,07 százalékos emelkedéssel, 22.660 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz...
júl. 27
18:05
Pár biztosítót teljesen kivégezhet a különadó (Privátbankár)
A most bevezetett különadó 85 százalékkal - 38 milliárd forinttal - növeli meg a biztosítási szektor befizetéseit, így a biztosítók kétharmada veszteséges lehet az idén, egyes biztosítók pedig eltűnhetnek a piacról - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége
júl. 27
18:21
Nőtt a lakossági banki feketelistán szereplő adósok száma (Infostart)
Nyolc százalékkal nőtt a lakossági banki feketelistán szereplő adósok száma a második negyedévben - közölte a BISZ Zrt. Központi Hitelinformációs Rendszere. Június végén 852 ezer 754-en szerepeltek a listán, csaknem 64 ezerrel többen, mint tavaly decemberben.
júl. 27
18:21
Szenved a Zwack: nem iszik a magyar (Privátbankár)
Csökkent a Zwack Unicum Nyrt. árbevétele és nyeresége az üzleti évének első negyedévében, 2010. április 1. és június 30. között, az előző év hasonló időszakához viszonyítva
júl. 27
18:39
Mik a legzsírosabb állások? Íme a top cégvezetők (Privátbankár)
Csaknem 2 milliárd dollárral a szoftvergyártó Oracle alapító-vezérigazgatója, Larry Ellison az 21. század első évtizedének legjobban fizetett cégvezetője
júl. 27
18:42
Zwack: csökkent az árbevétel és a profit az első negyedévben (ProfitLine)
Csökkent a Zwack Unicum Nyrt. árbevétele és nyeresége az üzleti évének első negyedévében, 2010. április 1. és június 30. között, az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
júl. 27
18:54
Vizsgálhatja az áramárat a GVH (Portfolio)
Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással...
júl. 27
18:57
A Mol 975 millió euró lehívatlan hitelt törölt (Infostart)
A Mol törölt 975 millió euró lehívatlan hitelt a meglévő és még le nem hívott 1,5 milliárd euró rulírozó hitelkeretéből - közölte a Mol a BÉT honlapján.
júl. 27
19:12
Elfogyott Amerika lendülete (Portfolio)
Vegyesen zárták a keddi kereskedési napot az amerikai részvényindexek. Miközben a Dow Jones már negyedik napja emelkedett, az S&P 500 és a Nasdaq nem tudtak pozitív tartományban végezni. A napközbeni...
júl. 27
19:15
Amerikai piacra szállít bort a Tokaj Kereskedőház (ProfitLine)
A Tokaj Kereskedőház Zrt. a héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját, a cég borai az idén 24 már országban találnak piacra - közölte Kiss István, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón, kedden Tolcsván.
júl. 27
19:17
Örülhet ha most megy nyaralni Horvátországba (ProfitLine)
Csökkentek a benzinárak Horvátországban, az INA kútjainál keddtől 12-13 lipával kell kevesebbet fizetni az üzemanyagokért - közölte honlapján a részben a Mol tulajdonában álló horvát olajtársaság.
júl. 27
19:48
Századvég: saját lábára kell állítani a gazdaságot (ProfitLine)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. álláspontja szerint az ország alapvető érdeke, hogy középtávon saját lábára álljon a gazdaság és ne legyen szükség folyamatosan külső források bevonására.
júl. 27
19:48
Újabb stressztesztek a láthatáron (Portfolio)
Az amerikai és az európai mintát követve India is stressztesztekkel vizsgálja meg bankjainak válságálló képességét - írja a Financial Times. Az indiai bankok feltűnően jó állapotban vészelték át a...
júl. 27
20:42
Mi lesz a munkahelyekkel? - Elégedetlenek az amerikaiak (Portfolio)
Az amerikaiak többsége szerint Barack Obama elnök elhanyagolta a munkahelyteremtés kérdéskörét - derül ki a Reuters-Ipsos friss felméréséből. A szavazók nagyobb része alig több mint három hónappal a...
júl. 27
20:45
A forint tovább erősödött estére (Infostart)
Erősödött a forint kedd estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, és drágult a kedd délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.
júl. 27
20:54
Eladó az MKB közel 10 százaléka (ProfitLine)
Eladja az osztrák BAWAG P.S.K. (BAWAG) bank a magyar MKB Bank Zrt.-ben (MKB) meglévő közel 10 százalékos tulajdonrészét.
júl. 27
21:27
Új marketingvezető a BMW Magyarország Kft.-nél (ProfitLine)
Oros Attila (39) tölti be június 1-je óta a BMW Magyarország Kft. marketingvezetői pozícióját, a területet korábban az ügyvezető, Henning Putzke felügyelte - közölte a társaság az MTI-vel.
júl. 27
21:29
Devizahitelesek, szusszanhatunk egy kicsit (ProfitLine)
Erősödött a forint kedd estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, és drágult a kedd délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.
júl. 27
22:00
Hipa: ne hibázz! (ProfitLine)
Késedelmi pótlék felszámítását kockáztatja, aki még mindig az adóhatósághoz fizeti be a helyi iparűzési adót (hipa), mivel a hipával kapcsolatos feladatok június 29-ével visszakerültek az önkormányzatokhoz. (MTI)
júl. 27
22:02
A Moody's figyelőlistára tette Budapest besorolását (ProfitLine)
A Moody's nemzetközi hitelminősítő leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Budapest főváros forint- és devizaadósságát kedden. (MTI)
júl. 27
23:06
Szeptember elején megalakulhat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (ProfitLine)
Várhatóan szeptember elsején megalakul a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI-vel.

2010. július 28. szerda

júl. 28
4:48
Kiderült: itt nyaralnak a magyar politikusok (Pénzcentrum)
Politikusaink szakítottak az egzotikus nyaralóhelyekkel, többségük idén itthon piheni ki a választások és a parlamenti munka fáradalmait. A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint a Balaton idén a legnépszerűbb desztináció a magyar utazók körében....
júl. 28
5:24
Hány frankhiteles vette be eddig a forintra váltós dumát? (Pénzcentrum)
Az elmúlt napokban sorra érkeztek a bankoktól a frankhitelesek terheinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló közlemények. Az egyik pénzintézetnél árfolyamkedvezményben részesülhetnek az adósok, máshol a hitel kiváltása esetén nem számítanak fel díjat. De ki az a frankhiteles, aki kettessel kezdődő frank árfolyamnál kiváltja a korábban átlagosan 160-as árfolyam mellett felvett hitelét?…
júl. 28
6:57
A munkajogász válaszol: megbízási szerződés és felmondás (Adózóna)
Hány megbízási szerződése lehet egy munkavállalónak egyszerre? Mit tehet, ha nem tudja elérni az önt elbocsátó céget, melynek még tartozása van? Hogyan lehet a munkaviszonyt megszűntetni? Olvasóink kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
júl. 28
7:12
Van elég tartaléka az országnak? (Privátbankár)
A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, az árvízkárokra 13,4 milliárd ment el
júl. 28
7:30
Új igazgatósági elnök a Postánál (Privátbankár)
Horváth Gergely Domonkos váltja Kalmár Istvánt a Magyar Posta Zrt. igazgatósági elnöki posztján - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-vel. Kalmár István hétfőn lemondott a Magya...
júl. 28
7:48
Egy ideig ne álmodjunk új autópályáról (Privátbankár)
Egy időre leállnak az állami és magánerőből megvalósuló (PPP) autópálya-építések, az útfejlesztéseket pedig uniós forrásból finanszírozzák
júl. 28
7:50
Online fogadások: 15 milliárdot hagy veszni az állam (Privátbankár)
Szabályozná az online szerencsejáték-piacot a Magyar Szerencsejáték Szövetség. Számításaik szerint jelenleg évi 15 milliárd forint bevételtől esik el az állam azzal, hogy a netes fogadóirodák és póker...
júl. 28
8:03
Zalaegerszeg támogatja a műszakisok utánpótlását (HR Portál)
A pótfelvételin bejutó mechatronikai hallgatók költségtérítését az első évben átvállalja a város önkormányzata Zalaegerszegen - jelentette be a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója.
júl. 28
8:05
Közszolgálati média: nem lesz jelentős elbocsátás (HR Portál)
Nem számít jelentős létszámleépítésre a közmédiumoknál az új struktúrára való áttérés nyomán Szalai Annamária. A kormánypárt médiáért felelős szakpolitikusa a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában beszélt terveikről.
júl. 28
8:06
Örömteli gyorsjelentések húzzák a piacokat (Portfolio)
A második negyedéves gyorsjelentési szezonban a profitok szintjén az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közöltek a már jelentő amerikai vállalatok, a bevételek tekintetében viszont már nem...
júl. 28
8:07
Tibetben is emelték a minimálbért (HR Portál)
Harmincöt százalékkal emelte a minimálbért a tibeti autonóm terület kormányzata ebben a hónapban - közölték illetékesek kedden azt követően, hogy az országban több helyütt is hasonló lépésre szánta el magát a helyi vezetés.
júl. 28
8:24
Fájó Zwack negyedév, de tovább dől a pénz (Portfolio)
Nincs javulás a Zwack negyedéves teljesítményében, ráadásul a papírok osztalékalapon már inkább a drága kategóriába esnek. Ennek ellenére a bebetonozott tulajdonosi struktúra és a kedvezőtlen...
júl. 28
8:26
Ázsiában kitart a jókedv - Elől a japán tőzsde (Portfolio)
Nap végére elfogyott az amerikai piacok lendülete, ennek ellenére az ázsiai indexek emelkedést mutatnak ma reggel. A sor a japán börze vezeti, a Nikkei közel 3%-kal került feljebb. Tegnap a...
júl. 28
8:27
Stabilizálódott a forint szerda reggel (ProfitLine)
Stabilizálódott a forint az euróhoz képest szerda reggel: egy euró 282,77 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg kedden este 282,49 forinton jegyezték az eurót.
júl. 28
8:29
NGM: az általános tartalék jelenleg mintegy 22 milliárd forint (ProfitLine)
A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, miután már a második félévben, döntően az árvízi károkra, 13,4 milliárd forintot ki kellett fizetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
júl. 28
8:31
Vegyesen zártak az amerikai piacok (ProfitLine)
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói kedden. A DJIA indexe 12,26 ponttal, vagyis 0,12 százalékkal 10.537,69 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,17 ponttal, azaz 0,10 százalékkal 1113,84 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,18 ponttal, azaz 0,36 százalékkal 2288,25 pontra esett vissza.
júl. 28
8:33
A Mol 975 millió euró lehívatlan hitelt törölt (ProfitLine)
A Mol törölt 975 millió euró lehívatlan hitelt a meglévő és még le nem hívott 1,5 milliárd euró rulírozó hitelkeretéből.
júl. 28
8:35
Ázsiában nagy az öröm, Európában viszont vegyesen indulhat a kereskedés (ProfitLine)
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat éreztette hatását szerdán az ázsiai tőzsdéken is: a mutatók többsége erősödött, főként a jó vállalati eredményeknek, illetve a gazdasági kilátások javulásának köszönhetően. Európa vegyesen kezdhet, Amerikában viszont egyelőre még erősödést jeleztek szerda reggel a határidős mutatók.
júl. 28
8:36
Országos munkaügyi vizsgálat a pénztárosok bére miatt (HR Portál)
Tizenkilenc megyében, kilencvenöt áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, mert a kereskedelmi szakszervezet szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt szakmai bérminimumot - írja a Magyar Nemzet.
júl. 28
8:38
Kevesebb francia keres munkát (HR Portál)
Franciaországban csökkent a munkanélküliek száma júniusban havi szinten, március óta először - adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
júl. 28
8:42
Fellebbezés: nyerésre áll a Mátraterenyére tervezett erőmű (Privátbankár)
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) az ENE Zrt. fellebbezése alapján megsemmisítette az első fokú hatóság korábbi, az erőmű engedélykérelmét elutasító hatá...
júl. 28
8:42
Nem épül több autópálya (Portfolio)
Egy időre leállnak az állami és magánerőből megvalósuló (PPP) autópálya-építések, az útfejlesztéseket pedig uniós forrásból finanszírozzák - írja a szerdai Népszava. A jelenlegi PPP (public private...
júl. 28
8:42
95(!) Tescóban vizsgálódnak a munkaügyi felügyelők (Pénzcentrum)
19 megyében, 95 áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmaibér-minimumot....
júl. 28
8:44
Megpihentek az amerikai piacok (Portfolio)
Vegyesen zárták a keddi kereskedési napot az amerikai részvényindexek. Miközben a Dow Jones már negyedik napja emelkedett, az S&P 500 és a Nasdaq nem tudtak pozitív tartományban végezni. A napközbeni...
júl. 28
8:46
Újabb olajszivárgás Amerikában (Portfolio)
Újabb olajszivárgás rázta meg Amerikát azt követően, hogy még hétfőn megsérült egy olajvezeték Michigan államban. Közel 20,000 hordónyi olaj ömlött egy patakba, a kárelhárítási munkálatokat az...
júl. 28
8:48
Óriásüzlet a távközlési szektorban (Portfolio)
Miután harmadszor is megemelte ajánlatát, a Telefonica megegyezett a Portugal Telecommal a brazil Vivoban birtokolt részesedésének kivásárlásáról, amelynek értéke eléri a 7.5 milliárd eurót - írja a...

Keresés