Országszerte számos rendezvényt és emlékműavatást tartanak ma a trianoni békeszerződés megkötésének kilencvenedik évfordulójára emlékezve. Az országgyűlési képviselők parlamenti emlékülést tartanak, m...
A legnagyobb európai munkavédelmi felmérés első eredményei szerint a pszichoszociális kockázatok, a stressz, az erőszak és a zaklatás egyre nagyobb aggodalomra adnak okot az európai szervezetekben - közölte az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA).
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a szövetkezetekről szóló törvény 2010. februárjában történt módosítását, mivel annak harmadik paragrafusa visszamenőleges hatályba léptetésről rendelkezik, és ez a testület szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot.
A közoktatási intézmények társadalomban betöltött szerepének újradefiniálására és a pedagógusok társadalmi megbecsülésének visszaállítására tett ígéretet Hoffman Rózsa oktatási államtitkár június 3-án - írja az MTI nyomán a fidesz.hu. A Pedagógus Nap alkalmából rendezett ünnepségen 110 díjat osztottak ki.
Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke csütörtökön azonnali hatállyal lemondott a szakmai szervezetben viselt tisztségéről - közölte a kamara az MTI-vel. Az elnök lemondását azzal indokolta, ho...
A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán - erősítette meg a cég magyarországi képviselője.
A fővárosban is készülnek a Duna áradására, mivel a folyó vízszintje hétfőn valószínűleg eléri a nyolc métert - a Római partot várhatóan teljesen elönti a Duna
A Cégszolgálatnak rövidíthető szervezet felel a cégnyilvánosságért a Cégközlöny szerkesztősége pedig a közleményekért, lehetőleg felelősségvállalás nélkül. Pedig csinos éves bevételt tudhat magáénak általuk a minisztérium. Mire jó ez a szervezeti rend és jelenleg mi múlik ezen?
A magyar gazdaság nincs vészhelyzetben, Kósa Lajos nyilatkozata a gazdaság rossz állapotáról "kicsit veszélyes játék" - idézte egy vezető feltörekvő piaci elemző véleményét a Bloomberg Businessweek. Szijjártó Péter szerint Magyarország az igazság pillanata előtt áll. A politikus badarságnak nevezte, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek és árfolyamok mozduljanak meg radikálisan
Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Franciaországban a munkanélküliségi ráta az első negyedévben magas szinten stabilizálódott: az anyaországban 9,5 százalék, míg a tengerentúli megyékben 9,9 százalék az aktív lakosság körében - közölte a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön.
Közel 5 millió felhasználó töltötte le a Skype internettelefon iPhone 3G-hez készült változatát, amely már nemcsak a Wi-Fi hálózatokon, hanem a 3G mobilhálózatokon is lehetőséget kínál a mobiltelefon-hívásoknál olcsóbb beszélgetésekre. (MTI)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél újrakötötték a szerződéseket, a közelmúltban lezajlott átszervezésekkel párhuzamosan - közölte Pécsi Norbert Sándor, a társaság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Balogh András, bangkoki nagykövet lehet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) államfőjelöltje - írja a Népszabadság a pénteki lapszámban. A lap megbízható forrásra hivatkozva közli, hogy Lendvai Ildikó...
Szépen kerestek a gazdasági kilábaláson a magyar brókercégek; tavaly 6,26 milliárd forint adózott nyereséget értek el - írja a Napi Gazdaság a pénteki számában. A lap 13 önálló befektetési szolgált...
Folyik az MMBF Földgáztároló Zrt. 700 millió köbméteres kereskedelmi létesítményének feltöltése, ami őszre fejeződik be - írja Világgazdaság a pénteki lapszámban Gáti Istvánra, a társaság vezérigazgat...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya vizsgálja a 4-es metró szerelvényeinek beszerzését - derül ki a 4-es metró építésének aktuális negyedéves jelentéséből, amelyet a Főv...
Javult a nemzetközi légitársaságok pénzügyi helyzete az első negyedévben, miután erőteljesen nőtt a személy- és teherfuvarozás - tette közzé csütörtökön a Nemzetközi Légiforgalmi Szervezet (IATA). ...
(MTI) - Az amerikai kormánynak alapvetően sikerült stabilizálni az ország pénzügyi rendszerét és gazdaságát az utóbbi két évben, a magas munkanélküliség azonban aggasztó - állapította meg csütörtöki helyzetértékelésében a központi bank elnöke.
Tegnapra már elfogyott a szerdai napon tapasztalt lendület, a befektetők a ma nyilvánosságra kerülő foglalkoztatottsági adatok előtt már óvatosabbak voltak, a részvényindexeket a technológiai részvények erősödése húzta a kereskedés végén.
Némileg feljebb tudtak kapaszkodni az amerikai piacok a nap második felében, így a vezető részvényindexek végül többségében enyhe emelkedéssel zárták a napot. A Dow 0.1, az S&P 0.4, a Nasdaq pedig...
Némileg feljebb tudtak kapaszkodni az amerikai piacok a nap második felében, így a vezető részvényindexek végül többségében enyhe emelkedéssel zártak. A Dow 0.1, az S&P 0.4, a Nasdaq pedig 1%-ot...
A forint továbbra is kellően gyenge, az időjárás viszont minden optimista várakozásnak keresztbe tehet a 2010-es szezonban, a magyar tengernél. Az előjelek pedig egyelőre jók, a statisztikák...
A Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság végzésével a Phylaxia 2010. április 27-i közgyűlésén hozott határozatainak megfelelő változásokat, így a fióktelepek törlését, az Igazgatótanács, köztük az Audit...
A reggel óta mérsékelten javuló nemzetközi befektetői hangulat segítségével kezd talpra állni a tegnapi 2.5%-os hanyatlás után a forint. A délután még tartogathat izgalmakat, jön ugyanis a rendkívül...
Ma már a 770 forintos osztalék nélkül forognak a Richter papírjai, így a tankönyvi példa alapján a kereskedés várhatóan ekkora mínuszban indulhat. 2007 után 450, 2008 után pedig 590 Ft osztalékot...
Esik az ázsiai indexek többsége a ma reggeli kereskedésben, bár csak kis mínuszokat mutatnak a tőzsdék, a befektetők úgy tűnik, hogy kivárnak a mai amerikai munkaerőpiaci jelentés közzétételét...
Megint lekonyultak az ázsiai indexek, miután a világ két legnagyobb rézfeldolgozója szerint csökkenhetnek a nyersanyag iránti igények amiatt, hogy Kína a tervei szerint visszafogná gazdasági növekedését. Emellett a befektetők egyébként is óvatosabbak, a ma délután megjelenő amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt.
A BUX 228,50 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 22.023,79 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 42,1 milliárd forint volt. A befektetők megijedtek, előtérbe került a kockázatkerülés, és azonnal kezdték eladni a magyar papírokat, beleértve a kötvényeket is. Az OTP részvények ára 160 forinttal, 2,86 százalékkal 5.440 forintra esett, forgalmuk 29,0 milliárd forintot tett ki. Nézzük mi…
Mérsékelten erősödött a forint péntek reggel az euróval szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az előző esti árfolyamhoz képest az erősödés minimális, a csütörtök reggelihez képest viszont több mint 6 forinttal drágult az euró.
Naoto Kan lett a Japán Demokrata Párt új vezetője és egyben a szigetország új miniszterelnök jelöltje A párt előző elnöke Yukio Hatoyama a rá nehezedő politikai nyomás miatt szerdán mondott le...
Elkezdték feltölteni az szőregi stratégiai gáztárolónál kiépített 700 millió köbméteres kereskedelmi tárolót. Gáti István, a tárolót építtető és üzemeltető MMBF Földgáztároló Zrt. vezérigazgatójának...
Stagnálva nyithatnak ma az európai részvényindexek, a BUX esetén a tegnapi hírdömping miatti eladási nyomásnak lehet némi visszhangja - véli Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője. A hazai piacon...
Visszaeséssel zárt a nagy ázsiai tőzsdék többsége pénteken, a meghatározó nyugat-európai részvénypiacokon viszont felfelé indulhatnak a mutatók nyitáskor.
Meghatározó ellenállásokba szaladtak a világ vezető indexei, amelyek megállították az indexek emelkedését. A magyar piac is hasonló cipőbe jár, azzal a különcséggel, hogy nekünk sikerült napon belül...
Alaposan átalakítja a hitelközvetítői piacot az ügynökök őszre kötelezővé tett vizsgarendszere. Szakértők szerint nem zárható ki, hogy az ügyfelek számára a szolgáltatások hosszabb távon drágulhatnak....
Kósa Lajos csütörtökön elhangzott mondatai nem maradtak külföldi visszhang nélkül. A The Street amerikai tőzsdei portál "A következő Görögország? Magyarország" címmel jelentetett meg egy igencsak...
Legalább részben az euró volt az oka annak, hogy Görögország már sokkal rosszabb helyzetben volt, mint Magyarország, amikor "végre megszólalt a vészcsengő"
Miután a Varga Mihály-féle tényfeltáró bizottság a hétvégén nyilvánosságra hozza a gazdaság állapotáról szóló jelentést, rá legfeljebb 72 órán belül bejelenti a kormány a gazdasági akciótervet -...
Egy hete fogadta el az olasz kormány azt a 30 milliárd dolláros csomagot, aminek részeként nyolc év alatt megszűnne a nők és a férfiak nyugdíjkorhatára közötti különbség. Az Európai Bizottság már...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,10 pontos emelkedéssel, 22.039,89 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,07 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
Az ipari termelés áprilisban 9,7 százalékkal nőtt a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint, és a kiigazítatlan számok alapján is az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes számok alapján pénteken.
A januári kiugróan jó ipari teljesítmény után februárban és márciusban kissé mérséklődött az ipar havi alapú kibocsátása, míg áprilisban újra bővülést jelez a Központi Statisztikai Hivatal ma...
Sem az európai adósságválságtól rettegő piac, sem a piactól tartó nemzetközi intézmények nem járulnak hozzá ahhoz, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikai vízióján haladjon végig az ország. A...
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 áprilisában 9,7%-kal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel - közöl...
Badarság lenne azt gondolni, hogy nem egyes politikusi nyilatkozatokra távolodott el tegnap a BUX index az európai és régiós tőzsdéktől. A BUX index még ma is lemaradó, és az alulteljesítés akár a...
Venezuela elnöke, Hugo Chavez új kötött devizagazdálkodási rendszert jelentett be 2 hete, ahol az árfolyamot a jegybank határozza meg, és dollárhoz csak az ő engedélyükkel lehet majd hozzájutni. A...