Súlyos veszteséget kellett elkönyvelnie tavaly az Airbus repülőgépeket is gyártó EADS nyugat-európai konzorciumnak az A380-as szupergép, az A440-as katonai szállító költségeinek megugrása, illetve az árfolyamváltozások negatív hatásai miatt. (MTI)
Négyhavi mélypontra került a fehércukor kedd délutáni jegyzése Londonban arra az előrejelzésre, hogy az eddig vártnál nagyobb lehet az idei indiai cukortermés. (MTI)
Az idei év első két hónapjában is tartották magas szintjüket a kínai autóeladások: az egy évvel korábbihoz képest januárban és februárban 84 százalékkal több, 2,9 millió autót adtak el. A kínai személygépjármű értékesítés februárban 55,3 százalékkal 942.900 egységre emelkedett éves szinten. (MTI)
A Marriott International 2010 áprilisában nyitja meg első magyarországi Courtyard szállodáját a Blaha Lujza téri Europeumban. Az új hotellel immáron három tagúra bővül a szállodalánc budapesti...
Hárommillió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Genertel Biztosítót, mivel egy esetben nem tartotta be maradéktalanul a kötelező gépjármű...
Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban - derül ki az ügyészségnek az MTI részére megküldött tájékoztatásából. A rendőrség megerősítette: B. Zsoltot tettesként, hűtlen kezeléss...
A világ tőzsdéin ma több mint 70 százalékkal érnek többet a vállalati részvények, mint egy évvel ezelőtt, amikor a pénzügyi válság miatt épp ezen a napon érte el mélypontját a Morgan Stanley Capital I...
Nemet mondott a pozsony-ligetfalusi önkormányzat a városkerület (és a szomszédos Horvátjárfalu) területére tervezett többfunkciós központ urbanisztikai tervére kedden. A Metropolis nevet viselő...
A számítógépek merevlemezei az utóbbi harminc év legnagyobb változásán mennek keresztül, ám könnyen lehet, hogy a technológiai fejlődés betesz a világ legelterjedtebb operációs rendszerének, a Windows XP-nek....
Továbbra is határozottan ellenzik környezetvédelmi és civil szervezetek a Világörökséghez tartozó Tokaj-Hegyalja kapujában, Szerencsen felépítendő szalmatüzelésű erőmű létesítését, miközben felépítésének jószerivel már semmi jogi akadálya nincs. (MTI)
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja, Axel Webel szerint Németország első negyedéves GDP alakulása negatív előjelű lehet, azonban a zsugorodás nem jelenti a gazdaság helyreállási folyamatának megakadását.
Egyaránt állami szerepvállalást sürget a gázpiacon a szocialista Szanyi Tibor és a fideszes Bencsik János. A két politikus egy budapesti szakmai rendezvényen hangsúlyozta: erre az árak alakítása, valamint az ellátás biztonsága érdekében lenne szükség.
A világ tőzsdéin ma 70 százalékkal érnek többet a vállalati részvények, mint egy évvel ezelőtt, amikor a pénzügyi válság miatt épp ezen a napon érte el mélypontját a Morgan Stanley Capital International (MSCI all-country world stock index) globális mutatója.
Április 5-től a hosszú távú, vagyis a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító schengeni vízum tulajdonosai szabadon utazhatnak az Európai Unió területén, az Európai Parlament (EP) által kedden ...
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte az ország első teljesen magán és önkéntes pozitív és negatív adósinformációt is gyűjtő Credit Bureau-jának megalapítását. A felügyelet ugyanis hivatalosan is elfogadta a CRIF Zrt. irodáiban történő személyes adatok feldolgozásához szükséges információs nyilatkozatát, illetve a beleegyezési záradékokat. A vállalat Credit Bureau-i a…
Székely Tamás miniszter szerint az orvostanhallgatók félreértelmezik a rezidensképzésről szóló új rendeletet, hiszen az abban szereplő, általuk kifogásolt "röghöz kötés" nem egy kórházat jelent, a sza...
Az ITD Hungary és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kedden üzletember-találkozót szervezett Kecskeméten azoknak a hazai létesítmény-üzemeltetési vállalkozásoknak, amelyek a Mercedes gyár beszállítói lehetnek - tudta meg az MTI az ITD Hungary sajtóosztályától.
Kelet-Európában már "látszik a fény az alagút végén", és a térség egészében az idén ismét gazdasági növekedés lesz - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő...
Az elmúlt pár napban tapasztalt "mozgásoknál" szélesebb sávban ingadozott a forint euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszköz lényeges befektetői hírek hiányában egyhetes mélypontján (268) is...
Hiába tart immár kerek egy éve a részvénypiaci hegymenet, a befektetők optimizmusa töretlen, pedig a makroadatok már egy ideje nem támogatják az árfolyamok emelkedését. A mai nap még egy kisebb...
Brit bankok esetleges leminősítését helyezte kilátásba a Moody’s, mondván a bankmentő programok várható visszavonása érzékenyen fogja érinteni a brit bankszektort. Néhány brit bank mindezidáig...
Kína kedden hivatalosan csatlakozott a tavaly decemberben született koppenhágai klímaegyezményhez, és ezzel az utolsó nagy felzárkózó gazdaságként támogatja a megállapodást. Peking a bonni székhelyű E...
A Coop-csoport pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást alapított Coop Hitel Zrt. néven - mondta az MTI-nek Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója.
A MOL találatot ért el az iraki kurdisztáni régióban az Akri-Bijeel blokkban. A Bijell-1 kút rövidtesztje alatt napi 3.200 bbl 18-as API minőségű olajat és napi 933.000 köbláb (150 boe/d) kísérő gázt...
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg az MTI-nek a szervezet ügyvivői kedden. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22.397,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt. Nap közben valamennyi vezető ...
Hat és fél havi mélypontra esett a kakaó jegyzése New Yorkban kedden délután a dollár gyengülésére és a Nemzetközi Kakaószervezet (ICCO) vezérigazgatójának a kakaó várható áralakulásával kapcsolatos k...
Magyarországra is kiterjeszti adósinformációs tevékenységét a bolognai székhelyű CRIF csoport, amely már megkapta a pénzügyi felügyelet engedélyét ahhoz, hogy a magánszemélyek és a vállalatok hiteltörténetéről pozitív és negatív adósinformációt is szolgáltató Credit Bureau-t indítson. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22.397,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt. Nap közben valamennyi vezető papír árfolyama negatív tartományban mozgott, végül a Richter kivételével enyhe erősödéssel fejezték be a kereskedést.
Gyengült a forint, az eurót kedden délután 17 órakor 267,10 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 265,86 forintos árfolyammal. Az előző napokhoz képest szélesebb s...
Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre az országos Lean Fórum - Versenyképességi Konferencia. Az elmúlt évek sikeres rendezvényein eddig több mint 30 vállalat eloadói osztották meg tapasztalataikat a termelékenység fejlesztési, veszteségcsökkentési módszerek alkalmazása területén.
Az elmúlt évtized közepétől számos üres házat és telket vásároltak a magyarok és a külföldiek a Somogy megye északi részén található Koppányvölgy falvaiban. Az osztrák, német, holland és svájci vevők egy része beilleszkedett a falvak közösségébe, de mára egyre szaporodnak a tulajdonosok által elhagyott, romos házak....
A dm drogérialánc 2010 februárjában újabb üzlettel bővítette hálózatát. A nyitás alkalmából három napig tartó 15%-os kedvezménnyel, és óriási termékválasztékkal várta a vásárlóközönséget a legújabb üzlet - olvasható a dm sajtóközleményében.
Gyengült a forint, az eurót kedden délután 18 óra után 266,42 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 265,86 forintos árfolyammal, még a délután folyamán a jegyzések 268 forintnál is jártak.
Hat és fél havi mélypontra esett a kakaó jegyzése New Yorkban kedden délután a dollár gyengülésére és a Nemzetközi Kakaószervezet (ICCO) vezérigazgatójának a kakaó várható áralakulásával kapcsolatos kijelentéseire. (MTI)
A Mol Nyrt. olajat és gázt talált az iraki kurdisztáni régióban található kutatás-termelési területen, az Akri-Bijeel blokkban - közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Az...
Március 15-ig teljesíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az agrárkárenyhítési rendszerben részt vevő, érintett gazdálkodók részére a kárenyhítési juttatások kifizetését - közölte Sopr...
Erőteljes emelkedéssel indították a napot az amerikai részvényindexek annak ellenére, hogy nem látott ma napvilágot sem piacmozgató makroadat, sem fontosabb vállalati hír. A záráshoz közeledve...
A világnak fel kell készülnie a következő gazdasági válságra, még akkor is, ha a globális gazdaság már elkezdett kilábalni a legutóbbi súlyos krízisből - jelentette ki Johannesburgban Dominique...
Magyarországon kíván meghonosítani egy Nyugat-Európában már régóta működő üzleti reorganizációs modellt a januárban alakult Reconcept Befektetési Tanácsadó Kft. A bajba jutott, de megmenthető és nyereségessé tehető vállalkozásokon tőkebefektetéssel, a finanszírozási szerkezet átszervezésével, az üzleti folyamatok átalakításával, valamint menedzsment-szolgáltatásokkal segítenek..
A hétfői, vegyes irányzat után kedden a vezető nyugat-európai értéktőzsdék napközben meredek lejtőre fordultak, csak a nap végére sikerült - London kivételével - néhány ponttal az előző zárók fölé kapaszkodni. (MTI)
Tönkreteszi a magyar gazdaságot a jelenlegi fiskális és monetáris politika - mondta el Járai Zsigmond, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján. A volt Jegybank elnök szerint legkorábban 2015-2016-ban vezethető be Magyarországon az euró.
A tavalyi év végére 16%-kal növekedett az amerikai milliomos családok száma, miután a világgazdaság a felépülés útjára lépett és a részvénypiacokon is szárnyalás bontakozott ki. Az Egyesült...