Az euróövezetben júniusban átlagosan 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a fogyasztói árak, mint tavaly júniusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában kedden előzetes becslésként. Májusban nul...
Kézi hálózatválasztással megelőzhető a szándékolatlan roaming, így az, hogy a mobilos előfizetők a tudtukon kívül több százezer forintos számlát kapjanak - mondta Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Továbbra sincs élénkülés a másodlagos nyersanyagnak számító szelektíven gyűjtött hulladékok piacán, amely a válság óta komoly pozícióvesztést szenvedett el
Nagy forgalom mellett tört ki az elmúlt két hónapra jellemző kereskedési sávból az erősebb irányba ma reggel a forint. A Portfolio.hu piaci szakértők körében végzett körképe alapján elsősorban a...
Jövő évtől 5 millió forintig 17, afelett pedig 32 százalék lesz a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, az üdülési csekk és a meleg étkezési jegy után 25 százalékos adót kell fizetnie a munkaadónak; megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását, emelkedik a jövedéki adó, 30 százalék lesz az eva kulcsa.
Angyal József okleveles adószakértő a Köztársasági Elnökhöz fordult. Arra kéri, hogy a 2010-re megszavazott adótörvény-változásokat ne írja alá, küldje vissza megfontolásra a Parlamentnek vagy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.
Július 1-től 20-ról 25 százalékra emelkedik az általáos forgalmi adó. Az áfatörvény ugyanakkor egyes termékek esetében kedvezményes 5 vagy 18 százalékos kulcsot határoz meg.
A válság hatásait enyhítené a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javaslata, amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot átcsoportosítana a gazdaság élénkítésére - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az elvonás főként az esélyegyenlőségi programokat, valamint az oktatásra, az egészségügy fejlesztésére szánt forrásokat kurtítaná.
A spanyol ingatlanbotrány a hollywoodi csillagokat sem kíméli, ezúttal Antonio Banderas és Melanie Griffith került a szigorú hivatalnokok célkeresztjébe. A hivatalok szigorát jellemzi, hogy az első határozatban a nyaraló lebontására kötelezték a házaspárt, jelenleg a tengerparti sáv elkobzásánál tartanak a csatározások....
Ismét új típusú certifikátokat vezet be a Budapesti Értéktőzsdére az Erste Befektetési Zrt. Az új certifikátok alapterméke az USD/HUF keresztárfolyam, amelynek emelkedésére és esésére is...
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. új gyógyszertechnológiai kutató-fejlesztő bázist épít, kétszázmilliós állami támogatással. A szaktárca munkahelyteremtési támogatásával felépülő központ 20 új kutatói állást is teremt, ami mellett 50, korábban is a cégnél dolgozó kutatónak ad munkát, áll a Napi Gazdaságban.
A piaci forrásbevonás mértékének emelése érdekében az eddig megszokott 40-ről 50 milliárd forintra emelte a mai aukció során értékesítésre meghirdetett 3 hónapos (D091007) diszkontkincstárjegyek...
Tíz éve nem látott másodlagos részvénykibocsátást jelentett ma be a BÉT vezérigazgatója. Az RFV 400,000 darab részvény kibocsátását tervezi (mely a jelenlegi részvényszám 20%-ának felel meg) július...
Nagy forgalom mellett tört ki az elmúlt két hónapra jellemző kereskedési sávból az erősebb irányba ma reggel a forint. A Portfolio.hu piaci szakértők körében végzett körképe alapján elsősorban a nemzetközi hangulat alakulásától függ, hogy merre mozog tovább az öthavi csúcsról magyar fizetőeszköz.
Az EU-országok nagy államháztartási hiányainak csökkentésére irányuló stratégiát sürgetett kedden Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök, egy nappal azelőtt, hogy Svédország fél évre átveszi az EU soros elnökségének tisztét Csehországtól. (ProfitLine.hu)
Az EU-országok nagy államháztartási hiányainak csökkentésére irányuló stratégiát sürgetett Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök, egy nappal azelőtt, hogy Svédország fél évre átveszi az EU soros elnök...
Új gyógyszertechnológiai kutató-fejlesztő bázist épít az Egis Budapesten - jelentette be Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) szakállamtitkára kedden...
A román jegybank fél százalékponttal csökkentette alapkamatát, 9 százalékra. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a bankok kötelező minimális tartalékrátáját is csökkentette, a lejben jegyzett köte...
Vonzóvá teszi az ingatlanlízinget és ezzel új forrásokhoz juttathatja a kis- és középvállalkozásokat a hétfőn elfogadott új adótörvény a Magyar Lízingszövetség szerint. (ProfitLine.hu)
A piaci konszenzusnak megfelelően 50 bázisponttal 9.00%-ra csökkentette az irányadó kamatlábat mai döntésével a román jegybank, így a fontosabb feltörekvő piacok közül most már a magyar 9.50%-os ráta...
Négyszázezer részvény kibocsátásával 20 százalékos tőkeemelés végrehajtását tervezi július közepén a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) Nyrt. - jelentette be Soós Csaba, a cég igazgatóságának elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2007 év óta folyamatosan érkezik az újabb és újabb szomorú hír, hogy "Az elmúlt hat év legmagasabb üresedését mutatja a belvárosi üzlethelyiség piac Budapesten", ma, 2009-ben pedig azt, hogy az...
A fideszes politikusok népszerűsége növekedett, míg a szocialistáké csökkent júniusban az előző negyedévhez képest, a listát továbbra is Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere vezeti Sólyom...
Bár kissé csökkent az MNB kötvények értékesítése az aukción, mégis újabb csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya. A Magyar Nemzeti Bank 1.455,17 milliárd forint értékben adott el zéró...
Májusban a háztartások forint és euró lakáscélú új hiteleinek szerződéses értéke kismértékben emelkedett, míg a svájci frank alapúaké csökkent - olvasható az MNB jelentésében. (ProfitLine.hu)
Az enyhén pozitív nemzetközi befektetői hangulat hatására tovább emelkednek a régiós részvényindexek, a jókedv azonban egyelőre nem túlzott, csak az energiatúlsúlyos orosz piac mutat erőteljesebb,...
Becslések szerint 2012-re a brit királyi udvartartás kifogyhat forrásaiból, ha a kormány 20 év után továbbra sem növeli az elkülönített állami keret (Civil List) összegén....
A magyar munkavállalók közel 90 százaléka szerint a mobil kommunikációs technológiák megjelenése jótékony hatást gyakorolt produktivitására, és alapjaiban változtatta meg a munka és a magánélet addig ismert egyensúlyát - derül ki egy friss nemzetközi munkaerő-piaci felmérésből.
Németországban 8,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség júniusban a májusi 8,2 százalékról. Az állástalanok száma 48 ezerrel 3,410 millióra csökkent, közölték a német munkaügyi hivatalban. A s...
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent elemzése szerint hátrányos megkülönböztetés, munkanélküliség, kitaszítottság és idegenellenes indulatok fenyegetik a válság miatt a munkát kereső bevándorlókat, akiknek óriási szerepük volt a korábbi években a jómódú országok gazdaságának fellendítésében. (ProfitLine.hu)
1930 júniusában az amerikai gazdaság a stabilizálódás jeleit mutatta és ekkor a Harvard szakértői már a gazdaság fellendülését várták az év második felére. De mint tudjuk, a Nagy Gazdasági...
A hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) sajtótájékoztatón mutatta be a megújult szándékolatlan roaming térképet, mely felhívja a figyelmet az országhatár közelében nem kevés bosszúságot és többletköltséget okozó jelenségre. A szándékolatlan roaming akkor fordulhat elő, ha mobiltelefonálás, mobilinternetezés közben belföldön egy szomszédos ország szolgáltatójának hálózatára vált át…
Hamarosan megkezdi az infrastruktúra kiépítését a Győri Ipari Park Kft. új, 17 hektáros területén; a 300-350 millió forintos fejlesztést követően 5-6 cég beruházására számítanak a területen - tájéko...
Hátrányos megkülönböztetés, munkanélküliség, kitaszítottság és idegenellenes indulatok fenyegetik a válság miatt a munkát kereső bevándorlókat, akiknek óriási szerepük volt a korábbi években a jómódú országok gazdaságának fellendítésében, áll a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet elemzésében
Hamarosan megkezdi az infrastruktúra kiépítését a Győri Ipari Park Kft. új, 17 hektáros területén; a 300-350 millió forintos fejlesztést követően 5-6 cég beruházására számítanak a területen - tájékoztatta az MTI-t Balogh László, a Kft. ügyvezető igazgatója. (ProfitLine.hu)
Magyarország jövőre az élre kerülhet a ciklikusan kiigazított költségvetési egyenleg tekintetében, miután 2010-ben az OECD statisztikája szerint 0.6%-os GDP-arányos többletet tud majd produkálni -...
A GDP-adataikat nagy halasztással, a többieknél jóval később közlő európai országok is csak visszaesésről számolhattak be kedden. Ezen országok közé tartozik, Törökország, Szerbia, Dánia, Írország, Nagy-Britannia. (ProfitLine.hu)
A Discovery Networks Central Europe (DNCE) bejelentette, hogy átalakításokat hajt végre a menedzsmenten belül: a kinevezések és előléptetések célja, hogy az egyes országok - köztük Magyarország - egyedi igényeire is nagyobb figyelem irányulhasson, áll a cég lapunknak eljuttatott sajtóanyagában.
Az olajár emelkedésére a legjobban az orosz és kazah részvénypiacok reagáltak, hiszen a nyersolaj a két ország legfontosabb exportcikke. (ProfitLine.hu)
Különös módon reklámozza szolgáltatásait az Air New Zealand: reklámfilmjük szereplői teljesen meztelenek, bőrüket csak speciális testfesték borítja....
1995 óta nem látott alkalmazkodási folyamat bontakozott ki a magyar gazdaságban az MNB legfrissebb statisztikája szerint. 2009 I. negyedévében a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség (a...
A tegnap elfogadott adótörvény részben illetékmentessé teszi az ingatlan alapú lízingfinanszírozást, ezáltal a kkv-k új forrásbevonási lehetőséghez juthatnak
A Tortellino Kft. több, 2009. szeptemberig fogyasztható tortellini, ravioli és lasagne termékét zárolta, illetve kereskedelmi partnereivel zároltatta a fogyasztók egészségének védelme érdekében, az alapanyag toxin szennyezettsége miatt. (ProfitLine.hu)
A jelenleg hatályban lévő társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv eddigi legjelentősebb módosításának lehettünk tanúi a közteherviselésről szóló törvényjavaslat elfogadásával
Közel 85 millió euró értékben cseréltek gazdát kelet-közép-európai kereskedelmi ingatlanok az előző hónapban két orosz befektetési ügyletnek köszönhetően