Újabb botránytól hangos a brit sajtó. A vezető híroldalak egytől-egyig címlapon számolnak be a legújabb szégyenteljes pornóbotrányról: egy bölcsődei gondozót gyanúsítanak azzal, hogy gyermekekről készített szexuális tartalmú képeket....
A magyar tejtermelők is csatlakoznak a június 22-ei luxemburgi tüntetéshez, de itthon is lesz tiltakozó akció az Európai Unió magyarországi képviselete előtt. Az elmúlt hónapokban egyáltalán nem...
Év végéig további 310 fős leépítésre kerül sor az MVM Vértesi Erőművében, viszont elmarad az erőművet kiszolgáló Márkushegyi Bányaüzem nyárra tervezett egy hónapos leállása - tájékoztatott az oroszlányi kistérség sajtóreferense.
A március elején tapasztalt 88 napos átlagos fizetési határidő június elejére 50 százalékkal, 132 napra nőtt - áll a követelésmenedzsmenttel foglalkozó Direktinfo Kft. három ágazatot áttekintő...
Egy éve húzódó vita végére tettek pontot a színészek szakszervezetei, amikor elfogadták a következő két évre szóló bérmegállapodást, ami alapvetően nem jelent előrelépést ahhoz képest, amit már tavaly is elérhettek volna. A tagok ugyanis nagyobb részesedést akartak az új, digitális médiumokban megjelenő munkáik után.
Lelkileg kifáradt, kiégett orvosok főleg olyan szakterületeken találhatók, ahol sok a súlyos beteg és minden nap hosszú a munkaidő, de kiváltképpen sok az értelmetlen elfoglaltság. Az orvosok és a betegek szempontjából egyaránt fontos kérdés vizsgálatának új eredményeit az Archives of Internal Medicine közölte.
Alig változott, kissé erősödött a forint árfolyama az euróval szemben. Csütörtökön délelőtt fél tízkor 279,57 forint volt az euró árfolyama, ami nem sokkal tér el a szerda délutáni 279,96 forintos jeg...
A kiskereskedelmi forgalom első negyedéves visszaeséséhez képest a ruházati cikkek forgalma csupán kis mértékben csökkent. A divatmárkák stratégái így talán nem annyira borúlátóak, mint korábban, azonban várható még néhány döccenő az év folyamán. Nem árt odafigyelni az árfolyamkockázatokra is, hiszen hiába a jó eredmény, ha az elszámolás alatt elúszik a nyereség....
Ma délután fél háromkor két makrogazdasági adat érkezik az USA-ból: a kereskedelmi minisztérium a májusi kiskereskedelmi, a munkaügyi minisztérium pedig a múlt heti munkanélküli segély adatokat teszi...
A piaci konszenzusban szereplő 3.0%-kal szemben 3.8%-ot tett ki májusban a fogyasztói árak éves szintű átlagos emelkedése. Áprilisban még 3.4%-os volt az infláció. A májusi emelkedés jórészt a...
Ismeri Ön a "tipikus" magyar nőt? Milyen értékeket tart a legfontosabbnak? Mivel tölti szabadidejét, milyen televíziós műsorokat kedvel? Mit jelent számára a bevásárlás? Mennyire ügyel alakjára és egészségére? Mindeközben pedig odafigyel arra is, hogy nőtársai, hogyan öltöznek, hogyan élnek, hogyan viselkednek, és próbál mindentől és mindenkitől különbözni, hiszen nem akar "tipikus" lenni. -…
Arató E. Árpád az eddig elsősorban szervezetfejlesztési, vezetői tanácsadással és tréninggel foglalkozó szakember, a Dipol Humánpolitikai Intézet tulajdonos-ügyvezetője megalapította a Preo Hungary Kft.-t és ügyvezető igazgatóként irányítja a vállalkozást, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Mintaértékűnek nevezte az építészeti megoldásokat, és jóváhagyta a kecskeméti Mercedes autógyár mintatervét a Magyar Központi Építészeti Műszaki Tervtanács, így a döntés nyomán még a héten...
"A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása" című projektet mutatta be a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közalapítvány (FSZK) június 10-én, Budapesten. A másfél éve zajló projekt célja, hogy a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának megvalósítását segítse a felső-és felnőttoktatási rendszerbe beilleszthető képzések kidolgozásával.
A tengerentúli határidőkhöz hasonlóan Nyugat-Európa is enyhe pluszban tartózkodik, a vezető részvényindexek közül a német DAX 0.5, a francia CAC-40 és az angol FTSE 100 pedig 0.1%-kal került feljebb....
Ahelyett, hogy világméretű, az országok együttműködésén alapuló szabályozás lépett volna életbe a válság tanulságai alapján a pénzügyi szektorban, az egyes országok külön-külön próbálnak szabályozási...
Úgy nagyjából senki sem sejti, merre tovább, mind az optimista, mind a pesszimista irányt bombabiztos érvekkel lehet alátámasztani - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank...
Becslések szerint évi 200-250 milliárd eurót veszít az Európai Unió az adócsalók, adókerülők miatt - jelentette ki Kovács László, az Európai Bizottság vám- és adóügyi biztosa a Magyar Okleveles Adósza...
A meglepően magas májusi inflációs adat után a pénzromlás ütemének további gyorsulására számítanak a piaci elemzők a következő hónapokban. (ProfitLine.hu)
A Portfolio.hu Wealth Management 2009 konferencia első szekciójának előadói eltérően értékelik a magyarországi kilátásokat, miközben abban egyetértettek, hogy az utóbbi hónapokban megfigyelhető...
Alig változott, kissé erősödött a forint árfolyama az euróval szemben. Csütörtökön délelőtt fél tízkor 279,90 forint volt az euró árfolyama, ami nem sokkal tér el a szerda délutáni 279,96 forintos jegyzéstől. (ProfitLine.hu)
A szabad demokrata Eörsi Mátyás azt javasolta az ügyvivői testület ülésén, hogy minden testületi tag és parlamenti képviselő adja át a helyét - tudósít az Imfo Rádió. A politikus mindettől...
A béren kívüli juttatások rendszerében az iskolakezdési támogatás nyújt segítséget az iskolakorú gyermekes szülők számára, idén még változatlanul adó- és járulékmentesen.
A Nielsen piackutató vállalat fogyasztói bizalmi indexe májusban 40 ponton állt, ami megegyezik az áprilisi szinttel, a márciusinál pedig 3 ponttal magasabb - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Bár a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai várhatóan nőnek majd az őszi kampányra, a casco-biztosítás díja továbbra is csökkenő tendenciát mutat - mondta a CLB igazgató-helyettese az...
A Nielsen piackutató vállalat fogyasztói bizalmi indexe májusban 40 ponton állt, ami megegyezik az áprilisi szinttel, a márciusinál pedig 3 ponttal magasabb
A múlt évi mínusz 20 százalékos hozam után az idén májusig közel 5 százalék pozitív átlag-hozamot értek el a magyar magánnyugdíjpénztárak, az ING-é 9,77 százalékot tett ki - hangzott el az ING Nyugdíjpénztár sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Tíz hónap óta először emelte - igaz csekély mértékben - a világ kőolajfogyasztására vonatkozó becslését a Nemzetközi Energiaügynökség. Az IEA szerint módosítás azt jelzi, hogy talán megáll a globális recesszió okozta keresletcsökkenés. (ProfitLine.hu)
Stabil tőkehelyzet, biztos tulajdonosi támogatás, likviditás, sőt likviditásbőség jellemzi az MKB Bankot, ugyanakkor fő problémaként jelen van az elhúzódó recesszió hatására romló portfólióminőség -...
Utoljára 2007. tavaszán volt akkora vételi érdeklődés a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján, mint ma, így a kibocsátást végrehajtó Államadósság Kezelő Központ a tervezett 40 milliárd forintnál...
Június 15. az utolsó tanítási nap és az iskolák több mint két hónapra bezárják a kapuikat. A következő tanév az előző évekhez hasonlóan szeptember 1-jével kezdődik. Az iskolakezdés nem csak a gyerekek, de a család számára is komoly terhet jelent, amivel már most érdemes terveznie a családi kasszának. A béren kívüli juttatások rendszerében az iskolakezdési támogatás nyújt segítséget az iskolakorú…
A svájci érdekeltségébe tartozó pusztaszabolcsi Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. tavaly - az első teljes üzleti évben - 14,49 millió üzemi eredményt ért el - közölte a Stadler Magyarország Kft. csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a cégcsoport nyilvánosságra hozta tavalyi pénzügyi beszámolóját. (ProfitLine.hu)
A kormány az elmúlt hatvan napban több gyors, fájdalmas, de elkerülhetetlen lépést tett a költekezés visszafogására és a növekedés megindítására; az egyensúly "kordában tartása" után gyorsan lehet teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges egyéb kritériumokat - mondta a kormányfő a Menedzserek Országos Szövetségének közgyűlésén csütörtökön Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Újabb botránytól hangos a brit sajtó. A vezető híroldalak egytől-egyig címlapon számolnak be a legújabb szégyenteljes pornóbotrányról: egy bölcsődei gondozót gyanúsítanak azzal, hogy gyermekekről készített szexuális tartalmú képeket....
A múlt évi mínusz 20 százalékos hozam után az idén májusig közel 5 százalék pozitív átlag-hozamot értek el a magyar magánnyugdíjpénztárak, az ING-é 9,77 százalékot tett ki - hangzott el az ING Nyugdíjpénztár sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az MSZP több vezetőjének támogatását is bírja az a terv, hogy eltávolítsák a jegybankelnöki posztról Simor Andrást - írja az Index. Talán azt remélik, hogy elvitethetik vele a balhét a kemény...
Szüleink, nagyszüleink valószínűleg jóval több praktikát, háztartási hulladék-újrahasznosítási trükköt ismertek, mint mi. A nagymamám például a tejeszacskókat is kimosta, és csíkokra vágta, hogy abból szupererős, és tartós lábtörlőt horgoljon a család minden tagjának bejárati ajtaja elé. A mostani összeállításunkban - aminek várható még folytatása a későbbiekben - olyan tippeket, trükköket…
A Pénzügyminisztérium még nem mérlegeli az éves, 4,5 százalékos inflációs prognózis változtatását - felelte az MTI kérdésére Oszkó Péter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, egy konferencia szünetében. (ProfitLine.hu)
Ősszel lesz a legkritikusabb helyzet a magyar gazdaságban, további felszámolások, növekvő munkanélküliség várható - mondta az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamás szerint 2011-ben várható csak némi javulás. A bankvezető megjegyezte: oldódik a bankok közötti bizalmatlanság, valamivel könnyebb forrásokhoz jutni, ugyanakkor a gazdasági környezet miatt az ügyfélkockázat még mindig magas.
Meglehetősen izgalommentes a kereskedés Európa szerte a részvénypiacokon, nyugaton kisebb pluszokat láthatunk, míg a régióban felemás elmozdulások figyelhetők meg. A befektetők a délutáni...
Egyéni és politikai érzelmektől fűtött vita zajlik a vagyonadó körül, de szakmai szempontból vitathatatlan, hogy a vagyon adóztatása is lehetővé teszi a jövedelmeket terhelő adók csökkentését - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MOKLASZ) budapesti konferenciáján. (ProfitLine.hu)
A Portfolio.hu Wealth Management 2009 konferencia második szekciójában a termékfejlesztés és a benchmarkkövetés került elő, az előadások után vegyes kép rajzolódhatott ki, az örök kérdés pedig most...
Az állami támogatások felhasználásával 2004-2005-ben megvalósított beszerzések áfájának utólagos levonhatóságáról döntött az Európai Bíróság. A vállalkozásoknak iparkodniuk kell, hiszen csak október végéig van lehetőségük benyújtani igényüket az adóhatósághoz.
Közel tízezer megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkavállaló tűnhet el a nyílt munkaerőpiacról, amennyiben a kormány befagyasztja a Munkaerőpiaci Alapot (MPA) - hívta fel a figyelmet Pintér ...