2010. február 23. kedd

febr. 23
15:45
USA - Várt szerint alakult a Case-Schiller lakásár-index (ProfitLine)
December folyamán a 20 legnagyobb amerikai nagyváros körzetében a lakására novemberhez képest a nem szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,2 százalékkal csökkentek a Case-Schiller lakásár-index alapján.
febr. 23
15:47
Ez már nem tréfa! Zuhan a hazai piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 5,90 pontos nyitás után tovább esett kedden kora délutánig. A BUX 15.15 órakor 20.910 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 2,65 százalékos csökkenés.
febr. 23
15:49
USA piacok - Folytatódni látszik a tegnapi csökkenés (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, miután a várakozásoktól elmaradó, egy éve első alkalommal csökkenést mutató februári német üzleti bizalmi index óvatosságra intette a piacokat Európában is. Rontotta a hangulatot az is, hogy a Case-Schiller lakásár-index decemberben a várt stagnálás helyett 0,2 százalékkal csökkent havi szinten.
febr. 23
15:54
Bajnai stílusosan távozik (Privátbankár)
Bajnai Gordon a saját identitását definiálta az Országgyűlésben elmondott hétfői, napirend előtti felszólalásában - értékeli a Progresszív Intézet vezető elemzője; a Nézőpont Intézet politológusa olya...
febr. 23
16:00
Lemondott Telki polgármestere (Portfolio)
Lemondott a Pest megyei Telki község polgármestere, Danóczy Balázs. A részletekről, döntésének okáról a volt polgármester nem akart beszélni az MTI érdeklődésére. A település honlapján az...
febr. 23
16:12
Külföldiek kezében van a részvények háromnegyede (Privátbankár)
Az év végén a tőzsdei részvények 72,8 százaléka, 4.139 milliárd forint értékben külföldi befektetők kezében volt
febr. 23
16:14
Egyre jobban vizesedik az ország (Privátbankár)
Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelm...
febr. 23
16:19
Az áruházláncok miatt nincs minőségi pékárú? (ProfitLine)
A hagyományos pékszakma jövedelmezősége az áruházláncok árpolitikája miatt vészesen lecsökkent, éves szinten bruttó 1 százalékra tehető - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára az UKBA sütő- és cukrászipari kiállításon tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)
febr. 23
16:19
Tíz hónapos rekord az USA-ban - Megint nagyon pesszimisták a fogyasztók (Portfolio)
A várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem nőtt az amerikai fogyasztók pesszimizmusa - derül ki a Conference Board februári felméréséből. A szervezet havi rendszerességgel közzétett fogyasztói...
febr. 23
16:19
USA-t utánozzák a sógorék: akár az EU nélkül is megadóztatnák a bankokat! (Pénzcentrum)
Ausztria hasonló adót szeretne kivetni a bankokra, mint az Egyesült Államokban, mellyel az államkassza hiányából szeretnének lefaragni....
febr. 23
16:21
Gombos Edina festékben utazik (ProfitLine)
A Poli-Farbe festékgyár reklámarca lett Gombos Edina. A műsorvezető szerepelni fog a cég televíziós imidzs kampányában is.
febr. 23
16:23
Irtózatosat esett az amerikai fogyasztói bizalom (ProfitLine)
A Conference Board által készített felmérés alapján 2010 februárjában a várakozásokat jóval meghaladó mértékben zuhant az amerikai lakosság fogyasztói hangulata. Az előzetes várakozások 55 pontra történő mérséklődésre számítottak.
febr. 23
16:36
Újabb hitelt kap Szerbia (Portfolio)
Zöld jelzést adott kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Szerbiának arra, hogy a balkáni ország lehívja a tavaly jóváhagyott, csaknem hárommilliárd eurós készenléti hitel harmadik részletét, 350...
febr. 23
16:38
Vajon mi vár a Raiffeisen részvényeseire? (Portfolio)
Miközben a Raiffeisen International (RI) ma közzétett 2009-es előzetes eredménye jobb a várakozásoknál (elsősorban az alacsonyabb céltartalékok miatt), a Raiffeisen szervezeti átalakulásának -...
febr. 23
16:48
Hány évesen vagyunk a legboldogabbak? (Privátbankár)
Hetvennégy éves korban a legboldogabb az ember, legalábbis brit és német kutatók szerint, akik különböző korosztályok képviselőit faggatták
febr. 23
16:50
Közúti bírság: 60 nap után is érkezhet a csekk (Privátbankár)
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatban, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bíróságok eddig eltérően értelmezték azt a szabályt, am...
febr. 23
16:51
Ódzkodnak a bankhitelektől a vállalatok? (ProfitLine)
Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb vállalati finanszírozási formának, ám 2009-ben a megelőző évhez képest 70 százalékról 64 százalékra csökkent a belföldi pénzintézettől felvett banki hitelek aránya a finanszírozásban - derül ki a GfK Hungária piackutató legfrissebb felméréséből.
febr. 23
16:53
Extreme rovat - Szédült tempót diktál a Rick's Cabaret (ProfitLine)
Az elmúlt 52 hétben 470%-ot emelkedett, tegnap csak 10%-ot! (Solar Capital)
febr. 23
16:54
Tovább veszi Schreier a Danubiust (Portfolio)
Tovább növelte Danubius részesedését a CP Holdings elnöke, Sir Bernard Schreier. A Danubius nagytulajdonosa 2010. február 17-én tőzsdei ügyletek keretében összesen 99,055 darab (1.2%-nyi) Danubius...
febr. 23
16:55
Technikai riasztás - Megugrott a biztosítóóriás! (ProfitLine)
Csökkenő ék alakzat az American International Group (AIG) részvényben! Kiváló long piaci beszállópont kínálkozik az USA legnagyobb biztosítótársaságának részvényébe.
febr. 23
16:56
Négy bankot minősített le a Fitch (Portfolio)
"BBB+"-ról "BBB"-re rontotta a négy legnagyobb görög bank hosszú távú adósságának besorolását a Fitch. A hitelminősítő a National Bank of Greece (NBG), az Alpha Bank, az Efg Eurobank Ergasias és a...
febr. 23
16:57
Mitől akadt el az arany szárnyalása? Mi áll a háttérben? (ProfitLine)
Minden árupiacokon kereskedett termékről megállapítható kisebb odafigyeléssel és utánjárással valamilyen egyedi jellegzetesség. Habár 2009-ben nagy slágernek számított az arany árfolyam emelkedése, 2010-ben már nem mondható el róla mindez. Itt vagyunk Február vége táján és inkább egy szimpla oldalazás és némi esés látható tőle. Vajon mi állhat a dolgok mögött. Persze sokan egyből azt válaszolják,…
febr. 23
16:59
Mehet a harmadik IMF apanázs Szerbiának (ProfitLine)
Zöld jelzést adott kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Szerbiának arra, hogy a balkáni ország lehívja a tavaly jóváhagyott, csaknem hárommilliárd eurós készenléti hitel harmadik részletét, 350 millió eurót. (MTI)
febr. 23
17:01
Legyünk résen a Toyotával! (ProfitLine)
Erős támaszához érkezett a Toyota Motor részvényének tőzsdei árfolyama!
febr. 23
17:03
Danubius - tovább nőtt Sir Bernard Schreier befolyása (ProfitLine)
A Danubius Hotels Nyrt. tájékoztatása szerint a CP Holdings Ltd. elnöke, Sir Bernard Schreier 2010. február 17-én tőzsdei ügyletek keretében, 2010. február 22-i teljesítéssel, összesen 99 055 darab Danubius Hotels Nyrt. törzsrészvényt szerzett a Concorde Securities Ltd. közvetítésével a Budapest Értéktőzsdén, 3 250 Ft darabáron - olvasható a BÉT honlapján.
febr. 23
17:06
Kína hatalmas mennyiségű államkötvényt dob a piacra (Infostart)
Kína 50 milliárd jüan (7,32 milliárd dollár) értékben bocsát ki és értékesít államkötvényt a jövő héten - jelentette be a kínai pénzügyminisztérium.
febr. 23
17:06
Újra tombol a pesszimizmus az USA-ban (Privátbankár)
Az amerikai fogyasztói bizalom tíz havi mélypontra esett februárban, mert romlott a fogyasztóknak a munkaerőpiac alakulásával kapcsolatos rövid távú várakozása - közölte a Conference Board kedden. ...
febr. 23
17:08
Alig változott a forint árfolyama a kamatvágás óta (Infostart)
A forint árfolyama szűk tartományban mozgott kedden, az eurót délután négykor 269,92 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után.
febr. 23
17:12
Adták év végén a külföldiek a magyar részvényeket és kötvényeket (Portfolio)
Miközben a globális befektetői légkör alapvetően pozitív volt 2009. negyedik negyedévében, aközben a külföldiek mind a magyar állampapírok, mind a tőzsdei részvények, mind a jelzáloglevelek piacán...
febr. 23
17:12
Tuti: ez lesz 2010 slágere! Tangán, zoknin és puffon egyaránt (Pénzcentrum)
Már februárban előre borítékolható, mi lesz az idei év vásárlási őrülete: szakértők szerint a Union Jack, azaz a brit nemzeti lobogó mintájával díszített termékek tarolni fognak 2010-ben a boltok polcain....
febr. 23
17:14
Tartotta magát a romló hangulatban a forint (Portfolio)
Miközben a magyar részvénypiac a romló nemzetközi hangulatban érdemben gyengült ma, aközben a forint, a régiós devizákkal összhangban jól tartotta magát. Délelőtt a vártnál gyengébb német Ifo-index...
febr. 23
17:24
Alig változik a forint árfolyama (Privátbankár)
A forint árfolyama szűk tartományban mozgott kedden, az eurót délután négykor 269,92 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után. Hétfőn az euró jegyzése 269,7...
febr. 23
17:24
Ma sem bolygatták a forint árfolyamát (ProfitLine)
A forint árfolyama igazán szűk tartományban alakult a keddi kereskedési napon, az eurót délután négykor 220,22 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után.
febr. 23
17:26
Idén is kiosztotta 'a jövő fiatal vállalkozója' díjakat a Dreher Sörgyárak zrt. (ProfitLine)
Átadta "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat a Dreher Sörgyárak Zrt., a három díjazott fiatal összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatja el vállalkozását, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást is kapnak - közölte a Dreher kedden az MTI-vel.
febr. 23
17:28
Ford Motor Technikai (ProfitLine)
Amióta felütötte a fejét a világnak a Toyota Motor körüli probléma, azóta a konkurens társak erős emelkedésbe kezdtek. Nagyon fontos, hogy a jelentések alapján a Toyota piaci részesedése jelentősen lecsökkent a vetélytársakkal szemben, ami esetünkben a Fordnál is le tudott csapódni, mint pozitívum.
febr. 23
17:30
Trendforduló készülődik a szójabab piacán? (ProfitLine)
Nincs kizárva egy esetleges trendfordulat a szójában. Érdekes, hogy a pozitív visszahúzások nagyon magas forgalom kíséretében mentek végbe. (Solar Capital)
febr. 23
17:30
Független irodaként folytatja a Szécsényi Ügyvédi Iroda (Portfolio)
Függetlenedik a Schönherr Ügyvédi Irodától és Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás néven, független hazai ügyvédi irodaként folytatja tevékenységét a jövőben Dr. Szécsényi László és további nyolc,...
febr. 23
17:32
A görög bankok megkapták a pofont a Fitch-től (ProfitLine)
A Fitch Ratings leminősítette a négy legnagyobb görög bankot kedden.
febr. 23
17:32
A Telekom hosszabbított a Strabaggal (Portfolio)
A Strabag Property and Facility Services Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. 5 éves teljes körű ingatlangazdálkodási szerződést írt alá. A szolgáltatások köre magában foglal vagyongazdálkodási,...
febr. 23
17:34
Phylaxia: két számlára mennek a tőkeemeléses részvények (Portfolio)
A PHYLAXIA 1912. Holding 2009. október 21-én elhatározott alaptőke-emelésével összefüggésben 3,000,000 db (6.85 % részesedést jelentő) részvény átvételére jogosulttá vált HART INVEST & TRADE a 2010....
febr. 23
17:42
Húsz éve még szerettük a politikusokat (Privátbankár)
A kampány ellenére is tartósan alacsony a hazai politikusok népszerűsége - 2008 augusztusa óta egyetlen politikus sem ért el 50 pont feletti eredményt
febr. 23
17:57
Nőtt a külföldiek kezében lévő részvények aránya - MNB (ProfitLine)
A múlt év negyedik negyedében 5,3 százalékkal 5.685 milliárd forintra nőt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzet részvények kapitalizációja (összesített piaci értéke). A 276 milliárd forint negyedéves növekmény szinte teljes egészében átértékelődésből (árfolyam emelkedésből) származott - egyebek mellett ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden kiadott értékpapír piaci statisztikáiból.
febr. 23
17:59
Ébredező bankóriás - Wells Fargo elemzés (ProfitLine)
Szép beszűkülésnek lehetünk tanúi a Wells Fargo árfolyam alakulásában.
febr. 23
18:00
Őszre napolnák a kilakoltatásokat (Privátbankár)
A Magyar Hitelszövetség (MH) szerint bővíteni kellene a PSZÁF fogyasztóvédelmi jogkörét, a szakmai szervezet javasolja továbbá a lakóingatlan-árverések felfüggesztésének szeptember végéig történő megh...
febr. 23
18:01
Könybe lábad az ember szeme, ha a gyapot árfolyamára néz (ProfitLine)
Egyszerűen gyönyörű ez a grafikon. Az első USDA által publikált előrejelzések szerint a készletek nagyobbak lesznek a vártnál, hallhattuk januárban, ami erős eladói hullámot hozott a gabonák és soft commodity-k piacára. A gyapot esetében ez egészen a 61,8-as Fibonacci szintig hozta vissza az árfolyamokat. Érdekes, hogy miután elérte ezt a szintet magas forgalommal erős fordulatba kezdett,…
febr. 23
18:06
Íme a világ legbiztonságosabb háza - Védelem másfél milliárdért (képek) (Pénzcentrum)
Közel másfél milliárd forintért vásárolható meg az a Los Angeles-i luxusvilla, amely a tervezője szerint a világ egyik legbiztonságosabbika. Golyóálló ablakok, pánikszobák és helikopterleszálló teszi a luxusrezidenciát a városban található számtalan hatalmas csillogó palotához képest egyedivé....
febr. 23
18:18
A régióban alulteljesítő volt a BÉT (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,39 pontos, 2,88 százalékos csökkenéssel, 20.861,92 ponton zárt kedden.
febr. 23
18:18
A pesszimizmus átragadt a BUX-ra (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,39 pontos, 2,88 százalékos csökkenéssel, 20.861,92 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények g...
febr. 23
18:20
Megvannak a jövő vállalkozói (Privátbankár)
Átadta "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat a  Dreher Sörgyárak Zrt., a három díjazott fiatal összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatja el vállalkozását, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást ...
febr. 23
18:24
Hatalmas összegű kötvényt bocsát ki Kína jövő héten (Portfolio)
Kína 50 milliárd jüan (7,32 milliárd dollár) értékben bocsát ki és értékesít államkötvényt a jövő héten - jelentette be kedden a pénzügyminisztérium. A kötvényekből 25 milliárd jüan egy éves...

Keresés