A monetáris tanács egyhangúan döntött az alapkamat tartásáról - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
A pénteki napon elszenvedett veszteségek után emelkedéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon hétfőn, miután a nap folyamán nyilvánosságra került vállalati eredmények határozták meg a befektetők hangulatát.
Míg az 50 évnél idősebbek 47 százaléka aggódik azért, hogy tovább kell dolgoznia a nyugdíjba vonulása előtt mint tervezte, ez az arány 30 év alattiaknál csak 24 százalék. Pedig, számítások szerint, ha valaki 35 évesek elkezd félretenni, akkor akár a háromszorosát összegyűjtheti annak, mint 15 ével később.
Tovább gyengült hétfőn délután a forint az euróval szemben, röviddel 16 óra előtt több mint 291 forintot kértek egy euróért a nemzetközi bankközi devizapiacon. Délelőtt tíz órakor 288,30 forinton jegy...
A Nemzetközi Valutaalap továbbra is nyitott a tárgyalásokra, ám nincs konkrét időpont a - hétvégén félbeszakadt - tárgyalások folytatására - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Irina Ivascsenko, az...
A Nokia Siemens Networks (NSN) 1,2 milliárd dollárért megvásárolja az amerikai Motorola vezeték nélküli hálózati eszközöket gyártó részlegét. Az NSN hétfői bejelentése szerint az ügylet az év végéi...
A Nemzetközi Valutaalap szerint idén a GDP 7-8%-a lehet a szlovák államháztartás hiánya, a kormánynak lépnie kell. A washingtoni székhelyű szervezet viszont jelentősen megemelte a szlovák gazdaság...
Tovább gyengült hétfőn délután a forint az euróval szemben, 16 óra után már több mint 290 forintot kértek egy euróért a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A finn partok mentén egy hajóroncs feltárása során 30 palack pezsgőre bukkant egy búvár a Balti- tengerben. Az üvegeken található keltezések szerint az 1772 és 1785 között palackozott pezsgők több mint két évszázadon át hevertek a hullámsírban....
A Nemzetközi Valutaalap továbbra is nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal, de erre vonatkozólag nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal
A tervezett magyar bankadó hátrányos következményeire hívta fel a figyelmet az osztrák gazdasági miniszter Matolcsy Györggyel tartott hétfői munkamegbeszélését követően kiadott közleményében. "Az o...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 653,44 pontos, 2,90 százalékos csökkenéssel, 21.843,38 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 25,4 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények c...
A hétvégi események után, ahogy az várható volt, az eladók uralták a hazai részvénypiacot, igaz a nap végére némiképp sikerült szépíteni, hiszen a nyitásban elszenvedett 4,26 százalékos eséshez képest zárásra mérséklődtek a veszteségek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 653,44 pontos, 2,90 százalékos csökkenéssel, 21.843,38 ponton zárt hétfőn.
Több mint egyéves mélypontra esett az amerikai lakásépítők júliusi bizalmi mutatója, ami a szakértők szerint újabb adalék az amerikai gazdasági növekedés lassulásához.
A Fővárosi Önkormányzat a Városligeti Műjégpálya felújításának folytatására szólítja fel a kivitelezőt, miután a rekonstrukciót végző cég hétfőn egyoldalúan felfüggesztette a munkavégzést - közölte a ...
Az MNB kamatvágási kampánya véget ért, egy újabb kamatvágás valószínűsége pedig rövid és középtávon is egyaránt minimálisra csökkent. Az MNB a július 19-i döntést követő kommentárjában ugyanis már arról is beszélt elképzelhető, hogy adott esetben akár kamatemelésre is kényszerülhet. Ezen markáns kommunikáció után pedig azok a piaci szereplők, elemzők is kiárazhatják a monetáris lazítás esélyeit,…
Egyáltalán nem került veszélybe a magyar gazdaság stabilitása a Nemzetközi valutaalap (IMF) delegációjának távozása miatt - mondta Matolcsy György hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
Az APEH hétfőn megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, amelyeket először a gazdálkodói szervezetek, majd a magánszemélyek és egyéni vállalkozók is megkapnak, az elektronikus bevallókat kivéve - közölte az adóhatóság.
Zárásig kitartott a befektetők bizakodása az amerikai részvénypiacokon a tegnapi kereskedésben. A vállalati gyorsjelentésekkel kapcsolatos óvatos optimizmus segítette felfelé az indexeket, ezúttal...
Közös informatikai és gyógyszer-közbeszerzésekkel mozgósítaná a kórházak "elúszó" tartalékait az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy...
Csányi Sándor, az OTP - a legnagyobb közép-kelet-európai független hitelező - elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, hogy az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt. Azt mondta, a bankadó várhatóan 31-35 milliárd forint (142 millió dollár)…
Egyes piaci elemzők szerint nincs még vége a forint mélyrepülésének. A következő napokban egészen a 300-as szintig is emelkedhet a forint euróval szembeni árfolyama - adott hangot pesszimista...
Volt már korábban is példa az IMF-tárgyalások megszakadására, például a Romániával folytatott tárgyalásokon, s végül mégis született megállapodás - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának stúdiójában hétfőn.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadásának negatív következménye már látható, elég hamar reagáltak rá a pénzpiacok, a közép- és hosszú távú hatás pedig a folytatástól függ - mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. kutatója hétfőn az MTI-nek.
A várakozások alatt maradt az IBM számítástechnikai óriásvállalat második negyedévi bevétele, mert a gyenge euró csökkentette a külföldi eladásokból származó, dollárban kifejezett összeget.
A labdarúgó világbajnokság végeztével kezd minden visszaállni a rendes kerékvágásba, ennek megfelelően a TV2 és az RTL Klub közönségarányai is magukra találtak, azonban a múlt héten is volt egy...
Rendőrök vitték el azt a fenyegetőző nyugdíjast Mágocson, aki fel akarta gyújtani a helyi postahivatalt, mivel állítása szerint túl későn kapja a nyugdíját. Az indulatos állampolgár vélhetően nem volt teljesen tisztában a lehetőségeivel, ezért döntött a bosszú mellett. Nem árt tudni, hogy aki nyit egy lakossági folyószámlát és arra kéri az ellátását, az napokkal előbb juthat a pénzéhez, mint aki a…
Minden évben több ezer nyaraló esik csalók áldozatává: elég ha taxiba ülünk, vagy bármelyik helyi nevezetességet felkeressük. Íme néhány tipp, hogyan kerüljük el a kellemetlenségeket....
Elkészült a Malév Zrt. helyzetét értékelő szakanyag, amelyből kiderül, hogy hiába tulajdonos 95 százalékban a magyar állam, mozgástere szinte nulla, ugyanis a Malév irányítását blokkolja az ötszázalék...
Az OTP Jelzálogbank kötelezettségvállalásával zárult az elő- és végtörlesztési díjak alkalmazásával kapcsolatban indult versenyfelügyeleti eljárás - közölte az OTP Bank.
Az OTP Jelzálogbank kötelezettségvállalásával zárult az elő- és végtörlesztési díjak alkalmazásával kapcsolatban indult versenyfelügyeleti eljárás, visszatérítést kapnak az érintett ügyfelek - közölte az OTP Bank hétfőn az MTI-vel.
Magyarország talán joggal vár némi rugalmasságot a nemzetközi szervezetektől, hiszen negyedik éve megszorító költségvetési politikát folytat - de rossz utat választott ehhez. Az árfolyamok rövid távon ingadozóbbá válhatnak, hosszú távon azonban több befektető dönthet úgy, kivonul az országból. Orbán Viktor szemben az árral evez?
Új finanszírozási rendszert vár a kormánytól a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a jelenlegi struktúrában 235 milliárd forint hiányzik ahhoz,...
A Philips székesfehérvári gyárában 3D-s tévékészülékekkel, a tamási üzemben az energiatakarékos LED lámpatestek gyártásával bővül a termelési profil - mondta Benedikt Laux, a holland nagyvállat Kelet-...
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerint rossz hír, hogy megszakadtak a Magyarország és a nemzetközi hitelezők közötti egyeztetések a hitelcsomag felülvizsgálatakor - írta a Bloomberg Businesweek című hetilap on-line kiadásában hétfőn.
Csányi Sándor, az OTP - a legnagyobb közép-kelet-európai független hitelező - elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, hogy az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt.
Magyarország talán joggal vár némi rugalmasságot a nemzetközi szervezetektől, hiszen negyedik éve megszorító költségvetési politikát folytat - de rossz utat választott ehhez
Stabilizálódott a forint árfolyama kedd reggel: egy euró 289,38 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg hétfőn este 289,62 forinton jegyezték az eurót. Hétfőn korábban ennél gyengébb volt a ...
Mennyit dolgozhat a gyesen lévő kismama? Kizárja-e a keresőtevékenységet a gyed? Olvasói kérdésekre az Adózóna munkajogásza dr. Viszló László válaszol.
A pénteki csúnya esés után 1 százalékon belül emelkedéssel zártak az amerikai részvénypiacok a hétfői napon, miután a pénteki napon tapasztaltnál kedvezőbb második negyedéves vállalati eredmények láttak napvilágot.
A hazai részvénypiac forgalma tegnap a korábbi napokhoz képest jelentősnek mondható 25,4 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül veszítettek értékükből. Legnagyobb mértékben az OTP, melynek árfolyama 5,64 százalékkal, 290 forinttal 4850 forintra csökkent 20,9 milliárd forintos forgalomban. Nézzük meg mit mond a várható folytatásról a technikai elemzés!
Budapesten tartják ma csúcstalálkozójukat a visegrádi országok (V4) kormányfői: Orbán Viktor miniszterelnök szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja ven...
Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának újonnan létrehozott albizottsága vizsgálja az elmúlt nyolc év foglalkoztatáspolitikai vonatkozású kormányzati intézkedéseit - mondta Varga József (Fidesz), a bizottság alelnöke.