2010. június 9. szerda

jún. 9
12:20
Moratórium a közüzemi díjak emelésére (Privátbankár)
A közüzemi díjak emelésének moratóriuma és az új árképzés szabályainak kidolgozása érdekében a Fidesz-frakció gazdasági kabinetje már ki is dolgozta a módosítási javaslatát - már hétfőn el is fogadhatják
jún. 9
12:22
Közbeszerzések: szűkülő kör (Privátbankár)
Ne kelljen közbeszerzési eljárást lefolytatni a nettó nyolc millió forint feletti díjazású művészek fellépését megelőzően - kezdeményezi két fideszes képviselő az Országgyűlésnek benyújtott javaslatában
jún. 9
12:24
A finnek már újra recesszióban (ProfitLine)
Újra recesszió sújtja a finn gazdaságot: a statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent január-március között, miután a megelőző negyedben 0,2 százalékos visszaesést regisztráltak.
jún. 9
12:26
A német lapok továbbra is velünk foglalkoznak (ProfitLine)
Magyarország meg akarja nyugtatni a piacokat - emelték ki a szerdai német újságok a kormányzati akciótervről beszámoló tudósításaikban. (MTI)
jún. 9
12:28
Lekonyult a BUX, csak a Richter tartja magát (ProfitLine)
A reggeli emelkedést követően meredeken csökkenni kezdett az európai piacokkal egyetemben a hazai piac is, így a BUX index, a plusz 143,62 pontos nyitás után veszteségbe került szerdán délelőtt.
jún. 9
12:30
Komollyá vált a réz árának esése (ProfitLine)
Igen komoly sérülést szenvedett el a világgazdaság növekedési kilátásait általában tükröző, igen fontos alapanyag, melynek mozgása így komoly jelzésértékkel bír. Az elmúlt hetek esése egészen az éves mélypont közelébe taszította, ami különösen fenyegető azt látva, hogy milyen komoly tetőt és 275 eleste esetén ellenállást jelent akár csak az idén bejárt útja.(Solar Capital)
jún. 9
12:36
A Fidesz nyugtatóval kínálta a pénzpiacot (Privátbankár)
Magyarország meg akarja nyugtatni a piacokat - emelték ki a szerdai német újságok a kormányzati akciótervről beszámoló tudósításaikban.
jún. 9
12:38
Ma tetőzik Tokajnál a Tisza (Privátbankár)
Tokajnál várhatóan szerdán tetőzik a Tisza; reggel 818 centiméteres vízállást mértek a folyón - mondta Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság  védelemvezetője az MTI-nek. ...
jún. 9
12:40
A régi Windowsok napjai meg vannak számlálva (Privátbankár)
Öt hét múlva, július 13-án ér véget a Windows XP 2. szervizcsomagjának (SP2) és a Windows 2000 operációs rendszernek a támogatása
jún. 9
12:48
112 millió euró bányajáradékot kellene visszafizetnie a Molnak (Infostart)
Az Európai Bizottság versenyjogi biztosa olyan kijelentéseket tett, miszerint a Molnak 112 millió eurós bányajáradékot kellene visszafizetnie az államnak. Hirtelen adni kezdték a Mol részvényeket a tőzsdén.
jún. 9
12:48
Megtört a trend - Nagyot esett a regisztrált álláskeresők száma (Portfolio)
A válság magyarországi kibontakozása óta először csökkent idén májusban a regisztrált álláskeresők állománya éves összevetésben is - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) friss...
jún. 9
12:50
Malév: csőd nem lesz, de tőkeemelés még kell (Portfolio)
A közelmúltban felröppent híreket, miszerint a Malévot csődbe kényszerítheti az állam, cáfolta a légitársaság vezérigazgatója, Martin Gauss a Portfolio.hu-nak. A vezető elmondta, hogy a kormány...
jún. 9
12:57
Öntik a MOL-t, de miért is? (ProfitLine)
Az Európai Unió versenyhatósága elrendelte, hogy a magyar olaj- és gázszolgáltatónak (MOL) 112 millió eurót, plusz a kamatait kell fizetnie, miután a magyar kormánynak korábban folyósított bányajáradéka a konkurensek által fizetettnél alacsonyabb volt. A hír megjelenését követően erős eladói nyomás nehezedett a vállalat részvényeire.
jún. 9
12:59
Földgáz - Nem hiába, megérte longolni (ProfitLine)
A hónapok óta rendezgetett sorok végre kitöréshez vezettek és begyorsulást láthattunk 4,50 felett. Első ütemben 5 dollárig jutott az árfolyam, ahol az ellenállás meg is fogta és megindult a visszatesztelési fázis. (Solar Capital)
jún. 9
13:06
Bicskanyitogató! Erre megy el az adófizetők pénze?! (Pénzcentrum)
Komoly botrányt okozott Nagy-Britanniában, hogy egy államilag finanszírozott oktatási intézményben olyan tantárgy is helyet kapott a tantervben, amelyben a magassarkú cipőben való helyes járást is oktatják....
jún. 9
13:12
Milliárdos kábítószerfogás (Privátbankár)
Óriási csapást mértek az illegális kábítószer-kereskedelemre a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai - közölte a VPOP. A pénzügyőrök  a 43. számú főúton tartott közúti ellenőrzés során megállítottak egy  b...
jún. 9
13:14
Vissza kell követelni a Moltól 30 milliárdot (Privátbankár)
Az Európai Bizottság arra utasította a magyar kormányt, hogy követeljen vissza a Moltól 30,3 milliárd forint - 112 millió euró - összegű támogatást
jún. 9
13:16
Feljelentést tett a Jobbik a Postabank-ügyben (Privátbankár)
Büntetőfeljelentést tett szerdán a Jobbik a Postabank-üggyel összefüggésben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A párt Oszkó Péter volt pénzügyminiszter személyes felelőssé...
jún. 9
13:24
Ma a MOL-t találták meg a befektetők (Portfolio)
A kedvező kínai makroadatoknak köszönhetően emelkedéssel kezdték a mai kereskedést az európai tőzsdék, azonban a lelkesedés nem tartott sokáig. Nyugaton a vezető indexek lényegében stagnálást...
jún. 9
13:30
Mit tegyünk, ha átvernek? (Privátbankár)
Egy felmérés szerint a magyar vásárlók sokszor nem is tudják, hogy megsérültek fogyasztói jogaik, de ha észreveszik, akkor sem tesznek semmit
jún. 9
13:30
A francia állam 1700 ingatlant ad el három év alatt (ProfitLine)
(MTI) - Először hirdet meg több évre szóló ingatlaneladási programot a francia állam, amely 2010 és 2013 között 1700 állami tulajdonú ingatlant érint az ország egész területén - értesült szerdán a Le Figaro című francia napilap.
jún. 9
13:32
Kiborultak a közszolgák az akcióterven (Privátbankár)
A SZEF elhibázottnak tartja azokat a kormányzati döntéseket, amelyek következtében további megszorítások sújthatják a közszolgálati munkavállalókat
jún. 9
13:34
Árvíz: munkanélküliek segítenek a helyreállításban (Privátbankár)
Több mint 2000 munkanélkülit vonnak be szerdától közmunkásként a helyreállításba a tíz, ár- és belvíz elleni rendkívüli védekezésben érintett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságon - közölte a Nemz...
jún. 9
13:42
Nem rengették meg az ingatlanpiacot az új kormány döntései (Infostart)
Nincs komoly hatással az ingatlanpiacra Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi bejelentése, miszerint a devizahiteleknél megszüntetik a jelzálogjogot, az újonnan felvett kölcsönök háromnegyede ugyanis már most is forintalapú - mondta az InfoRádiónak Murányi Ákos, a Duna House elemzője.
jún. 9
13:42
Milliárdos drogfogás - Pótkerék alatt szállították a heroint (Pénzcentrum)
Óriási csapást mértek az illegális kábítószer kereskedelemre a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, több mint hetven kilogramm nagy tisztaságú heroint fogtak el Nagylaknál....
jún. 9
13:48
Pécsi vesztegetés: előzetesben a két újabb gyanúsított (Privátbankár)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán. Hajdu István, a bíróság elnöke újságír...
jún. 9
13:48
Megemelt nyugdíjkorhatár: aláírásgyűjtés a felülvizsgálatért (Adózóna)
Aláírásgyűjtést indít a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a megemelt nyugdíjkorhatár felülvizsgálatára - mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke.
jún. 9
13:50
Az önkormányzatok szedik be újra az iparűzési adót (Adózóna)
A második félévtől az APEH helyett újra az önkormányzatok szedhetik be a helyi iparűzési adót, amennyiben a parlament még júniusban elfogadja Kósa Lajos és Zombor Gábor (Fidesz) képviselők módosító javaslatát, amely az Országgyűlés honlapján jelent meg.
jún. 9
14:00
Az egészségügyben is lép a Fidesz (Portfolio)
Az egészségügyi szakmai kamarai kötelező tagság visszaállítását, a patikaliberalizáció megállítását, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetését javasolja majd a kormánynak az...
jún. 9
14:03
Újr az önkormányzatok szedik be az iparűzési adót (ProfitLine)
A második félévtől az APEH helyett újra az önkormányzatok szedhetik be a helyi iparűzési adót, amennyiben a parlament még júniusban elfogadja Kósa Lajos és Zombor Gábor (Fidesz) képviselők módosító javaslatát, amely az Országgyűlés honlapján jelent meg.
jún. 9
14:05
Szerdától dolgoznak az ár- és belvízvédelmi közmunkások (ProfitLine)
Több mint 2.000 munkanélkülit vonnak be szerdától közmunkásként a helyreállításba a tíz, ár- és belvíz elleni rendkívüli védekezésben érintett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel szerdán.
jún. 9
14:06
Kiborultak a közszolgák az akcióterven (Privátbankár)
A SZEF elhibázottnak tartja azokat a kormányzati döntéseket, amelyek következtében további megszorítások sújthatják a közszolgálati munkavállalókat
jún. 9
14:07
1 százalékkal csökkent a görög GDP az I. negyedévben (ProfitLine)
Görögország bruttó hazai terméke (GDP) 2,5 százalékkal csökkent az idei első negyedévben éves szinten, ami meghaladta a hivatalos becslésben szereplő 2,3 százalékot - közölte a görög statisztikai szolgálat (NSS) szerdán végleges adatként. (MTI)
jún. 9
14:08
A politikával még elbírunk, de a gazdaság elég rizikós (Privátbankár)
A Figyelő és a Political Capital Országjelentése szerint a politikai kockázati index összesített értéke továbbra is alacsony, míg a gazdasági kockázati index először csúszott át a magas kockázati tartományba
jún. 9
14:09
A németek se nyelik le egykönnyen a keserű pirulát (ProfitLine)
Egyre élesebbek a tiltakozások a német kormány rekord méretű, a szakszervezetek és az ellenzék szerint leginkább a szegényeket sújtó takarékossági programja miatt. (MTI)
jún. 9
14:11
26.800.000.000 eurós lyuk tátong a francia társadalombiztosításban (ProfitLine)
(MTI) - A francia társadalombiztosítás több mint hatvanéves történetének legmagasabb deficitje várható idén - értesült szerdán több francia sajtóorgánum.
jún. 9
14:18
László Csaba: kérdőjelek sokasága az adómódosítások körül (Portfolio)
Fontos, az ország gazdaságát előremozdító lépéseket is tartalmaz a kormány tegnap bejelentett intézkedési terve, de kérdéses, hogy a 29 pont mindegyike megvalósítható-e, és sikerül-e a kívánt hatást...
jún. 9
14:20
Csak Bánfi és Csáki vágta volna tovább az MNB-kamatot (2.) (Portfolio)
Amint azt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a múlt hétfői kamatdöntési sajtótájékoztatón jelezte, valóban meggyőző többség szavazott arra a kimenetre, hogy 10 hónap után megálljon a...
jún. 9
14:22
Lassan itt a foci vb, interneten is nézheted! (Portfolio)
A magyarországi internet történetében egyedülálló vállalkozásra szövetkezett a Magyar Televízió és az Index. A netes publikum a számítógép előtt is élőben szurkolhatja végig a 2010-es futball...
jún. 9
14:24
Újra hatósági ára lesz az energiának (Privátbankár)
Ismét hatósági ára lesz a lakossági és kisfogyasztói energiának akkor, ha a parlament jóváhagyja a Rogán Antal által benyújtott két törvénymódosító javaslatot
jún. 9
14:26
Nyolcmilliárdot vesz ki a büdzséből a pálinka (Privátbankár)
A szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításával a bérfőzési szeszadó kiesik a költségvetésből, amely 8 milliárd forintot tesz ki a VPOP adatai szerint. Aki a saját kertjében megtermelt g...
jún. 9
14:33
Száz embert mozgatott meg a brit kamara önkéntes napja (HR Portál)
A vártnál is nagyobb sikert aratott a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara CR munkacsoportjának önkéntes napja, amely több céget, szervezetet, és közel száz embert mozgatott meg, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
jún. 9
14:36
Néhány milliárddal csökkenhet a bevétel a szabad pálinkafőzés miatt (ProfitLine)
A szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításával a bérfőzési szeszadó kiesik a költségvetésből, amely 8 milliárd forintot tesz ki a VPOP adatai szerint.
jún. 9
14:36
Nincs még döntés a szuperbruttósítás sorsáról (Portfolio)
Még nem született meg a döntés a kormányban a szuperbruttósítás megszüntetéséről - nyilatkozta a Reutersnek Wiedermann Helga, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kabinetfőnöke. A...
jún. 9
14:38
Elbizonytalanodott az OPEC az idei évi olaj iránti igényeket illetően (ProfitLine)
Az európai adósságválság és a túlzott készletek miatt nyomás alatt lehet a kőolaj piaca az idei év második felében - közölte az OPEC.
jún. 9
14:38
A Debreceni Csoport veszi meg a Kaiser Foodot (Portfolio)
A 2010. június 8-án aláírt megállapodás értelmében a Debreceni Csoport Húsipari Kft. megvásárolja a Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. közel 100 %-os üzletrészét. A hatályos törvények értelmében a...
jún. 9
14:40
Visszapillantó-gyár épül Mosonmagyaróváron (Portfolio)
Mosonszolnok után Mosonmagyaróváron épít visszapillantó-gyárat az indiai SMR-csoport - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón, melyről az MTI tudósít. A másfél évtizede működő üzemet kinőtték, ezért...
jún. 9
14:42
Az autósok után a biciklisek okozzák a legtöbb balesetet (Privátbankár)
Az év első öt hónapjában 71-gyel kevesebben haltak meg közúti balesetekben a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapjára szerdán feltett közlemén...
jún. 9
14:42
Mit gondol az MNB Orbán 29 pontjáról? (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank üdvözli a Kormány elkötelezettségét a költségvetési stabilizáció folytatása mellett - mondta el az MNB sajtóosztálya a Portfolio.hu kérdésére. A kiadások lefaragása és az...
jún. 9
14:54
Negyedelik is, meg nem is Simor fizetését (Portfolio)
A tegnapi ?első akcióterv? bejelentésekor elhangzott, az állami köztisztviselők bérét havi bruttó 2 millió forintban maximalizálják, beleértve a jegybankot is. [...] Bővebben! .....

Keresés