Harmincmilliárd fontos (csaknem 9 ezer milliárd forintos) finanszírozási lyuk tátong a három legnagyobb brit parlamenti párt mindegyikének választási programjában a Financial Times csütörtökön ismertetett számításai szerint.
Nem várnak gyors kilábalást az építőiparban az MTI által megkérdezett szakértők, akik úgy vélik, hogy a lakásépítésekben az idén nem lesz számottevő növekedés
Jelentős mennyiségű csempészárut foglaltak le a Matthew II elnevezésű összehangolt uniós akció során a hatóságok. Az ellenőrzések nyomán több mint 16 millió cigaretta, 241 kiló dohányáru, 6 400 liter alkohol, 20 tonna hamis parfüm és 53 ezer egyéb áru - táskák, kabátok, tárcák, nyakkendők akadtak fenn a vámosok hálóján....
A magyar légtér forgalma ismét a gazdasági válság bekövetkezése előtti szintre emelkedett - az első három hónapban a magyar irányítók összesen 118.549 repülőgépet irányítottak
Nem fizet osztalékot a 2009. év után a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK), amiről a részvényesek a csütörtökön Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésen döntöttek. A 2008. év után részvényenként 82...
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a TeleMedia Kft. az ATV-n sugárzott, "Többet ésszel" című játékával a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, ezért 3 millió forint bírságot szabott...
Megemeli dolgozói bérét a Kométa '99 Zrt. a húsipari vállalatok közül elsőként a gazdasági válság ellenére. A 3,5-4,5 százalékos béremeléseket márciustól, azaz visszamenőleg is kifizeti a vállalat, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Nem fizet osztalékot a 2009. év után a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK), amiről a részvényesek a csütörtökön Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésen döntöttek.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a TeleMedia Kft. az ATV-n sugárzott, "Többet ésszel" című játékával a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, ezért 3 millió forint bírságot szabott ki a cégre.
A mai folyamatok mellett valószínűleg legfeljebb 4-4,5 százalékos államháztartási hiánnyal kell számolni az év végére - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerda este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
A Varsóba tervezett Zlota 44 felhőkarcoló megépítését akadályozó jogi nehézségek elhárítása érdekében közbenjárt a varsói városházán az ingatlant tervező híres amerikai építész, Daniel Libeskind. A...
A Fortune közzétette szokásos éves listáját a világ 500 legnagyobb vállalatáról. Az amerikai Wal-Mart visszavette első helyét a szintén amerikai Exxon Mobile olajipari cégtől, így 2008. után újra a kiskereskedelmi áruházlánc lett a világ legnagyobb vállalata....
Tavaly 7 százalékkal több veszélyes fogyasztási cikket jelentettek be az élelmiszereken kívüli termékeket figyelő uniós riasztási rendszerbe (RAPEX), mint az előző évben - közölte csütörtökön az Európ...
Az MSZP arra szólítja fel a Magyarországon működő bankokat, hogy ne a tulajdonosaik elvárásainak próbáljanak meg elsősorban megfelelni, hanem vegyék figyelembe az emberek helyzetét és az extraprofitju...
Újabb elmarasztaló ítéletet hozott a luxemburgi Európai Bíróság egy magyar adószabály kapcsán. A luxemburgi testület kimondta, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényünk bizonyos pontjai...
Március folyamán a MÁV-START, a GYSEV és a Volán-társaságok járataira összesen több mint hárommillió darab regisztrációs jegyet adtak ki - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
A múlt évben tovább csökkent a magyarországi cégek sörértékesítése, mintegy 12 százalékkal, a belföldi eladások kevésbé, 9 százalékkal mérséklődtek az előző évhez képest, a fogyasztás az idén további 2-3 százalékkal eshet vissza - közölte az MTI kérdésére válaszolva Sivó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) elnöke csütörtökön online internetes sajtótájékoztatón.
A Fidesz szóvivőjének közlése szerint amíg nem születik megállapodás a bajbajutott hitelfelvevők helyzetének rendezésére, addig a következő kormány fenn fogja tartani a kilakoltatási moratóriumot,...
A legfrissebb információk szerint a szervezőknek még körülbelül 500000 jegyet kell eladni ahhoz, hogy minden mérkőzést teltház előtt rendezzenek a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. A FIFA a jövő héttől kedvezményes áron kínálja a jegyeket a helyieknek, mivel két hónappal a nyitómeccs előtt katasztrofálisak az eladási mutatók....
A vártnál jobban nőtt a Danone bevétele idén az első negyedévben a tejtermékek és a bébiételek keresletének erőteljes növekedés miatt: a csoport árbevétele az egy évvel korábbi 3,67 milliárdról, 3,98 ...
A lakossági bizalmi index Bodnár Katalinnak, az MNB-Szemlében megjelent legújabb kutatásai szerint nem jelzi előre a jövőbeli fogyasztások szintjét, kizárólag néhány makromutatót magyaráz jól....
Március folyamán a MÁV-START, a GYSEV és a Volán-társaságok járataira összesen több mint hárommillió darab regisztrációs jegyet adtak ki - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön a kormánys...
A vártnál erőteljesebben emelkedett a New York-i Fed által közölt, feldolgozóipar kilátásait tükröző index értéke. Áprilisban 31.9 pontra ugrott a februári 22.9 pontról, miközben az elemzők 24 pont...
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a TeleMedia Kft. 2008. szeptember 16. és 2008. november 7. között - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A vállalkozás az ATV-n sugárzott, "Többet ésszel" című játékába többször betelefonálóknak törökországi utazást ígért, de végül egyetlen fogyasztó utaztatására sem került sor. A vállalkozás emiatt 3 millió forint bírságot kapott....
Tovább emelkedett a heti új munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban. A 484 ezer új kérelem kiábrándító annak fényében, hogy a piac 430-440 ezret várt. Újabb 24 ezer fővel...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 24.000 fővel 484.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 460.000 főről, ilyen magasab február vége óta nem volt. Az előzetes elemzői várakozások 439.000 főre történő csökkenéssel számoltak.
A Fortune közzétette szokásos éves listáját a világ 500 legnagyobb vállalatáról. Az amerikai Wal-Mart visszavette első helyét a szintén amerikai Exxon Mobile olajipari cégtől, így 2008. után újra a kiskereskedelmi áruházlánc lett a világ legnagyobb vállalata....
Az elmúlt időszakban folyamatosan romló gazdasági környezet hatására nagymértékben átalakult a kereskedelmi ingatlanok bérleti piaca. Legyen szó raktár-, iroda- vagy kereskedelmi célú helyiségek...
Még vonzóbbá teszi tarifáit a Tesco angol virtuális mobilszolgáltató cége, a Tesco Mobile, így legújabb csomagjában, mely 1 éves előfizetői szerződést tartalmaz, az Apple iPhone 3GS nevű készülék a...
A Debreceni Egyetem (DE) diákjai könnyebben jutnak munkához. Az intézmény kedvező helyzetben van, hiszen a városban rohamosan fejlődő gyógyszeripar komoly alternatívát nyújt a náluk végzetteknek.
A Budapest Research Forum közzétette a 2010 első negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatokat - a kereslet 36.500 négyzetméter volt az első három hónapban
A márciusi visszaesés után újra jelentős mértékben fokozódott a lendület a New York-i régió feldolgozóiparában, a Fed felmérése szerint a feldolgozóipari aktivitás a várakozásokat jócskán meghaladó mértékben növekedett. Az index ezzel megközelítette a legutóbbi csúcsát, mely októberben 34,6 pontnál volt. A mostani bővülés mértékére 2004 áprilisa óta nem volt példa.
A kockázati tőke szakma óvatos optimizmussal tekint a jövőbe; ami eddig nyilvánosságra került a Fidesz programjából pozitív kimenetelt jelenthet, ha sikerül megvalósítani - mondta Oláh László, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke
Oroszországban nőtt az ipari termelés havi és éves szinten márciusban az orosz szövetségi statisztikai szolgálat csütörtökön közölt adatai szerint. (MTI)
Június 30-val lemond a cseh jegybank elnöke, Zdenek Tuma. A hírt a jegybankelnök a ma délutáni sajtótájékoztatón jelentette be. Tuma mandátuma 2011 februárjában járt volna le, a lemondás indoklása...
Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. elindította a Cafeteria kártyához tartozó társkártyás rendszert, így már a családtagok is egyszerűen igénybe tudják venni a különböző cafeteria szolgáltatásokat....
Bár hivatalosan nem kérte (még) a nemzetközi hitelcsomag igénybe vételét Görögország, de levelet küldött a pénzügyminiszter az Európai Bizottságnak, az Európai Központi Banknak és a Nemzetközi...
Az amerikai határidők enyhe mínuszban tartózkodnak a nyitást megelőzően, az S&P futures 2, a Dow Jones futures 12, míg a Nasdaq futures 4 pontos csökkenést mutat. Az eddig napvilágot látott...
A vártnál gyengébb lett az amerikai ipar márciusi teljesítménye. Az elemzők erősebb emelkedést vártak márciusra, 0,8%-ot, a tényleges adat viszont ismét csak 0,1% lett. A gyenge márciusi adat...
Mandátumának jövő február 20-i lejárta előtt, június 30-án távozna hivatalából a Cseh Nemzeti Bank elnöke. Zdenek Tuma csütörtökön jelentette be, hogy elhatározásáról tájékoztatta a jegybankelnöki kinevezésekben illetékes Václav Klaus köztársasági elnököt.
Az Egyesült Államokban az ipari termelés márciusban a várakozásoktól elmaradó mértékben mindössze 0,1 százalékkal bővült a felülvizsgált februári 0,3 százalékos bővülés után. Az elemzői várakozások 0,6 százalékos emelkedésre számítottak a februári előzetes 0,1 százalékos növekedés után.
Mától megszűnik a lakások árverezését tiltó kormányrendelet hatálya, ugyanakkor a szabályozási környezet miatt még nem várhatóak a következő napokban, sőt hetekben sem árverezések. A jelenlegi kormány múlt héten módosította az árverezési szabályokat, a Fidesz pedig még a választás első fordulója előtt megígérte, amíg nem talál megoldást erre a problémára, fenntartja a moratóriumot.