Pozitív GDP-növekedés várható Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt, miközben a hitelvolumenek stabilak maradnak, a munkanélküliség csökkenése pedig legkorábban 2010. végén várható - állítják friss...
Londoni feltörekvő piaci elemzők a 3 százalékos célszint környékére, néhány esetben az alá visszalassuló éves magyarországi inflációt jósolnak májusról - de a jelenleg is érzékelhetőek mellett további torzító hatás is várható még az áfa-emeléstől
A kínai állami autógyártó, a Beijing Automotive Industry Holding is érdeklődik a Volvo iránt - írja a The Wall Street Journal. A piaci pletykák szerint egy másik kínai cég, a Geely Holding szintén...
Az év eleji 10-15 milliárd forintoshoz képest mostanra megduplázódott a napi forgalom a Budapesti Értéktőzsdén. Mohai György, a BÉT vezérigazgatója elmondta: az élénkülés leginkább a hazai kisbefektetőknek köszönhető, de a külföldiek is lassanként kezdenek visszatérni a részvénypiacra.
A nyitás óta lefelé tartottak az amerikai indexek azt követően, hogy az államkötvények aukcióján során nyolchónapos csúcsra ugrottak a 10 éves hozamok és az olaj árfolyama is szárnyalásba kezdett. A...
A gazdaság meredek mélyrepülése enyhült késő tavasszal, emellett a jövőbeni gazdasági aktivitás javulására vonatkozó remények feléledtek, mely arra utal, hogy a recesszió javán már túljutott a gazdaság. (ProfitLine.hu)
A kormány szerdai ülésén úgy döntött: támogatja, hogy a Richter részvényeire kibocsátott átcserélhető kötvények részvényre cserélése helyett azok ellenértékét készpénzben fizeti meg - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). (ProfitLine.hu)
Az amerikai szövetségi költségvetési hiány májusban rekord mértékűre 189,7 milliárd dollárra duzzadt, mely azt jelenti, hogy négy hónappal a költségvetés év vége előtt a hiány mértéke közel 1 billió dollárra hízott. Egy évvel korábban a deficit mértéke 165,93 milliárd dollár volt. Az előzetes várakozások pedig mintegy 178 milliárd dolláros hiánnyal kalkuláltak. (ProfitLine.hu)
Összesen mintegy 20 milliárd dollár értékben vásárolna az IMF által kibocsátott kötvényeket Oroszország és Brazília annak érdekében, hogy csökkentsék dollárkitettségüket és diverzifikálják...
A jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat, és a gazdaság növekedésére összpontosít, miközben az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Reutersnak - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az olasz FIAT szerdán megszerezte a harmadik legnagyobb amerikai autógyár, a Chrysler 20 százalékát. A felek váratlan gyorsasággal, alig néhány órával azt követően jutottak megállapodásra, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság engedélyezte a csődvédelem alatt álló Chrysler eladását. (ProfitLine.hu)
Tovább emelkedett az olaj árfolyama, mellyel új idei csúcsára ért, ez egyrészt köszönhető a csökkenő amerikai olajtartalékoknak, valamint annak, hogy az infláció elleni védekezésképp egyre többen fordulnak a árupiacok felé. (ProfitLine.hu)
Menthetetlenül itt a nyár, a strandbüfék és fagyizók szezonja. A rekkenő hőségben gyorsabban olvad a mirelit, hamarabb romlik a sütemény, és sokan lazábban értelmezik a higiénés szabályokat. Zoltai Anna élelmiszerbiztonsági szakértőt kérdeztük a szezonális veszélyekről....
Mivel a döntéshozók egyre inkább aggódnak az Európában legmagasabb magyar jegybanki kamat gazdasági károkat okozó hatásai miatt, lehetséges, hogy az MNB esetleg már a jövő hónapban mérsékli azt - fejtette ki a Bloomberg amerikai hírügynökségnek szerdán Csáki Csaba, a monetáris tanács tagja. (ProfitLine.hu)
Itt a nyár, aki teheti útra kel, akár bel- akár külföld irányába, hogy élvezze a nyári szabadságot. Ám amíg a napolaj elengedhetetlen kelléke a nyárnak, addig a védőoltásokról az elsöprő többség elfeledkezik, pedig egy csúnya fertőzés sokkal szörnyűbb nyári élményeket és maradandóbb károkat okozhat, mint egy leégés....
Négy hónapja sorozatosan csökken a magyar mobilpiacon a SIM kártyák száma, április végén már csaknem 3%-kal volt kevesebb ügyfele a T-Mobile-Pannon-Vodafone hármasnak, mint 2008. december 31-én. A...
A GKI felmérése alapján május után júniusban ismét 4 ponttal (-64,3 pontra) nőtt a fogyasztói bizalmi index szezonálisan kiigazított értéke. (ProfitLine.hu)
Hiteles, népszerű, országgyűlési képviselőként már bizonyított jelölt indítható az MSZP színeiben a 2010-es országgyűlési választáson - derül ki az MTI birtokába került dokumentumból
Csökkentek szerdán az amerikai piacok, miután a befektetők aggódnak, hogy az alapkamat szintjének emelkedése csökkentheti az üzleti és a lakossági fogyasztást, mindemellett az utolsó órában némi emelkedés volt tapasztalható, így nem napi minimumon zártak a piacok. (ProfitLine.hu)
A kínai központi bank egykori tanácsadója, Yu Yongding szavai szerint az amerikai valutába vetett bizalom elvesztéséből adódóan akár egy újabb globális pénzügyi válság állhat be. Leginkább akkor, ha az amerikai háztartások folytatni fogják a már bevezetett takarékossági intézkedéseket és nem hagynak fel a már jelenleg is alacsony fogyasztói kereslet csökkentésével. (ProfitLine.hu)
Csekély mértékben módosult a mandátumok megoszlása az Európai Parlamentben amiatt, hogy több országban csak később összegezték a levélben érkezett távszavazásos voksokat
Nem nőnek az autópálya-díjak július 1-jén annak ellenére, hogy az általános forgalmi adó 20-ról 25 százalékra emelkedik - írja a Világgazdaság. A cikk szerint az adónövelés így a bevételek, valamint a...
Az Alkotmánybíróság májusi döntését követően - amellyel lehetővé tették a távhőszolgáltatásról való leválást - nem nőtt azoknak a fogyasztóknak a száma, akik bejelentették a Főtávnak, hogy más fűtési ...
A májusi fordulópont után júniusban ismét 4 ponttal (-64,3 pontra) nőtt a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint májushoz...
A felülvizsgált adatok szerint a japán gazdaság az első negyedévben az előzetes becslésnél kisebb mértékben zsugorodott, azonban a visszaesés mértéke még így is rekordnak számít. (ProfitLine.hu)
A vállalatok már nemcsak egy-egy HR-funkciót vagy feladatot szerveznek ki, hanem átfogó HR-csomagokat, de van példa az egész HR-feladatkör külső szolgáltatóhoz történő kihelyezésére is. A HR-funkciók kiszervezését tervező vállalatok dolgát a korábbi projektekben összegyűlt tapasztalatok valóságos tárháza segíti. Ezek alapján ma már tudható például, hogy az átfogó kiszervezési projektek a…
A kormány tárgyalóasztalhoz ült az adóhivatal és a vámhatóság szakszervezeteivel, amelyek sérelmezik, hogy a hatóságok munkatársainak a pénzügyi tárca csökkenteni akarja a jövedelmét. Vida Ildikó, a hatóság volt elnöke a Magyar Nemzetnek leszögezte: több munkáért több bér jár az APEH-nél is. A dolgozók a sztrájktól sem riadnak vissza a pluszjuttatás megtartásáért.
Májusban rekord mértékben esett a kínai export, miután a globális válság miatt teljesen beszűkült a nemzetközi kereskedelem, azonban a belföldi fogyasztás is mérséklődött, erre utal az import jelentős csökkenése is. (ProfitLine.hu)
A FreeSoft Nyrt. és Illésné Szabad Csilla bejelentették, hogy tőzsdei forgalomban - 2009. június 10-én a Concorde Értékpapír közreműködésével - Illésné Szabad Csilla 2,116 db FreeSoft részvényt adott...
Júniusban ismét javultak a háztartások kilátásai. Optimistábbak vagyunk az ország gazdaság helyzetét, valamint a foglalkoztatottság várható alakulását illetően, nem úgy az infláció terén....
Jövőre akár tízezer fogyatékkal élő munkavállaló maradhat állás nélkül, illetve negyven velük foglalkozó civilszervezet nyolc-tíz év alatt kiépített hálózata mehet tönkre a kormány újabb döntése miatt - írja a Magyar Nemzet.
Az amerikai háztartásokat sújtó árverezések mértéke 6 százalékkal csökkent májusban áprilishoz képest, míg az éves szintű emelkedés 2006 közepe óta nem látott mértékűre csökkent. (ProfitLine.hu)
Súlyos sérüléseket szenvedett szerda délután egy munkás, aki az M6-os autópálya építkezésén hat méter zuhant egy épülő hídról - közölte a Tolna megyei rendőrség.
Három évre nettó 171 millió forintért keres nyílt közbeszerzésen üzleti és vezetői-, továbbá pénzügyi vezetői tanácsadói feladatra céget Budapest Főváros Önkormányzata - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Balázs Péter külügyminiszter átadta amerikai kollégájának Bajnai Gordon Barack Obamának szóló levelét, amelyben a miniszterelnök találkozót javasol az amerikai elnöknek
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint Illésné Szabad Csilla (Igazgatóság tagjának házastársa) tőzsdei forgalomban – 2009. június 10.-én a Concorde Értékpapír Zrt közreműködésével – 2.116 db FreeSoft részvényt adott el 1817 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A nyitás óta lefelé tartottak az amerikai indexek azt követően, hogy az államkötvények aukcióján során nyolchónapos csúcsra ugrottak a 10 éves hozamok és az olaj árfolyama is szárnyalásba kezdett. A...
Az eredeti terveknek megfelelően, a héten megkezdődnek a német Daimler-Benz konszern magyarországi, 800 millió eurós autógyárának építési munkálatai....
A nyitás óta lefelé tartottak az amerikai indexek azt követően, hogy az államkötvények aukcióján során nyolchónapos csúcsra ugrottak a 10 éves hozamok és az olaj árfolyama is szárnyalásba kezdett. A...
A tokiói tőzsde Nikkei indexe csütörtökön csekély mértékű , 0,1 százalékos csökkenéssel zárt. A nap folyamán az index nyolc havi csúcsot döntött, a fordulatot az váltotta ki, hogy az amerikai irányadó kamatszintet esetleg felemelik, ami fékezheti a fogyasztói és a beruházói kiadásokat. Csökkenéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei is.
Rendkívül nagy nyomás alá kerültek a balti államok rögzített árfolyamrendszerei az elmúlt időszakban, különösen Lettország, és ezen aggodalmak az egész térségben éreztették negatív hatásaikat. A...
A befektetések volumene növekedhet az európai kereskedelmi ingatlanpiacokon a gyenge első negyedévet követően 2009 további részében, a Cushman & Wakefield legutóbbi jelentése szerint - írja a...
Vegyes elmozdulást mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a nyersanyagszektor felfelé vette az irányt az olaj árfolyamának emelkedése kapcsán, amely azonban az inflációs félelmeket is erősíti....
A tegnapi 1.3%-os hegymenetet követően ma újabb 1%-kal került feljebb a WTI júliusi határidős árfolyama, mely így már a 72 dollár feletti szinteken tartózkodik. Tegnap az amerikai olajkészletek...
Kevésbé elkötelezettek a dolgozók a válságban, globálisan a vállalatok 31 százalékánál csökkent ez a mutató a Hewitt felmérése szerint. A magyar munkavállalók körében erősödött a munkahelyhez való kötődés, ami nem jár feltétlenül együtt a motiváció növekedésével. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy többen félnek állásuk elvesztésétől és attól, hogy nem találnak könnyen új munkát.
Abonyban egy közel négyszáz főt foglalkoztató üzemben állították le a termelést, jelenleg is zajlik a gyártósorok elszállítása. Az elektromos kábelkötegek összszerelését végző üzem dolgozói felmondási idejüket töltik, írja a Világgazdaság.