Az Egyesült Államokban ma kerül ismertetésre a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállományának augusztusi alakulása, az elemzői várakozások emelkedésre számítanak, miután az autók iránti kereslet feltehetően ellensúlyozni tudta a kereskedelmi célú repülőgép-megrendelések visszaesését.
A Magyar Tudományos Akadémia " A gazdasági válság és az Európai Unió" című konferencián Oszkó Péter pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Magyarország a magyar uniós elnökség évére, 2011-re a régió legstabilabb országa lesz, az államháztartási hiány akkorra - a szakértők szerint is - 3 százalék alá esik.
A válságra adott gazdaságpolitikai válaszok a likviditási és bizalmi problémákat megoldották ugyan, az egyensúlyiakat viszont nem és ez majd vissza is üt - mondta Duronelly Péter, a Budapest Bank...
Jövőre 73,46 dollár lesz a nyersolaj átlagára a Reuters által megkérdezett szakértők véleménye szerint. Ez gyakorlatilag megegyezik az elemzők egy hónappal korábbi, 73,39 dolláros olajár-várakozásával...
Nem szándékos hiba csúszott az adócsomagba, amely lehetővé tenné az adóelkerülést, a hibát a kormány azonban minél hamarabb kijavítja - jelezte a Pénzügyminisztérium az Indexnek. 2009.09.24...
A hírek szerint a Barclays készülődik megvenni a Citigroup lakossági üzletágának eszközeit Portugáliában, és bejelentkezett a hitelkártya portfolióért is. Jövő héten akár már be is jelenthetik a...
Teltházas előadások, jókedvű nézők, felkonfok, sztár-jegyszedők, zenei programok, gépház-látogatás és tengerimalac-simogatás, izgalmas közönségtalálkozók: idén is sikeresen zajlott az immár hatodik Moziünnep....
Jövőre 73,46 dollár lesz a nyersolaj átlagára a Reuters által megkérdezett szakértők véleménye szerint. Ez gyakorlatilag megegyezik az elemzők egy hónappal korábbi, 73,39 dolláros olajár-várakozásával.
Kedvezőbben ítéli meg a gazdaság rövidtávú kilátásait a Költségvetési Tanács a kormánynál, a középtávon várható folyamatokat illetően azonban kevésbé derűlátó, és főleg az államháztartás hiánynövekedésének kockázataira hívja fel a figyelmet - derül ki a testület (MKKT) 2010-es költségvetési törvényjavaslatról készített, pénteken közzétett jelentéséből.
A Költségvetési Tanács 2009. szeptember 22-én tartott ülésén megtárgyalta a Kormány 2010-re vonatkozó költségvetési törvénytervezetét, és kialakította a törvénytervezetre vonatkozó véleményét, amelyet részletesen szeptember 25-én megjelenő jelentésében tesz közzé
Még az idén az Országgyűlés elé kerülhet a munkaügyi perek költségviseléséről szóló törvény módosítása, miután a kormányzati oldal és a munkáltatók is támogatták a munkavállalók erre vonatkozó javaslatát az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken.
A cseh parlament alsóháza elfogadta a kormány jövő évi költségvetési megszigorító csomagját - tudósít az MTI. A kormány által beterjesztett intézkedések között adóemelés, valamint az állami...
Egyelőre még nem dőlt el, hogy melyik gyáregységétől kíván megválni a Jaguar Land Rover: a Jaguarokat gyártó Castle Bromwich-itől, vagy a Range Rovereket termelő Solihull-itól, de a tömeges elbocsátások rémképétől már most óvják alkalmazottaikat....
Egy iroda sokkal jobb hely, ha az emberek mellett vannak ott más élőlények is. A Kreatív Online most kampányt indított és várja a dolgozó állatok jelentkezését.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) ma nyilvánosságra hozott határozataiban 17 esetben szabott ki bírságot, illetve írt elő kötelezettségeket magánnyugdíjpénztárak számára. A...
A kormány által vártnál kevésbé, 0,5 százalékkal esik vissza a bruttó hazai termék (GDP) jövőre, a következő években azonban alacsonyabb ütemben emelkedik - véli a Költségvetési Tanács (MKKT).
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) ma nyilvánosságra hozott határozataiban 17 esetben szabott ki bírságot, illetve írt elő kötelezettségeket magánnyugdíjpénztárak számára. A kirótt bírságok együttes összege 12,6 millió forintra rúg - olvasható a felügyelet honlapján.
Lezárult az OTP 7%-os fix kamatozású 2010/XIV 002 sorozatának kötvény jegyzése, a befektetők összesen közel 6 milliárd forint értékben jegyeztek kötvényt. A 2009. szeptember 21. és 2009....
Augusztusban a várakozásokkal ellentétben nem emelkedett, hanem csökkent a tartós cikkek rendelésállománya - derül ki a kereskedelmi tárca frissen közzétett jelentéséből. A -2.4 százalékos érték...
A szeptember 1-jei kormányülésre benyújtott tervezet szerint az Egészségbiztosítási Alap 2010-es hiánya 329.3 milliárd forintot tett volna ki - emlékeztet az Állami Számvevőszék a 2010-es...
Az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 4 milliárd dollárral, 2,4 százalékkal 164,4 milliárd dollárra csökkent augusztusban a felülvizsgált júliusi 4,8 százalékos zuhanás után. Ismét kellemetlen meglepetést okozott az amerikai makroadat, hiszen az elemzők 0,3 százalékos emelkedésre számítottak.
Egy új KVVM-javaslat célja, hogy kevesebb csomagolási hulladék kerüljön a szemétlerakókba, ezért január 1-től változnak a környezetvédelmi termékdíj szabályai
Hirtelen mínuszba kanyarodtak az amerikai határidős indexek, miután a tengerentúlról újabb rossz makroadat érkezett. Augusztusban a várakozásokkal ellentétben ugyanis nem emelkedett, hanem csökkent a...
Óvatos jelét adta az európai vállalati hitelezés, hogy ideje már lezárni a februári óta tartó negatív folyamatot: augusztusban fél éve először ismét több hitelt vettek fel az eurózóna cégei, mint...
Az MKB Bank bolgár leánybankjában, az MKB Unionbank AD-ben fennálló 60%-os közvetlen részesedése a mai napon lezajlott részvény adásvétel eredményeképpen 94%-ra nőtt - közölte a magyar pénzintézet. ...
A Ford már a harmadik gyárát építi meg Kínában, hogy nagyobb részt tudjon kiszakítani magának a dinamikusan bővülő kínai, illetve az ázsiai-csendes óceáni térség autópiacából. A 490 millió dolláros be...
Visszatér a gyökereihez a Magyarországról kivonuló HSBC. Jövő február elején a menedzsment feje már Kínából fogja irányítani a globális pénzintézetet. A HSBC vezérigazgatója, Michael Geoghegan...
Az Ausztriában igen közkedvelt magyar konyha újrafelfedezésének lehetünk tanúi, egyre több étterem vesz fel étlapjára magyaros ízeket tartalmazó ételválasztékot, illetve népszerűek az ausztriai magyar éttermek is....
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) ma nyilvánosságra hozott határozataiban 17 esetben szabott ki bírságot, illetve írt elő kötelezettségeket magánnyugdíjpénztárak számára. A kirótt bírságok együttes összege 12,6 millió forintra rúg....
Bankok és pénzintézetek nemzetközi együttműködésével sikerült elkerülni egy átfogó bankválságot a kelet- és közép-európai térségben - állapította meg az Európai Bizottság
Az elmúlt napokban tovább csökkent a negatív tartományban a 2009. decemberi határidős BUX kamattartalma, a tegnapi záróárakkal számolva az idei legalacsonyabb szintet ütöttük meg. A BUX nem az...
A 2010-es költségvetés szűkebb értelemben vett központi alrendszerében nem látszanak olyan tételek, amelyek közvetlenül megakadályoznák, hogy teljesüljön a kormány által kitűzött, a GDP arányában 3...
Az új 90 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs miatt bruttó bérük 12 500 euró fölötti részének mindössze 10 százalékához juthatnak hozzá az állami segítség igénybevételére kényszerült cégek vezetői Szlovéniában. Az adóemelést a szlovén parlament csaknem egésze támogatta.
A BÉT bejelentette, hogy 2009. szeptember 28-án kerül tőzsdei bevezetésre a zártkörben kibocsátott 5 millió darab új Phylaxia részvény. Ezzel a társaság tőzsdére bevezetett részvényeinek száma...
A Ciris Klinika orvosi tevékenységét október elejétől új orvos-igazgató irányítja. Dr. Vass Zoltán a hasonló profilú Dévai Intézet helyettes vezetői posztját cseréli fel a Ciris Klinika szakmai munkájának irányításával.
Szakmai berkekben már korábban elterjedt a hír, de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma tette csak közzé szinte az összes magánnyugdíjpénztárat elmarasztaló, augusztusi keltezésű...
Erős működési eredményének köszönhetően a magasabb céltartalékokat is képes elviselni az OTP Bank - vélik a Bank of America-Merrill Lynch elemzői, akik ezért legújabb ajánlásukban eladásról semlegesre minősítették fel a bank papírjait. Az OTP teljesítménye - mint írják - meglepte őket, így az új célárfolyam 5 900 forint.
A Sberbank esetleg eladja Opel részesedését a VEB orosz állami fejlesztési banknak, amennyiben nem sikerül autóipari együttműködő partnert bevonnia az üzletbe - közölte German Gref, a Sberbank igazgatója a Reuters hírügynökséggel.
A Sberbank esetleg eladja Opel részesedését a VEB orosz állami fejlesztési banknak, amennyiben nem sikerül autóipari együttműködő partnert bevonnia az üzletbe - közölte German Gref, a Sberbank igazgat...
Az első lakásvásárlóknak járó 8000 dolláros adókedvezmény és a csökkenő árak ellenére új lakásból augusztusban alig talált több gazdára, mint egy hónappal korábban. A kereskedelmi tárca jelentése...
A Richter bejelentette, hogy megkapta a tájékoztatást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től, hogy befejeződött az átcserélhető kötvények kibocsátása. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt tájékoztatta...