A labdarúgó-világbajnokság közeledtével egyre nagyobb a kereslet a televíziók iránt, a műszaki áruházláncok a karácsonyival vetekedő forgalomra számítanak
Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most. A 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 534 ezren hívták....
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete, és a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, de a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel eltér a valóságtól, ezért azonnali intézkedésekre van szükség. Elemzők úgy vélik, Varga szombati bejelentése megnyugtathatja a piacokat, és megállíthatja a forint gyengülését. Az MSZP szerint…
Az emberek leginkább a bürokrácia, valamint a parlamenti képviselők számának csökkentésére vonatkozó kormányzati tervekkel értenek egyet a Századvég Alapítványnak a héten készített felmérése szerint, amelynek adatait vasárnap ismertették az MTI-vel.
A hitelesség helyreállításának első állomásaként értékelte Varga Mihály szombati tájékozatóját Csaba László közgazdász professzor, aki szerint a válságkommunikáció egyenes következménye volt a csütörtök-pénteki pénzpiaci reakció.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője főpolgármesterként megszüntetné a közszolgáltató cégeknél az igazgatótanácsokat, a felügyelőbizottságokat azonban megtartaná, de azok ellenzéki többségűek lennének. Tarlós István a Vasárnapi Híreknek adott interjújában beszélt arról is, hogy nem tartja korruptnak Demszky Gábort, de szerinte alkalmatlan a posztjára.
Arra a kérdésre, hogy támogassa-e a kormányzat a \"jó\" dolgokat, és igyekezzen-e visszaszorítani a \"rosszakat\" - legalábbis az általánosságnak ezen a szintjén - valószínűleg mindenki határozott...
Nyolcvanegyre emelkedett az idei bankcsődök száma a héten az USA-ban, miután ezúttal három bank bezárását jelentették be az amerikai hatóságok. 2.3 milliárd dolláros betétállománnyal rendelkezett a...
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogorup elnöke vasárnap a TV5 Monde és Radio France Inter tévé- és rádiócsatornáknak adott interjúban alaptalannak minősítette az aggodalmakat egy görögországihoz hasonló magyar adósságválsággal kapcsolatban és kijelentette, hogy nem tartja aggasztónak az euró jelenlegi árfolyamát.
Több vezető brit közgazdász szerint a jelenlegi brit parlamenti ciklus vége előtt, vagyis öt éven valószínűleg belül felbomlik az euróövezet. Az első kilépő Németország lehet
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, és kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása.
Újabb döntéseket hoznak várhatóan az euróövezet tagországainak pénzügyminiszterei hétfőn a nehezebb pénzügyi helyzetbe került tagországok támogatását szolgáló mechanizmus működésével kapcsolatban, hogy megpróbálják megnyugtatni a zóna helyzete miatt még mindig aggódó piacokat.
Elemzők szerint borúlátó befektetői hangulatban indul a kereskedés hétfőn a világ tőzsdéin. Több vezető index éves mélypontról kezdi az új hetet, az euró pedig 2006 márciusa óta a leggyengébb dollár árfolyamról indít.
A brit miniszterelnök szerint a korábban gondoltnál sokkal rosszabb a brit gazdaság helyzete, és jó eséllyel nem tarthatók az előző kormány előrejelzései. (MTI)
A kormány "a mérlegelendő lehetőségek között" fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyijövedelem-adó (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta Szijjártó Péter Lovasberényben. Az MTI...
Az afrikai csodadoktoroknak és varázslóknak még manapság is óriási hatalmuk van, de nemcsak vb-győzelmeket, gyógyulást és lelki vigaszt ígérnek. A varázserőbe vetett rögeszmés hit gyakran kegyetlen gyilkosságok indítéka, és az áldozatok ártatlan gyerekek, albínók vagy állítólagos boszorkányok.
A kormány "a mérlegelendő lehetőségek között" fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyijövedelem-adó (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta a miniszterelnök szóvivője vasárnap Lovasberényben.
Jelentősen át fog alakulni a Fidesz elnöksége - mondta Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a TV2 Napló című műsorának vasárnap bemutatott riportjában.
Magyarország esetében túlzás államcsődről beszélni - nyilatkozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a dél-koreai JoongAng Daily nevű lapnak. Jean-Claude Trichet a G20-ak pénzügyi...
Az elszámoltatásért felelős, azt koordináló kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében a kormány háromnapos rendkívüli ülésének második napján - jelentette be Lovasberényben vasárnap a...
Stressztesztnek veti alá, emellett euróövezeti katasztrófa-forgatókönyvek összeállítására kéri a brit nagybankokat a City pénzügyi felügyelete (FSA), attól tartva, hogy a brit bankokat is sújthatják a valutaunió növekvő pénzügyi problémái - írta a The Sunday Times.
Több vezető brit közgazdász szerint a jelenlegi brit parlamenti ciklus vége előtt, vagyis öt éven valószínűleg belül felbomlik az euróövezet. A The Sunday Telegraph - a legnagyobb brit vasárnapi...
Ne megszokásból add fel a sárga csekkeket, mert fizetési késedelem miatt kamatot kell fizetned a szolgáltatónak. Egy új törvény miatt május elsejétől csak akkor teljesül a megbízás, ha a pénzed megjelenik a szolgáltató számláján. Ehhez pedig postai befizetés esetén két nap kell. Eddig a villany- és gázszolgáltatók két nap késedelmet még elnéztek ügyfeleiknek, május elsejétől ez már számukra sem…
Cikksorozatunk segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Közöljük azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Összeállításunk az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki....
Az előttünk álló napok sok érdekességet tartogathatnak számunkra, hiszen azon túlmenően, hogy fontos adatok látnak napvilágot, a nemrégiben hivatalba lépett új kormány valószínűleg ismerteti, hogy...
Az eva-adóalanyiság választására jogosító - jelenleg 25 millió forintos - bevételi értékhatár átlépése esetén az eva mértéke a 25 millió feletti részre 50 százalék
Lapinformációk szerint a banki különadó, a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a bürokrácia leépítése és a minimálbéresek megadóztatása is szerepel a kormány által kidolgozott gazdasági akciótervben. A kormány mérlegeli a 16 százalék körüli személyi jövedelemadó bevezetésének lehetőségét
Az elszámoltatásért felelős, azt koordináló kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében a kormány háromnapos rendkívüli ülésének második napján - jelentette be Lovasberényben vasárnap a miniszterelnök szóvivője.
Egyelőre megszámolni sem lehet, hány épület dőlt össze, vagy roggyant meg a Borsod megyei Felsőzsolca elöntött területén a Sajó rendkívüli árvize következtében
A Bajnai-kormánynak trükkökre volt szüksége a több tízmilliárd forint közpénzt felemésztő Vértesi Erőmű életben tartásához, az előző Pénzügyminisztérium (PM) a kormány határozatát elszabotálva nem kér...
A magyar kormány talán azért túlozza el az ország pénzügyi nehézségeit, hogy új megszorító intézkedésekre készítse fel az ország társadalmát - idézte Nouriel Roubini neves amerikai közgazdászt a Bloomberg Businessweek üzleti magazin.
Dél felől azonban egyre melegebb és szárazabb légtömegek érik el hazánkat, nem véletlen, hogy a hét utolsó napján már országszerte napos idő jellemezte időjárásunkat. De ez még csak a kezdet volt, hét...
A Bajnai-kormánynak trükkökre volt szüksége a több tízmilliárdnyi forint közpénzt felemésztő Vértesi Erőmű életben tartásához, az előző Pénzügyminisztérium (PM) a kormány határozatát elszabotálva nem kérte ki az Európai Bizottság véleményét az erőmű állami támogatása tárgyában - tudta meg a Népszabadság. (MTI)
Veszélybe kerülhet a 2010-ben elérhető agrártámogatások kifizetése, mivel a támogatási rendszert ellenőrző független igazoló szervezet szerződése lejárt
Önálló köztársaságielnök-jelölt állításáról döntött az MSZP kongresszusa - a párt tanácsadó jogsegélyszolgálatot indít az indok nélkül elbocsátott köztisztviselőknek
Ismét nagyon csúnya hetet zárt a részvény, azonban most az esés okát nem külföldön kell keresni, hanem szűkebb kis hazánkban. A hét elején még megpróbálkozott megkapaszkodni a 200 napos mozgóátlag közelében azonban már kedden leszakadt róla.
A pénteki események, a gyenge májusi amerikai foglalkoztatottsági adat és a kormányzati nyilatkozatok után kipattant magyar adósságválságtól való félelmek hatására padlóra kerültek hétfőn az ázsiai részvénypiacok.
Rendkívül elromlott a hangulat pénteken az amerikai tőzsdéken is, a vezető részvényindexek 3% feletti mínuszban zártak. A Marketwatch a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adatok mellett a magyar...
Újra kivonult a CNBC stábja Magyarországra, a téma várhatóan egész nap az újabb magyar hitelességi válság lesz, több politikus és független szakértő megszólal majd. Az eseményeket folyamatosan...
A bankok nyereségének legalább egyharmadát különadó formájában elvenné a kabinet, a magánnyugdíjpénztári pénzeket pedig valamilyen módon az államháztartásba csorgatná át, így juttatná pluszbevételhez...
Az év első öt hónapjában 1.103 romát vontak be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) roma foglalkoztatás-szervezői projektjébe, amelynek fő célja a hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiacra lépésének segítése - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH).
Az econet.hu bejelentette, hogy a Sziget Kulturális Menedzser Iroda 2010. június 4-én és 5-én megrendezett első StarGarden Fesztiválon mintegy 13 ezer látogató vett részt. Az első évi látogatószám...
A kormány "a mérlegelendő lehetőségek között" fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyi jövedelemadó (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta a miniszterelnök szóvivője vasárnap Lovasberényben.