Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el -...
Kétszer támadták meg intézkedés közben ugyanazt a közterület-felügyelőt Tatabányán - tájékoztatta az MTI-t a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
Mérsékelt emelkedést mutatnak ma reggel az ázsiai indexek, a Nikkei 225 0.8%-kal, a dél-koreai Kospi 0.1%-kal, hongkongi Hang Seng 1.2%-kal, a kínai Shanghai Composite pedig 0.1%-kal araszolt felfelé...
Mintegy félmilliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium a haderőből távozók társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésére, szakképzésére, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Sorra jönnek elő új termékeikkel a biztosítók, ezzel is készülve a nyári szezonra, amikor is sokféle káresemény bekövetkezhet. Erőteljes növekedést mutatnak az online biztosítási termékek, melyek...
Kötelező lesz munkát adni jövő évtől a közigazgatásban annak az anyának, aki a szülés után két évvel ismét dolgozni akar, és 15 ezerrel bővül az óvodai, bölcsődei helyek száma - ilyen intézkedésekkel kívánja kiváltani a gyes időtartamának csökkentését a kormány, írja az MTI alapján a Népszava.
Akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést a parlament, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb - mondta Az Este című műsorban Bajnai Gordon Minszterelnök, aki hangsúlyozta,...
Jövő héten tárgyalások kezdődnek az újabb ukrajnai gázválságról a kijevi kormány, a Gazprom, az EU és nemzetközi hitelezők között - írja a VG. A cél, hogy Ukrajna hitelt kapjon gáztárolóinak...
Bajnai Gordon véleménye szerint akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést az Országgyűlés, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb. A miniszterelnök a Magyar Televízió csütörtöki Este című műsorában hangsúlyozta, nem választási költségvetést készítenek.
A H&M svéd divatcég 2008 decembere és 2009 májusa között 73 új üzletet nyitott a világon, míg tavaly 208 új boltja jelent meg a piacon. Az év második felében a társaság terveiben 159 egység nyitása...
Az első hónapok fokozódó érdeklődése után az év közepére csökkent a számlalottó néven elhíresült Tiszta haszon programban részvevő játékosok száma. Januárban még 36 399-en küldték be számlájuk sorszámát a megvett termék vagy szolgáltatás után, májusban már a 25 ezret sem érte el ez a szám. A kormányzat szerint siker, az adatok és a szakértők szerint bukás a program....
A nap eleji lelkesesedés lelombozódott a kereskedés végére a tegnapi napon, így az európai tőzsdék többsége a negatív tartományban zárt. Amerika ezzel szemben magára talált, és a támasztól elpattanva...
Ma reggel 275 forintot sem kellett adni egy euróért a bankközi piacon, ami azt jelenti, hogy bő öthónapos csúcsra ért a hazai fizetőeszköz árfolyama. Kora délután a kedvező amerikai adatok után újabb...
A KBC adatai alapján a globálisan befektető részvényalapok ország súlyai között leginkább a feltörekvő európai súlyok emelkedtek, ez azonban főként az orosz piacnak volt köszönhető. Érdemes...
Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el - mondta az MTI-nek Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint a vagyonadó parlamenti elfogadása a sikeres válságkezelés feltétele.
A német import árak májusban éves szinten 10,4 százalékkal csökkentek, mely 1987 februárja óta a legnagyobb mértékű áresés - közölte a szövetségi statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
A felemás makroadatok ellenére jelentős emelkedést produkált tegnap Amerika, melyet részben Ázsia is lekövetett, így a hazai parketten is elképzelhető némi emelkedés a nyitást követően. A nap...
Július közepétől több száz településen drágulni fog a szemétszállítás, mivel 135, uniós előírásoknak nem megfelelő kistérségi hulladéklerakót bezárnak....
A Kossuth téren 540 férőhelyes mélygarázs, egy látogatóközpont és közpark is megépül a jövő év végéig - erről egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön - írja az MTI. A...
A jövő héten csődvédelembe menekülhet az autóalkatrészeket gyártó Lear - írja a The Wall Street Journal. A társaság már márciusban bejelentette, hogy csődvédelembe kényszerülhet és az elmúlt...
Kínában a kormány több mint 8 százalékos gazdasági növekedést vár a harmadik negyedévben, és több mint 9 százalékos többletre számít az utolsó negyedévben, rendre éves összehasonlításban, mondta pénteken a kínai kormány tervhivatala, az Országos Fejlesztési és Reformbizottság egyik vezetője egy gazdasági tanácskozáson - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: POZITÍV HANGULATBAN -optimista hangulat jellemezte a főbb amerikai részvénypiacokat a tegnapi kereskedés folyamán, melynek eredményeként a főbb indexek...
Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter. (ProfitLine.hu)
Augusztus 1-jén lép hatályba a bankok egyoldalú szerződésmódosításáról szóló törvény, s előtte, júliusban tájékoztatniuk kell a hitelintézeteknek az ügyfeleket a változásokról, családok százezreit...
Egy friss kutatás szerint Nagy-Britanniában akár évente hétmillió munkaóra betegszabadságot lehetne megspórolni, ha a dolgozók zenét hallgathatnának munka közben - írja a HR Magazine alapján a Média Age - HR Press.
Úgy tűnik, hogy nem igazán sikeresek Magyarországon azok a hatalmas napelemgyártó projektek, amelyeket még Kóka János jelentgetett be nagy elánnal 2007-ben. A rétsági HelioGrid felszámolás alá került...
Hat baltikumi bankot minősített le a Moody's, az emelkedő rossz vállalati hitelek miatt, melyek jelentősen rontották a hitelportfóliókat. (ProfitLine.hu)
Az EXTERNET bejelentette, hogy dr. Balázs Csaba, Kis Andor és Sebők István igazgatósági tagok, továbbá, Belán Gábor és Hutiray Gyula felügyelő bizottsági és audit bizottsági tagok, valamint, dr....
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a német vámszervektől kapott tájékoztatás és a velük történő szoros együttműködés eredményeként elfogtak egy izraeli állampolgárt és vele szemben visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak....
Várhatóan teljesen elfogy jövő év végére a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag - derül ki a Portfolio.hu friss kalkulációjából. A számítások során azt feltételeztük, hogy a bankrendszer...
Úgy tűnik a részvénypiacok tegnap le is tudták a korrekciót, ma már megint minden az emelkedés irányába mutat. Amerika rendesen odatette magát, melyet részben Ázsia is lekövetett, megadva a kedvező...
Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi 40 százalékos adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el - mondta a pénzügyminiszter.
Rákospalota új városközpontja 50 milliárdos beruházás keretében készülhet el. A fejlesztő Indotek- csoport 1350 új lakást és 12 ezer négyzetméternyi kereskedelmi és szolgáltatási célú ingatlant épít...
Az ENSZ Munkaügyi Világszervezete (ILO) olyan megállapodást fogadott el június 19-én, amely támpontot ad az egyes országoknak és nemzetközi szervezeteknek, hogyan gyorsíthatják a gazdaság helyreállítását, különös tekintettel a munkahelyteremtésre és a dolgozók jogainak, életkörülményeinek megóvására, adja hírül a Média Age - HR Press.
Húsz százalék áfát kell megfizetnie annak, aki a lakóingatlan-vásárlásról szóló szerződését július elseje előtt a földhivatalhoz benyújtja - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleményében. (ProfitLine.hu)
Ma délután két újabb makrogazdasági adat érkezik az USA-ból, fél háromkor a kereskedelmi minisztérium teszi közzé májusi személyes jövedelem-kiadás statisztikáját, négy óra előtt öt perccel pedig a...
Egyelőre nem lehet a devizahitelek eltűnésére számítani, hiszen ezek árelőnye jelentős a piaci alapú forintkölcsönökkel szemben - vélik a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek. Az új kihelyezéseknél ugyanakkor a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap az ügyfelet terhelő kockázatok feltárása....
Hamarosan leáll a saját márkájú notebookok hazai összeszerelésével az Albacomp - erősítette meg a Világgazdaságnak Minárovits János, a társaság vezérigazgatója. A márkanév azonban nem tűnik el, a...
Percekkel ezelőtt 200,000 darab, a részvények 10%-ának megfelelő RFV pakett cserélt gazdát a BÉT-en 2,750 forintos árfolyamon. Ennek köszönhetően a papírok forgalma 612 millió forintos, az árfolyam 1...
Egyezményt írt alá az Európai Unió és Svájc az egymásközti vámellenőrzés megszüntetéséről. A megállapodás jövő szerdán, július elsején lép hatályba. (ProfitLine.hu)
A legnagyobb hitelezési veszteségen átesett európai bank, a UBS 3.8 milliárd svájci frankost tőkeemelést hajtott végre, melyhez a forrást egy csaknem háromszázmillió darabos részvényeladásból...
Sóhereknek kitalált spórolási tippjeink harmadik állomásához érkeztünk. Ezúttal is tíz praktikát osztunk meg, közülük három egy olvasónk tollából fakad. Aki hasonló ötletekkel bír, ne tartsa magában: küldje el a penzcentrum@penzcentrum.hu e-mail címre, hogy legközelebb azt is közkinccsé tehessük!...
Folytatódott a forint erősödése az euró árfolyama fél tízkor 275,34 forint volt a csütörtök délutáni 277,02 forint után. Az árfolyam már csütörtök este 275 forint alá került, kora reggel 274,23 forint volt a pénteki kereskedés kezdeti időszakának szélsőértéke. (ProfitLine.hu)
A Direktinfo legfrissebb vizsgálata szerint az adószámuk felfüggesztését megelőzően a cégek 40%-át eladták. A tartozásaiktól így megszabaduló vállalkozók nyugodtan alhatnak, hiszen a...
A legtöbb önkéntes- és magánnyugdíjpénztár ebben az időszakban küldi meg a pénztártagoknak azokat a számlakivonatokat, amelyben tájékoztatnak az elmúlt év befizetéseiről és a megtakarítások eredményéről