2009. augusztus 18. kedd

aug. 18
16:39
Azonnali lett a nyugdíjpénztári befizetések befektetése (Pénzcentrum)
Számos kritika érte a 2007 elején bevezetett ún. központosított bevallás-beszedési rendszer működését. A kifogások az APEH-ot, az Államkincstárat és a magánnyugdíjpénztárakat egyaránt érintették - miszerint a pénztárak gyakran csak késéssel kapják meg a bevallásokat a hivataltól, a tagi befizetések befektetései pedig csak nagy csúszással történnek meg, kárt okozva ezzel a tagoknak....
aug. 18
16:42
Szerény emelkedéssel indult a kereskedés Amerikában (ProfitLine)
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok kedden az előző napi csökkenés után. A kereskedés indulása után nem sokkal a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 16,93 ponttal, 0,2 százalékkal 9.152,27 pontra, a Nasdaq összetett mutatója 5,89 ponttal, 0,3 százalékkal 1.936,73 pontra, az S&P pedig 1,4 ponttal, 0,1 százalékkal 981,13 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
aug. 18
16:44
Már 1 százalékos gazdasági bővülés is szóba került Lengyelországban (ProfitLine)
A lengyel gazdasági növekedés az idén meghaladhatja az 1 százalékot is, a lengyel központi bank illetékese szerint. Egy rádiónyilatkozatban Dariusz Filar azt mondta: a második negyedévi GDP-emelkedés csak egy kicsit lesz alacsonyabb az első negyedévinél, amikor a növekedés 0,8 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
aug. 18
16:51
Rekord bevétel: 150 millióval tendál a tőzsde felé a Sziget (Privátbankár)
Elmaradtak a szponzorációs bevételek, és a "0. nap" is veszteséggel zárt, de összességében több mint 150 millió a profit. Ez rekord a Sziget történetében
aug. 18
16:53
Elektronikus bevallás: két év után végre működik (Privátbankár)
Számos kritika érte a 2007 elején bevezetett úgynevezett központosított bevallás-beszedési rendszer működését, ám 2009-re jelentős előrelépés történt
aug. 18
16:55
Litvánia is a mélypont közelében (Privátbankár)
A litván gazdaság a mélypont közelében van, mondta a balti ország kormányfője. Andrius Kubilius kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a második negyedévben a litván GDP csupán 1 százalékkal csökken...
aug. 18
16:57
Hétfőn megint nekiesik a kamatoknak a jegybank - de mennyire? (Portfolio)
Szinte biztosra vehető a kamatcsökkentés a monetáris tanács hétfői ülésén - legalábbis ez derül ki a Reuters piaci felméréséből. A szakértők ezúttal is 50 bázispontos csökkentést vártak, csakúgy,...
aug. 18
16:59
Kiket rúgnak ki Európában? (Portfolio)
Az EU 27 tagállamában a munkaerőpiac legtöbbször gyorsan reagált az ipari termelés visszaesésére, de némely iparágban a termelés csökkenésének dacára a foglalkoztatás bővült, míg más ágazatokban mind...
aug. 18
17:00
Szerény emelkedéssel indult a kereskedés Amerikában (ProfitLine)
Emelkedéssel indítottak a New York-i részvénypiacok kedden az előző napi csökkenés után. A kereskedés indulása után nem sokkal a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 16,93 ponttal, 0,2 százalékkal 9.152,27 pontra, a Nasdaq összetett mutatója 5,89 ponttal, 0,3 százalékkal 1.936,73 pontra, az S&P pedig 1,4 ponttal, 0,1 százalékkal 981,13 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
aug. 18
17:01
Karcsúsodnak a divatlapok is a válságban (Portfolio)
A divatlapok szeptemberi számai általában nagyon vastagok és mutatósak, ugyanis tele vannak a kezdődő téli időszak legfrissebb trendjeivel. Az idei évben azonban meglehetősen elvékonyodtak, amelynek...
aug. 18
17:02
Hullámzott a hangulat a forint piacán (ProfitLine)
Délután négy órakor a reggelitől alig eltérően, 273,15/50 forint volt az euró árfolyama, nap közben azonban 272 forint alatt is volt, míg hétfőn délután egy euró 273,87 forintot ért. (ProfitLine.hu)
aug. 18
17:09
Lengyelország: már az egyszázalékos növekedés is öröm (Privátbankár)
A lengyel gazdasági növekedés az idén meghaladhatja az 1 százalékot is, a lengyel központi bank illetékese szerint. Egy rádiónyilatkozatban Dariusz Filar azt mondta: a második negyedévi GDP-emelkedés ...
aug. 18
17:11
Forint: a németek erősítették, az amerikaiak gyengítették (Privátbankár)
Minimális forgalom mellett erősödött kissé a forint kedden a bankközi devizapiacon. Délután négy órakor a reggelitől alig eltérően, 273,15/50 forint volt az euró árfolyama, nap közben azonban 272 fori...
aug. 18
17:15
A Tesco elé csődült a nép az ingyen-pénz hírére (Pénzcentrum)
Néhány perc leforgása alatt kígyózó sor alakult ki az egyik londoni Tesco áruház bejárata mellett található bankjegykiadó automata előtt. Az ATM egy technikai hiba következtében kétszer annyi készpénz adott, mint amennyit az ügyfelek kértek, az esetet senki sem jelentette a Tesco illetékeseinek......
aug. 18
17:27
Repülés: árcsökkentéssel korrigálták a válságot (Privátbankár)
Júniusban stabilizálódott a globális légi utasforgalom részben annak a hatására, hogy a légitársaságok csökkentették viteldíjaikat - közölte a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA). Számos légit...
aug. 18
17:33
Erősködött a magyar piac - Meglesz a böjtje? (Portfolio)
Bár az amerikai kiskereskedelmi szektorból több várt feletti vállalati gyorsjelentés is érkezett, a negatív meglepetést okozó ingatlanpiaci adatok hatására délutánra újból kedvezőtlenebbé vált a...
aug. 18
17:35
Mennyi pénz csúszik az orvosok zsebébe? (Portfolio)
Tavaly megközelítőleg 73 milliárd forintra rúgott a hálapénzre fordított összeg Magyarországon - derül ki a Patikapénztár tavaly novemberben kezdett és öt hónapon keresztül végzett kutatásából, ami a...
aug. 18
17:45
Öt év alatt hússzoros beruházás az orosz űriparban (Privátbankár)
Az orosz kormány erősen beruház az ország légi- és űriparának fejlesztésébe, ez egyike a prioritásoknak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki a Moszkva mellett megnyílt légi szalonon ...
aug. 18
17:54
Mérséklődik a légiforgalom csökkenése (ProfitLine)
Júniusban stabilizálódott a globális légi utasforgalom részben annak a hatására, hogy a légitársaságok csökkentették viteldíjaikat - közölte a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA). (ProfitLine.hu)
aug. 18
18:09
Ferihegyi fogás: 83 kokain-kapszula volt a beleiben (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai újabb kábítószer-szállítmányt foglaltak le Ferihegyen. Egy Hollandiából indult nemzetközi repülőjárattal egy 26 éves nigériai állampolgárságú nő érkezett a Ferihegyi Repülőtér 1.számú termáljára....
aug. 18
18:21
Már-már bizarr a BÉT szárnyalása (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,60 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 18.059,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödte...
aug. 18
18:23
Rettegünk a stressztől - ez is baj forrása lehet (Privátbankár)
A betegek szerint az egészséget leginkább veszélyeztető tényezőket tartalmazó lista élén a stressz, a dohányzás és a túlzott gyógyszerszedés állnak
aug. 18
18:27
Roubini: ez egy képzeletbeli gazdasági kilábalás (Portfolio)
A jelenleg érvényben lévő gazdasági kilátások érvényességét feszegeti legfrissebb, Képzeletbeli gazdasági fellendülés című írásában Nouriel Roubini. A pesszimista kicsengésű nyilatkozatairól híres...
aug. 18
18:29
Egyesek a forint gyengülésére játszanak Londonban (Portfolio)
A kockázati étvágy és a régiós devizák szoros együttmozgása miatt az elmúlt napokban felerősödő kockázatkerülés újra az érdeklődés középpontjába helyezheti a térség fizetőeszközeit - derül ki a...
aug. 18
18:39
A rövidített munkaidő jó, csak sokba kerül (Privátbankár)
Összesen 14 milliárd euróba kerül Németországban idén a rövidített munkaidő intézménye, amelynek révén több mint 1 millió ember menekül meg az állástalanságtól. A terheket a három szereplő, a munkaadó...
aug. 18
18:57
Népszerűtlen, de hivatalban maradhat (Privátbankár)
Visszaesett Bajnai Gordon miniszterelnök népszerűsége, de nőtt azok aránya, akik szerint a kormány hivatalban marad
aug. 18
18:59
A gyerekek olyan erősen harapnak, mint a kutyák (Privátbankár)
A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák - derült ki egy új kutatásból
aug. 18
19:03
USA: visszatértek a vevők a részvénypiacokra (Portfolio)
Kedden az amerikai részvénypiacok sem tudnak kiszakadni a globális szinten megfigyelhető emelkedésből. A vezető tengerentúli tőzsdeindexek fokozatos emelkedéséhez néhány kedvezőbb gyorsjelentés járul...
aug. 18
19:05
Az IMF kimondta: vége a globális recessziónak, de... (Portfolio)
Véget ért a globális recesszió és megkezdődött a kilábalás a világgazdaságban - vélekedett Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza egy ma este megjelent írásában. A szakember...
aug. 18
19:06
Érthetetlen száguldás a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,60 pontos, 2,54 százalékos emelkedéssel, 18.059,99 ponton zárt kedden, 21,5 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
aug. 18
19:08
Jót tett a ZEW index váratlan erősödése az európai piacoknak (ProfitLine)
Az előző napi meredek esést követően a nagy nyugat-európai részvénypiacok emelkedtek kedden. A pozitív hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy a mannheimi ZEW kutatóintézet hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója javulást mutatott. (ProfitLine.hu)
aug. 18
19:33
A Nintento Wii-nél a legkeveseb a hiba (Privátbankár)
Ötször annyi Xbox 360-as videojátékgép romlik el, mint a konkurens Sony Playstation 3 készüléke - mutatta ki a Game Informer című magazin
aug. 18
19:42
Ügyintézés az önkormányzati honlapon - kevés helyen lehetséges (Infostart)
Az önkormányzatok több, mint 70 százalékának van már saját honlapja, és az is elterjedt, hogy ezeken az ügymenetről pontos információk vannak, vagy akár időpontot lehet kérni, vagy űrlapokat kinyomtatni - mondta a kutatást végző GKIeNet partnere.
aug. 18
20:00
Putyin repül (ProfitLine)
Az orosz kormány erősen beruház az ország légi- és űriparának fejlesztésébe, ez egyike a prioritásoknak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki kedden, a Moszkva mellett megnyílt légi szalonon szólt az oroszországi légi fejlesztésekről. (ProfitLine.hu)
aug. 18
20:18
Amerikát megint tépik (ProfitLine)
Nyereségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a keddi kereskedés leállítása előtt két órával. (ProfitLine.hu)
aug. 18
21:45
Csökkent Bajnai népszerűsége (Medián) (Portfolio)
A júniusi szintre esett vissza Bajnai Gordon miniszterelnök népszerűsége, de 47-ről 57 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a Bajnai-kormány a parlamenti ciklus végéig hivatalban marad -...
aug. 18
22:06
Megállt az olaj árfolyamának csökkenése (ProfitLine)
A részvénypiacok mellett az olaj árfolyama is magához tért a keddi napon, az elmúlt két nap folyamán bekövetkezett 5 százalékos esést követően. (ProfitLine.hu)
aug. 18
22:08
A jó hírekből erőt merített az arany árfolyama (ProfitLine)
Emelkedéssel zárt az arany árfolyama a keddi napon, a javuló német gazdasági hangulat és az amerikai makroadatok hatására optimistává váló befektetői hangulat mellett. (ProfitLine.hu)
aug. 18
22:57
Bezár az Északi Járműjavító - 338 ember maradhat állás nélkül (Portfolio)
Bezárja az Északi Járműjavító telephelyét a MÁV-Gépészet Zrt., a társaság által telephely-racionalizálásnak nevezett átalakítással 338 munkavállaló munkahelye szűnhet meg csoportos létszámleépítés...

2009. augusztus 19. szerda

aug. 19
4:39
Vallottak a magyar bankok - Mi folyik itt? (Portfolio)
Egy év alatt duplájára emelkedő rossz hitelállomány, hét és félszeres értékvesztés és céltartalék, növekvő kamatkülönbözeti és kereskedési eredmény - ellentétes tényezők, de egyértelmű összkép: 32...
aug. 19
5:51
Brutális K.O. a Tescóban! Padlót fogott a nyugdíjas (Pénzcentrum)
Pert indított a Tesco ellen az a 76 éves brit nyugdíjas asszony, aki az első diagnózis szerint agyrázkódást szenvedett, amikor a fején landolt a felső polcra slendrián módon felpakolt ananászok egyike és a nő a földre rogyott....
aug. 19
6:09
Elektromos autótársak: még zöldebb kezdeményezés (Pénzcentrum)
A külföldön már sikerre vitt úgynevezett carsharing (magyarul autótárs) kezdeményezésekről korábban már beszámoltunk. A franciák azonban ezt is továbbfejlesztenék a környezetvédelem jegyében, és hagyományos autók helyett elektromosakat állítanának a városi közlekedők szolgálatába....
aug. 19
6:27
A fél világ szomjazik, nálunk meg csapvíz alatt hűtik a dinnyét (Pénzcentrum)
A víztakarékosság az édesvíz készletek megcsappanásával egyre inkább előtérbe kerül. A víz mint, értékes piaci tényező bár más-más összefüggésekben, de egyre fontosabbá válik a úgy a világban, mint Magyarországon. Amíg Afrikában és Ázsia nagy részén a vízhez, különösen az egészséges ivóvízhez való hozzáférés is nagy problémát jelent, addig hazánkban az előnyös földrajzi adottságoknak köszönhetően…
aug. 19
6:48
KSH: a reálkeresetek elmaradnak az előző évitől (Infostart)
Ma teszi közzé a kereseti és létszámadatok január és június közötti alakulását a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 19
6:57
Egyre erősebb a Bill hurrikán (Privátbankár)
Az ötfokozatú Saffir-Simpson skála szerinti 3-as fokozatú szélviharrá erősödött szerda hajnalban a Bill, az idei atlanti-óceáni hurrikánszezon első hurrikánja - közölte a miami székhelyű amerikai hurr...
aug. 19
7:06
Bekábulunk a dollártól! (ProfitLine)
Kokain nyomait találták kutatók az Egyesült Államok nagyvárosaiban forgalomba lévő bankjegyek 90 százalékán. A Washingtonban forgalomban lévő bankjegyek esetében mintegy 95 százaléknál találtak kokain használatra utaló nyomokat egy átfogó kutatás során. (ProfitLine.hu)
aug. 19
7:09
Drasztikus leépítés a romániai önkormányzatoknál (HR Portál)
Ellenzik Romániában az önkormányzati vezetők a kormány tömeges elbocsátási tervét a helyi közigazgatásból. A köztisztviselők szakszervezete sztrájkkal fenyegetőzik.
aug. 19
7:11
Természetes a hálapénz - főleg a jól keresőknek (HR Portál)
A magyarok évente 73,4 milliárd forint hálapénzt adnak az egészségügyi ellátás különböző szintjein jobb ellátásban bízva - derült ki a Patika Egészségpénztár és a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége a Corvinus Egyetem marketing tanszékének munkatársaival közösen készített felméréséből.
aug. 19
7:13
Illegális bevándorlás: rabszolgasors a kínai kifőzdékben (HR Portál)
Több mint ezer kínai vendéglőben tartott razziát a német rendőrség illegális bevándorlók után kutatva. Egy ügy kapcsán ugyanis kiderült, a kínaiak számára is közkedvelt bevándorlási cél Németország, melyet nyerészkedésre használnak ki az embercsempészek, értesült az InfoRádió.
aug. 19
7:15
Induljon a banzáj: búcsúzzon el a Margit hídtól! (Privátbankár)
Pénteken kezdődik meg Budapesten a Margit híd felújítása, ami miatt várhatóan 2010 augusztusáig a dunai átkelőt lezárják az autóforgalom elől

Keresés