Márciusban szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés volumene 5.5%-kal volt magasabb az előző havinál, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy az éves index pluszba lendüljön, a Központi...
Év végétől az ügynökök már csak hatósági vizsgával és kötelező felelősségbiztosítás mellett tevékenykedhetnek. A szigorítástól a hitelközvetítői szakma tisztulását várja a pénzügyi felügyelet - számol be a Népszabadság.
A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a Társaság kézhez vette a Fővárosi Bíróság végzését, amelyben a Fővárosi Bíróság elrendelte az 5-23/2010. (IV.7.) számú határozatok (a Társaság 2008. április 25-i éves rendes közgyűlése által hozott, a Fővárosi Bíróság 2009. május 13-i dátumú ítéletével hatályon kívül helyezett határozatokkal kapcsolatos döntések) végrehajtásának felfüggesztését - olvasható a…
Áprilisban ismét csökkentek az újautó értékesítések Európában, ami annak tudható be, hogy a bázisidőszakban az értékesítések zuhanását visszafogták a több országban bevezetett állami támogatások. A...
Az építőipari termelés volumene 2010 márciusában 5,8 százalékkal csökkent a 2009. márciusihoz képest. Az év első három hónapjában a termelés 10,2 százalékkal kisebb volt, mint 2009. január–márciusban. Szezonálisan kiigazítva a termelés márciusban 5,5 százalékkal magasabb volt az előző havinál. Az építőipar termelői árai 2010 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6…
Teljes útzár van az M7-es autópályán Balatonboglár térségében a Nagykanizsa felé vezető oldalon; a rendkívül erős szél a 143 kilométerszelvényben két kamiont is "megforgatott", az egyik pótkocsija fel...
A Magyar Telekom közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a 2010. április 7-i közgyűlési határozatokra vonatkozó perben történt fejleményről. Ezek szerint a társaság kézhez vette a Fővárosi Bírós...
Erste Market néven a hazai piacon egyedülálló szolgáltatással, a tőzsdei kereskedési idő meghosszabbításával lépett piacra az Erste Befektetési Zrt. (x)
Összességében igen negatív a nemzetközi hangulat az euróval fizető országokkal szemben, és nem valószínű, hogy ki tudnánk magunkat vonni ez alól - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a...
Könnyebben elkerülhetik a csődöt vagy a felszámolást a hazai cégek, amennyiben a bankszövetség rábólint az ún. "budapesti elvekre" - meg lehetne egyezni peren kívül is
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerint jelenleg nem időszerű a vasárnapi nyitvatartás korlátozása. A szövetség egy tanulmányban kívánja felmérni, milyen hatással lenne a gazdaság egészére, a foglalkoztatásra és a kereskedelmi dolgozók bérére egy hét végi korlátozására vonatkozó törvény.
Áprilisban már zsinórban második hónapja csökkent a fogyasztói hangulat, mely a gazdasági túlfűtöttség ellen tett kormányzati intézkedésekkel hozható összefüggésbe - közölte hétfőn a Hyperlink Research.
Hárommilliárd forint került elkülönítésre idén a mandátumot nem szerző képviselők és apparátusuk illetményére illetve végkielégítésére, valamint az egyéb kiadásokra - írja a Napi Gazdaság....
A hedge fundok szigorúbb szabályozásáról ma este szavaznak az Európai parlamentben, majd egy másik javaslatról holnap a Bizottságban. A szigorítások célja, hogy az alapok offshore helyett Európában...
Az ingatlan eladás-visszabérleti konstrukció lehet a vállalatok válasza a gazdasági válság okozta finanszírozási nehézségekre. A tengerentúlon már hosszabb ideje működő joggyakorlat egyre inkább kezd...
Újabb, 14,5 milliárdos eurós részletet kap Görögország az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből - közölték hétfőn athéni pénzügyminisztériumi források. Az euróövezeti ta...
Az ingatlan eladás-visszabérleti konstrukció lehet a vállalatok válasza a gazdasági válság okozta finanszírozási nehézségekre. A tengerentúlon már hosszabb ideje működő joggyakorlat egyre inkább kezd...
Az átkötési időszakot is érintő kártörténeti igazolás beszerzésére vonatkozó szabályozás az elmúlt két évben változott meg: ez már nem az ügyfél felelőssége, hanem az újonnan választott biztosítóé. Az ehhez rendelt rendszerek működése azonban még mindig akadozik, az esetleges hibás adatszolgáltatás pedig a jogszabály értelmében a kedvezmények visszavételével díjemelkedéshez vezethet, s ennek az…
A bankokkal voltak tele az elmúlt másfél év hírei, annál kevesebbet hallottunk viszont a jelentős ügyfélszámmal rendelkező lakás-takarékpénztárakról. Fekete lovak ők, a nyugalom szigetei, netán a...
Az MVM igazgatósága mai ülésén dönt arról, hogy a Vértesi Erőmű holnapi rendkívüli közgyűlésén milyen beterjesztéssel él. Mint ismeretes, a MVM a hónap elején jelentette be, hogy mint a Vértesi Erőmű...
Számos előnyhöz jut az a vállalat, amely egy új megoldást, az információs pult használatát választja HR-ügyeinek intézéséhez. Amikor toboroznak, könnyen és gyorsan teremthetnek kapcsolatot a jelentkezőkkel, de ezen keresztül lehetőség van például különböző HR-szolgáltatások bemutatására, népszerűsítésére is.
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít május 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ügyfélszolgálatain és honlapján - tájékoztatta az APEH hétfőn az MTI-t.
"Csontvázakra" lel az új, konzervatív vezetésű brit koalíciós kormány a múlt héten leköszönt munkáspárti kabinet költségvetési hagyatékának átvizsgálása során - mondta a hétfői Financial Timesnak George Osborne brit pénzügyminiszter, aki június végére új költségvetést ígért.
Gyengüléssel indult a kereskedés hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdéken.A FTSE-100, a londoni tőzsde fő mutatója 0,19 százalékkal, a DAX-30 frankfurti tőzsdeindex 0,18 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,55 százalékkal gyengült nyitáskor.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2010 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,4 százalékát tette ki, az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján az MNB hétfőn.
Újabb, 14 és fél milliárdos eurós részletet kap Görögország az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hitelkeretéből - közölték az athéni pénzügyminisztériumban. Az euróövezeti tagállamok által biztosított összeget legkésőbb holnap délig átutalják.
Csaknem tízezer fogyasztót érint a vihar okozta áramkimaradás a Dél-Dunántúlon; az E.ON szombat este óta megerősített szolgálatban, folyamatosan javítja a hibákat - közölte a szolgáltató térségi szóvi...
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít május 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfélszolgálatain és honlapján. A másfél évvel ezelőtti kutatás folytatásaként az adózók újra elmondhatják vé...
Pénteken véget ért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen indított kampány az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd elnevezésére. A kampány...
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén - az adóbevételek teljesülése bizonytalan az MNB szerint
A reggeli mérsékelt csökkenést követően még keresik az irányt az európai tőzsdeindexek. A német DAX index 0.2%-ot erősödött, a francia CAC-40 pedig 0.5%-ot veszített értékéből. Az euró tovább gyengül...
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít mától az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfélszolgálatain és honlapján. A másfél évvel ezelőtti kutatás folytatásaként az adózók újra elmondhatják véleményüket az adóhatóság szolgáltatásairól és ügyfélszolgálati tevékenységének minőségéről, amivel fontos visszajelzést adhatnak a hivatal munkájáról és működéséről....
A holnapi nappal cseréli le nevét Telenorra a Pannon - derült ki a cég mai napon megrendezett sajtótájékoztatóján. A névváltással párhuzamosan 5 forintos "mobilról vezetékesre" percdíjat, valamint...
Hogyan számoljuk ki, mennyit keressen az expat? A kiküldetésben lévő munkatárs nem szeretne rosszabbul járni, mint otthon. Előző írásunkban megismertük a COLA-t (cost of living allowances), most vegyük sorra, hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban!
A török Turkish Airlines komolyan szemet vetett a lengyel LOT légitársaságra: a vezérigazgató a Rzeczpospolita hétfői számában elmondta, hogy azonnal többségi részt akarnak venni a LOT-ban.
Móra Ferenc kapta a legtöbb szavazatot azon a kampányon, melyen névadót kerestek az épülő M43-as autópálya új Tisza-hídjának - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) hétfőn az MTI-vel.
Szerdán teszi közzé gyorsjelentését az OTP, ahol a folyamatokban most sem lehet túl nagy meglepetés, maximum a számok térhetnek el valamelyest a prognózisoktól. Az eredmény alapja továbbra is a gigász...
A Premium Magánnyugdíjpénztár ezúton bejelenti, hogy 2010. július 1-jével egyesül az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral. A két pénztár a döntést a befektetési szabályok elmúlt években történt változásaival, valamint a tagok érdekét szolgáló gazdaságossági szempontokkal magyarázza. A döntéssel keletkező megtakarítást a pénztár a nyilvántartás és az ügyfélkiszolgálás minőségének fejlesztésére…
A Vasember újabb kalandja maradt a sláger az észak-amerikai mozikban, a képregényhőst még az új Robin Hood sem tudta leszorítani a hétvégi kasszasikerlista csúcsáról.
Az ingatlan eladás-visszabérleti konstrukció lehet a vállalatok válasza a gazdasági válság okozta finanszírozási nehézségekre. A tengerentúlon már hosszabb ideje működő joggyakorlat egyre inkább kezd...
Felszólította az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) és a bécsi jegybank az osztrák bankokat és leánybankjaikat, hogy ne nyújtsanak több devizahitelt Kelet-Európában. Erről Kurt Bayer, az EBRD...
Az euróövezetet sújtó államadósság-válság miatt újabb csúcsot döntött az arany ára euróban, de emelkedett a dollárban kifejezett ár is. Hétfőn a reggeli kereskedésben Londonban 1.012,81 euróra emelked...
Áprilisban ismét csökkentek az újautó értékesítések Európában, ami annak tudható be, hogy a bázisidőszakban az értékesítések zuhanását visszafogták a több országban bevezetett állami támogatások. A múlt hónapban 7.4%-kal estek vissza Európában az eladások az előző év azonos időszakához viszonyítva. A magyar piacon az elmúlt hónapokhoz képest mérséklődik a visszaesés üteme, áprilisban ugyanis…
Egyre szorosabb a kapcsolat Surányi György és a Fidesz között. Matolcsy tanácsadója lett a volt jegybankelnök, aki szívesen újrázna az MNB élén is. De nem sima az ügy - írja saját értesüléseire...
Olaszország 27,6 milliárd eurót akar megspórolni a következő két évben, hogy elkerülje az adósságválságot. Ennek érdekében többek között bércsökkentést illetve létszámstopot terveznek a közszolgáltatási szektorban - írja az EUObserver nyomán a Napi Gazdaság.