A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken vegyesen végeztek, négynapi gyengélkedés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,39 százalékos napi visszaeséssel 1.056,79 ponton zárt,
A miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában többek között az államháztartás helyzetéről, egy esetleges idei nyugdíjemelésről és a magánnyugdíjrendszer elszámolásának lehetőségéről beszélt. ...
A BP olajipari óriás részvényárfolyamainak mozgása alapján kijelenthető, megelégedéssel nyugtázta a piac az új vezérigazgató, Bob Dudley érkezését. A vállalat papírjai összesen 10 százaléknyit drágultak az elmúlt három napban.
Oroszországnak csütörtökön sikerült megállapodnia az Egyesült Államokkal az ország csatlakozásáról a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). A két ország közötti nézeteltérés volt eddig a...
A korábban vártnál 0,5 százalékponttal kevesebb, 4 százalék lehet a 2010. évi GDP-arányos államháztartási hiány Németországban - nyilatkozta az EU pénzügyminisztereinek pénteki találkozója után a...
A számvevők szerint a 4-es metró beruházásának vizsgálata során a feltárt szabálytalanságok közül több a büntetőjogi felelősség tisztázását is szükségessé teszi, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogi osztálya több cselekménnyel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett - olvasható abban az összegzésben, amelyet az ÁSZ pénteken juttatott el az…
Elkészült a hitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslat. A banki szektorban legnagyobb felhördülést keltő, "tiszta lapként" emlegetett elképzelés kikerült a nyolc pontból, a civil javaslatok közül...