Folytatódhat a részvénypiacok agresszív zuhanása és akár további 20%-os esés jöhet - adott hangot ismét pesszimista véleményének Nouriel Roubini. A Dr. Balsors néven elhíresült közgazdász professzor...
Rekord mértékben csökkent tavaly a földgáz felhasználása a világon a gazdasági válság miatt. A Cedigaz iparági szervezet felmérése szerint a visszaesés 3,4 százalék volt, amire eddig még nem volt péld...
Hogyan érhetjük el, hogy a háztartások csökkentsék az energiafelhasználásukat, jót téve ezzel mind a saját zsebüknek, mind a környezetnek? Ha - mondjuk - a helyi áramszolgáltató levélben tájékoztatja...
A német szövetségi statisztikai hivatal új számításai szerint kisebb a korábban valószínűsítettnél a tavalyi német államháztartási hiány: csupán 3,1 százalék, a februárban közölt 3,3 százalékos becslé...
A nap folyamán komoly mínuszokat láthattunk Európában, azonban az amerikai piacok a mínuszos kezdés után pluszba lendültek, ez pedig megfogta az eséseket. A régióban is inkább negatív a kép - a román...
(MTI) - Az MSZP-frakció még nem döntött, miként szavaz a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, illetve magyar állampolgárságról szóló fideszes előterjesztésekről.
Ónod térségében továbbra sem lehetnek nyugodtak az árvízi védekezők, a település közelében folyik a Sajó a Tiszába, amely visszaduzzasztja a vizet; homokzsákokkal magasítják, erősítik a töltést - info...
Újabb volt szocialista képviselőt gyanúsítottak meg Hunvald-ügyben: Szabó Zoltánt tettestársként, folytatólagosan elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítják önkormányzati ingyentelefonja miatt
Az európai adósságválság súlyos kockázatot jelent az amerikai és a globális gazdasági kilábalásra - foglalt állást az amerikai központi bank egy vezető tisztviselője.
Az euró erősödött a dollárhoz képest pénteken késő délután, miután az Európai Központi Bank elnöke kijelentette: a közös európai fizetőeszköz nincs veszélyben, az euró megbízható valuta. Pénteken 1...
Árfolyamesés helyett inkább megnyugvással fogadták a pénteki kereskedés kezdetén az amerikai bankok részvényei a csütörtökön elfogadott pénzügyi reformcsomagot. A Bank of America és a Citigroup 4, a...
Az euró erősödött a dollárhoz képest pénteken késő délután, miután az Európai Központi Bank elnöke kijelentette: a közös európai fizetőeszköz nincs veszélyben, az euró megbízható valuta. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 283,25 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 21.681,28 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 41,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhén erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A K&H Bank június 1-től a svájci frank alapú jelzáloghitelek forintra váltását a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamán biztosítja ügyfelei számára, amíg a svájci frank és a forint keresztárfolyam tartósan - legalább 30 napon át folyamatosan (egy teljes törlesztési perióduson át) - nem csökken 175 forint alá, közölte a bank az MTI-vel.
Szerbiának a Jugoszlávia széthullása után a határokon kívül rekedt szerb közösség miatt nem érdeke, hogy ellenezze a kettős állampolgárságról benyújtott magyar törvényjavaslatot, ugyanakkor nem szeret...
Az európai adósságválság súlyos kockázatot jelent az amerikai és a globális gazdasági kilábalásra - foglalt állást az amerikai központi bank egy vezető tisztviselője. (MTI)
Az idei első négy hónapban Görögország időarányosan túlteljesítette az államháztartási hiány lefaragására tett saját vállalását - 41,5 százalékos a deficitcsökkenés
A Nestlé Hungária Kft. visszahívja az Alta Rica, Cap Colombie és Espresso instant kávé termékcsaládot - tette közzé a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal pénteken honlapján.
Némileg javult a fizetési fegyelem idén Európában - derül ki az Atradius felméréséből. Vanek Balázs, a hitelbiztosító országigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a német cégek fizetnek a leggyorsabban, a rangsor végén az olasz és spanyol vállalatok állnak, tőlük a vevők átlagosan 72 nap után jutnak a pénzükhöz.
A holnap este sorra kerülő UEFA Bajnokok Ligájának győztese soha ennyi pénzt nem tehetett még zsebre a legrangosabb európai labdarúgó kupa elhódításáért. De nem csak a bajnok jár majd jól, hiszen a mérkőzés a teljes európai gazdaság számára mintegy 351,5 millió euró bevételt jelent
(MTI) - Az euróövezet országainak gyengélkedésével, valamint az amerikai és más fejlett gazdaságok lelassulásával az elkövetkező hónapokban erősen romlani fog a befektetői környezet - jósolta a CNBC gazdasági hírtelevízióban Nouriel Roubini neves amerikai közgazdász. (MTI)
Támogatja a Tesco, hogy megtiltsák az alkohol tartalmú termékek önköltség alatti áron történő forgalmazását Nagy-Britanniában - közölte a társaság. Az új brit kormány minimum árat szabna az italoknak...
A kezdeti gyengélkedés és rossz piaci hangulat után az optimizmus lett úrrá az amerikai tőzsdén, így a Dow Jones 1.25, az S&P 500 1.50, a Nasdaq pedig 1.14%-os emelkedéssel fejezte be a pénteki napot...
Ismét csökkentette a pénzügyi mentőcsomag költségére vonatkozó becslését az amerikai pénzügyminisztérium. Mai közleményében a pénzügyminisztérium tudatta: 11.4 milliárd dollárral 105.4 milliárd...
A korábbi ígéretekkel ellentétben csak szombat délutánra készül el a Fidesz-kormány programja. Pénteken azért hiányzott több meghatározó képviselő az országgyűlés üléséről, mert még az utolsó...
Nemcsak az időjárás volt rendkívül mostoha a héten Magyarországon, hanem a nagyon borongós nemzetközi befektetői hangulat hatása is erősen érződött idehaza. Óriási eszközár-esések következtek be az...
A korábbi napok veszteségei után a pénteki kereskedési napon emelkedéssel tudtak zárni az amerikai részvénypiacok, igaz az indexek mozgása eléggé hektikusra sikeredett, miután a befektetők továbbra is aggódnak az európai adósságválság kapcsán. A nap folyamán a Dow index járt a lélektani 10.000 pontos határ alatt is.
Mobil laboratóriumokat állít üzembe a biotermesztést és a termékeket ellenőrző Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A három kisteherautó évente és országszerte legalább 500 ellenőrzést végez majd a mintegy 1500-1900 hazai ökológiai gazdaságban. Ez is erősíti a garanciát arra, hogy azt a terméket, amely hivatalos tanúsítvánnyal rendelkezik, biztosan megfelelő helyen és módon termesztették....
Az amerikai pénzügyminisztérium legújabb kalkulációja szerint a hitelválság kapcsán nyújtott szövetségi bankmentőcsomag végül kevesebbe került az adófizetőknek, mint azt korábban számították. (MTI)
Széles körű egyetértés mutatkozott az európai uniós tagországok pénteki pénzügyminiszteri tanácskozásán abban, hogy szankciókkal kell sújtani azokat a tagállamokat, amelyek nem teljesítik a gazdasági válsághelyzet elkerülése, illetve elhárítása érdekében szükséges stabilitási célkitűzéseket - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli megbeszélés után tartott…
A Nestlé Hungária Kft. visszahívja az Alta Rica, Cap Colombie és Espresso instant kávé termékcsaládot - tette közzé a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal pénteken honlapján.
A Linamar Hungary Nyrt. 88 millió forint adózott nyereséget ért el 2010 első negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 382 millió forint volt a profitja - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Ma nyújtja be programját az Országgyűlésnek Orbán Viktor leendő miniszterelnök. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban úgy fogalmazott: a kijelölt kormányfő "a következő kormány miniszterelnök...
A vízfogyasztásunk viszont jelentősen csökkent annak ellenére, hogy a lakások komfortszintjét leíró számok jelentősen javultak. A rendszerváltás évétől, 1990-től 2009-ig Magyarország lakásállománya 11,7 százalékkal növekedett, a háztartásokban felhasznált energia viszont 5,3 százalékkal csökkent
(MTI) - Nem lehet eltérően szabályozni a nemzeti szocialista és a kommunista diktatúrák bűneinek tagadását - mondta a fideszes Balsai István a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról szóló javaslat expozéjában pénteken az Országgyűlésben.
A magyar gazdaság relatív energiaigényessége 2009-ben 1,5 százalékkal tovább csökkent, azaz ilyen arányban javult az energiafelhasználás hatékonysága a gazdaságban - olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2009 című kiadványából.
Az internetes hangátvitel (VoIP) egyik óriása, a Skype tegnap adott ki egy közleményt, melyben az áll, hogy a cég várakozásai szerint a regisztrált felhasználók száma 2015-ig közel duplázódhat,...
Az idei első négy hónapban Görögország időarányosan túlteljesítette az államháztartási hiány lefaragására tett saját vállalását: a görög pénzügyminisztérium pénteki közlése szerint január elejétől április végéig 6,31 milliárd eurós volt a hiány, szemben a tavalyi első négyhavi 10,79 milliárddal. (MTI)
Az idei első négy hónapban Görögország időarányosan túlteljesítette az államháztartási hiány lefaragására tett saját vállalását - 41,5 százalékos a deficitcsökkenés
A szocialista politikus azt mondta: nem lepte meg a gyanúsítás a Hunvald-ügyben, de furcsállja, miért ilyen "nyakatekert módon" indítottak ellene eljárást.
Az európai adósságválság súlyos kockázatot jelent az amerikai és a globális gazdasági kilábalásra - foglalt állást az amerikai központi bank egy vezető tisztviselője.