Kósa Lajos múlt heti, az államcsőddel kapcsolatos kijelentésével nem akart kárt okozni senkinek. A Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn az Országgyűlésben azt mondta: reméli, hogy csak átmeneti nehézséget okozott bárkinek, a kormány azon dolgozik, hogy a piacok számára is megnyugtató intézkedéseket hozzon.
Hétfőn kissé korrigálta korábbi veszteségeit a forint az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni aggodalmak enyhülésének köszönhetően; délután fél ötkor az eurót 284,33 forinton jegyezték a délel...
Az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszának kivitelezési munkáinak elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárást a "C-S-K-K 2009" Konzorcium , míg a 49. sz. főút-Vásárosnamény közti szakasz kivitelezését a PT M3 Konzorcium nyerte - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A nyertesek újra a korábban is annak nyilvánított konzorciumok lettek.
A reggeli megbicsaklás után szép lassan kezdtek magukhoz térni a részvénypiacok, a kezdeti veszteség nagy részét sikerült ledolgozni, ennél többre azonban nem futotta, pedig a korábbi napokban látott...
Claude Monet, Pablo Picasso, Henri Matisse, Gustav Klimt és Vincent van Gogh képei is kalapács alá kerülnek a Christie's június végi londoni árverésén, mely a brit fővárosban valaha tartott legnagyobb összértékű festészeti aukció lehet....
Kósa Lajos múlt heti, az államcsőddel kapcsolatos kijelentésével nem akart kárt okozni senkinek. A Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn az Országgyűlésben azt mondta: reméli,...
Az ország háború utáni történetének legnagyobb takarékossági programját fogadta el hétfőn a német kormány. A 2014 végéig előirányzott megtakarítások mértéke megközelíti a 90 milliárd eurót
A napokban egyre több brit gazdasági szakértő nyilvánít véleményt az eurózóna felbomlásáról . "Bár megvan az esélye annak, hogy a görögökhöz hasonlóan más országok - elsősorban Spanyolország - is...
A kormány legújabban kiszivárgott adómódosítási elképzelései 15-20%-os egykulcsos adóról szólnak. Ezen felbuzdulva a Portfolio.hu gyors számításokat végzett a hétvégén először kiszivárgott 16%-os...
Amíg Németország hajlandó áldozatokat vállalni a stabilitás megőrzése érdekében, nem fog felbomlani a közös valutaövezet. A befektetők így is a biztonság pénzügyi megoldások felé tolódnak
A vártnál kevésbé gondosan kidolgozott tervvel rendelkezik az új kormány a gazdaság problémáinak kezelésére - fejtette ki a CNBC gazdasági hírcsatornán Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő...
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) tavaly 57,1 milliárd forint hitelhez nyújtott garanciát, 6 százalékkal kevesebbhez az előző évinél - közölte Ulrich Anikó, az alapítvány ügyvezet...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,43 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.192,50 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 62,6 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Röviddel a hétfői tőzsdenyitást követően 5 százaléknál nagyobb mértékben gyengült a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX, amely negyed…
Hétfőn további csökkenéssel mélyítették pénteken elszenvedett meredek hanyatlásukat a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 1,17 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,84 százalékos, a páriz...
Varga Mihály szerint beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány. Az előző kormány hamis adatokat közölt velünk, 230 milliárd forintos különbséget találtunk a költségvetésben ahhoz képest, amit nekünk mondtak - jelentette ki az államtitkár. A Varga Mihály által megjelölt összeg a GDP mintegy 0,9 százaléka.
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) ügyfelei által okozott, de a biztosító egyesület által ki nem fizetett kárra vonatkozó - két fogyasztóvédő szervezet által jegyzett alkotmánybírósági indítván...
Tizenkét órás, váltott műszakokban, folyamatosan dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Pest megye árvíz sújtotta területein - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel. Pécsi Nor...
Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) tavaly 57,1 milliárd forint hitelhez nyújtott garanciát, 6 százalékkal kevesebbhez az előző évinél - közölte Ulrich Anikó, az alapítvány ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, az alapítvány nyilvános kuratóriumi ülésén.
Az Európai Unió ugyan megkésve és túlságosan lassan, de megkezdte a pénzügyi szolgáltatások szabályozásának átalakítását. A pénzügyi felügyeletekről szóló direktíva elfogadására hamarosan sor kerülhet
A Pénzcentrum cikksorozata segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Közlik azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Az összeállítás az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki.
A magyarok ötöde havonta vagy ritkábban él szexuális életet, kétharmada gyakran stresszel, a megkérdezettek felének pedig nagyon kevés közeli barátja van - derült ki a HáziPatika.com felméréséből.
Ötvennégy helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök június 7-i hatállyal az illetékes miniszterek javaslatára. A Fidesz a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány...
Jelentősebb mértékben, 1.6%-kal emelkedett az arany árfolyama az európai adósságválság körül kialakult feszültségek hatására. A jegyzések 1,239 dollárnál állnak, ami nem sokkal marad el az 1,250...
Csak az APEH és a rendőrség őrizné meg önállóságát a kormány új közigazgatási modelljében, értesült az Index. Mintegy 30, a kormány alá tartozó - jelenleg különböző minisztériumok fennhatósága alatt...
Orbán Viktor kormányfő kedden, a parlament 13 órakor kezdődő ülése elején ismerteti a gazdaság talpra állítását célzó, a 3,8 százalékos idei hiánycél tartásához szükséges akciótervet. A programot rendkívüli kormányülésen dolgozta ki a kabinet az elmúlt három napban, miután Varga Mihály ismertette az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését.
Úgy tűnik Magyarországnak mindössze egy napos "hírnévre" futotta részvénypiaci karmesterként. Míg pénteken az amerikai részvénypiac esésének egyik indokaként emlegették fel a magyar eseményeket,...
Csupán a pénzügyi piacokon uralkodó idegességet mutatják a magyar pénzügyi nehézségekre vonatkozó híresztelések - vélte Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke hétfő esti luxembourgi sajtótájékoztatóján.