2010. május 21. péntek

máj. 21
8:17
Nem hagyta annyiban a szakszervezet: hétfőn mégis lesz sztrájk a British Airways-nél (HR Portál)
Ötnapos sztrájkba kezdenek hétfőn a British Airways (BA) légi utaskísérői, miután csütörtökön a londoni fellebbviteli bíróság megsemmisítette a sztrájkra korábban kimondott bírói tilalmat.
máj. 21
8:42
Bírósághoz fordult a mozdonyvezetők sztrájkja miatt a MÁV (HR Portál)
A MÁV Trakció Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult csütörtökön, azt kérte, hogy állapítsa meg a Mozdonyvezetők Szakszervezete által május 22-én, szombaton 8 óra és 14 óra között időre kilátásba helyezett sztrájkjának jogellenességét - közölte a MÁV Trakció Zrt. csütörtökön közleményben az MTI-vel.
máj. 21
8:45
Meredeken csökkentek az ázsiai részvénypiacok (ProfitLine)
Pénteken sem bántak kesztyűs kézzel az ázsiai részvénypiacokkal, a tegnapi amerikai, egy éve nem látott zuhanás után. Az ázsiai piacokon is aggasztotta a befektetőket, hogy az európai pénzügyi és politikai krízis mellett negatív hírek érkeztek az amerikai gazdaság felől is.
máj. 21
8:47
Semmi jóra nem számíthatunk az európai piacokon (ProfitLine)
Jókora árfolyam csökkenésre lehet számítani az európai piacokon pénteken, miután a világgazdasági fellendülést fékező tényezők miatt mélyülő aggodalmak hatására jelentős esés mutatkozott Amerikában és Ázsiában is.
máj. 21
8:48
Újra járható az M1-es, de csak Győr felé (Privátbankár)
Hajnali öt órakor mindkét sávon megindulhatott a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé. A Budapest irányába vezető oldalon legkésőbb szombat délelőtt adják át az utat. Az Állami Autópálya-k...
máj. 21
8:48
Idén még nem esett ekkorát a Dow (Portfolio)
A nap folyamán végig tűz alatt álltak az amerikai tőzsdék, a zárás előtti percekben pedig újabb lendületet vettek lefelé, így csaknem napi mélyponton állapodtak meg. A Nasdaq 4.1, a Dow 3.5, az S&P...
máj. 21
8:48
Nálunk is drágulhatnak a tejtermékek (Pénzcentrum)
Németország és Ausztria után Magyarországon is emelkedhet a tej és a tejtermékek ára -írja a Magyar Nemzet....
máj. 21
8:49
A fokozódó bizalmatlanság egyre nagyobb mínuszokat eredményez (ProfitLine)
Újabb komoly gyengülést szenvedtek el a nemzetközi indexek csütörtökön, az S&P 500 3%,, a Nasdaq 4%-kal gyengült, az EU-s indexek két hetes mélyponton zártak. Az esésben leginkább a pénzügyi papírokat dobták el maguktól a befektetők, de az alapanyag gyártókat sem kímélték, a főbb európai bankokat tömörítő indexe 1.9%-kal, az európai alapanyag gyártók indexe 4.2%-kal csökkent. (Solar Capital)
máj. 21
8:50
Jobb a helyzet - apadnak a folyók (Privátbankár)
Az éjszakai órákban nem történt rendkívüli helyzet az árvízzel sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a folyók, ha igen lassan is, de apadnak. A 3-as utat is megnyitották
máj. 21
8:50
Lefelé nyomják Ázsiát is (Portfolio)
Jelentős, 4% körüli eséssekkel zárták tegnap az amerikai tőzsdék a kereskedést és az ázsiai részvénypiacokon is negatívra fordult a hangulat ma reggel, a Nikkei 2.5%-kal értékelődött le. Az...
máj. 21
8:52
Prosztata-riadó: a sok szexben a kulcs (Privátbankár)
A férfiak jelentős részének tudomása van a prosztatája létezéséről, ugyanis számtalan kellemetlen tünet okozója lehet ez a szerv. Amíg jól működik, jelenléte teljesen észrevétlen marad
máj. 21
8:52
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: CSÚNYA ESÉS LETT A VÉGE -tegnap is folytatódott az...
máj. 21
8:54
Ne tűrjük a fogkövet, mert veszélyes! (Privátbankár)
A fogkő látványnak sem kellemes, viszont ezen kívül más problémákhoz is vezethet, mint az ínyvérzés, a kellemetlen szájíz és szájszag
máj. 21
8:54
Fellélegezhetnek a devizahitelesek? - "Piszkálják" az eurót (Portfolio)
Szokatlanul nagy, 2%-os napon belüli erősödést mutatott tegnap este két óra leforgása alatt az euró a dollárral szemben és ezzel egy időben a svájci frankkal szemben is, amely mozgások láttán ismét...
máj. 21
8:56
Strauss-Kahn: a franciáknak és a németeknek nem kell sietniük a hiánycsökkentéssel (Portfolio)
Németországnak és Franciaországnak nem kell sietnie a deficitlefaragással, hiszen ezzel árthatnak a növekedésnek - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. ...
máj. 21
8:58
Cégbíróság a Magyar Telekomnak: nem (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a cégbíróság felfüggesztette azt az eljárást, ami a 2010-es közgyűlési határozatok által generált cégadat-változásokat volt hivatott bejegyezni. A Magyar Telekom...
máj. 21
9:00
Bogsch Erik maradt a MAGYOSZ élén (Portfolio)
Ismét Bogsch Eriket, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatóját választotta meg a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) május 20-i közgyűlése a szövetség...
máj. 21
9:06
Nem lehet tudni, mi lesz a Magyar Telekommal (Privátbankár)
A Magyar Telekom kézhez vette a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság 2010. május 20-i keltezésű végzését, amelyben a Cégbíróság elrendelte a 2010. április 7-i közgyűlési határozatok eredményeképpen beköve...
máj. 21
9:06
Élet a 200 napos alatt - Technikai elemzés (Portfolio)
Itt a vége fuss el véle. Sokasodnak a jelek a grafikonokon, amelyek azt jelzik, a hosszú távú emelkedő trendnek vége, és helyét átveszi a medve piac. Ma reggel az S&P500, a DAX és BUX indexeket,...
máj. 21
9:06
Mikor indulnak újra a lezárt mellékvonalak? (Pénzcentrum)
Akár már néhány hónapon belül helyreállítható a forgalom a tavaly decemberben leállított mellékvonalakon....
máj. 21
9:08
Kulcsszintek közelében az OTP - Jó lesz figyelni (Portfolio)
Amikor mi bezártunk, Amerika még magasabban állt, mint ahol tegnap végül megállapodott, ráadásul Ázsia is esett ma reggel, ez a nap elején a hazai piacon is további lejtmenetet eredményezhet - véli...
máj. 21
9:08
Családi pótlék: 50 igazolatlan után ugrik a pénz (Pénzcentrum)
A kormánypárti képviselők által benyújtott törvénymódosítás szerint azoknál a családoknál, ahol a tanköteles korban lévő gyerek igazolatlan hiányzásainak száma eléri az 50-et, készpénz helyett a pótlék összegének megfelelő természetbeni juttatást kapnak a szülők. Gyakran a deviáns szülők magatartása miatt nem járnak a gyerekek iskolába, ezért is szükséges, hogy a családi pótlékot az iskolába…
máj. 21
9:10
Hamarosan megismerhetjük a KKV-k energiapiaci szokásait: már versenyeznek értük (Portfolio)
Hamarosan bővebb információkhoz juthatunk a hazai KKV-szektor energiagazdálkodási szokásairól, köszönhetően egy, a közeljövőben megjelenő tanulmánynak. A méreteiből adódóan ez a szegmens viszonylag...
máj. 21
9:15
Sikeresen vizsgázott a NEXON új hoszting szolgáltatása (HR Portál)
Felhő alapú hoszting szolgáltatásként is elérhetők a NEXON HR megoldásai. Az 50 milliós beruházással létrehozott szolgáltatás már bizonyította stabilitását; 2010 januárjában 20 000 munkavállaló nyilatkozott a NEXON felhőben cafeteriakerete felhasználásáról.
máj. 21
9:17
Családi pótlékkal nevelnék meg a deviáns szülőket (HR Portál)
Gyakran a deviáns szülők miatt nem járnak a gyerekek iskolába, ezért kívánja a családi pótlékot az iskolába járáshoz kötni a KDNP - mondta a Népszabadságnak Harrach Péter. A frakcióvezető szerint már az első Orbán-kormány alatti iskoláztatási támogatásnak is pozitív hatása volt.
máj. 21
9:18
Veszteséggel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,60 pontos csökkenéssel, 21.904,93 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,27 százalékos gyengülést jelent. Veszteséggel zártak a New York-i és az ázsiai tőzsdék, és az előző napi jelentős gyengülésüket tetézve eséssel nyitottak az európaiak.
máj. 21
9:18
Az OTP 200 millió euró hitelt vesz fel (ProfitLine)
Az OTP Bank számára 200 millió euró (246 millió dollár) hitelt szervez több bank - közölték a szervezők még csütörtökön. (MTI)
máj. 21
9:20
Megerősítést nyert a 0,2 százalékos német gazdasági bővülés (ProfitLine)
A német szövetségi statisztikai hivatal pénteken közölt végleges adatai szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 1,6 százalékkal bővült éves összevetésben, mely megegyezett az előzetesen nyilvánosságra hozott adatokkal
máj. 21
9:24
Történelmet ír Amerika a pénzügyi szektor reformjával (Portfolio)
Történelmi jelentőségű, a pénzügyi rendszer jelenlegi működésének számos lényeges elemét felforgató reformcsomagot fogadott el magyar idő szerint tegnap este az amerikai szenátus, az...
máj. 21
9:24
Nem látják a cégek a fejlesztési lehetőségeket (Pénzcentrum)
Alig egy százalék a vállalatok a GDP arányos k+f költése Magyarországon. A következő tíz évben nagy erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy 2020-ra esélyünk legyen elérni az Európai Unió stratégiájában meghatározott 3%-os szintet - írja a Világgazdaság....
máj. 21
9:26
Újabb lépést tettek a szolgáltatók a miden eddiginél gyorsabb mobilhálózatok felé (Portfolio)
A Deutsche Telekom, a Vodafone és a Telefonica is bejelentette tegnap, hogy sikeresen pályáztak Németországban frekvenciasávokra, amellyel kiépíthetik következő generációs mobilhálózatukat, illetve...
máj. 21
9:28
Makrogazdasági jótanácsokkal szórakoztat a Phylaxia (Portfolio)
Kész öröm végiglapozni a Phylaxia első negyedéves gyorsjelentését, melyben a sorok közt megbújva közölt eredményszámokat releváns értékekkel egyáltalán nem lehet összehasonlítani. Azt nem igazán...
máj. 21
9:42
Hazavágta az év a British Airwayst (Privátbankár)
A British Airways rekord összegű, 531 millió font (762 millió dollár) adózás előtti  veszteséggel zárta a március végével zárult pénzügyi évet, elsősorban a recesszió, a zord tél és a sztrájkok miatt ...
máj. 21
9:42
12 milliárd dollár vár zöld befektetésre (Portfolio)
A várakozásokkal ellentétben visszaesett a tavalyi évben az újonnan induló tiszta energiás kockázati és magántőke alapok száma, de ez nem jelenti azt, hogy a szektor ne jöhetne lendületbe. A Preqin...
máj. 21
9:42
Kiüresedett autószalonok: a dolgozóktól is megváltak (Pénzcentrum)
Több száz bezárt autószalon, több ezer elbocsátott munkavállaló és több tízezer fizetésképtelen ügyfél - ezek jellemzik a hazai járműkereskedelmet, ami még mindig katasztrofális helyzetben van....
máj. 21
9:48
Budapestre helyezné székhelyét az Elcoteq (HR Portál)
Az európai szintű gyártás után a székhelyét is Magyarországra tenné át az Elcoteq SE - tudta meg a Világgazdaság.
máj. 21
9:51
Ma is vörösbe öltözött a BUX és az európai piacok többsége (ProfitLine)
Az amerikai valamint az ázsiai piacok jelentősebb visszaesése után viszonylag mérsékelt csökkenéssel nyitott pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 21.904,93 ponton kezdte a napot, mely a tegnapi záró értékhez képest 0,27 százalékos, 59,60 pontos gyengülés.
máj. 21
9:53
Rekord veszteséggel zárta üzleti évét a British Airways (ProfitLine)
A British Airways rekord összegű, 531 millió font (762 millió dollár) adózás előtti veszteséggel zárta a március végével zárult pénzügyi évet, elsősorban a recesszió, a zord tél, és a sztrájkok miatt - közölte a brit légitársaság pénteken. A cég 1987-ben történt magánosítása óta most szenvedte el a legsúlyosabb éves veszteséget. (MTI)
máj. 21
9:55
Mostanában igencsak rászolgál a nevére a BUX (ProfitLine)
Nincs jó hírünk az itthon befektetők számára sem, a BUX parkettjéről is komoly óvatosságra okot adó mozgások riogatják a befektetőket. (Solar Capital)
máj. 21
10:00
OTP-részvényekkel újít az Erste (Privátbankár)
Keddtől jegyezhető az Erste legújabb certfikátja, az Erste OTP bónusz certifikát. A magyar piacon egyedülálló terméknek számító bónusz certifikát azoknak lehet jó választás, akik az OTP részvény árfol...
máj. 21
10:00
Tovább esik a BUX - az OTP-t adják leginkább (Portfolio)
Enyhe mínuszokban nyitottak európai tőzsdéi, pedig a határidős indexek a reggel folyamán végig emelkedést indukáltak. Az amerikai futuresek azonban pluszosak: a Dow 51 ponttal, az S&P 500 7 ponttal...
máj. 21
10:02
Külföldiek veszik a legtöbb állampapírt (Privátbankár)
Az első negyedévben nőtt a központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból
máj. 21
10:02
Finn milliárdok jöhetnek Magyarországra (Portfolio)
Fontolgatja, hogy székhelyét is Magyarországra tenné a világ hetedik legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója, az Elcoteq, a cég igazgatóságának elnöke elmondta, a döntés még idén megszülethet. ...
máj. 21
10:18
Vihar és árvíz: a casco fizet, a kgfb nem (Privátbankár)
Az elmúlt napok viharjaiban tömegesen sérültek meg autók az utakon vagy parkolás közben - akik rendelkeznek casco biztosítással, számíthatnak kártérítésre
máj. 21
10:18
Eldőlt, ki lesz az adóügyek ura az új kormányban (Portfolio)
Balog Ádám fogja vezetni az adóterületet a nemzetgazdasági csúcsminisztériumban. Neve még az adószakmán belül sem cseng mindenkinek ismerősen, de akik ismerik a fiatal adószakértőt, azok...
máj. 21
10:18
Cascót akartam kötni, de csak szívat az MKB - blog (Pénzcentrum)
Fontosnak tartom, hogy mindig rendben legyenek a biztosításaim, ezért már január végén elkezdtem a cascóm ügyében intézkedni, mivel március elsején járt le az előző biztosításom. A Netrisk.hu segítségével sikerült kiválasztani az MKB Biztosítót, mely társasággal a mai napig harcolok, hogy végre rendezett legyen a cascóm....
máj. 21
10:20
Cascót akartam kötni, de csak szívat az MKB (Portfolio)
Fontosnak tartom, hogy mindig rendben legyenek a biztosításaim, ezért már január végén elkezdtem a cascóm ügyében intézkedni, mivel március elsején járt le az előző biztosításom. A Netrisk.hu...
máj. 21
10:21
HR-retro: az elmúlt évtized legfontosabb változásai (HR Portál)
Új sorozatunkban azt vizsgáljuk, miként változott az egyes HR rendszerek megítélése, szerepe, működésbeli fontossága a vállalatvezetők, HR szakemberek, illetve a dolgozók szemszögéből. Első cikkünkben arra keressük a választ, hogyan változott a HR vállalati stratégiában elfoglalt szerepe az elmúlt évtizedben.
máj. 21
10:22
Váratlanul romlott a gazdasági hangulat Németországban (Portfolio)
Németországban tovább romlik a gazdasági hangulat - derül ki a müncheni székhelyű Ifo Intézet májusi felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett gazdasági hangulat indexének értéke 101.6...
máj. 21
10:23
Tízmilliárd forintos támogatás fiatal gazdáknak (HR Portál)
Lezárult a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtandó támogatások elbírálása, a döntés nyomán a gazdálkodást most kezdő fiatalok mintegy 10 milliárd forint támogatáshoz juthatnak - írja a Világgazdaság.

Keresés