2010. június 7. hétfő

jún. 7
13:08
A májusi borulást a hedge fundok sem úszták meg (Portfolio)
Az európai államadósság problémák és az ezzel járó részvény- és hitelpiaci mélyrepülés idén a legrosszabb hónapot okozta a fedezeti alapok számára. Ennek ellenére sikerült egyelőre nagyobb...
jún. 7
13:10
Saját részvényt vettek és értékesítettek az OTP vezetői (ProfitLine)
Míg az OTP Bank Nyrt. két igazgatósági tagja összesen 11 ezer darab saját részvényt vásárolt, addig Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese 17 ezer darab saját részvényt értékesített múlt hét pénteken - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
jún. 7
13:10
Most kell lakást venned! - Bukások és sikersztorik (Portfolio)
Jelentős kereslet- és árcsökkenés; a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés növekedése; a készpénzes vásárlók túlsúlyba kerülése - immár másfél éve ezek jellemzik a lakáspiacot. Melyek a...
jún. 7
13:12
Kezd talpra állni az euró árfolyama a reggeli öntés után (ProfitLine)
Erőre kapott az euró árfolyama a dollárral szemben, ugyan még továbbra is a pénteken letört 1,20 szint alatt tartózkodik, azonban már elemelkedett a reggel elért új négy éves mélypontjának számító 1,876-as szintről.
jún. 7
13:14
Német lapok is rólunk cikkeznek (ProfitLine)
Magyarország megnyugtatja a piacokat, A magyar kormány lefújja a riadót, Magyarország el akarja oszlatni a fizetőképességgel kapcsolatos kételyeket - ilyen és hasonló címekkel számoltak be a hétfői német lapok a magyar gazdasági, illetve pénzügyi helyzettel kapcsolatos hétvégi nyilatkozatokról. (MTI)
jún. 7
13:16
Olaj - A dollár féktelen erősödése bekavart az emelkedésbe (ProfitLine)
Majdnem teljesen lerombolta a 75 dollár alatti stabilizálódását, így valószínűleg a következő napokban inkább a további csökkenésre kell számítani, mint egy esetleges kitörésre. A felfele rendeződés immár a múlté, legjobb esetben is csak 70 dollár feletti oldalazásra számíthatunk. (Solar Capital)
jún. 7
13:18
Hány ellenzéki lesz az alkotmány-előkészítő bizottságban? (Privátbankár)
Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság az alkotmány-előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A tárgysorba a kampányfinanszírozás ügyét ugyanakkor nem vették be
jún. 7
13:18
Szédületes volatilitás az OTP piacán - már pluszban a bankpapír (ProfitLine)
Szédületes volatilitás jellemzi az OTP részvény árfolyamát a mai napon a veszteséges nyitás, majd az azt követő 10 százalékos veszteségen történő felfüggesztést követően megindult felfelé a jegyzés, amely már mostanra 1 százalékos pluszban nyilvánul meg, percekkel korábban 2 százalékos előnyt is mutatott.
jún. 7
13:20
Június 29-én dönthetnek a köztársasági elnökről (Privátbankár)
A házbizottság szerdai ülésén a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök személyéről június 29-én hozzon döntést az Országgyűlés - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn....
jún. 7
13:30
Arculatot és nevet vált a SodexoPass (Adózóna)
A béren kívüli juttatásokat az adott ország jogi környezete határozza meg, így ez a jelenség egyes országokban különböző mértékű, azonban nemzetközi tendenciának tekinthető. A változó piaci környezetre reagálva a Sodexo mind a 80 országban, ahol jelenleg is működik, új nevet vezet be, és újrapozícionálja a márkát.
jún. 7
13:33
Üzemanyagárak: folytatódik az áremelés (Privátbankár)
Négy forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától. Így a benzin országos átlagos ára 340 forintra, míg a gázolajé 322 forintra nő
jún. 7
13:39
Törvénymódosítást kezdeményezhet a Magosz a gazdák érdekében (ProfitLine)
Az árvíz sújtotta területeken kialakult katasztrofális helyzet miatt várhatóan az adó- és illetéktörvények módosítását, illetve a gazdák hiteltörlesztésének megkönnyítését is kezdeményezi a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz); a szervezet egyben a kárbejelentés megtételére is felhívta a gazdálkodók figyelmét. (MTI)
jún. 7
13:41
Hol van már a 220-240 bázispontos magyar CDS-felár... (ProfitLine)
Emelkedett a hétfői londoni kereskedésben a magyar törlesztéskockázatra köthető biztosítási tranzakciók díjszabása, amely azonban így is a múlt hét végi éves csúcsok alatt jár. (MTI)
jún. 7
13:42
Új versenyszabályok a gépjárműpiacon - a hír igaz, de... (Portfolio)
A hír igaz, az Európai Bizottság elfogadta a gépjármű-ágazatot érintő új csoportmentességi rendeletet. A híresztelések egy új követelményről, amely szerint a gyártók a jövőben nem írhatják elő a...
jún. 7
13:51
Renkívüli ülés: holnap kiderül, mit akar a Fidesz (Privátbankár)
Rendkívüli frakcióülést hívott össze kedd reggel kilenc órára Lázár János, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a hétfői kormányülésen születő döntések megtárgyalására. A keddi frakci...
jún. 7
13:53
Árvíz: 2,7 milliárdos kár a MÁV-nál (Privátbankár)
A MÁV hálózatán, becslések szerint, több mint 2,7 milliárd forint kárt okozott a rendkívüli időjárás, az árvíz és viharok - mondta hétfőn Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője. A kár jelentős rés...
jún. 7
14:00
Új csúcson Magyarország nemzetközi tartalékai - Miért? (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint egy hónap alatt 637 millió euróval 34 milliárd 857 millió euróra emelkedtek május végére Magyarország nemzetközi tartalékai. Az adott hónapban...
jún. 7
14:00
4 forinttal drágulnak szerdától az üzemanyagok (Pénzcentrum)
A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a MOL szerdán bruttó 4 forinttal emeli a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is. Emelkedtek valamelyest a dollárban mért tőzsdei üzemanyagárak is, de a drágulás nagyobb részben a forint gyengülésének köszönhető....
jún. 7
14:02
Még a Bankszövetség sem ismeri a kormány terveit (Portfolio)
Nem ismerjük a kormánynak a bankokkal kapcsolatos elképzeléseit - ezzel az indoklással nem kommentálta a bankokra kivetni tervezett adó ötletét Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója...
jún. 7
14:12
Átértékelődött a cafeteria és vele a Sodexo (HR Portál)
Az egész üzletágat érintő változást követően a Sodexo is megújul, amely egyaránt érinti a vállalat külső megjelenését és szolgáltatási palettáját, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
jún. 7
14:12
Szerdától megint drágábban tankolhatunk (ProfitLine)
Szerdán 4 forinttal emeli az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból. A benzin és a gázolaj ára az emeléssel megközelíti a május eleji csúcsot, de nem éri el azt.
jún. 7
14:14
Béremeléssel az öngyilkosságok ellen (HR Portál)
A Foxconn elektronikai vállalat alig egy héten belül másodszor emelte a béreket kínai üzemében, így akarja elejét venni az öngyilkosságoknak, jelenti a Világgazdaság.
jún. 7
14:14
Az elemzők szerint teljesülhet az idei évi 3,8 százalékos hiánycél (ProfitLine)
Az első öthavi 736 milliárd forintos államháztartási deficit alig tér el a Pénzügyminisztérium korábbi prognózisától, így reális esély van arra, hogy kis túllépéssel teljesülhet az idei 3,8 százalékos hiánycél - mondták az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők.
jún. 7
14:16
Feltartóztathatatlan a digitális televíziózás térhódítása Magyarországon (ProfitLine)
Áprilisában egy hónap alatt 15 ezerrel 1,225 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma a tizennégy legnagyobb magyarországi piaci szereplő műsorterjesztő hálózatában - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) hétfőn kiadott gyorsjelentéséből.
jún. 7
14:18
Fidesz - június 29-én döntsön a Ház az államfő személyéről! (ProfitLine)
A házbizottság szerdai ülésén a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök személyéről június 29-én, kedden hozzon döntést az Országgyűlés - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője hétfőn. (MTI)
jún. 7
14:18
Négyszázmilliós ingatlanok nyakig gazban! Mit akar az eladó? (Pénzcentrum)
A brit ingatlanpiacon nem szokatlanok az egymillió font (350 millió forint) feletti adásvételek, ugyanakkor egy 1,25 millió fontról (440 millió forintról) szóló hirdetés kapcsán sokan egy vidéki kastélyra, vagy egy városi luxusingatlanra gondolnának, de ez esetben nem így van....
jún. 7
14:18
Szépen visszajöttek az amerikai határidők (Portfolio)
A délelőtti mínuszokból mostanra minimális pluszba kapaszkodtak az amerikai határidős indexek, a hangulat azonban továbbra is törékeny. Ma nem lesznek makroadatok, így a kereskedést továbbra is az...
jún. 7
14:20
A Die Presse sem hagyta szó nélkül a magyarországi eseményeket (ProfitLine)
Lejtőre küldték a tőzsdéket, a forintot és az eurót magyar politikusok utalásai arról, hogy Magyarország a csőd szélén áll - írta hétfői számában a Die Presse című osztrák napilap. (MTI)
jún. 7
14:20
Tőkét emel az MKB Bank (Portfolio)
Az MKB Bank felügyelőbizottsága június 4-én jóváhagyta az igazgatóság határozatát a bank alaptőkéjének 1,272,335,000 forinttal 16,037,704,000 forintra történő emeléséről - közölte a bank. A...
jún. 7
14:22
Pörög a német ipar a gyenge eurónak köszönhetően (ProfitLine)
A német kormányzat által ma közzétett adatok alapkán az új ipari megrendelések áprilisban havi szinten a várakozásokkal ellentétben 2,8 százalékos bővülést mutatott a márciusban tapasztalt hihetetlen 5,1 százalékos emelkedés után. Az elemzők az előző havi jelentős emelkedés után áprilisban 0,1 százalékos csökkenésre számítottak.
jún. 7
14:24
A Jobbik világos beszédet vár a kormánytól a devizahitelesek megsegítéséről (ProfitLine)
A Jobbik azt várja az új kormánytól, hogy tiszta és világos beszéddel magyarázza el a devizahitelesek problémáit megoldó stratégiájának lépéseit. (MTI)
jún. 7
14:27
Semmi különös: ha nem is tűnik úgy, meglehet a hiánycél (Privátbankár)
Öt hónap alatt értük el az előre tervezett idei hiány 84%-át, az elemzők szerint nincs gond. Kis túllépéssel meg lehet a 3,8%-os cél, hiszen közismert a magyar államháztartás szezonalitása
jún. 7
14:29
Kósa: ki igazat mond, nem lehet bajkeverő! (Privátbankár)
Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. Debrecen polgármestere elismerte, követnek el "bakikat"
jún. 7
14:36
A jegybank üdvözli a kormány elkötelezettségét (Portfolio)
A monetáris tanács a nem kamatmeghatározó ülése utáni hagyományos közleményét megtoldotta két mondattal. A monetáris tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési...
jún. 7
14:38
Két drámai év után idén már nyereségesek lehetnek a légitársaságok (Portfolio)
Nyereséges lehet idén a légiközlekedési szektor, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség prognózisai szerint a 2010-es évet a légitársaságok globálisan 2.5 milliárd dolláros nyereséggel zárják - közölte...
jún. 7
14:39
"Nem hasonló a görög és a magyar pénzügyi helyzet" (Infostart)
Nem hasonlítható össze Görögország és Magyarország pénzügyi helyzete - hangoztatta hétfőn Luxembourgban az Európai Bizottság pénzügyi felelőse, Olli Rehn. A finn biztos az euróövezeti pénzügyminiszterek találkozója előtt határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e a magyar helyzet olyatén alakulása, mint a görög.
jún. 7
14:40
Kósa kitart a véleménye mellett - Orbán nem érti (Portfolio)
Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn az Országgyűlésben reagált a szocialista Mesterházy Attila, a gazdaság...
jún. 7
14:45
Magyarország: itt a csőd, hol is a csőd? (Privátbankár)
Lejtőre küldték a tőzsdéket, a forintot és az eurót magyar politikusok utalásai arról, hogy Magyarország a csőd szélén áll - írta hétfői számában a Die Presse
jún. 7
14:45
Újabb hivatalvezetőt váltottak le (HR Portál)
A szakminiszter menesztette a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökét, adja hírül a Napi Gazdaság.
jún. 7
14:45
Az LMP újra be akarja nyújtani a pártfinanszírozásról szóló javaslatát (ProfitLine)
(MTI) - A Lehet Más a Politika (LMP) újra be akarja nyújtani a pártfinanszírozás rendbetételéről szóló törvényjavaslatát, miután azt hétfőn az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem vette tárgysorozatba és így azt nem vitatja meg a parlament.
jún. 7
14:47
Aranyárba drágulhat a jó minőségű méz ára? (ProfitLine)
Jelentősen csökkenhet az idei méztermés az utóbbi hetek esőzései miatt, Tolna megyében az akácméz szokásos mennyiségének csupán öt százaléka termett - mondta a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn az MTI-nek.
jún. 7
14:49
Kósa - 'ne tükröt átkozd, ha képed ferde' (ProfitLine)
Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn az Országgyűlésben reagált a szocialista Mesterházy Attila, a gazdaság állapotával kapcsolatos napirend előtti felszólalására. A debreceni polgármester szerint bár követnek el bakikat, mindent megtesznek azért, hogy a szocialisták által előidézett helyzetet orvosolják.
jún. 7
14:51
A görögökkel is megegyezett a Gazprom (Index)
A Déli Áramlat görögországi projektcégének létrehozásáról döntöttek.
jún. 7
14:54
Rövidtávú haszonért kockáztatná a jövőt a kormány (Portfolio)
Határozottan elutasítja a magánnyugdíjpénztárak "államosításával" kapcsolatban felröppent kormányzati elképzeléseket a Stabilitás Pénztárszövetség. Bár a pénztárak 100 százalékát tömörítő...
jún. 7
14:56
Möbius már Magyarországon nézelődik (Portfolio)
A Templeton feltörekvő piaci guruja, Mark Möbius szerint Magyarország koránt sincs olyan rossz helyzetben, mint Görögország, a tőzsdei eséseket látva pedig több lehetőség is adott a befektetők...
jún. 7
14:58
Varga: Az egykulcsos adó szintjéről tárgyal a kormány (Portfolio)
Három napon át máig ülésezik az új kormány a gazdasági akcióterv létrehozásáról, amelyet holnap napirend előtti felszólalásban ismertet Orbán Viktor miniszterelnök. Eddig nem született döntés a...
jún. 7
15:03
Kétszer annyi melegétel-utalványt rendeltek a cégek (Privátbankár)
Duplájára emelkedett az idén a tavalyihoz képest a cégek által rendelt meleg étel utalványok értéke - közölte a Sodexo Motivációs Rendszerek Magyarország
jún. 7
15:12
Érdemes most magyar részvényeket venni? (Portfolio)
Az elmúlt másfél hónapban látott részvénypiaci esésből a BUX igen erőteljesen kivette részét, a hazai benchmark ezidő alatt 15%-ot veszített értékéből, ezzel a fontosabb fejlett piaci és régiós...
jún. 7
15:14
Továbbra a bizonytalanság az úr (QUAESTOR) (Portfolio)
Az előttünk álló héten tovább folytatódhat az ideges, volatilis kereskedés a tőzsdéken, az irány várhatóan csökkenő marad. Az európai adósságproblémák a hazai költségvetési helyzettel kapcsolatos...
jún. 7
15:16
Ezek a kormány adótervei - minden a nyugdíjpénztárak államosításán múlik (Portfolio)
Vagy áttérünk az egykulcsos szja-rendszerre, vagy valódi családi adózás lesz, és az sem kizárt, hogy már az idén - e két lehetőség szerepel a Fidesz-kormány adóterveiben, amiről még ma döntés...

Keresés