A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,36 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 16.601,23 ponton zárt pénteken, 23,58 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető papírok közül csak a MOL nem tudott pluszban maradni, a Magyar Telekom, az OTP és a Richter erősödött a csütörtöki záróárhoz képest. (ProfitLine.hu)
Traian Basescu román elnök nem híve annak, hogy "magyar mintára" drasztikusan csökkentsék a költségvetési kiadásokat, bár elismeri, hogy a költekezést "minimalizálni kell"
A sávolyi versenypálya-beruházás minden törvényi feltétele adott, de a Sedesa csoport még nem kapott hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól. A magyar Moto GP-futamot jövő szeptemberre tervezik, a...
Romániában augusztustól az év végéig 20 százalékkal csökkentik a miniszterek fizetését - jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök. (ProfitLine.hu)
Nem ihatnak és vásárolhatnak többé alkoholt a milánói kamaszok. Nagy a felháborodás, hisz az olasz családokban az egészen kicsi gyerekek is kapnak alkalmanként egy-egy korty borkóstolót
Pénteken a hétvégi, lassuló értéktőzsdei üzletmenetet ellenére a közép-kelet-európai valuták még megtoldották a csütörtöki nyereségüket, a dollár gyengülése továbbra is kockázatvállalási kedvet jelzett a befektetők részéről. A cseh korona idei csúcsára, a zloty és a forint hathavi csúcsra drágult.
Stratégiai partnerséget kötött a Magma Energy egy olyan izlandi céggel, amelynek elnöke a Mannvit vezérigazgatója. Mint ismeretes, az utóbbi cég a PannErgy hazai geotermikus projektjeinek mérnöki...
A légitársaságok évek óta növekvő nyomás alatt működnek, mely egyre több társaságot sodorhat a csőd, felszámolás felé. A gazdasági válságnak azonban ebben az iparágban is lesznek nyertesei, melyek elsősorban a fapados modellt követő cégek közül kerülnek majd ki. A légitársaságok költségeik leszorítása mellett, egyre több „innovatív” megoldást választhatnak bevételeik növelése érdekében, így…
A spanyol kormány pénteken több mint egymilliárd eurós támogatást hagyott jóvá az idegenforgalom élénkítésére, mivel ezt az egész spanyol gazdaság szempontjából kulcsfontosságúnak ítéli.
A gazdasági válság miatt minden harmadik európai munkavállaló félti a munkahelyét - derül ki az Európai Bizottság MTI által idézett közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 61 százaléka egyenesen...
Éles vita bontakozott ki Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter és Ben Bernanke között a bankügyfelek védelmére hivatott új szövetségi hatóság létrehozásáról
A napokban eladták a tragikus körülmények között elhunyt Heath Ledger manhattani lakását. A Sötét Lovag című film sztárjának apartmanja 10 millió dollárért kelt el....
Egyre jobbak vagyunk pókerben: 14 magyar játékos nyert forintban milliókat a kéthónapos WSOP versenysorozat 57 viadala alatt. A világszerte egyedülálló pénzdíjazású Las Vegas-i versenyről immár minden magyar játékos hazatért, ideje hát mérleget vonni. Hamarosan a póker több embert tart el Magyarországon, mint a profi labdarúgás, kosár- és kézilabda együttvéve - mondta Gárdos Dániel az Everest…
Az európai háztartások sokkal nagyobb védelmet élveznek a pénzügyi válság pusztításával szemben, mint a bankok. A lakástulajdonosok kisebbségét terheli csak jelzálog, és csak kevesen küzdenek...
A kormány elfogadta azt a rendeletet, amely szeptember elsejétől teljes fogyasztóvédelmi jogkört biztosít a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének. Binder István, a hivatal szóvivője elmondta: emelkednek a bírság összegek is, a maximum tétel 2 milliárd forint lehet.
Az Alba Volán Zrt. a becsülthöz képest mintegy 800 millió forinttal olcsóbban vásárolt üzemanyagot a Mol Nyrt.-től hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésen - az eredmény a Közbeszer...
A válság miatt csökkenő légi forgalom ellenére az árbevétel és a nyereség bővülésével számol a HungaroControl 2009-ben - mondta el Markó Andrea, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vez...
Mintegy 150 riasztás érkezett egy nap alatt a tűzoltókhoz, nagyrészt az éjszakai erős szél miatt - mondta a fővárosi tűzoltóság helyettes szóvivője az MTI-nek szombaton reggel. Egy átlagos napon 4...
Két kenyai egyetemista kifejlesztett egy olyan készüléket, melynek segítségével a kerékpárosok menet közben feltölthetik mobilkészülékeiket. Hozzávetőleg egy órát kell tekerni egy teljes töltéshez....
A nemzetközi közösség nem tudja, hogy mit akar Bosznia-Hercegovinában, és nem határoz meg egyértelmű szabályokat a balkáni országban - jelentette ki Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, volt bosz...
Alig egy-két hete írtunk a kötvényalapok idei teljesítményéről, amikor is arról számolhattunk be, hogy a globális tőkepiaci vidámság a magyar kötvényekre is igen jótékony hatást gyakorolt. A helyzet...
Az Európai Unió egy 2010 márciusától hatályos rendelete értelmében változnak és egyszerűsödnek az EU-n belül mozgó munkavállalókra vonatkozó társadalombiztosítási szabályok, ez a humánpolitikai szakemberek számára is kihívást jelent - közölte a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt..
A cseh lakásárak 5,5 százalékkal zuhantak 2009 második negyedévében, az év első három hónapjához képest - írja a Pragua Daily Monitor. A lakásárak Prágában 4,5 százalékkal zuhantak 2009 második...
Pénteken a hétvégi, lassuló értéktőzsdei üzletmenetet ellenére a közép-kelet-európai valuták még megtoldották a csütörtöki nyereségüket, a dollár gyengülése továbbra is kockázatvállalási kedvet jelzett a befektetők részéről. A cseh korona idei csúcsára, a zloty és a forint hathavi csúcsra drágult. (ProfitLine.hu)
Egy elejtett lottószelvénynek köszönhetően 30 ezer fonthoz jutott egy brit házaspár. A nyereményt felvették, majd egy részét el is költötték, csak sajnos közben jelentkezett a jogos tulajdonos....
Egyöntetű véleménnyé vált a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank (MNB) Monetáris Tanácsa a hétfői kamatdöntő ülésen újrakezdi a pénzügypolitikai enyhítést, de az első kamatcsökkentés, valamint a későbbi enyhítések mértékére adott citybeli előrejelzések eltérnek. (ProfitLine.hu)
Magyarországon és Lengyelországban 2050-re annyi lesz a 30 Celsius foknál melegebb napok száma, mint jelenleg Spanyolországban és Szicíliában - tartalmazza a Világbank legújabb tanulmánya. (ProfitLine.hu)
Vegyesen zártak pénteken az amerikai részvénypiacok, a Microsoft szoftvergyártó óriáscég csökkenő bevétele megtörte a Nasdaq összetett indexének tizenkét napja tartó emelkedését, a gyógyszeripari és energetikai cégek részvényeinek drágulása viszont 9.000 pont fölött tartotta a Dow Jones ipari átlagot és szintén emelkedésre késztette az S&P 500 indexet. (ProfitLine.hu)
A francia légi utasok a jövőben nemcsak a jegyek áráról tájékozódhatnak a repülés előtt, hanem többek között az általuk választott légitársaság biztonsági besorolásáról is
A kelet-európai EU-országok nagyvárosai közül Budapesten a legjobb élni az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház hétfőn közzétett friss összeállítása szerint. (ProfitLine.hu)
Mérséklődött az eurózóna gazdasági hanyatlása júliusban, immár az ötödik egymást követő hónapban, miközben kilenc havi csúcsára emelkedett a német Ifo gazdaságkutató intézet átfogó üzleti bizalmi mutatója
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 3%-kal kúszott felfelé a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán ugyanekkora emelkedés volt megfigyelhető. Magyarországon a Portfolio.hu szerint...
A vállalatok az éves árbevételüknek három százalékát költik közvetlenül a nyomtatásra. Egy egymilliárd forintos éves árbevételű cég esetében a nyomtatással kapcsolatos költség tehát évente a harmincmillió forintot is elérheti. A Managed Print Services (MPS) szolgáltatások használatával a dokumentumok előállításának különböző részköltségeit felével-harmadával lehet csökkenteni, és tonnaszámra…
A gazdasági válság hatására akár 10 százalékkal is visszaeshet a légitársaságok forgalma ebben az évben, amely további csődöket hozhat a már tavaly is csökkenő piacon - derül ki az Equilor Befektetési Zrt. elemzéséből. Szegner Balázs, a cég üzletfejlesztési igazgatója elmondta:jelenleg az egész szektor veszteségesen működik, ezért csak a költséghatékony és megfelelő méretű, illetve kellően…
A kormány a héten fogadta el azt a rendeletet, amely szeptember elsejétől teljes fogyasztóvédelmi jogkört biztosít a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének. Binder István, a hivatal szóvivője az...
Az üzemanyag-forgalmazásban és a pénzügyi szektorban már érzik a válságot Horvátországban az ott működő magyar érdekeltségű cégek, a kereskedelemben azonban csak ezután számítanak gondokra a krízis miatt, ez derül ki az MTI által megkérdezett társaságok tájékoztatásából. (ProfitLine.hu)
A lakásárak után a bérleti díjak is esnek, Budapesten 50 ezer, míg a vidéki városokban 30 ezer forint a havi bérleti díj alsó határa - közölte az MTI-vel a Duna House ingatlanközvetítő cég. (ProfitLine.hu)
Ismét nyereségben, 16.601,23 ponton zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, bár az előző heti 11,25 százalékos emelkedéshez képest mérsékeltebben, 4,16 százalékot (663,53 pontot) erősödött az index. (ProfitLine.hu)