2010. június 21. hétfő

jún. 21
9:11
Kirobbantak az ázsiai piacok kínai jegybank szombati lépése nyomán (ProfitLine)
Több technikai ellenállási pontot is áttörve egy havi csúcson zárt hétfőn a tokiói tőzsde Nikkei225 indexe. A Nikkei225 index 242,99 ponttal, 2,43 százalékkal 10.238,01 pontra emelkedett, a tokiói tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvényt követő Topix index pedig 2,02 százalékkal 902,49 pontra nőtt.
jún. 21
9:15
15%-kal kevesebben házasodtak idén áprilisig (Pénzcentrum)
Az előzetes adatok szerint 2010 első négy hónapjában 30 926 gyermek született, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 43 802 volt, ami 5,4 százalékos csökkenést jelent a 2009. január-áprilisihoz képest. A természetes fogyás 12 876 fő volt, 2111-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10…
jún. 21
9:24
Kis emelkedéssel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,46 pontos emelkedéssel, 21.720,46 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,64 százalékkal erősödött.
jún. 21
9:33
Fitch: a következő két hónapban sok minden eldőlhet Japánban (Portfolio)
A következő két hónapban eldőlhet, hogy Naoto Kan japán miniszterelnöknek sikerül-e érdemi lépéseket tennie a szigetország adósságproblémáinak megoldása felé - véli a Fitch. A nemrégiben hivatalba...
jún. 21
9:33
Regisztrációs jegy: vannak hibák (Pénzcentrum)
A MÁV-Start szerint a belföldi forgalom mintegy öt százalékát teszi ki az az utazói csoport, amely ingyen utazik, de regisztrációs jegyet vált....
jún. 21
9:35
Már a JPMorgan is a brazilokban bízik (Portfolio)
Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a JPMorgan Chase egy nagy brazil alternatív befektetési társaság megvásárlását tervezi. Az ügylet azért is érdekes, mert az USA-ban éppen a bankok...
jún. 21
9:37
Kell-e stresszelnünk a banki stressztesztek miatt? (Portfolio)
Pozitívan fogadták a pénzpiacok az EU-csúcs csütörtöki döntését a banki stressztesztek eredményeinek nyilvánosságra hozataláról. Ez azonban csak az első reakció - a teljes bizalom visszaszerzéséhez a...
jún. 21
9:42
Mi védi a távmunkást baleset esetén? (HR Portál)
A távmunka hazai elterjedésének csekély mértéke a munkáltatói és munkavállalói érdeklődés hiányára vezethető vissza. Éppen emiatt a munkavédelem sincs pontosan leszabályozva távmunka esetére. Annak jártunk utána, mit tehet a munkáltató, kit terhel a felelősség, ha véletlenül baleset történik.
jún. 21
9:42
BÉT - Minket is megmozgat a hétvégi kínai jegybanki döntés (ProfitLine)
A kínai jegybank szombati lépése nyomán, erőteljesen javult a nemzetközi befektetői hangulat, ezzel párhuzamosan pedig a kockázatvállalási hajlandóság. Mindennek köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,46 pontos, 1,64 százalékos erősödéssel 21.720,46 ponton nyitott hétfőn.
jún. 21
9:44
Hol terem a lean szakember? (HR Portál)
Ma már egyre több főiskolán és egyetem tanítják a lean eszközeit és menedzsment rendszerét, azonban az iskolapadban nem lehet mindent elsajátítani. Léteznek nagyon hasznos tanácsadói képzések, melyek rendszerint vállalati tapasztalatokra épülnek és valós környezetben zajlanak. De ezektől még nem lesz valakiből jó lean szakember.
jún. 21
9:51
Kirobbanó formában a piacok (Portfolio)
Jelentős emelkedéssel kezdték a mai kereskedést az európai részvényindexek, miután a hétvégén Kína bejelentette, hogy felhagynak a szigorú árfolyamrögzítés politikájával. Ázsiában 2% feletti...
jún. 21
9:51
Újranyitnak öt vasúti szárnyvonalat (Pénzcentrum)
Újraindulhat a vasúti forgalom öt korábban bezárt szárnyvonalon július 4-én - értesült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mára tervezett parlamenti bejelentéséről a Magyar Nemzet....
jún. 21
9:53
Dübörög a netbiznisz: jót tett a válság? (Pénzcentrum)
Hatalmas mértékben fejlődik a hazai online kiskereskedelem: míg két évvel ezelőtt még csak bő 60 milliárdos volt a forgalom, addig tavaly már megközelítette a 100 milliárdot, az idén pedig várhatóan 130-135 milliárd forintnyi termék cserél gazdát a webáruházakban....
jún. 21
10:03
Kevesebb házasság, kevesebb gyerek, kevesebb halál (Privátbankár)
Az első négy hónapban kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában
jún. 21
10:05
Narancs riasztás az Alföldön és Közép-Magyarországon (Privátbankár)
Heves zivatarok alakulhatnak ki az Alföldön és Közép-Magyarországon hétfőn, az intenzív csapadékot erős, 90 kilométer/órás széllökések is kísérhetik - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálata honl...
jún. 21
10:09
Végre magára talált a forint - Technikai elemzés (Portfolio)
Erősen kezdi a hetet a forint, megtört a gyengülő tendencia a hétfő reggeli kereskedés során. Cikkünkben azt elemezzük, hogy a továbbiakban milyen fontos szintekre kell majd figyelnünk kereskedés...
jún. 21
10:09
Vállalati bankszámlák: menekülnek az OTP-től (Pénzcentrum)
Minden cégalapításkor kötelezően bankszámlát kell nyitni az induló vállalatnak, és mivel a cégalakítások száma Magyarországon évről évre növekszik, ezért a bankszektornak ügyfélszám szempontjából garantáltan növekvő piacot biztosít a vállalati szegmens. A Dun & Bradstreet (D&B) kockázatkezelési szakértő adataiból kiderül, hogy a vállalatok 16 százaléka egynél több bankszámlával rendelkezik....
jún. 21
10:15
Új ügyvezető a Siemens Transzformátor élén (HR Portál)
A Siemens AG Energia Szektor Transzformátor üzletágvezetésének javaslatára és a Siemens Transzformátor Kft. részvényeseinek döntése alapján 2010. június 1-jétől Kurt Hainschitz kapott megbízatást a Siemens Transzformátor Kft. vezetésére.
jún. 21
10:15
Kitöréssel próbálkozhat az S&P; 500 index (ProfitLine)
Jól látszik az órás bontású grafikonon, hogy az oldalazás felső – immár támasz – vonala felett nincs erőtlenség, az index felfele rendeződik továbbra is és egy emelkedő háromszöget épít. (Solar Capital)
jún. 21
10:17
Árvíz sújtotta településeknek segített az Adecco (HR Portál)
Az Adecco nemzetközi személyzeti tanácsadó cég azonnali segélyként ásványvízzel és fertőtlenítőszerekkel támogatta az észak-keleti régió három leginkább árvíz sújtotta települését: Felsőzsolcát, Edelényt és Szendrőt.
jún. 21
10:17
Peking valutájának rugalmassá tételében a folyamatosságot hangsúlyozza (ProfitLine)
A jüan árfolyamában a hivatalos devizapiacon egyelőre nem következett be érzékelhető változás, a kínai részvénypiac viszont kisebb emelkedéssel reagált a központi bank szombati bejelentésére, miszerint fokozatosan szakít a válságidőszakra alkalmazott valutaárfolyam-politikájával és azt ismét rugalmasabbá teszi.
jún. 21
10:27
Végre egyszer a hétvégén is történik valami izgalmas (Portfolio)
Végre egyszer a hétvégén is történik valami izgalmas - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt a kínai bejelentésre utalva. A Commerzbank treasury sales vezetője szerint a jüan árfolyamának...
jún. 21
10:29
Új vezérigazgató a Synergon élén (Portfolio)
Szeptembertől a Synergon vezérigazgatói posztján Litauszki Róbert váltja a feladatkört jelenleg ellátó Lazarovits Márkot - jelentette be a társaság egy mai sajtótájékoztató keretében. A vállalat...
jún. 21
10:45
Jaksity: fokozatosan csökken a hazai börze autonómiája (Portfolio)
Semmi rációja nincs az ellentőzsde létének, de ha "nem tudunk megállapodni a bécsiekkel, akkor lesz" - nyilatkozta a Napinak Jaksity György, a Concorde Értékpapír alapító-elnöke. Jaksity szerint...
jún. 21
10:48
A nagycsaládosoknak tetszik a kormányprogram (HR Portál)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete elégedett a kormány eddig megismert terveivel és szívesen látnának egy olyan adózási rendszert, amely kedvezne a többgyerekes szülőknek - fejtette ki Székely Hajnalka, az egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 21
10:48
Erősödéssel indult ma a forint, de gyorsan korrigál (ProfitLine)
A kínai jegybank szombati döntése nyomán javuló piaci hangulat, illetve fokozódó kockázatvállalási hajlandóságnak köszönhetően erősödéssel kezdte a hetet a forint.
jún. 21
10:50
Svájci frank - csodákra ne számítsunk (devizakörkép) (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkből a fontosabb devizapárok mozgatórugóit elemezzük, értékeljük. (Commerzbank)
jún. 21
10:57
Tombol a fociláz: a férfiak a tévé előtt ragadtak (Privátbankár)
A magyarok fele követi a 19. labdarúgó világbajnokság eseményeit; a megkérdezettek 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szinte az összes mérkőzést megnézi. A legtöbben a televízióból tájékozódnak
jún. 21
10:59
Lesz ma kamatvágás? - az Ecostat szerint igen (Privátbankár)
Júniusban 5 százalékra csökkenti a monetáris tanács a jelenlegi 5,25 százalékról a jegybanki alapkamatot, és októberig nem is változtat rajta az Ecostat szerint
jún. 21
11:01
Árvíz: elkezdték a kárfelmérést (Privátbankár)
Megkezdődött az árvíz okozta károk felmérése az agráriumban, a hidakban, a vasúti vonalakon és az önkormányzati tulajdonban lévő utakon
jún. 21
11:03
Gyurcsány üzent Orbánnak: ha harc, hát legyen harc! (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc önként lemond a mentelmi jogáról, ha megvádolják, hogy "vádlói, a politikai méregkeverők" szemébe nézhessen. A volt kormányfő hétfői blogbejegyzésében leszögezte, félreismerik, ha azt...
jún. 21
11:15
Leálltak a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatai (Privátbankár)
Leálltak a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) pályázatai, a kormányváltás után egyelőre nem tudnak nyerteseket hirdetni, vagy a már megítélt támogatásokat kifizetni - közölte az NCA tanácsának elnöke hét...
jún. 21
11:15
Adójóváírás: megszüntetés és kompenzálás (Adózóna)
Az adójóváírás kivezetésének bejelentése megmozgatta az érdekképviseletek és a szakértők fantáziáját is. Kiket és hogyan kell kompenzálni a kieső nettó bér miatt?
jún. 21
11:21
Ellehetetlenítik a szakszervezeteket a Tesco-nál? (HR Portál)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint a Tesco áruházlánc vezetése továbbra is jogsértő módon akadályozza a helyi szakszervezet működését.
jún. 21
11:21
Túlkínálat miatt estek az árak a budapesti modern irodapiacon (ProfitLine)
A budapesti modern irodapiacon az erős túlkínálat miatt a bérleti díjak 10-30 százalékkal csökkentek az idén az első negyedévben - közölte az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. hétfőn az MTI-vel.
jún. 21
11:21
Az egészségügyi kormányzatnak tetszik a hamburgeradó ötlete (Portfolio)
Területi integrációt tervez az új kormány az egészségügyi intézményrendszerben - derült ki Szócska Miklós Világgazdaságnak adott interjújából. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi...
jún. 21
11:21
Balhé az Auchan-ban: csákánnyal, buzogánnyal támadtak a biztonságiakra (Pénzcentrum)
Buzogányokkal és csákányokkal felfegyverkezve támadtak 25-en egy csömöri bevásárlóközpont biztonsági őreire csütörtökön este. A nagy erőkkel helyszínre vonuló rendőrök kilenc embert állítottak elő, közülük nyolcat őrizetbe vettek és később elrendelték előzetes letartóztatásukat....
jún. 21
11:23
Tömeges leépítés az RTL Klubnál? (HR Portál)
A konkurens kereskedelmi csatornánál puhatolóznak az RTL Klub munkatársai, mivel úgy hírlik, a Reggeli című műsor után újabb rovatokat ér utol a karcsúsítás vagy a megszűnés. A csatorna programigazgatója cáfolja az információkat - írja a Napi Ász.
jún. 21
11:23
Megvalósulhat a Fidesz akciótervének 21. pontja (ProfitLine)
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága a közbeszerzési törvény módosítási javaslatát egyhangúlag, míg az idei költségvetését kormánypárti többséggel javasolta általános vitára hétfőn.
jún. 21
11:25
Egyre nagyobb a hiány a szakmunkás tanulókból (HR Portál)
Németországban egyre nagyobb hiány van ipari tanulókból - számol be a Financial Times Deutschland a német ipari és kereskedelmi kamara adataira hivatkozva.
jún. 21
11:25
Parlagfű kaszálás! Még két hét van hátra... (ProfitLine)
Június 30-ig a földterületeket használóknak, tulajdonosoknak el kell végezniük a parlagfű első kaszálását - közölte a Magyar Agrárkamara (MA) hétfőn az MTI-vel.
jún. 21
11:27
Mérséklődik a reggeli eufória az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Kissé csökkent a főbb európai tőzsdeindexek nyeresége: a másfél, illetve közel két százalékos nyereséggel nyitó londoni, frankfurti és párizsi indexek a kereskedés kezdete után másfél órával egy-másfél százalékos nyereségben álltak.
jún. 21
11:29
Russel2000 - Határozott felfelé rendeződés mutatkozik (ProfitLine)
A felfele rendeződés jól látszik a napi bontású grafikonon. Az utóbbi három gyertya hosszú kanócai némi bizonytalanságról tanúskodnak, de eközben sem esett ki az emelkedő háromszögből. (Solar Capital)
jún. 21
11:33
Bérleti díjak: hogyan alkudozzunk? (Privátbankár)
Továbbra is adott a lehetőség arra, hogy a vállalatok lealkudják irodabérleti díjaikat; nem mindegy azonban, hogy jól működő vállalat tárgyal, vagy az életbenmaradásért megy a küzdelem
jún. 21
11:35
Az amerikai nagykövet csengetett a tőzsdén (Privátbankár)
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitotta meg hétfőn szimbolikus csengetéssel a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. A BÉT közleményében emlékezt...
jún. 21
11:37
Elértük az éves hiány 85 százalékát (Privátbankár)
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – első öt havi deficitje 736,2 milliárd forint volt, az előirányzat 84,6 százaléka, szemben a múlt év első öt hónapjában kialakult 567 milliárdos hiánnyal - közölte az előzetes számokkal megegyező részletes adatokat honlapján a Magyar Államkincstár.
jún. 21
11:39
A korai nyugdíjba vonulás komoly problémát jelent (MGYOSZ) (Portfolio)
Az adó- és társadalombiztosítási rendszerek átalakítása, a korai nyugdíjba vonulás megelőzése és a vállalatok, illetve a dolgozók szemléletváltása együttesen kínálhat megoldást az európai országokat...
jún. 21
11:39
Vállalati bankszámlák: minden tizedik megszűnik (Pénzcentrum)
Minden cégalapításkor kötelezően bankszámlát kell nyitni az induló vállalatnak, és mivel a cégalakítások száma Magyarországon évről évre növekszik, ezért a bankszektornak ügyfélszám szempontjából garantáltan növekvő piacot biztosít a vállalati szegmens. A Dun & Bradstreet (D&B) kockázatkezelési szakértő adataiból kiderül, hogy a vállalatok 16 százaléka egynél több bankszámlával rendelkezik....
jún. 21
11:41
Még 10 millió felett a magyar népességszám (Portfolio)
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján április végén 10 millió 7 ezerre tehető Magyarország népességszáma. Az idei év első négy hónapjában kevesebb gyermek született, de a...
jún. 21
11:41
A munkájukat féltik leginkább az európaiak (Pénzcentrum)
A munkaerő-piaci helyzet továbbra is a legégetőbb kérdés az európai nemzetek számára. A GfK Association felmérésében résztvevő tizenegy ország közül nyolc országban a munkanélküliségtől tartanak leginkább. Ezt követi az árak és a vásárlóerő alakulása, valamint a gazdasági stabilitás miatti aggodalom. Habár a jelenlegi gazdasági helyzetet kevésbé tartják aggasztónak, ez még mindig harmadik helyen…

Keresés