A múlt heti amerikai Bank of America eladásai után most a legnagyobb kormányzati felügyelet alatt álló brit bank, a Royal bank of Scotland is szabadulni igyekszik a még 2005-ben vásárolt kínai banki részvényeitől. Ennek keretében értékesíti a Bank Of China-ban meglévő egész részesedését 2.3 milliárd dollárért. (ProfitLine.hu)
Magyarország tavaly is a világ stabil demokráciái közé tartozott, maximális pontszámot ért el a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén is a Freedom House szerint
A Deloitte közzétette a legfrissebb listáját, melyen a nemzetközi kiskereskedelmi értékesítés legfontosabb szereplőit rangsorolták az értékesítés árbevételének sorrendjében. A német Aldi első alkalommal szerepel a tíz legnagyobbat tömörítő elit klubban, a Lidl tulajdonosa pedig három helyet javítva immár a hetedik pozíciót foglalja el a világban....
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket
Továbbra is kérdéses, hogy a világgazdaságban mikor és milyen gyorsan állhat helyre a rend - nyilatkozta Ben Bernanke. A Fed elnöke szerint a gazdaság talpráállásában igen fontos szerepet játszik...
Az Alfa Laval svéd gépipari cég ezer fős létszámleépítést hajt végre külföldi és belföldi leányvállalatainál. Az elbocsátások hátterében a megrendelések csökkenése áll, írja a BBC cikke alapján a Világgazdaság.
Egy ausztrál professzor arra a megállapításra jutott, hogy a modern, egylégterű irodában folyó munka negatívan hat az egészségünkre. A nagy zajban az alkalmazottak nem tudnak dolgozni, csökken a teljesítményük, ezen felül pedig sok gond adódhat a megfelelő privát tér hiánya miatt is - értesült az InfoRádió.
A befektetési alapokba tavaly decemberben 14,5 milliárd forint friss tőke érkezett, a piaci teljesítmények pedig 3 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát
Egyértelműen a 284-285-ös forint árfolyamszintekre adták be a magyar állampapírokat a keddi kereskedésben, melynek következtében tovább emelkedtek a hozamok, nagy mélysége azonban nincs a piacnak -...
A Herzog & de Meuron építésziroda tervezi az új BBVA székházat Madridban. Számos meghatározó épület mellett ők tervezték a 2008-as Pekingi Olimpia egyik ikonikus helyszínét, a Madárfészket - írja az ingatlanmagazin.com....
Kisebb pozitív meglepetést okozott, hogy novemberben több, mint 16 milliárd dollárral csökkent az USA külkereskedelmi hiánya. A külkerskedelmi mérleg legutóbb 2003 novemberében mutatott ilyen...
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint tavalyhoz képest kismértékű többletet mutat az egészségbiztosítás idei költségvetése, ezért idén még fejlesztések is várhatók, elsősorban a járóbeteg-ellátás és a háziorvosi szolgáltatások területén. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának számításai szerint azonban a gazdasági visszaesés miatt 2008-hoz képest mintegy 40…
Az amerikai kereskedelmi deficit 12 éve nem látott mértékben, 28.7 százalékkal csökkent novemberben a gyenge belső fogyasztás, és az olaj árának csökkenése jóvoltából rekord mértékben csökkenő export hatására - közölte a kereskedelmi minisztérium kedden. (ProfitLine.hu)
Sokan talán bele sem gondoltak, hogy mobiltelefonunkk használatakor mi mindent megtud rólunk szolgáltatónk, kezdve a pontos földrajzi helyünktől, hogy mikor hagyjuk el az országot, vagy csak a lakásunkat, egészen odáig, hogy mobilnetezés közben milyen honlapokat tekintünk meg. Az ilyen információk egyes cégek számára kincset érnek......
Rendkívül alacsony szintű az olvasási-írási készsége 32 millió amerikai felnőttnek egy szövetségi vizsgálat eredménye szerint. Egyesek a gyógyszeres doboz oldalán feltüntett mellékhatásokat sem képsek megérteni, értesült a dunatv.hu.
A kormány döntése értelmében megszűnik a jelenlegi 1200 szakhatósági közreműködés több mint egynegyede 2009. március 1-jei hatállyal - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. A kormányszóvivő hozzátet...
A londoni bankközi hitelezési ráta, a Libor, a három hónapos futamidejű dollár esetében 2003 júniusi szintre csökkent, miután a kormányzat pénzt pumpál a gazdaságba, hogy feloldja a hitelezési nehézségeket. (ProfitLine.hu)
A forint folytatja az öt napja tartó gyengélkedését, és megközelítette a tavaly októberi mélypontot, amikor egy euró 286 forintot ért - mondta az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője. Weinhardt Attila szerint a magyar fizetőeszköz gyengülése tartós lesz, és nem zárható ki a 300 forintos euróárfolyam sem.
Másodfokon elvesztette a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-vel szemben indított perét a Lát-Kép Egyesület, amelyet azért indított, hogy a parkolótársaság adja ki neki a cég bevételeivel és azok felhasznál...
Az amerikai dollár még intenzívebben folytatja erősödését az euróval szemben, miután az amerikai kormányzat közzétette a vártnál jóval nagyobb mértékben szűkülő novemberi külkereskedelmi hiányát. (ProfitLine.hu)
A hazai befektetési alapok vagyona 2008 decemberében 17.5 milliárd forinttal emelkedett, aminek nagy része az alapok friss tőkebevonásának volt köszönhető. Az mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy...
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese, újságírók előtt annak a véleményének adott hangot, hogy Ukrajna eljárását "más országból dirigálják".
Rekord mértékben rontott a vállalatok kilátásain, illetve minősítette le őket a Moodys 2008 negyedik negyedévében, a ma közzétett éves összesítése szerint. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság megszüntette az MVM és társaságai ellen még 2006-ban indított eljárást, ez azt igazolja, hogy a cégcsoport üzleti gyakorlata és működése semmilyen tekintetben nem sérti az európai...
Az elmúlt években mintegy negyedével nőtt a Hollandiába irányuló magyar bor export, az Amszterdamban megrendezett Wine Professional borkiállításon harminc csúcsminőségű magyar borral találkozhatnak a látogatók - derül ki az ITD Hungary keddi közleményéből. (ProfitLine.hu)
Hétfőn este megjelentek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program azon pályázatainak tervezetei, melyek alapján majd 1-2 hónapon belül újra be lehet nyújtani a technológia-fejlesztésre vonatkozó pályázatokat. A nehéz időkre való tekintettel a pályázatok sokkal vállalkozásbarátabbak lesznek, mint eddig bármikor....
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is ál...
Visszatért a bizalom a forint piacára, míg délelőtt a 286 forintos szintet ostromolta a forint az euróval szemben, addig délutánra már 274 forintra is erősödni tudott, miután megnyugodtak a kedélyek, melyeket a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti nézeteltérésekről felmerült téves információk szítottak. (ProfitLine.hu)
Szeretném, ha észbe vésnék, hogy minden a lehető legjobban halad - hangsúlyozta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón, amivel így határozottan...
Az Országgyűlés decemberi utolsó ülésén módosította a TEÁOR-számokkal kapcsolatos törvényt: az érintetteknek idei első adóbevallásukkal együtt, külön nyomtatványon kell nyilatkozniuk a változásokról.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,2 százalékos emelkedéssel, 12 540,28 ponton zárt kedden. A nap nyertese az OTP volt, a legtöbbet viszont a Mol árfolyama esett.
Javuló bizalom erősíti a forintot: az eurót negyed ötkor 274,90/275,00 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, 2,62 százalékkal erősebb forintárfolyamon a hétfő délutáni 282,30/282,40 forintnál...
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 12.540,28 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül a ...
Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány - mondta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója azt követően, hogy találkozott a magyar miniszterelnökkel.
Rekord méreteket öltött tavaly a nettó tőkekiáramlás Oroszországból, általában a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának csökkenése, az orosz gazdaság gyengélkedése, az olaj árának csökkenése és ...
Vizsgálatot folytat az EU arra vonatkozóan, hogy a MOL és a magyar állam között 2005-ben létrejött, bányajáradék fizetéssel kapcsolatos megegyezés nem ellentétes-e az EU jogszabályaival - írja a...
Keddig az állami vállalatok vezetőinek döntő többsége egyértelművé tette, hogy egyetért a miniszterelnök tavalyi kezdeményezésével, így visszautalja 2008-as jutalmát - közölte Budai Bernadett kormánys...
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Eddig sikeresen csökkentettük a nemzetközi pénzügyi válság hatásait, eddig ez volt a feladatunk. Jelentős szerepe volt a Nemzetközi Valutaalapnak abban, hogy mindenki számára világossá tegye:...
A biztosítási piac szakemberei előtt nincsen lehetetlen! Ma már nem csak gépkocsinkra, ingatlanunkra, egészségünkre, életünkre, vagy poggyászunkra köthetünk biztosítást, hanem háziállatainkra is. Itt a kutya, macska biztosítás! (ProfitLine.hu)
Az osztrák Erste bankcsoporthoz tartozó román BCR bank dolgozói lefújták a szerdától tervezett sztrájkot, mert a bank vezetése új béremelési ajánlatot tett az alkalmazottaknak. Ennélfogva folytatódnak a megbeszélések az új kollektív szerződésről, jelentette a Mediafax hírügynökség kedden. A BCR vezetése egy utolsó javaslatot tett a román szabad szakszervezetek szövetségének (FIS), amelyben a…
A karácsonyi időszakban a Tesco dinamikus növekedést tudott felmutatni, a csoport értékesítéseiből eredő bevételek ugyanis 11.6%-kal gyarapodtak a január 10-ével záruló hét hétben, amely rekordot...
A világ pezsgőfogyasztásában töretlen - öt év alatt 12 százalékos - növekedést jósol a szeszesitalokról nemzetközi statisztikákat vezető IWSR kutatócsoport, de a borok terén is 5,5 százalék körüli növ...