Lezárult az OTP 9%-os fix kamatozású 2010/XI 002 sorozatának kötvény jegyzése, a befektetők összesen több mint 9.5 milliárd forint értékben jegyeztek kötvényt. A 2009. augusztus 10. és 2009....
Meglepődött az a 9 éves kislány, aki nyaralásról hazafelé jövet elveszítette pénztárcáját a Ryanair járatán, vissza azonban csak 10 euró ellenében kaphatta, mondván, ennyibe kerül a talált tárgyak regisztrációja....
Az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságának udvarán törtek fel egy lefoglalt autót Salgótarjánban. A férfit, aki egy magnót lopott el a kocsiból, percek alatt elfogta a rendőrség - közölte az MTI-vel szerdán a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Török lapbeszámolók szerint Katar is fontos beszállítója lehet a Nabucco gázvezetéknek. A katari emír a török miniszterelnökkel Isztambulban folytatott megbeszélésein pozitívan reagált az erre vonatk...
Az amerikai Deere & Co, a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója az egy évvel korábbinál 27 százalékkal kevesebb profitot ért el a pénzügyi éve júniussal zárult harmadik negyedében, mert a gazdasá...
A kínai tőzsde mélyrepülése Amerikában is megalapozta a rosszkedvet, a Dow futures jelenleg 90 pontos mínuszban tartózkodik. Miután ma nem lesznek újabb makroadatok és fontosabb vállalati...
Az uniós források lehető legnagyobb arányú lehívása elengedhetetlen ahhoz, hogy minél több beruházás valósuljon meg Magyarországon. Annak érdekében, hogy a közösségi források bevonására minél előbb sor kerülhessen, a kormány egyes uniós projektek prioritásait átértékeli. A korábban az M7-es fejlesztéséhez igényelt forrást hazánk egy hasonlóan jelentős fejlesztéshez, az M3-as autópálya új,…
A müncheni Ifo gazdaságkutató felmérése szerint a harmadik negyedben tovább javul a világgazdasági klíma, főként a hathavi várakozások tűnnek ígéretesnek. Az Ifo három havonta megjelenő világgazdasági...
Vége a 2. világháború óta legrosszabb globális visszaesésnek, de szinte bizonyosan csak magasabb adókkal lehet majd megerősíteni a növekedést - jósolja ma nyilvánosságra kerülő tanulmányában a Nemzetközi Valutaalap.
Összességében stabilizálódott a gazdaság a harminc legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD-ben a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután Japánban, Franciaországban és Németországban már növekedés volt. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság által megbírságolt kartellek legalább 7,6 milliárd euró kárt okoztak az unió gazdaságának 2005 és 2007 között - olvasható az uniós versenypolitikáról szerdán Brüsszelben közzétett jelentésben - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az amerikai Deere & Co, a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója az egy évvel korábbinál 27 százalékkal kevesebb profitot ért el a pénzügyi éve júniussal zárult harmadik negyedében, mert a gazdasági világválság miatt tovább csökkent a kereslet a termékei iránt. A negyedéves profit azonban jobb lett a szakértői előrejelzéseknél. (ProfitLine.hu)
A lengyel ipari termelés 4,6 százalékkal - a vártnál nagyobb mértékben - csökkent éves szinten júliusban. A júniusi visszaesés valamivel szerényebb, 4,5 százalék volt, a lengyel statisztikai hivatal szerdán közölt adatai szerint. (ProfitLine.hu)
Igazán élénk kereslet mellett fejeződött be a 2010/XI. második sorozatú OTP kötvények jegyzése, miután a befektetők augusztus 10-19 között összesen 9 milliárd 514 millió 450 ezer forint névértékben jegyezték a kötvényt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság által megbírságolt kartellek legalább 7,6 milliárd euró kárt okoztak az unió gazdaságának 2005 és 2007 között - olvasható az uniós versenypolitikáról szerdán Brüsszelben közzétett jelentésben. A dokumentum megfogalmazása szerint "2008 termékeny év volt a versenypolitikában, mind a trösztellenes ügyek, mind az állami támogatások és az összefonódások ellenőrzése területén"
A lengyel ipari termelés 4,6 százalékkal - a vártnál nagyobb mértékben - csökkent éves szinten júliusban. A júniusi visszaesés valamivel szerényebb, 4,5 százalék volt, a lengyel statisztikai hivatal ...
A korábbi aukciókhoz képest némiképp magasabb érdeklődés mellett 4 bázisponttal 7,80 százalékra zuhant az átlaghozam az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos diszkont kincstárjegy (D100825) aukcióján. (ProfitLine.hu)
Összességében stabilizálódott a gazdaság a harminc legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD-ben a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután Japánban, Franciaországban és Németország...
A vártnál jobb gyorsjelentést tett közzé a Rába amerikai partnere, a Deere & Co, de a bevételi kilátásait mérsékelte a cég. A részvények árfolyama közel 4%-os esést mutat a piac nyitása után. Az...
Miközben idehaza csütörtökön és pénteken pihenni fog az egész ország, addig külföldön nem szünetel a kereskedés, így a forint piacán is lehet mozgolódás. Ennek kapcsán két forintpiaci szereplőt kérdezett meg a Portfolio a hazai fizetőeszköz hosszú hétvégi kilátásairól. Meglátásuk szerint nem lesznek nagy kilengések az árfolyam tekintetében és nem bántják majd a forintot, inkább hétfőn lehet…
Az első hét hónapban 36,9 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezett Európába Ukrajnán át, mint a tavalyi első hét hónapban, az ukrán energiaügyi minisztérium közleménye szerint. Az Ukrajnán átha...
Sem az idén, sem a közeljövőben nem várható, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek olyan mértékű forráshoz jussanak, amely valamennyi szervezet számára kielégítően biztosítaná az általuk üzemeltetett irodák költségvetési pénzből történő finanszírozását - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).
Tegnap jelentették be Brüsszelben, hogy jövőre mintegy 18 millió eurót (4,9 milliárd forint) fordít az EU ultra-gyors mobilinternet kifejlesztésére, amely százszor gyorsabb lesz a mostani 3G technológiánál....
A válság előszele még nem érintette meg a hazai munkaerő-piacot, amikor 2008 májusában berobbant a biztosítási piacra a nyugaton már népszerű szolgáltatás: a munkanélküliségi, más néven jövedelemkiesés-biztosítás. Sikerén felbuzdulva – és a versenypiaci követelményeknek eleget téve – idén több cég is bevezette. De vajon ki kaphatja meg, milyen feltételekkel, és megéri-e?
Vége a 2. világháború óta legrosszabb globális visszaesésnek, de szinte bizonyosan csak magasabb adókkal lehet majd megerősíteni a növekedést - jósolja a ma nyilvánosságra kerülő tanulmányában a...
Egy év alatt duplájára emelkedő rossz hitelállomány, hét és félszeres értékvesztés és céltartalék, növekvő kamatkülönbözeti és kereskedési eredmény - ellentétes tényezők, de egyértelmű összkép: 32 %-kal csökkent a magyar bankok adózott eredménye a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) második negyedéves adatai szerint. A bankok hitelportfóliója folyamatosan romlik, az ebből fakadó…
Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészlet adatokat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 8.4 millió hordóval estek, a benzinkészletek 2.1 millió...
Gyengüléssel indítottak a New York-i részvénypiacok: a DJIA mutató 0,70 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite 0,93 százalékkal süllyedt, a S&P 500 mutató 0,78 százalékkal hanyatlott a nyitás első perceiben. (ProfitLine.hu)
Az OTP romániai leánybankja, az OTP Bank Románia 586 millió forintnak megfelelő adózott eredményt ért el az első félévben. A tavalyi első félévben 1,204 milliárd forintos vesztesége volt. A féléven be...
Kismértékben erősödött a forint az euróval szemben napközben, de gyengébb volt az árfolyam az előző nap délutáninál: egy euró délután 4 óra után 273,50 forintot ért, reggel még 273,80/274 forint, kedd...
Ötvenhat éves mélypontra zuhant az éves infláció júliusban Kanadában: az alacsony energiaáraknak köszönhetően 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a tavaly júliusi szinthez képest. Ennél na...
Az OTP bejelentette, hogy a 2009. július 9-én megkötött részvény adásvételi szerződés alapján 1,585,559 darab, azaz egymillió ötszáznyolcvanötezer ötszázötvenkilenc darab OTP törzsrészvényt...
Délutánra enyhült az eladói nyomás a részvénypiacokon, Amerika jelenleg mínusz nullában mozog, Nyugat-Európában pedig már helyenként emelkedést láthatunk. A régióban is hasonló folyamatoknak...
Az orosz oligarchák - akik sokmilliárd dolláros vagyonukat a Szovjetunió széthullása nyomán, részben a privatizálás útján, részben nem egészen tiszta úton szerezték - nagyrészt vétkesek az orosz ipar siralmas helyzetében, és egyszerűen fejik az államot, vagyis a népet. (ProfitLine.hu)
Egy dollár körüli nyereségen állt a kőolaj ára arra a hivatalos adatra, hogy a múlt héten jelentősen csökkent az amerikai olajtartalék a várt növekedés helyett. Az amerikai energiaügyi hivatal (EIA...
Az orosz oligarchák - akik sokmilliárd dolláros vagyonukat a Szovjetunió széthullása nyomán, részben a privatizálás útján, részben nem egészen tiszta úton szerezték - nagyrészt vétkesek az orosz ipar siralmas helyzetében, és egyszerűen fejik az államot, vagyis a népet. (ProfitLine.hu)
Az OTP romániai leánybankja, az OTP Bank Románia 586 millió forintnak megfelelő adózott eredményt ért el az első félévben. A tavalyi első félévben 1,204 milliárd forintos vesztesége volt. A féléven belül is erősen javult a helyzet: 1,311 milliárd forintos adózott eredmény volt az első negyedévi, 725 millió forintos veszteség helyett. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,60 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 18.213,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a keddi záráshoz képest. (ProfitLine.hu)
Az MSZP, a KDNP és az MDF fővárosi frakcióvezetője is keresné azokat az okokat, amik az elmúlt időszakok botrányos végkielégítéseihez vezettek - eső után köpönyeg
Elmarad a Magyar Repülő Szövetség (MRSZ) augusztus 20-án 11.00-12.00 óra közötti időszakra tervezett hagyományos légi bemutatója. A szövetség és a rendezvényt támogató fővárosi önkormányzat is értetlenül áll a döntés előtt, amelyről csak szerdán, a sajtóból értesültek.
Az OTP Bank Nyrt. a 2009. július 9-én megkötött részvény adásvételi szerződés alapján 1.585.559 darab OTP törzsrészvényt értékesített az EBRD részére a szabályozott piacon kívül - közölte a magyar hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. (ProfitLine.hu)