November folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a vártnál jóval kisebb mértékben, mindössze 39.000 fővel emelkedett, a felülvizsgált és 151.000 fős helyett 172.000 fősre módosított októberi emelkedés után, a munkanélküliségi ráta pedig 9,6 százalékról 9,8 százalékra ugrott, holott az elemzők stagnálásra számítottak. Az előzetes várakozások 143.000 fős…
Első alkalommal fordult elő, hogy a betéti kártyával történő fizetés volumene megelőzte a készpénz használatát Nagy-Britanniában. A felmérések szerint 2010 augusztusának végéig a kártyával történő fizetés elérte a 272 milliárd fontot, míg ezzel szemben a készpénzben történő tranzakciók összege csak 269 milliárd fontra rúgott....
Év végéig még két új taggal - egy budapestivel és egy budaörsivel - bővül a McCafé kávézólánca, így ez vég végére 37-re nő az egységek száma. A beruházások éves összértéke pedig eléri 100 millió forintot - közölte a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 142,28 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken kora délutánig. A nap sztárja egyértelműen a MOL, melynek részvényét a tegnap közzétett INA-val kapcsolatos hírnek köszönhetően erőteljesen veszik. A olajipari vállalat árfolyama közel 6 milliárd forintos forgalom mellett 6 százalékos emelkedést mutat.
Magyarország nehéz helyzetben van, meg kell védenie gazdasági érdekeit, vállalkozóit, az országban a munkának vissza kell kapnia a becsületét - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke pénteken a Vállalkozók Napján rendezett ünnepségen.
Tovább növelte Danubius részesedését a CP Holdings elnöke, Sir Bernard Schreier. A Danubius nagytulajdonosa 2010. november 30-án tőzsdei ügyletek keretében összesen 500 darab Danubius Hotels...
Az Európai Beruházási Bank (EIB) újabb 500 millió eurós hitelkeretet biztosít Kínának az ország klímaváltozással szembeni tevékenységeinek támogatására. 2007-ben hasonló hitelkeretet bocsátott a bank...
A Budapest Bank kapta Az Év Bankja díjat a Financial Times csoporthoz tartozó The Banker magazin nemzetközi versenyén. A nívós pénzügyi lap a pénzintézet stabilitását, felelős működését és nem utolsósorban új, innovatív szolgáltatásait ismerte el a "The Bank of the Year in Hungary - 2010" címmel. Az elismerés immár a negyedik az idei évben a pénzintézetnek ítélt díjak között....
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. értesítése alapján a társaság 2010 decemberében 1 évre szóló, tartályos nem motorikus célú LPG (cseppfolyós propán-bután gáz) gázszolgáltatási megállapodást...
A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon számos szakértő úgy látja, hogy az újév előtt külföldi mentőcsomagot kérhet Portugália, amely egy név nélküli eurózóna döntéshozói forrás szerint azonban legfeljebb...
A Portfolio.hu délutáni Workshopot szervez, ahol a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatos elmélet és gyakorlat találkozik. A több teremben zajló rendezvényen kereskedési platformjaink gyakorlati...
Novemberben enyhén nőtt az optimizmus az amerikai szolgáltató szektorban - derül ki az ISM Intézet felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett beszerzési menedzser indexének értéke 54,3...
Felborult egy drótkábeleket szállító román kamion a 63-as főútról az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjára vezető kanyarban Székesfehérvárnál; az autópálya hét kilométeres szakaszán teljes útzá...
Eredményesen zárult az RFV kötvények lakossági jegyzése, a társaság bejelentése szerint összesen 408,6 millió forint értékben jegyeztek a kötvényből. Két hét alatt tehát összesen (az intézményi 1,4...
Az Egyesült Államokban az új ipari megrendelések 3,6 milliárd dollárral, 0,9 százalékkal 420,1 milliárd dollárra csökkentek. Három havi emelkedés után ez volt az első csökkenés. A várakozások ennél mérsékeltebb 0,7 százalékos visszaesésről szóltak. Szeptemberben a felülvizsgált adatok alapján 3 százalékos bővülés mutatkozott. A szállítóeszközök nélküli megrendelésállomány 0,2 százalékkal…
A várakozásoknak megfelelően 55,0 pont lett az Egyesült Államokban a szolgáltatási beszerzési menedzser index novemberben, az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) pénteken közzétett adatai szerint.
A tavalyi év sikere után, idén év honlapja minőségi díjat nyert az AEGONdirekt.hu direktbiztosítási társaság. A kilencedik alkalommal meghirdetett online-marketing kommunikációs pályázatra összesen 350 nevezés érkezett be. A társaság IngatlanELLENŐR.hu oldala a közösségi honlap kategóriában nyerte el az első helyezést....
22 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés arra, hogy a közszféra dolgozóinak nettó keresete ne csökkenjen - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A kormány elkötelezett...
Több mint 31 ezer Facebook-használó jelezte már részvételét abban a forradalomnak nevezett akcióban, amelyet a világhírű francia futballzseni, Eric Cantona tervez végrehajtani december 7-én a világ bankjai ellen. A mozgalom rövid távú célja nem egyéb, mint hogy jövő kedden gigantikus bankrohamokkal döntsék romba a világ fennálló pénzügyi rendszerét....
A jövő évi minimálbér bruttó 4500 forintos emelése az MSZOSZ szerint csupán 154 forint nettó béremelést jelent, a 2011-es adó- és járulék szabályok változása miatt. Az MSZOSZ munkavállalói oldala, az Autonóm Szakszervezeti Szövetséggel egyetértésben kevesli az emelést. A hvg.hu másképp számol. Tízszeres különbségek és csökkenő nettó bérek.
A csalódást keltő novemberi foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok. Ugyanakkor a foglalkoztatottsági adatok miatti pesszimizmust mérsékli az a várakozás, mely szerint a Bush-érában bevezetett adócsökkentés várhatóan továbbra is érvényben marad.
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint az RFV2014/A kötvények eredményes intézményi jegyzése után a mai napon a lakossági jegyzés is sikeresen zárult. A lakossági befektetők 408,6 millió forint értékben jegyeztek a kötvényből. Két hét alatt összesen 1,8 milliárd forint értékben érkezett jegyzés. A sikeres jegyzés jelzi, hogy a befektetők hosszú távon szavaztak bizalmat az RFV-nek, stabil és…
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 454,19 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 21.519,43 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 6,77 százalékkal 19 805 forintra erősödött, az OTP-részvények...
6,4 milliárd dollárt követel a Bernard Madoff Ponzi-csaló károsultjainak megbízottja, Irving Picard, szerinte ugyanis a pénzintézet segített a csalásban, mint Madoff elsődleges bankja. Ez a második...
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) üdvözölte, hogy januárban nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai, az időalapú jegyek bevezetését pedig továbbra is fontosnak tartja. Az egyesület ...
A tegnapi lemaradás után ma rendkívül jó teljesítményt mutatott a magyar piac, melyet a MOL kirobbanó formájának köszönhetett, a többi blue chip lényegében stagnált a nap során. Egyedül a fél...
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági Miniszt...
Ha a szomszédos országokban olcsóbb a vasúti áruszállítás pályahasználati díja (PHD), akkor természetesen inkább arra szállítják az árukat, kikerülve Magyarországot, illetve az ország területén a tran...
A bennfentes kereskedés tilalmára vonatkozó szabályok pontosítását szorgalmazták ismert osztrák üzletemberek a Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgató elleni vádemelésre reagálva.
Érdekes módon a legjobban várt munkaerő-piaci adat sem tudta megrengetni jobban a befektetőket, a vezető amerikai tőzsdeindexek ugyanis halvány mínuszban tartózkodnak, pedig az adat sokkal rosszabb...
A közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek, a jövő évi költségvetés 22 milliárd forintot biztosít arra, hogy a közszféra dolgozóinak nettó keresete ne csökkenjen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Az idén már ismét gyarapodott Svájcban a leggazdagabbak vagyona, miután a tavalyi válságos évben érzékeny veszteségeket kellett elszenvedniük. Az alpesi ország leggazdagabb lakója immáron az egymást követő kilencedik évben a svéd Ingvar Kamprad, az Ikea alapítója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 454,19 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 21.519,43 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,85 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével - amely megtartotta csütörtöki árát - erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken megtorpantak, a befektetők profitkivétellel zárták a hetet. Kétnapi, meredek javulás után pénteken eleve óvatosabbak voltak a befektetők, és délután végképp elrontotta a hangulatot az amerikai munkanélküliség növekedéséről megjelent adat.
A karácsony csodájára várva az idén is szívet melengető látvánnyal kedveskedik a fővárosban élőknek és idelátogatóknak a BKV: az öreg UV nosztalgiavillamos kívül-belül megszépülve, ragyogó fénybe öltöztetve hozza-viszi utasait – ezúttal a Duna mindkét partján. Díszruhája 3500 méternyi füzérből készült, melyen közel 40 000 LED fénylik
A szerdán bemutatott reformcsomag nem tudott továbbmenni a szövetségi kormányzat felé, hiszen a szükséges 14 szavazat helyett csak 11-et sikerült összeszedni. Obama még februárban állította fel azt a...
Megerősítette pénteken a Mol adósosztályzatait a Fitch Ratings, azzal összefüggésben, hogy a magyar olajipari vállalat előző nap bejelentette: ajánlatott tesz a horvát INA közkézen lévő...
Több mint százmilliárd izlandi koronás (862,4 millió dollár) megállapodást kötött a jelzáloghitelesek megsegítéséről pénteken az izlandi kormány, a bankok és nyugdíjalapok. A megállapodással 60 ezer...