2010. július 2. péntek

júl. 2
10:13
Rekordot döntött az első félévben a cégbedőlések száma (Portfolio)
Júniusban 8,877-re emelkedett az első félévben fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, ami rekordot jelent. Így az év első felében összességében 15 százalékkal több cég felszámolását tették...
júl. 2
10:15
Kemény hurrikánszezonra kell felkészülni, Alex csak a kezdet (Portfolio)
Megérkezett az első, Alex névre keresztelt hurrikán a Mexikói-Öbölbe. Bár a szakértői vélemények szerint a vihar nem okoz majd jelentős kitermelés kiesést az olaj és gáz platformokon, és elkerüli az...
júl. 2
10:27
DAX - A short zárások segíthetnek emelkedni (ProfitLine)
A DAX valamivel pozitívabb képet fest a piacról, már hogyha az, hogy „van még hely” esni pozitívnak számít. Az utóbbi időben mutatott relatív ereje közel 8%-os zuhanása ellenére is egyelőre életben tartja a reményeket. (Solar Capital)
júl. 2
10:27
Szász Károly a PSZÁF új elnöke (Pénzcentrum)
Július 1-jei hatállyal Szász Károlyt nevezte ki Sólyom László köztársasági elnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élére, mandátuma hat évre szól....
júl. 2
10:29
Nyitás óta kissé megkopott a lendület Nyugat-Európában (ProfitLine)
Pénteken emelkedéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, de mintegy harminc perccel később csökkent a lendület. A börzék az előző három napot veszteséggel zárták. (MTI)
júl. 2
10:31
QQQQ ETF - A támasz még áll, de csak egy hajszálon múlt (ProfitLine)
A legutolsó paraszthajszál, kb ennyi tartotta meg az árfolyamot a sorsdöntő támasz szint felett, sőt napon belül be is nézet az alá. (Solar Capital)
júl. 2
10:33
1,8 milliárd a külkertöbblet (Privátbankár)
2010. január–áprilisban a kivitel volumene 16, a behozatalé 14%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 7, az importé 4%-ot meghaladó...
júl. 2
10:35
Az új kormány visszahozta a kkv-k optimizmusát (Privátbankár)
A június elején bejelentett kormányzati akciótervet követően tovább erősödött a K&H kkv bizalmi index értéke
júl. 2
10:45
Bágyasztó nyári hőségben, szellőre várva hintázik a forint (Portfolio)
A forint esetleges erősödése mellett szólhat a dollár tegnapi váratlanul nagy gyengülése, bár nem ártana hozzá némi hangulatjavulás is, és persze egy kevéske piaci likviditás - írja napi piaci...
júl. 2
10:45
Kínos! Negyedmillió luxusautót hív vissza a Toyota (Pénzcentrum)
Motorhiba miatt 270 ezer autót hív vissza világszerte a Toyota japán autógyár hétfőtől. Legutóbb szintén a Lexus autóival volt a gond, akkor a kormányszerkezettel adódtak problémák....
júl. 2
10:47
Minimális pluszban várakozik Európa (Portfolio)
Minimális pluszban várakoznak az európai tőzsdék, a DAX index jelenleg alig 0.5%-os emelkedést mutat. Minden figyelem a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatra szegeződik, ez lehet adhat a piacok...
júl. 2
10:49
Csak néhány kivetnivalót talált az MNB tavalyi működésében az ÁSZ (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank 2009. évi működése, irányítási és döntéshozatali rendszere összhangban volt az MNB törvény és a Bank alapító okirata előírásaival - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ)...
júl. 2
10:51
Gyászos hónap volt a június (Privátbankár)
Júniusban 1682 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ezzel minden idők második leggyászosabb hónapja lett az idei nyárelő
júl. 2
10:51
Nem tud talpra állni a hazai autópiac (Portfolio)
Tovább estek júniusban a hazai újautó értékesítések, az elmúlt hónapban ugyanis közel 30%-kal regisztráltak kevesebb járművet, mint 2009 júniusában. A havi eladások a 3-4 ezer darab körüli szinten...
júl. 2
10:53
Kánikulában a napi 4-5 liter víz sem túlzás (Privátbankár)
A hőségben akár napi 4-5 liter folyadékra is szükségünk lehet, kiváló utánpótlás erre az eredendően tiszta, ásványi anyagokat tartalmazó természetes ásványvíz
júl. 2
11:00
PSZÁF - a vezetőváltás nem érinti folyamatban lévő feladatokat (ProfitLine)
Szász Károly olyan időszakban veszi át a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetését, amikor a felügyeleti rendszer erősítésére van szükség; a szervezet élén történt vezetőváltás nem érinti a korábban a folyamatban lévő feladatokat, vizsgálatokat - közölte a szervezet pénteken. (MTI)
júl. 2
11:02
Erősödik a forint - már csak 213 forint egy svájci frank (ProfitLine)
Erősödött a forint pénteken, az eurót délelőtt 284,78 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szemben a csütörtök délutáni 286,73 forinttal, míg a svájci frank árfolyama 213 forintra zuhant a csütörtök napközben elérti 218,98 forintos rekord magas szintről.
júl. 2
11:09
Visszahívja a dm a Babylove bébiételt (Privátbankár)
A dm Kft. elővigyázatosságból visszahívja a Babylove üveges bébiételét Magyarországon is. Németországban üvegdarabokat találtak két darab babylove bio bébidesszertben (joghurttal és vegyes gyümölccsel...
júl. 2
11:21
OTP, CIB, Erste - mi lesz a már átvett euró alapú kérelmekkel? (Pénzcentrum)
A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette ugyan az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog, a részletek azonban még mindig nem ismertek, így a már elbírált és megítélt hiteleket devizában folyósítják....
júl. 2
11:27
Tart még a hitelválság - nem lehet lazítani (Privátbankár)
A hitelválság még tart, a piacok negatívan fognak reagálni az államadósság piacán egyre-másra jelentkező hatalmas egyensúlytalanságokra - olvasható a Saxo Bank prognózisában
júl. 2
11:33
Magyarország 10-20 milliárd eurós megállapodás akar az EU-val és az IMF-fel két évre (ProfitLine)
Magyarország két évre szóló elővigyázatossági megállapodást akar kötni 2011-2012-re 10-20 milliárd euró értékben az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a kormány reményei szerint a hitelezők beleegyeznek abba, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány meghaladja a 3 százalékot - nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reutersnak. (MTI)
júl. 2
11:39
Veszélyes üvegdarabok a bébiételben! Azonnali visszahívás a dm-ben (Pénzcentrum)
Németországban üvegdarabokat találtak két darab babylove bio bébidesszertben (joghurttal és vegyes gyümölccsel, 7 hónapos kortól, 190g). Elővigyázatosságból ezért a dm Kft. Magyarországon is visszahívja az érintett gyártási számmal rendelkező termékeit....
júl. 2
11:39
Kezdhetnek fellélegezni a frankhitelesek? (Portfolio)
E heti csúcsa felé kezdett araszolni ma délelőtt a forint a svájci frankkal szemben egyrészt az óvatosan optimista nemzetközi befektetői hangulat miatt, másrészt egy nemzetközi hangsúlybeli eltolódás...
júl. 2
12:03
7,8 millió forint a jegybanki átlagkereset (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank 2009. évi mérleg szerinti nyeresége 65,5 milliárd forint volt, ami 2010-ben növeli az eredménytartalék 2009. év végi állományának 9,5 milliárd forintos összegét - olvasható az Ál...
júl. 2
12:05
Senkinek sem kell az új autó (Privátbankár)
Még mindig csökken a magyarországi újautó-piac, júniusban 25,5 százalékkal kevesebb új járművet adtak el, mint az előző év azonos időszakában
júl. 2
12:06
Spanyolországban nőtt az ipari termelés, csökkent a segélykérelem (ProfitLine)
A spanyol ipari termelés a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt májusban éves szinten, miközben 4 millió alá csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma júniusban.
júl. 2
12:08
Rekordszinten a K&H; kkv-bizalmi indexe (ProfitLine)
A június elején bejelentett kormányzati akciótervet követően tovább erősödött a mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K and H kkv-bizalmi index értéke, 10 pontos emelkedést követően 6 ponton áll - közölte a bank pénteken az MTI-vel.
júl. 2
12:10
Olaj - Nincs határozott irány az árfolyamban (ProfitLine)
Az olaj árfolyama napok-, hetek óta javuló képet mutatott, mindaddig; míg a korábban is komoly fejfájást okozó 80 dollárt meg nem közelítette egy hordó értéke. (Solar Capital)
júl. 2
12:12
Megroppant az arany árfolyama tegnap (ProfitLine)
Az arany árfolyama a részvénypiaccal együtt esett hatalmasat tegnap. Ahogy már hetek óta panaszkodunk rá, az árfolyam nem volt képes erőt felmutatni, az új csúcsok elérése meg ahelyett, hogy önbizalmat adtak volna a befektetőknek, eladásokat generáltak.(Solar Capital)
júl. 2
12:14
Stagnált a munkanélküliségi ráta Európában (ProfitLine)
Az eurózónán belül a munkanélküliségi ráta májusban 10 százalék volt, mely nem jelent változást áprilishoz képest - közölte ma az Eurostat.
júl. 2
12:15
Régiós terjeszkedésbe kezd a Netrisk.hu (Pénzcentrum)
Az Enterprise Investors (EI), Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb magántőke- és kockázati tőkealap-kezelő vállalata tegnap bejelentette első magyarországi befektetését. Az Enterprise Investors magántőke alapja, a Polish Enterprise Fund VI (PEF VI) mintegy 6,4 milliárd Ft-ért (23 millió euróért) irányító többséget vásárol a Netrisk.hu-ban, Magyarország piacvezető online biztosítási vállalatában. A…
júl. 2
12:21
Csak elővigyázatosságból állapodnánk meg az IMF-fel (Privátbankár)
Magyarország két évre szóló elővigyázatossági megállapodást akar kötni 2011-2012-re 10-20 milliárd euró értékben az EU-val és az IMF-fel
júl. 2
12:23
Továbbra is nyugdíjminimumhoz kötik a gáz és távhőtámogatást (Privátbankár)
Aki június 30-ig jogosult volt gáz-, illetve távhő ártámogatásra, az automatikusan, újabb határozat nélkül élvezheti a támogatást az év utolsó napjáig - egyebek mellett ezt tartalmazza a gáz- és távhő...
júl. 2
12:33
Közel 30 milliárd forintos MakTel osztalék (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy leányvállalata, a MakTel közgyűlést tartott, melyen a 2009. üzleti év után 6,47 milliárd macedón dénár (2010. július 1-ei 4,59 HUF/MKD árfolyamon számolva mintegy...
júl. 2
12:35
Miért érdemes most a zöldenergiára koncentrálni? (Portfolio)
Részben a Mexikói-öbölben történt természeti katasztrófának is köszönhetően egyre nagyobb figyelem hárul a megújuló energiaforrásokra. Az olajszektor ugyanis szigorúbb szabályozásra számíthat,...
júl. 2
12:37
Három uniós országban 20% a munkanélküliség, és makacsul tartja magát (Portfolio)
A megelőző havi szinthez képest stagnált a munkanélküliség az Európai Unióban (9,6%) és az eurózónában (10,0%) május hónapban - derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból. A munkanélküliek száma...
júl. 2
12:39
Vártnál magasabb májusi termelői árindex az euróövezetben (ProfitLine)
A vártnál magasabb lett a májusi termelői árindex az euróövezetben éves és havi szinten, de az emelkedés üteme lassult az elmúlt két hónaphoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
júl. 2
12:51
Minden figyelem a délutáni adatokra szegeződik (Portfolio)
Minimális elmozdulásokat mutatnak ma az irányadó európai részvényindexek, a befektetők már a délutáni amerikai átfogó munkaerőpiaci jelentésre várnak. A BUX a maga 1.1%-os emelkedésével a régió...
júl. 2
12:51
Felszámolási rekord 2010 első félévében (Pénzcentrum)
Júniusban rekord beállítással 8877-re emelkedett az első félévben fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, így az év első felében összességében 15%-kal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban....
júl. 2
13:09
Két éves, 10-20 milliárd eurós hitelcsomagra törekszik a kormány (2.) (Portfolio)
A kormány vezető gazdaságpolitikusai által már jelzett, ún. elővigyázatossági készenléti hitelkeret címén 2 éves futamidejű, 10-20 milliárd eurós nagyságrendű hitelcsomagban gondolkodik 2011-2012-re...
júl. 2
13:09
Lesz-e félárú nyugdíjas- és diákjegye a BKV-nak? (Pénzcentrum)
A félárú tanuló- és nyugdíjasjegy bevezetése a BKV-nál évi 1,4-1,7 milliárd forint bevételkiesést jelentene, s azok után a közlekedési cég nem igényelhetne központi árkiegészítést, ezért a bevezetést sem a társaság igazgatósága, sem a főváros vezetése nem támogatja - áll a jövő héten ülésező Fővárosi Közgyűlés elé kerülő előterjesztésben....
júl. 2
13:11
Bankadó: kudarc a tárgyalásokon, egyoldalúan dönt a kormány (Portfolio)
Mivel a tegnapi tárgyalások sikertelenül végződtek a kormány és a bankok között, ma egy, a korábbi első tárgyalási forduló "informális eredményének" megfelelő törvényjavaslatot nyújt be a kormány a...
júl. 2
13:12
Az econet.hu zártkörű tőkeemelésről döntött (ProfitLine)
Az econet.hu Nyrt. igazgatósága zártkörű tőkeemelésről döntött csütörtökön, az alaptőke névértéken legalább 901 millió és legfeljebb 1,622 milliárd forinttal emelkedik július 5-i hatállyal.
júl. 2
13:15
Újabb dugó: felejtse el a Megyeri utat is! (Privátbankár)
Szombaton megkezdődik a Megyeri út felújítása is Budapesten, a IV. kerületben. Emiatt a környéken torlódásra kell számítani, így ajánlatos elkerülni a szakaszt - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal...
júl. 2
13:33
A NeoFM miatt emel tőkét az econet.hu (Privátbankár)
Az econet.hu Nyrt. igazgatósága zártkörű tőkeemelésről döntött csütörtökön, az alaptőke névértéken legalább 901 millió és legfeljebb 1,622 milliárd forinttal emelkedik július 5-i hatállyal. A társa...
júl. 2
13:45
Az OTP Lakástakarékpénztár is támogatja a kormány elképzeléseit (ProfitLine)
Az OTP Lakástakarékpénztár is támogatja a kormány elképzeléseit a lakástakaréki szabályok módosításairól: ha több áthidaló kölcsönt nyújthatnak, az a likviditásukat nem befolyásolja, de olcsó lakáshitelhez juttathatja az ügyfeleket - reagált a tervezett változásokra az MTI-nek az OTP Lakástakarék-pénztár.
júl. 2
13:45
Változó iparág, élénkülő kereslet (Portfolio)
A likviditás, minőség és a kereslet javulása erősíti a befektetői érdeklődést. Az európai logisztikai és ipari ingatlanpiac jellemzőinek változása tovább táplálja a befektetésre alkalmas ingatlanok...
júl. 2
13:45
Komoly változások jöhetnek a lakástakarékpénztáraknál (Pénzcentrum)
Az OTP Lakástakarékpénztár is támogatja a kormány elképzeléseit a lakástakaréki szabályok módosításairól: ha több áthidaló kölcsönt nyújthatnak, az a likviditásukat nem befolyásolja, de olcsó lakáshitelhez juttathatja az ügyfeleket - reagált a tervezett változásokra az OTP Lakástakarék-pénztár....
júl. 2
13:47
Magyar Telekom: 29,7 milliárd forint osztalék a MakTeltől (ProfitLine)
A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD (MakTel) közgyűlése a 2009. üzleti év után 6,47 milliárd macedón dénár (2010. július 1-i 4,59 forint/macedón dénár árfolyamon számolva), mintegy 29,7 milliárd forint összegű osztalék kifizetéséről határozott - tették közzé a BÉT hivatalos honlapján pénteken.
júl. 2
13:47
Az OTP és a Fundamenta üdvözli a kormány terveit (Portfolio)
Az OTP Lakástakarékpénztár is támogatja a kormány elképzeléseit a lakástakaréki szabályok módosításairól: ha több áthidaló kölcsönt nyújthatnak, az a likviditásukat nem befolyásolja, de olcsó...

Keresés