2009. június 12. péntek

jún. 12
9:29
Nem nézik tátott szájjal a magyar piacot a befektetők (Portfolio)
Szétválni látszik a forint árfolyama az eddig vele rendszerint szorosan együtt mozgó magyar országkockázati mutatószámtól. A forint ugyanis a hét eleje óta érdemben erősödött a lett leértékeléssel...
jún. 12
9:30
British Airways: senki nem kap fizetést (HR Portál)
Nem kap fizetést a British Airways egyik dolgozója sem júliusban, még a vezető is lemondott béréről.
jún. 12
9:31
Lettország megmenekül az államcsődtől? (2.) (Portfolio)
A lett kormány csütörtök este állapodott meg az 500 millió lat (1 milliárd dollár) értékű megszorító csomag részleteiről, amely az állami kiadásokat 10%-kal fogja vissza. Valdis Dombrovskis...
jún. 12
9:32
Diáktiltakozás a külsős igazgatóhelyettes felvétele ellen (HR Portál)
Ülősztrájkot hirdettek a diákok az esztergomi Szent István Gimnáziumba a harmadik óra utánra, mivel az igazgató egy külsős helyettest akar felvenni az iskolába. A tervezett ülősztrájk végül elmaradt, a csaknem négyszáz diák kivonult az iskolából, és a bejárat előtt vitázott Kurnász László igazgatóval - írja az MTI alapján a Népszava.
jún. 12
9:33
A válság virágai - Bankok, hol egy Németország süllyed el (Portfolio)
Már eddig is tudtuk, hogy gigantikus összegeket költenek az európai államok bankmentésre, ám az EU Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának legújabb, erről szóló dokumentuma azt mutatja, a teljes egyévi...
jún. 12
9:34
Új családtámogatási rendszer: Sólyom visszadobta, Bokros nem örül (HR Portál)
Sólyom László nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását, mivel nem ért egyet a gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével. Bokros Lajos ennek nem örül, szerinte csak a bizonytalanság fokozódik. Erről a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt az MDF európai parlamenti képviselője.
jún. 12
9:36
Pincér! Egy kávét és egy újságírót ide! (Privátbankár)
Mit szólna egy interjúhoz a kávé mellé? Csak be kell ülnie egy kávéházba, és máris cáfolhat és meg nem erősíthet
jún. 12
9:38
Együttérzés: Lettország elkerülte az államcsődöt (Privátbankár)
Lettországnak az államcsődöt sikerült elkerülnie azzal, hogy költségvetési megtakarításokról döntött, amivel további hitelekhez juthat az Európai Uniótól, illetve a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - kö...
jún. 12
9:45
19,9 százalékos áresés a mezőgazdasági termelői árakban (ProfitLine)
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
jún. 12
9:45
Nehezen akar elkelni az egykori amerikai légibázis (Portfolio)
Ismét nem zárult sikerrel a taszári reptér értékesítésére kiírt pályázat. A felhívásra három ajánlat érkezett, ezek közül csupán egy felelt meg a formai követelményeknek, mely azonban nem tett eleget...
jún. 12
9:45
Vészesen kevés a gyerekorvos (Pénzcentrum)
Húsz kórház gyermekosztályán olyan súlyos a szakorvoshiány, hogy az előírások szerint be kellene zárniuk....
jún. 12
9:47
Lefelé csordogál a BUX (Portfolio)
Tegnap láthattunk egy kisebb korrekciót a hazai tőzsdén, mely leginkább a Richter megbicsaklásának volt betudható, mindez azonban az elmúlt napokban látott felhúzások után bőven belefér. Határozott...
jún. 12
9:49
Kifullad a Fed ereje? (Portfolio)
Most, amikor az évnek abban részében vagyunk, ahol jellemzően a legtöbb lakás talál gazdára az USA-ban, a Fed eszközvásárlási programja kevésbé hatékonyan működik, mint bármikor máskor. A program...
jún. 12
9:51
Rég nem látott öröm köszönthet a frankhitelesekre (Portfolio)
Ha most sikerül elfoglalni a 275-ös körzetet, az remek bázist jelenthet a további támadások megindításához - fejezi ki hasonlattal Márvány Zsolt napi piaci kommentárjában a forint kilátását. A...
jún. 12
9:53
Fatális tévedést mutatnak a számok (Portfolio)
Hajszálnyival emelkedett a befektetési alapok vagyona májusban, az 5 milliárd forintos növekedéssel pedig továbbra sem tudott elszakadni a kezelt vagyon a 2,500 milliárd dolláros szintektől. Három...
jún. 12
9:54
Magyar valóság: laptop jár az ötödikeseknek (Privátbankár)
Az országban úttörő kezdeményezésként laptopot kap az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorló iskolájának valamennyi ötödikes tanulója - tájékoztatta pénteken az MTI-t az iskola igazgatóhelyettese. E...
jún. 12
10:03
Rossz hatással van az adómorálra a gazdasági válság (HR Portál)
A romló gazdálkodási helyzetben nagyobb a késztetés az adócsalásra, amely a cégek mindennapos tevékenységének részévé vált. A szakemberek szerint a legnagyobb gondot az áfacsalók okozzák, áll a Világgazdaságban.
jún. 12
10:03
Nem kedveli a Bank of America a Magyar Telekomot (ProfitLine)
A Bank of America Corp.-Merrill Lynch & Co. páros továbbra is fenntartja a Magyar Telekom Nyrt. részvényeire vonatkozó negatív előrejelzését, és egyben továbbra is alulteljesítőnek minősítí, 484 forintos célár mellett. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:03
Lőttek a pénzünknek: az életbiztosítás sem szent a kormánynak (Portfolio)
Megszünteti a kormány az életbiztosítás adókedvezményét, kétségbe vonva ezzel e pénzügyi megoldás hosszú távú megtakarítási jellegét. Ezzel mintegy 20 milliárd forint adókedvezménytől esik el közel...
jún. 12
10:05
Támogatás az egészségügyi intézmények foglalkoztatására (HR Portál)
Június végéig jelentkezhetnek a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belüli, a foglalkoztatás támogatására szolgáló 3,043 milliárd forintos pályázatra az egészségügyi intézmények. Eddig 25 intézmény pályázott, írja a Világgazdaság.
jún. 12
10:07
A rossz munkakörülmények miatt vándorolnak el az orvosok (HR Portál)
Nincs elegendő szakorvos a kórházakban, 1500-2000 fős a hiány. Ráadásul külföld felé kacsingat a fiatal doktorok 60-70 százaléka, ami nem csoda, hiszen a fizetések és a munkakörülmények is rosszak. Az Egészségügyi Minisztérium az utánpótlást az egyetemekről kikerülő fiatalok szakorvosképzésének átalakításától reméli, írja a Világgazdaság.
jún. 12
10:12
KSH: az ipari termelés áprilisban 27,1 százalékkal esett vissza (Infostart)
Az ipari termelés az idén áprilisban 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
jún. 12
10:12
Csőd szélén a megoldás: buszcserét a fővárosban! (Privátbankár)
A fővárosi buszok cseréje lehet a mosonmagyaróvári Kühne gyár megmentője - írta a Kisalföld pénteki száma. A lap tájékoztatása szerint a megrendelések visszaesése miatt kismértékű létszámleépítésre...
jún. 12
10:14
Zuhan az iparunk: megroggyant a járműgyártás (Privátbankár)
Az ipari termelés az idén áprilisban 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal csökkent
jún. 12
10:21
Volcker - Idén megindulhat felfelé az amerikai gazdaság (ProfitLine)
Paul Volcker, az amerikai elnök vezető tanácsadója szerint a globális pénzügyi piacok elkezdtek helyreállni, valamint az amerikai gazdaság esetében elképzelhető, hogy megindul a növekedés, azonban valószínűtlen a jelentős fellendülés lehetősége. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:21
Lidl és Tesco: indulatok és tiltakozás (Pénzcentrum)
Egyre erősebben és hatékonyabban lépnek fel a helyi civil szervezetek a nemzetközi multik ellen. Nagy-Britanniában az elmúlt napokban két hipermarket megépítése ellen is tüntettek a környékbeli lakosok....
jún. 12
10:23
Keress gyorsan pénzt! - ez a jelszó (ProfitLine)
A Twitter nevű közösségi hálózaton a „Keress gyorsan pénzt! és a "randi" fiókok lettek a hackerek első számú célpontjai - áll a levélszemétről és adathalászatról szóló júniusi Symantec-beszámolóban. Emellett új ajánlatokkal állt elő a levélszemét diplomagyár is, a spammerek fél kézzel újraélesztik az autóipart, miközben a cukorbetegség ellen is küzdenek - pontosabban ezt hazudják. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:30
Drasztikus mélységben a német árak (Privátbankár)
Németországban 8,9 százalékkal csökkentek a májusi nagykereskedelmi árak, ami 22,5 éve a legnagyobb éves szintű hanyatlás - közölte pénteken a német statisztikai hivatal. A májusi csökkenés 1986 d...
jún. 12
10:36
Munkalassító akciókba kezdenek az APEH dolgozói (HR Portál)
Munkalassító akciókat tervez az APEH-nál működő szakszervezet az adóhivatali dolgozók jutalékának elvonása elleni tiltakozásként. Az érdekvédők elnöke A Népszabadságnak elmondta: a jutalom megvonása miatt épp azok a cégek csábíthatják el az adóhatóság munkatársait, amelyeket az APEH-nak el kellene kapnia.
jún. 12
10:39
20 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (ProfitLine)
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:39
Tokió a világelső - Megelőzte Londont (Portfolio)
Tokió belső központi kerülete túlszárnyalta még a londoni West End irodabérleti díjait is, így a japán főváros lett a világ legdrágább irodapiaca. A második helyen a londoni West End áll, majd...
jún. 12
10:41
Egyetlen adat miatt izgulunk (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután mindössze egyetlen adat érkezik az USA-ból, négy óra előtt öt perccel a Michigani Egyetem teszi közzé fogyasztói bizalmi indexének júniusi értékét. Az elemzők abban bíznak, hogy az...
jún. 12
10:48
Bokros először szólt be Sólyom Lászlónak (Privátbankár)
Bokros Lajos nem ért egyet azzal, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását, de tiszteletben tartja Sólyom László érveit
jún. 12
10:50
Megpecsételődik Fodor Gábor sorsa? (Privátbankár)
Megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének (üt) ülése péntek délelőtt a párt fővárosi székházában. A párt a legutóbb szerdán tartott ülést, amelyen négy ügyvivő - Béki Gabriella, Gulyás József, Lédere...
jún. 12
10:57
Lagymatag, álmos kereskedés Nyugat-Európában (Portfolio)
Meglehetősen nagy a nyugalom Európában, a részvényindexek még minimálisnak is alig mondható elmozdulásokat mutatnak. A befektetők a délutáni amerikai makroadatokat, valamint a tengerentúli...
jún. 12
11:06
MÁV: a románok megveszik az eladhatatlant? (Privátbankár)
A nemzeti vasúttársaság az elmúlt években legalább tucatszor próbálta értékesíteni a debreceni járműjavítót sikertelenül, de a legújabb hírek arról szólnak, hogy egy román vasúti cég, a Grampet vásáro...
jún. 12
11:08
Adócsomag: kevés a hátrány lefaragásához (Privátbankár)
Vannak ugyan pozitívumai a tervezett adóváltoztatásoknak, de a versenyhátrány leküzdéséhez sokkal többre van szükség
jún. 12
11:10
25 százalékkal adózna a cafeteria (Privátbankár)
A kormány elfogadta a szociális partnerek javaslatát az adóváltozásoknál: a cafeteria 400 ezer forintos összeghatárát megszünteti
jún. 12
11:15
Nyugdíjasként se lesz nyugalmad: a stresszt "elraktározza" szervezetünk! (Pénzcentrum)
A University of California egészségügyi kutatóközpontja által végzett kutatás szerint a munkahelyi stressz nem szűnik meg a nyugdíjba vonuláskor, a testünk ugyanis mintha évekre elraktározná a munkával kapcsolatos feszültségeket, ami jelentősen növeli a magas vérnyomással összefüggő betegségek veszélyeit....
jún. 12
11:27
Helyi adók az Európai Unióban és Magyarországon (Adózóna)
Öt EU-s tagországban egyáltalán nem kell helyi adót fizetni, és a többi tagállam szabályozása is nagyban eltér egymástól. Európai Uniós körkép a helyi adókról.
jún. 12
11:33
AmCham - a versenyképesség növeléséhez kevés az új adóprogram (ProfitLine)
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szerint vannak ugyan pozitívumai a tervezett adóváltoztatásoknak, azonban a versenyhátrány leküzdéséhez a kormány tervezett lépéseinél sokkal többre van szükség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 12
11:33
Soros betiltaná a világ legnagyobb piacát (Portfolio)
A pusztítás eszközének nevezte a nemfizetési hitelderivatívákat egy mai pekingi konferencián tartott beszédében Soros György és ezért a világ legnagyobb volumenű piacát jelentő eszköz törvényen kívül...
jún. 12
11:33
OTP Magánnyugdíjpénztári nyereményjáték: tagmegtartás a lényeg (Pénzcentrum)
Elindult az OTP Magánnyugdíjpénztár Platina Programja, melynek keretében kedvezményeket lehet igénybe venni, különleges nyereményjátékokon lehet részt venni, és értékes ajándékokat lehet nyerni....
jún. 12
11:42
Szektor, amely a válság alatt is bővülni tud (Infostart)
A 2008-as félmillió után 2009-ben legalább 700 ezer online biztosításkötést vár a piacon az AegonDirekt vezetője. Marosvölgyi Péter elmondta: az interneten kötött biztosítások nagy előnye a testreszabás lehetősége és az összehasonlíthatóság.
jún. 12
11:42
A leggazdagabbaktól vár adományt az MSZP (Privátbankár)
Az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől a kríziskezelő alap feltöltésére
jún. 12
11:44
Kaptak támogatást, mégis elbocsátanak (Privátbankár)
A Tatabányán és Székesfehérváron szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos csaknem 200 ember elbocsátására készül, amelyet hétfőn jelentenek be hivatalosan - tudta meg az MTI pénteken a gyár névte...
jún. 12
11:46
Szabolcsi viharkárok: eldurvulhat a helyzet (Privátbankár)
Nagyon gyorsan el kell végezni a vihar sújtotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a házak végleges helyreállítását , nehogy a további kedvezőtlen időjárás esetén az eddigi károk többszöröse keletkezzen ...
jún. 12
11:48
Világkereskedelem: semmi jele a javulásnak (Privátbankár)
Idén kilenc százalékkal csökken a globális külkereskedelem értéke - közölte a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elnöke. Pascal Lamy azt mondta, hogy nem látja semmi jelét a javulásnak a világkereskede...
jún. 12
11:50
Újabb rekord: pofára esett az eurózóna (Privátbankár)
Rekord mértékben, több mint ötödével esett az eurózóna áprilisi ipari termelése éves szinten. A 16 tagú övezetben az áprilisi ipari termelés 21,6 százalékkal zuhant. Ez felülmúlja a márciusi - ugyancs...
jún. 12
11:51
Cseng a füle az eurózóna iparának, akkora pofont kapott (ProfitLine)
Rekord mértékben, 21,6 százalékkal zuhant az eurózóna áprilisi ipari termelése éves szinten, mely jóval meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat, melyek 19,8 százalékról szóltak, sőt meghaladta a márciusi 19,3 százalékos zuhanást is. (ProfitLine.hu)

Keresés