Négyszáznyolcvan alkotás érkezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal első ízben kiírt rajzpályázatára, amelyet általános iskolásoknak hirdettek. A téma nem más volt, mint a gyerekektől meglehetősen távol álló adózás. Videó.
A legfrissebb adatok szerint a vártnál erőteljesebben indult meg a magyar gazdaság fellendülése, 2010 elején valószínűleg Magyarország is túljutott a recesszió időszakán
Hódmezővásárhelyen 1,3 milliárd Ft értékű hotel beruházás épül. A Ginkgo Sas Városi Hotel névre keresztelt 4 csillagos szálloda 90 szobával várja majd a vendégeket. A projekt előkészítése 3 éve, 2007...
Mind az idei, mind a jövő évi inflációs előrejelzést megemelte a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja. A ma közzétett rövid jelentésből kiderül, a jegybank idénre 4,9%-os, jövőre 3%-os éves átlagos...
(MTI) - Ismeretlenek hétfőn délután átírták azt a Wikiszótár-beli internetes szócikket, amelyre a kormányzati honlapokról lehetett hétfő reggel óta eljutni, s amely az OMG betűkapcsolatot magyarázta meg: az internetes szlengben használatos OMG (angolul: Oh, my God!) rövidítésnek adva tréfás értelmezést.
(MTI) - Piaci elemzők szerint elsősorban az eurózónában egyre terjedő adósságválság miatt várható volt a Magyar Nemzeti Bank hétfői döntése, amellyel megszakította a tavaly nyáron kezdett folyamatos kamatvágások sorozatát. A szakértők egyelőre nem várnak újabb kamatcsökkentést.
"Meggyőző, vagy nagy többséggel döntött" a kamatláb 5.25%-on tartása mellett a monetáris tanács a mai kamatdöntő ülésen - jelezte a döntés hátteréről rendezett mai sajtótájékoztatón Simor András. A...
Forintban és euróban egyaránt kiemelkedő betéti kamatot ajánl az MKB Bank mindazoknak, akik okosan osztják meg felszabaduló megtakarításaikat - mondja Sziráki László, a bank retail üzletirányítási szakterületének igazgatója....
A német tőzsde még tartja magát, a DAX index 0.6%-os pluszban tartózkodik, a francia indexet azonban már pénteki záróértéke alá nyomták. A spanyol tőzsde továbbra is alulteljesíti a régiót, ami a...
Piaci elemzők szerint elsősorban az eurózónában egyre terjedő adósságválság miatt várható volt a Magyar Nemzeti Bank hétfői döntése, amellyel megszakította a tavaly nyáron kezdett folyamatos kamatvágások sorozatát. A szakértők egyelőre nem várnak újabb kamatcsökkentést.
(MTI) - Hiller István szerint az MSZP nem a nemzeti együttműködés ügyére mondott nemet, amikor elutasította a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, hanem a kormánytöbbség gyakorlatára.
Ismét családokat kellett kilakoltatni a hétvégi esőzések miatt. Ezúttal Budapest XXII. kerületében és Fejér megyében, Bakonycsernyén kellett a lakókat más szállásra költöztetni, mert házukba betört a víz....
Megnyerte a jogellenes adathasználat miatt indított pert a direkt marketing piacon működő TeleData Kft. a nyíregyházi Dinasztia Hotel Kft.-vel szemben - közölte a TeleData hétfőn az MTI-vel.
Jelentősen javított idei GDP-prognózisán a jegybank, 0,9 százalékos GDP-növekedést vár, jövőre 3,2, 2012-ben 3,9 százalékkal nőhet a gazdaság - áll a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kiadott inflációs jelentésében.
(MTI) - A Jobbik reméli, hogy nem egyszeri, szimbolikus gesztus a trianoni emléknap törvénybe iktatása, és a következő években a kormány mindent megtesz azért, hogy a törvényt tartalommal is megtöltse.
Az Orbán-kormány hétfői első ülésén kétszeresére emelte az árvíz elleni védekezésre és a segítségre szoruló családok megsegítésére fordítható összeget. Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet üléséről besz...
Tovább nőtt a világkereskedelmi forgalom márciusban, jelezvén, hogy lendületbe jött a globális gazdaság. A tekintélyes CPB hollandiai elemző cég hétfőn ismertetett adatai szerint márciusban 3,5 százal...
Kanadában több mint tíz év óta leggyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben éves összehasonlításban - közölte a kanadai központi bank hétfőn.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter első sajtótájékoztatóján világossá tette, hogy nem normális a családi büdzsé 80-85%-a rezsire megy
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,95 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 22.103,42 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,51 százalékkal 18.350 forintra erősödött, az OTP részvény...
Ha bankba teszem a pénzem, vajon hiánytalanul vissza kapom-e? Sokak fejében motoszkálhat ez a gondolat, amikor a gazdasági világválság már nem csak vállalkozásokat, hanem egész országokat sodort csődközeli helyzetbe. Tutira biztonságos és értékálló befektetést nem könnyű találni. A Pénzcentrum ad egy jó tippet....
A Magyar Nemzeti Bank szerdán 10 órakor publikálja legfrissebb jelentését az infláció alakulásáról. Ezzel egyidőben MNB Klub kezdődik Virág Barnabás (az inflációs jelentést készítő csapat vezetője)...
Az olaj árfolyama 74 dollár fölé lendült hétfőn, folytatva az előző héten megindult emelkedést, miután a piac felkészült, az előrejelzések szerint öt éve nem látott legszörnyűbb hurrikánszezonra.
Egy félreértett nyilatkozat miatt azonnali hatállyal lemondott Németország legnépszerűbb politikusa, az államfő Horst Köhler. Angela Merkel egyelőre hallgat
Az E.ON július elsejétől csökkenti az áram árát mind a lakossági-, mind az üzleti fogyasztók számára - mondta Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Mivel az amerikai és a brit tőzsdék zárva tartottak, rendkívül alacsony forgalom mellett kissé gyengült a forint hétfőn: délután négy órakor 275,20 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemb...
Mivel az amerikai és a brit tőzsdék zárva tartottak, rendkívül alacsony forgalom mellett kissé gyengült a forint hétfőn: délután öt óra előtt 275,26 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 273,90 forinttal, valamint a hétfő délelőtti 274,83 forinttal.
Az orosz központi bank hétfőn újabb 25 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a refinanszírozási rátát. A bank utoljára április 29-én hajtott végre kamatcsökkentést, akkor is 25 bázispontos mérséklést. (MTI)
A kereskedés utolsó órájára elfogyott a lendület a hazai tőzsdén, és a BUX, amely napközben a régiós tőzsdék között az élen haladva 1 feletti pluszban járt, a zárás előtti órában meredek lejtmenetbe...
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), kertészeti ültetvények korszerűsítését segítő támogatásokra a pályázatokat péntekig lehet lehet benyújtani - közölte a Magyar Agrárkamara hétfőn az MTI-vel.
Az econet.hu bejelentette, hogy igazgatósági tagja, Bencze György 2010. május 31-én tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 6,600 darab econet.hu...
(MTI) - A tervek szerint ezen a héten lépnek hivatalba az Orbán-kormány államtitkárai - közölte Navracsics Tibor hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Románia 200 ezer homokzsákot adományoz Magyarországnak árvízvédelemre. Az Agerpres és a Mediafax hírügynökség hétfői közlése szerint a romániai folyóvizeket felügyelő országos vízgazdálkodási hatóság...
Egy előző heti, vitatott kijelentése miatt váratlanul lemondott posztjáról Horst Köhler német államfő. Szerinte félreértelmezték szavait. Átmenetileg a német parlament felsőházának elnöke veszi át az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,95 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 22.103,42 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyamai a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
(MTI) - Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével.
(MTI) - Az illetékes miniszter tárgyal majd a szolgáltatókkal a közszolgáltatások árairól - közölte Navracsics Tibor hétfőn, aki érdemben nem kommentálta, hogy nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank, de emlékeztetett korábbi álláspontjukra, amely szerint az a jó, ha minél alacsonyabb a kamatszint.
Elképesztő karriertörténettől hangos a magyar bulvármédia. Az egész ország Bikicsunájként ismeri az ököritófülpösi biztonsági őrt, Szarka Lászlót, aki sajátos halandzsa-angoljával lett népszerű a Megasztár-válogatás után. Jelenleg igen magas, 115 ezer forintos fellépti díját is örömmel leperkálják neki a szórakozóhelyek, hogy énekeljen náluk, és már vállalkozói igazolványát is kiváltotta....
A tényfeltárás, az állapot- és a felelősség rögzítése a kormányzati átadás-átvétel célja; a volt miniszterek, az apparátus "együttműködő" - emelte ki a miniszterelnök-helyettes
A német kancellár megpróbálta lebeszélni Horst Köhler államfőt a lemondásról, ez azonban nem sikerül neki. Mindezt Angela Merkel maga jelentette be hétfő délután tett nyilatkozatában. A konzervatí...
(MTI) - Gránit Bankra kereszteli Demján Sándor nagyvállalkozó a közelmúltban érdekkörébe került Milton Bankot, amelynek elnöke Bartha Ferenc, alelnöke pedig Hegedűs Éva lehet a változásokat engedélyező felügyeleti határozatok szerint.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint Bencze György 2010. május 31-én tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 6.600 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvényt adott el, részvényenkénti 106,-Ft-os átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.