A jelenlegi ukrán kormányfő, Julia Tyimosenko ma visszavonta keresetét, amelyet a február 7-i elnökválasztás eredménye ellen nyújtott be a bíróságon - írja a Reuters. Mint ismert, alig több mint 3...
Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől az MTI által megkérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők, a várható folytatás megítélése azonban már bizonytalan: vannak olyan citybeli vélemények, hogy a hétfői csökkentéssel magyar jegybank enyhítési kurzusa - legalábbis a választások utáni gazdaságpolitika tisztázódásáig…
A német Tengelmann csoport eladta bulgáriai és romániai Plus hálózatát a Lidlnek, ezzel a Plus kereskedelmi lánc összesen 119 üzlete cserél gazdát. A vételárat nem közölték.
Mintegy 457 millió forintból, európai uniós források bevonásával fejleszti a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő szállodáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat - jelentette be Seszták Oszkár, a térségi helyhatóság elnöke (Fidesz) sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban. (MTI)
Másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát - reagált az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. Balsai Istvánnak, a Fidesz elnöki stábja jogi igazgatójának előző napi nyilatkozatára. A vagyonkezelő azt közölte, nem érte gazdasági hátrány a Magyar Postát. (MTI)
Az idén a cégek kategóriájában az Alcufer Kft., a magánszemély kategóriában pedig Galli Miklós nyerte el a Környezet Védelméért Díjat. A díjakat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át szombaton este Budapesten, a X. Környezetvédelmi Bálon - közölte a környezetvédelmi tárca sajtóirodája az MTI-vel.
A szocialisták úgy tesznek, mintha nem ők kormányoztak volna nyolc évig, és nem ők taszították volna a magyar népet a jelenlegi kilátástalan helyzetbe - reagált Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője a szocialisták szombati kampánynyitó rendezvényére az MTI-nek.
A Microsoft és az Európai Versenybizottság megállapodása értelmében márciustól a Windows felhasználói választhatnak, milyen browsert szeretnének a gépükön látni, nem lesz alapértelmezett az Internet Explorer....
Bár az elmúlt egy évben sokan veszítették el munkahelyüket a gazdasági válság hatására, a munkahelyi biztonságra vonatkozó megfontolások egy friss felmérés eredményei szerint úgy tűnik nincsenek...
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt.
Alig egy-két forintos sávban mozgott a forint árfolyama a héten, mérsékelten erősödő tendenciát követve. A hét elejére a 272 forint körüli euró jegyzések voltak a jellemzőek, a hét második felére pedig a 271 forint körüliek. Péntek délutánra már a 270 forintos euró közelébe húzódott a jegyzés. (MTI)
Az euróövezet tagállamai 20-25 milliárd eurós hitelcsomagot nyújtanának a súlyos gazdasági és pénzügyi válságba került Görögországnak - közölte a Der Spiegel című német hírmagazin szombaton internetes oldalán - számolt be az MTI.
Az évtized közepéig 60-70 milliárd forint beruházást valósít meg a Mavir a villamosenergia-hálózatán és a rendszerirányításban, ami része a 2020-ig szóló 107 milliárd forint értékű programnak - tájékoztatta Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója az MTI-t.
A Forbes magazin összeállítása szerint Cleveland nyerte el a megtisztelőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, az USA legnyomorúságosabb városa címet. Az Ohio államban a Cuyahoga folyó mentén és az Erie-tó partján található városban magas a munkanélküliség, zord az időjárás, kedvezőtlen az adórendszer, virágzik a korrupció és hanyatlik a sportélet....
Átadták a Kreatív Iparágak Inkubációs Központját pénteken a Debreceni Egyetemen (DE), a mintegy 800 millió forintos beruházással kialakított központ a kreatív infokommunikáció területén működő, három évnél fiatalabb, illetve a kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) tevékenységüket megújító mikro- és kisvállalkozásokat segíti - számolt be a Távirati Iroda.
Az elmúlt év gazdasági szempontból különösen rossz volt. Olyannyira, hogy azt a máskor is gyakran hallható búsmagyarkodást ? miszerint mindig mi szívjuk a legnagyobbat ? ezúttal mintha az objektív...
Az adósságválság kialakulását nem a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hanem Európának kell megakadályoznia - írja Lorenzo Bini Smaghi az Il Corriere della Sera nevű lapban, Görögország problémáival...
Bár az amerikai kereskedelmi ingatlanok piacán még a következő évek is gyengének ígérkeznek, akadnak pénzügyi tanácsadók, akik a szektorban rejlő lehetőségekre hívják fel a figyelmet - írja a CNBC....
A lengyel energiatőzsde a Towarowa Gielda Energii (TGE) az idén és jövőre a forgalmazott kontraktusok mennyiségi felfutását várja az új lengyel szabályozásnak és a regionális együttműködési kapcsolatok szorosabbra vonásának köszönhetően.
Tavaly Csehországban 14 százalékkal esett vissza a megkezdett lakásépítések száma a gazdasági válság miatt. Mindemellett rekordot döntött a lakások árának csökkenése, ingatlanpiaci elemzők szerint az...
Megrázta a divatvilágot a hír, hogy február 11-én öngyilkosságot követett el Alexander McQueen angol divattervező. Az üzlet azonban a neves tervező halálával sem állhat meg, a nevével fémjelzett divatmárka tovább él....
Oroszország kiterjeszti a bolgár belenei atomerőmű finanszírozását, amíg Szófia stratégiai befektetőt talál a projektre - jelentette be pénteken a bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter. (MTI)
A hazai gazdaság- vagy pénzügypolitika alappillére a külföld figyelése. Kijelenthetjük: gyakorlatilag azok reakcióitól függ minden. Az egész hazai befektetés-struktúra a külföld rezdüléseire épül. A termékek és azok benchmarkjai sem hoznak manapság semmilyen magyar reputációt. Nem mindig volt ez így...
Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők, a várható folytatás megítélése azonban már bizonytalan: vannak olyan citybeli vélemények, hogy a hétfői csökkentéssel, vagy nem sokkal utána a magyar jegybank enyhítési kurzusa egyelőre véget is ér.
Húszra emelkedett a válság idei pénzintézeti áldozatainak száma az Amerikai Egyesült Államokban, miután négy újabb bank jelentett csődöt pénteken. A csődbe ment bankok között van a La Jolla Bank...
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) veszélyben látja az Új Magyarországi Vidékfejlesztési Program ÚMVP) Agrár-környezetgazdálkodási Programjának (AKG) teljesítését. (MTI)
Kedvezményes árfolyamon juttatnának milliókat banki részvényekhez a brit konzervatívok a tavasszal esedékes választások megnyerése esetén, az egyértelmű választási győzelemre azonban a legújabb adatok szerint egyre kisebb az esélyük.
A közép- és kelet-európai államok fiskális teljesítménye nyomán csökken az állampapírok hozamfelára, Magyarországon a hozamok a jelenlegi átlagosan 7 százalékról az év végére 6 százalékra mérséklődhetnek - állítják az Erste Csoport elemzői a közép- és kelet-európai országok államháztartási helyzetéről készített, az MTI-hez eljuttatott összegzésükben.
Az elmúlt héten a hét eleji erősödés után csütörtökön és pénteken már veszített értékéből a magyar börze vezető indexe, azonban így is emelkedéssel zárta a múlt hetet: a BUX 611,45 ponttal, 2,95 százalékkal nőtt, ezzel 21.344,89 ponton zárt pénteken. (MTI)
Izland olyan újabb javaslatot fontolgat óriásira duzzadt külföldi adóssága törlesztési feltételeire vonatkozóan, amely jelentősen csökkenthetné a szigetország fizetési kötelezettségeit.
Az illetéktörvény 2010. január 1-jén hatályba lépett módosulása következtében változott az illetékek mértéke, a kedvezmények, mentességek rendszere, s bővült az illeték tárgyköre is - ismerteti az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Görögország nem kér pénzügyi segítséget az EU-tól államháztartási gondjainak megoldásához - ismételte meg vasárnap Londonban a görög miniszterelnök, aki néhány napon belül másodszor nyilatkozott ilyen értelemben. (MTI)
A Pénzcentrum exkluzív interjúja a Lidl működésének hátterét mutatja be: interjúalanyunk egy olyan fiatalember, aki több évig a Lidlnél dolgozott. Cikksorozatunk harmadik részében a Lidl és a piac viszonyáról esik szó: hogyan "készülnek" az alacsony árak, mitől függ egy-egy bolt forgalma? Természetesen nem kerüljük meg az örök rivális Aldival folytatott könyörtelen harc témáját sem....
Az előttünk álló napok legalább annyi izgalmat tartogatnak számunkra, mint a múlt hét. Már ma délután is érdemes lesz figyelnünk, hiszen ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a jegybankárok. Hazai fronton...
Évértékelő sajtóvacsorát tartott a Magyar Suzuki Zrt. felső vezetése, ahol Hisashi Takeuchi vezérigazgató és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes értékelte a gyár 2009-es teljesítményét és vázolta a 2010-es terveket. A kedvezőtlen januári értékesítési statisztikák láttán a vállalat vezetői is megdöbbentek, ezért találgatásokba inkább nem kívántak bocsátkozni, de vajon túlélné-e az esztergomi…
Az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásai is javultak februárban, és az építőipar kivételével valamennyi ágazatban nőtt a foglalkoztatási szándék, így kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe is, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. Európai Unió támogatásával készített felmérésében.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Elkészült az első globális IT-vonatkozású kockázati keretrendszer a RiskIT, amely átfogó képet ad az infokommunikációval összefüggő üzleti kockázatokról. Az informatikai biztonság területének egyik vezető nemzetközi szakmai szervezete, az ISACA által készített és 2009 decemberében közzétett módszertan a hiányzó láncszem: az üzleti és az IT folyamatok találkozási pontjára fókuszálva lehetővé teszi…
Sikeresen földet ért közép-európai idő szerint hétfő hajnalban az Endeavour amerikai űrrepülőgép a floridai Kennedy űrközpontban - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Az űrsikló az ered...
Kamatdöntő ülést tart ma a monetáris tanács, a piac 25 bázispontos kamatcsökkentést vár, amivel a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet. Legutóbb január 25-i kamatdö...
Február végéig lezárná a BKV a tavaly nyáron meghirdetett midibusztenderét, amely a héten az árajánlati "licittel" végződhet. A BKV is fizetni fog a szolgáltatásért
Tucatnyi rendszerváltó politikus búcsúzik az Országgyűléstől a ciklus utolsó parlamenti napján, hétfőn; ők már nem lesznek tagjai a következő törvényhozásnak. (MTI)
Februárban kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint tehát februárban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is folytatódott a bizalmi indexek 2009. május óta tartó emelkedése....
Az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásai is javultak februárban, és az építőipar kivételével valamennyi ágazatban nőtt a foglalkoztatási szándék, így kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe is, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. Európai Unió támogatásával készített felmérésében. (MTI)
Sorozatban már a harmadik hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. Februárban ugyanis mind a lakosság, mind pedig az üzleti szektor bizalma...
Pettkó András arra készül, hogy az övé legyen a ciklus utolsó rendes parlamenti ülésnapjának utolsó képviselői felszólalása. A független országgyűlési képviselőnek vasárnap az MTI-hez eljuttatott k...