Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban te...
Részvényenként 2.100 forint osztalékot tervez fizetni az Elmű, ha a részvényesek az április 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésen megszavazzák azt, hogy a 2009. évi 7,36 milliárd forint adózott nyereséget kiegészítsék az eredménytartalékból további 5,399 milliárd forinttal - olvasható a BÉT honlapján.
Sztrájkot tart a Mozdonyvezetők Szakszervezete szombaton a MÁV Trakció Zrt.-nél, ha legkésőbb 2010 április 9-én nem jön létre megállapodás a kollektív szerződés helyi függelékei ügyében - jelentette b...
(MTI) - Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban teljesítő térségei között volt - áll az egyik vezető londoni adatszolgáltató csoport kedden ismertetett negyedéves összesítésében.
A kőolaj ára 18 havi csúcsra emelkedett kedden délután New Yorkban, már a hatodik egymást követő napon nőtt, miközben a befektetők a szerdán nyilvánosságra kerülő múlt heti amerikai olajtartalék-adatra várnak. (MTI)
Ötvenmilliárd euró bevételt is jelenthetne az Európai Unióban a bankok válság miatti különadóztatása - állapította meg egy kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Nagyhét után "kis hét": a múlt heti, látványos előretörés után ezen a héten - jelentősebb piacmozgató makroadatok híján - nyugodtabb, de továbbra is pozitív üzletmenetre számítanak a vezető nyugat-európai tőzsdéken. Kedden a kamatemelési félelmek miatt elbizonytalanodott New York-i piacok is fékezték a nyugat-európai javulást. (MTI)
Mínusszal nyitottak az amerikai tőzsdék, ám rögtön "halványzöldbe" borultak, amint a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve napvilágra került. A gyenge pluszt a Dow kivételével meg is...
Csak az osztalékelsőbbségi részvényekre fizet osztalékot a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. az április 28-ra összehívott közgyűlés előterjesztése szerint.
Ma reggel kapott szárnyra az a hír, hogy a görögök újratárgyalnák az EU/IMF mentőcsomag feltételeit és lehetőségeit - ezt később a görög kormány cáfolta. A hírek szerint a görögöknek túl keménynek...
Az Egyesült Államok gazdasága a fenntartható kilábalás útján van, W-alakú visszaesésre (double-dip) nem kell számítanunk. A múlt heti friss munkanélküliségi adat is jelzi, a piac túl van a mélyponton...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hosszabb ideig tarthatja alacsonyan a kamatokat, mint a befektetők korábban gondolták - olvasható ki a CNBC szerint a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének...
Az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntői szerint még sokáig, a befektetők által eddig vártnál is hosszabb ideig maradhat a mostani alacsony szinten a kamat, ha a gazdasági kilátások romlanak, vagy mérséklődik az infláció - derült ki a Fed március 16-ikai kamatdöntő ülésének kedden este nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.