A Generali 2009-ben is a tanév utolsó napját választotta ingyenes vakációs csomagjának elindítására, mellyel minden, lakásbiztosítással rendelkező ügyfelét szeretné meglepni (x)
Eljött az idő arra, hogy a nemzetközi befektetők célba vegyék az Egyesült Királyság, főként London ingatlanpiacát, a King Sturge nemzetközi ingatlantanácsadó szerint - írja a PropertyEU. A King...
Miközben sok budapesti taxis vállalkozás a lehető legmagasabb tarifát alkalmazza, az utasok bőven válogathatnak a 300 forintos alapdíj mellett meghatározott 240 forintos nappali és 336 forintos éjszakai kilométerdíjnál jóval alacsonyabb árakkal dolgozó szolgáltatók közül. A konkurencia szerint azonban ezek az akciók még az önköltséget sem fedezik....
Tovább folytatja a péntek délutáni kereskedésben tapasztalt erősödését a dollár az euróval szemben. A befektetői hangulatot ezúttal az Iránnal kapcsolatos aggodalmak, valamint a Világbank borúsabb...
A kormány döntését az úgynevezett krízisalap létrehozásáról elsőként a bankszövetség elnöke bírálta, de négy karitatív szervezet is tiltakozását fejezte ki....
Az előzetes adatok szerint 2009 első négy hónapjában 31 257 gyermek született, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 46 068 volt, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent a 2008. január–áprilisi időszakhoz képest. A természetes fogyás 14 811 fő volt, 1136-tal több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén…
A kelet-közép-európai és a közép-ázsiai országok GDP-je 4.7 százalékkal zsugorodhat idén -véli a Világbank. A washingtoni székhelyű intézet szerint a visszaesés hátterében a hitel- és exportkereslet...
A reggeli borongósabb devizapiaci hangulat múlóban van, így a forint továbbra is a 280-as szint alatt tudott maradni az euróval szemben. 12:02 Nem folytatta reggeli erősödését a dollár az...
Ha lesz is kedvező hatása a mai hazai kereskedésre a pozitív árelmozdulásokat produkáló ázsiai börzéknek, az rövid ideig tarthat majd Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője szerint. A szakértő...
Elvehetik a hivatalos küldemények kézbesítését Deutsche Posttól. A német kormány ugyanis azt fontolgatja, hogy más szolgáltatóra bízza a feladatot - közölte a berlini belügyminisztérium.
Várhatóan azt követően sem lesz kevesebb a cégeltűnés, hogy szeptembertől hatályba lép a módosított gazdasági és csődtörvény. A jogszabályváltozás nyomán 5 évre eltilthatók lesznek azok a cégvezetők, akik a felszámolási eljárás során nem fizetik ki hitelezőiket, de ez csak egy külön, az akár több tízmillió forintot bukó hitelező által kezdeményezett perben jogerősen elmarasztalt cégvezetőkre…
A Siemens ma bejelentette, hogy várakozásai szerint 15 milliárd eurós új megrendelést kaphat a 2012-vel záródó három évben, miután a kormányzati gazdaságélénkítő programok növelik megrendeléseit. ...
USA: A PÉNTEKI ERŐSÖDÉS ELLENÉRE HETI SZINTEN MÍNUSZBAN AZ INDEXEK - a pénteki kereskedést erősödéssel zárták az USA részvénypiacai (legalábbis az S&P 500 index), ám ezzel együtt heti szinten ha...
Az élelmiszereknél az áfa emelése, illetve egyes élelmiszerek esetében az áfa esetleges csökkentése kissé jelenik csak meg az árakban - vélik a szakértők. Egy dolog azonban szinte biztos: az áfa- és jövedékiadó-emelés felfuttathatja a feketepiacot, mivel a vásárlók itt keresnek majd maguknak olcsó enni-, inni- és szívnivalót
Júniusban ismét csökkentek a brit ingatlanárak a négy havi emelkedést követően. A legnagyobb brit ingatlanforgalmazó weboldal, a Rightmove adatai alapján az átlagos ingatlanárak júniusban 1000 fonttal, 0,4 százalékkal 226,436 fontra csökkentek a májusi 2,4 százalékos emelkedés után, így az árak 5,5 százalékkal maradnak el az egy évvel ezelőttitől. (ProfitLine.hu)
A Bukarest nyugati, Drumul Taberei - Milirari részén tervezett 1500 új lakás tartalmazó fejlesztések több mint a fele parkoló pályára került. A Sunset Residence volt az első, amit elhalasztottak,...
Két éve robbant be a piacra első érintőképernyős készülékével az Apple, új irányba terelve az okos telefonok fejlesztését, s máris komoly versenytársra lelt az LG-ben és a Samsungban....
Májátültetésen esett át az Apple vezérigazgatója két hónappal ezelőtt, mialatt többhónapos egészségügyi szabadságát töltötte a vezető - írja a The Wall Street Journal. A lap információi szerint...
Miután a BUX index pénteken a MOL esésnek köszönhetően a régióban már előreszaladt az eséssel, most felülteljesítőnek számítunk 0.6%-os csökkenésünkkel. Ez elsősorban ismét az olajpapíroknak tudhatók...
Nyitáskor némileg emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexének értéke, 0,3 százalékkal 15 213 pontra, de már az első félórában csökkenni kezdtek a részvényárak.
A vagyonadó miatt a lakáslízingesek terhei is nőnek a jövő évtől, ugyanis azt az ingatlan tulajdonosának kell fizetnie. A tulajdonos ugyan a lízingcég, de a vagyonadó összegét ők egy az egyben...
Gatyába rázzák a közalkalmazottakat egy floridai városban: munkaköri követelmény lett az alsónemű és a dezodor használata. aki nem tartja be, elbocsátható írja az MTI alapján a Népszava.
20 lengyel és skandináv befektetőnél road-showzott az OTP Bank a Wood szervezésében. A két napos befektető látogatás fontosabb témáit a brókercég külön anyagban foglalta össze. A Wood külön kiemeli,...
Hazánkban az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki az OECD felméréséből....
A következő napokban jelentős mennyiségű eső hullhat országszerte, a csapadékos idő erős párássággal társul majd, monszunra emlékeztető napok következhetnek
Júniusban tovább csökkent a német gazdasági szereplők pesszimusa - derül ki az Ifo Intézet felméréséből. A müncheni székhelyű intézet gazdasági hangulat indexének éréke 84.2 pontról 85.9 pontra...
Luxuséletet élnek a rabok a luxusbörtönben -így foglalhatnánk össze legegyszerűbben azt, ami a Colnbrook-i fegyházban történik. A brit adófizetők háborognak, hiszen mindezt az ő pénzükből bánja....
Az utasszám csökkenése miatt akciós viteldíjakkal operálnak a budapesti taxis társaságok, azonban egyes piaci szereplők szerint az árképzések több esetben az önköltséget sem fedezik, derül ki a Napi...
Hajdú-Biharból 17 nagyüzem 40 képviselője lesz jelen a fővárosi tiltakozó akción: nem tervezik, hogy a pesti flaszteren tehenekkel demonstrálnak, azt sem, hogy látványos külsőségek között frissen fejt...
Folytatva a múlt pénteki kereskedési irányt, lefelé indultak hétfőn a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos gyengüléssel 856,26 ponton állt az első óra vége felé. (ProfitLine.hu)
Miután legutóbb Törökországban 9.25 százalékra csökkent az irányadó alapkamat, Magyarország "büszkélkedhet" a legmagasabb alapkamattal a régióban. Ez a tény optimista hangulatban a forint malmára...
Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) nemrég megválasztott elnöke lesz a vendége az InfoRádió Aréna című műsorának ma...
Június folyamán már egyhuzamban harmadik hónapja javult a német üzleti bizalmi index értéke, mely arra utal, hogy enyhülésnek indult Európa legnagyobb gazdaságát sújtó recesszió. (ProfitLine.hu)
Csődvédelembe menekül a szlovák diszkont légitársaság, a SkyEurope Airlines, melynek keretein belül nagyszabású reorganizációt tervez a vállalat. A járatok, a munkahelyek és a beszállítók kifizetése...
A KSH január-áprilisi időszakot felölelő népességmozgalmi adatai azt mutatják, hogy gyorsabb ütemben fogy a magyar, mint tavaly. A természetes fogyás 14 811 fő volt, 1136-tal több az egy évvel...
Elvehetik a hivatalos küldemények kézbesítését a Deutsche Posttól. A német kormány ugyanis azt fontolgatja, hogy más szolgáltatóra bízza a feladatot - közölte a berlini belügyminisztérium.
Hiába emelkedtek ma hajnalban az ázsiai börzék, az európai részvénypiacok csökkenéssel kezdték a kereskedést. A német DAX index 0.9, az angol FTSE 100 0.8, a francia CAC 40 1.3%-os esést mutatnak. Az...
A bajor kormány húszmillió eurós hitelgaranciát nyújt a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő leányvállalatnak, a csomagküldő Quellének. A fizetésképtelenség miatt ugyanis ötvenezer németországi munkahely került veszélybe, írja a Népszabadság.
A Világbank szerint a világgazdasági kilátások továbbra is "szokatlanul bizonytalanok", annak ellenére, hogy a világ néhány térségében az utóbbi időben a javulás jelei mutatkoznak.
Hazánkban az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki az OECD felméréséből....
Három bank jelentett csődöt a tengerentúlon, amivel immár 40-re emelkedett a válság 2009-es áldozatainak száma. A világ legnagyobb gazdasága - úgy tűnik - tovább gázol a válság ingoványába....
Költségvetési átcsoportosítások elfogadását javasolja a Margit híd felújításához szükséges további több mint 17 milliárd forint biztosításához a Főpolgármesteri Kabinet a Fővárosi Közgyűlésnek - ismer...