Májusban már a hetedik egymást követő hónapban növekedett a munkanélküliség Japánban, a betölthető állások száma pedig történelmi mélypontra csökkent. Kedden közzétett hivatalos adatok szerint a mu...
Társadalmi szerepvállalásának keretében a Fürge Diák Iskolaszövetkezet április elején meghirdette a "Dolgozz a jövődön!" programot, amelyben a kiemelkedő diák munkavállalók karriercsomagot kapnak. Most a diákmunkások 12 pontját állította össze a fiatalok könnyebb munkavállalásáért és jogszerű alkalmazásáért - áll a sajtóközleményben.
Továbbra sincs élénkülés a másodlagos nyersanyagnak számító szelektíven gyűjtött hulladékok piacán, amely a tavaly beköszöntött világgazdasági válság óta komoly pozícióvesztést szenvedett el a pécsi hulladékkezelő BIOKOM Kft. cégvezetője állítása szerint - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Májusban már a hetedik egymást követő hónapban növekedett a munkanélküliség Japánban, a betölthető állások száma pedig történelmi mélypontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Továbbra sincs élénkülés a másodlagos nyersanyagnak számító szelektíven gyűjtött hulladékok piacán, amely a válság óta komoly pozícióvesztést szenvedett el
A Pannunion Nyrt. tájékoztatása szerint a PannErgy Nyrt. 2009. június 29-én tőzsdén kívüli forgalomban a Buda-Cash Zrt. közreműködésével 1.200.000 darab Pannunion Nyrt. törzsrészvényt vásárolt 129 forintos részvényenkénti átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A gyors nyugdíjkorhatár-emelés megoldotta a fenntarthatósági problémákat egy időre, azonban a jelenlegi demográfiai viszonyokat ismerve az élettartam emelkedéssel összhangban további korhatáremelés...
Lassult Japánban a feldolgozóipari aktivitás zsugorodása júniusban, a feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a szezonálisan kiigazított adatok alapján 48,2 pontra emelkedett a májusi 46,6 pontról, ilyen magasan utoljára 2008 áprilisában járt. (ProfitLine.hu)
A TÁMOP projekt keretében szakmai konferencia zajlott 2009. június 26-án az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolában. A projekt célja, hogy a gazdasági miatt kialakult építőipart is érintő állapotból egy pozitív ösztönzési rendszeren keresztül perspektívát adjon a szakma tanárainak, diákjainak, a versenyképes szakember-utánpótlás biztosításával.
Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek akár húsz sértettje is lehet - jelentette be a IV. kerület rendőrkapitánya hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A brit fogyasztói hangulat júniusban 14 havi csúcsára emelkedett, miután a lakosság egyre inkább bíznak az anyagi helyzetük javulásában. A GfK/NOP által kezelt hangulatindex értéke -25 pontra javult a májusi -27 pontról, mely megegyezett az előzetes elemzői várakozásokkal. (ProfitLine.hu)
A TriGranit és a K&H aláírta a szerződést a K&H Csoport új székházának megvásárlásáról. A tervek szerint 2011 végére készül el az 52.000 négyzetméteres, háromszintes mélygarázst magába foglaló épület...
A megkezdett lakásépítések száma Japánban májusban a vártnál nagyobb mértékben 30,8 százalékkal zuhant éves szinten, holott az elemzői várakozások mindössze 27 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Júliustól a kórházak a korábbinál kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a nemrég bevezetett új finanszírozási rend szerint. Bár az egészségügyi tárca adatokkal bizonyítja, hogy az intézmények apanázsa...
150 év börtönbüntetésre ítélték hétfőn New Yorkban Bernard Madoff-ot, aki több mint 50 milliárd dolláros csalássorozatot hajtott végre. (ProfitLine.hu)
Újabb piacmozgató hírek nélkül is emelkedni tudott Amerika, bár a jókedv meglehetősen visszafogott volt, a vezető részvényindexek közül a Dow 1.1, a Nasdaq 0.3, az S&P 500 pedig 0.9%-os pluszban...
Egyes hitelkártya-kibocsátók a fizetési oldalról már itthon is érzik a válságot. Van olyan bank, akinél egyre többen késnek a törlesztésekkel, mások szerint nincs még baj....
A parlament döntésének értelmében jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakások, hajók, repülők és személyautók után, az ingatlanokra újonnan kivetett közteher háromkulcsos lesz
Megindította az eljárást a legutóbbi kizárásos útépítési tender nyomán a Közbeszerzési Döntőbizottság. Az M0-s déli szektorának új, 51-es főút és M5-ös közötti szakaszára kiírt pályázatra legolcsóbb...
Jövő évtől 5 millió forintig 17, afelett pedig 32 százalék lesz a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, az üdülési csekk és a meleg étkezési jegy után 25 százalékos adót kell fizetnie a munkaadónak; megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását, emelkedik a jövedéki adó, 30 százalék lesz az eva kulcsa.
Az RFV igazgatósága bejelentette, hogy 50%-os tulajdonrészével megalakult egy pályázati projektcég Alletix Projektfejlesztő Kft néven, 1 mFt törzstőkével. A cég 2009. június 29-i bejegyzését követően...
A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. A gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb annyi időre vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és ugyanúgy mint eddig, maximum a gyermek kétéves koráig jár. Nem emelkedik jövőre a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten fagyasztják be,…
Az amerikai tőzsdék mérsékelt emelkedését követően az ázsiai részvénypiacok is felfelé vették az irányt ma reggel, a Nikkei 225 1.8%-kal erősödött, a dél-koreai Kospi 0.1%-kal, a hongkongi Hang Seng...
Az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kellene vállalnia a gazdasági válság által leginkább sújtott országokban - állapította meg egybehangzóan Guy Ryder, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) és John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Csaknem 5%-os részvénycsomagot vásárolt a PannErgy a Pannunion-ban, így 95% fölé nőtt a részesedése. A PannErgy bejelentette, hogy 2009. június 29-én tőzsdén kívüli forgalomban a Buda-Cash...
Az elmúlt két hónapra jellemző 275-290 közötti kereskedési sávból kitörni látszik ma reggel a forint az euróval szemben az enyhén pozitív külpiaci befektetői hangulatban, a magyar parlamenti szavazás...
Az amerikai katonák kedd éjfélig kell kivonulnak az iraki városokból, de több helyütt ez már megtörtént. Június 30. az iraki nemzeti szuverenitás napja lett
2009 I. negyedévében a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 272 millió euró volt. 1995 óta nem volt arra példa, hogy ez a...
Július elsejétől kedvezőbbek lesznek külföldön bonyolított sms-ek díjai, ugyanakkor a hívásokért többet kell fizetnünk. A Pannonosok 12-éig haladékot kapnak....
Tovább drágult kedden reggel a kőolaj, amelynek ára hétfőn több mint 2 dollárral emelkedett. Az olajár nyolc havi csúcs közelébe emelkedett, és egy időre meghaladta a 73 dollárt közép-európai idő szer...
Dél-Korea legnagyobb intézményi befektetője, az állami nyugdíjalap ebben az évben kevésbé akar a hazai piacon részvényekbe fektetni, mint az korábban várható volt, az ok pedig a lassabb gazdasági...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt javasolja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervre szánt keretből 51 milliárd forintot csoportosítsanak át a gazdaság élénkítésére. Az intézkedés az...
A tavaly csődvédelembe menekült spanyol ingatlanfejlesztő óriás a Martinsa Fadesa bejelentette, hogy hitelezőinek többsége elfogadta a hiteleinek visszafizetetésére vonatkozó ütemtervet - írja a...
Japánban ötéves csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami arra utal, hogy az elmúlt hetekben tapasztalt kedvező makrogazdasági fejlemények - ide értve az ipari termelés harmadik hónapja tartó...
A tegnapi Danubius és Linamar eladási aukciók lebonyolítója a KBC Securities volt. A Napi írása szerint Danubius-ból 68,100 (0.82%), a Linamar-ból pedig összesen 23,000 darab (0.26%) részvény kelt el...
Csak átmenetinek bizonyult a dollár hét eleji ereje, az elmúlt órákban ugyanis ismét a gyengülés útjára lépett az amerikai fizetőeszköz az euró ellenében. A devizapiacok mozgását ezúttal is a...
Mérsékelt optimizmus, enyhe árfolyam-emelkedés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője nullához közeli nyitásra számí...
Tovább drágult kedden reggel a kőolaj, amelynek ára hétfőn több mint 2 dollárral emelkedett. Az olajár nyolc havi csúcs közelébe emelkedett, és egy időre meghaladta a 73 dollárt közép-európai idő szerint keddre virradó éjjel, főként a gyengülő dollár és a nigériai olajlétesítmények elleni támadások hatására. (ProfitLine.hu)
Egyelőre tart még a jókedv a világban, mely a negyedév utolsó napján még vélhetően nem törik meg, a hazai parketten a tegnapihoz hasonlóan alacsony forgalom melletti erősödést várhatunk. A nap elején...
Folyamatos volt az elmúlt 10-15 évben bogyós gyümölcsök termesztésének visszaszorulása Magyarországon, amihez az ültetvényszerkezet elaprózottsága, a feldolgozók, hűtőházak felszámolása mellett a klimatikus viszonyok változásai is hozzájárultak....
Az optimizmus jegyében telt a hét első kereskedési napja, és úgy tűnik, figyelmünket a támaszokról most az ellenállásokra irányíthatjuk. Ma reggel az S&P 500 a japán Nikkei 225, és a BUX indexeket,...
Az MSZP nem kezdeményezi az előrehozott választásokat a jövő évi költségvetés novemberre tervezett parlamenti zárószavazása után, a frakció kitart Bajnai Gordon mellett 2010 tavaszáig - mondta az...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: EMELKEDÉSSEL INDULT A HÉT -az előző két hét gyengélkedése után lényegesen jobb hangulatban indult a kereskedés ezen a héten a tengerentúlon -a befektetők...
Az ipari termelői árak 2009. májusban az előző havihoz képest 2 szalékkkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 6,2 százalékkal magasabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az ipari termelői árak 2009. májusban az előző havihoz képest 2 százalékkkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 6,2 százalékkal magasabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ked...
Májusban havi szinten a belföldi értékesítési árak 0,3 százalékkal csökkentek, a 2008. májusival összehasonlítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2009. áprilisinál 3,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, éves szinten pedig 9,2 százalékkal nőttek. Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 2,0 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 6,2 százalékkal…