Rendkívül érdekes és provokatív felvetéssel állt elő Jaksity György a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója mai, indexen megjelent publikációjában. Vagy rendezik a külföldi anyabankok magyar...
Februárban csupán 0.2 százalékkal csökkentek az importárak az USA-ban, ami kisebb pozitív meglepetést okozott, mivel a piac -0.7 százalék körüli értékre számított. Mindez jelentősen hűtheti a...
Kisebb pozitív meglepetést okozott az amerikai külkereskedelmi hiány közel 4 milliárd dolláros csökkenése. 2009 első hónapját a vártnál egy milliárd dollárral alacsonyabb, 36.03 milliárd dolláros...
Rekord mértékben csökkent az amerikai háztartások vagyona a tavalyi év utolsó negyedében, elsősorban a részvénypiacok és a lakáspiac összeomlása miatt. Ez már a hatodik olyan egymást követő negyedév v...
Az amerikai határidős indexek jelen állása alapján további emelkedés várható a tengerentúlon: a Dow futures 60, az S&P futures 8, a Nasdaq futures pedig 5 pontos pluszban tartózkodik. A Bank of...
Örökre eltörölné a közszféra 13. havi bérét az SZDSZ - ez azonban csak az egyik eleme annak a törvényjavaslatnak, amely már idén is kemény kiadáslefaragásra, a következő években pedig a túlméretezett...
Az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya januárban 9,7 százalékkal 36,0 milliárd dollárra szűkült, miután csökkent az importált áruk mennyisége és értéke - közölte becslését a Kereskedelmi Minisztérium. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt egy hét tapasztalatai alapján jól látszik, hogy változott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hozzáállása a forint gyengülési folyamatához, miközben tegnap a svájci jegybank is "megmozdult". A...
A CeBIT-en mutatta be ellopott mobil készülékek megkeresésére kifejlesztett programját az Absolute Software kanadai cég. A szoftver azoknak is hasznos, akik szeretnének folyamatosan tájékozódni készülékük pillanatnyi állapotáról....
Megváltozott a gáz- és távhőtámogatásról szóló rendelet, így a jövőben a támogatott fogyasztók által fizetendő számla végösszege a gázár csökkenésének esetén nem változik - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Gyurcsány Ferenc szerint érdemes megőrizni a higgadtságot a forint árfolyamának ügyében, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánynak és a jegybanknak ne volna feladata a stabil forint érdekében
Az Európai Bizottság február közepi magyarországi tárgyalásainak tapasztalata alapján úgy látja, hogy hazánk eleget tett a tavaly ősszel megnyitott hitelkeret második részlete lehívásához kapcsolódó...
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2010 végére megvalósulhat a 85. számú főút Enesét elkerülő, 7 km-es szakasza. A közel 13 milliárd forintos beruházás támogatási szerződését ma írták alá....
A Goldman Sachs Group nyolc napon belül már második alkalommal csökkentette a globális gazdasági kilátásokra vonatkozó csökkentette az előrejelzését, miután az előzetesnél mélyebb recessziót feltételez Európában. (ProfitLine.hu)
Londonban tartanak egynapos tanácskozást szombaton a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta országcsoport (G20) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei, előkészítendő a jövő hónapra, szintén Londonba összehívott G20-csúcstalálkozót - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
Egy 2007-ben létrehozott alapítvány (New7Wonders Foundation) kezdeményezésére interneten keresztül lehet szavazni a világ hét természeti csodájára. Földünk minden tájáról eddig 261 jelöltet gyűjtöttek össze, hazánkat a Balaton képviseli. A szavazás 2009. július 7-éig tart, ekkor leszűkítik a listát és csak a legtöbb szavazattal rendelkező természeti csodák juthatnak a következő körbe....
Lengyelországban 3,3 százalékos volt februári infláció éves szinten, míg havi szinten 0.9 százalékos emelkedést mértek, holott az előzetes elemzői előrejelzések 0.6 százalékra számítottak. (ProfitLine.hu)
Az amerikai lakosság hangulata az előzetes adatok alapján márciusban emelkedett a kormány gazdaságpolitikája iránti javuló bizalom következtében. (ProfitLine.hu)
Csak az együttműködés és a szolidaritás akadályozhatja meg Kelet-Európában az önbeteljesítő jóslatok megvalósulását, fejtette ki a Wall Street Journal hasábjain a bruegeli egyetem két kutatója.
Keller László pénteki bejelentése szerint Magyarország a hónap végéig lehívja az európai uniós hitelkeret második, 2 milliárd euró összegű részletét. (ProfitLine.hu)
Súlyos belső gazdálkodási szabálytalanságokat tártak fel a magyar légiforgalmi irányításért felelős HungaroControl Zrt.-nél. A miniszter felmondott a vezérigazgatónak, aki korábban a helyettesét szerette volna lapátra tenni....
Pluszba lendültek ma az európai indexek, amelyben a pénzügyi szektor játssza a főszerepet, miután az elmúlt napokban a Citigroup és a Bank of America is közzétette, hogy az év első két hónapjában már...
New York államügyésze, Andrew Cuomo megelégelte a Wall Street arcpirító igazgatói fizetéseit és bónuszait, ezért most törvényi erőre emelné ezek szabályozását, szigorúan az adott cég hosszú távú teljesítményétől függővé téve az anyagi kompenzáció mértékét....
Meredeken csökkent a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek jegyzése Londonban, vagyis enyhül a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázata
Lezárult az OTP Bank által kibocsátott, 8%-os fix kamatozású 2010/II 004 sorozatának kötvény jegyzése, amellyel újabb 2.7 milliárd forint értékű kötvény került lejegyzésre. A 2009. március 9. és...
Ausztria, Svájc és Luxemburg is jelezte együttműködési szándékát a külföldi adóhatóságokkal egyes speciális esetekben, amikor azok a banki ügyfelek adatait igénylik tőlük. Ezzel Liechtenstein és...
Illetékekből az első két hónapban 21,789 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 11,23 milliárd februárban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett statis...
Az osztrák nagybankok elkötelezettek Magyarország mellett, biztosítják a szükséges tőkét leánybankjaik működéséhez, sőt többen közülük az idénre még szerény növekedést is terveznek a hitelezésben, ho...
Meredeken csökkent a héten, és különösen pénteken a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) jegyzése a londoni adósságpiacon, jelezve, hogy a befektetői megítélés szerint enyhül a magyar államadósság-törlesztés leállásának - a CDS-árazásokból ítélve eddig sem túl magasnak tartott - kockázata - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 391,54 pontos, 4,14 százalékos emelkedéssel, 9.852,83 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvénye...
A devizahitelek forintosítása jelentős költségvetési terhek mellett lenne csak megvalósítható, és a megoldás több problémát is felvet - derült ki a kormány számára készített előterjesztésből és szakértői anyagból - tájékoztat az MTI. (Profitline.hu)
Ma reggel még 293-nál, háromhetes csúcson is járt a forint az euróval szemben, majd a tegnapi komoly erősödés korrekciójaként ismét intenzív forintgyengülés bontakozott ki. Az egész nap kitartó...
Úgy tűnik, eljutott végre a repülőgép-utasok és a reptéri vámmentes boltok tulajdonosainak panaszáradata az illetékesek fülébe: az Egyesült Királyság kormánya visszavonná a fedélzetre vihető folyadék mennyiségi korlátozását, ha végre új röntgengépeket telepítenek a repülőterekre....
Az Állami Nyomda Igazgatósága a 2008. évi eredmény után 784,116 ezer Ft osztalék kifizetését javasolja, amely részvényenként 53 Ft-ot jelent, a saját részvényeket figyelembe véve pedig 54.55 Ft-ot....
A piacok zárásához közeledve bekanyarodtak az európai indexek és az amerikai tőzsdék is a tegnapi záróérték körül mozognak. A BUX 4.1%-os erősödéssel 9,852 ponton fejezte be a hét utolsó kereskedési...
A Reformszövetség 2009. február 21-én tárta az ország közvéleménye elé a nemzeti kibontakozás programját, mely tartalmazta a középtávú gazdaságpolitikára, a reálszféra versenyképessége javítására, és az adó-és járulékrendszer átalakítására vonatkozó javaslatait. - áll a Reformszövetség közleményében.
A régiós devizákkal együtt gyengült a forint péntek délután; negyed ötkor 297,90 forint volt az euró árfolyama a bankközi piacon, szemben az előző napi 294 forint körüli árfolyammal. Csütörtök délu...
Az Állami Nyomda igazgatósága részvényenként 53 forintos osztalék kifizetését javasolja a tavalyi nyereségből - közölte a cég a tőzsde honlapján. A javaslat értelmében 784 millió forint összegű osztal...
Az idei útépítésekkel százezer ember munkahelyének megőrzésére van mód a prognózisok szerint, ez is jelzi, hogy az útépítés válságkezelő eszköz - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energia...
Az Egyesült Államokban a gazdasági fordulatnak szinte még semmi jele sem mutatkozik. A recesszióra az autóipar reagál a legérzékenyebben: az eladatlan autókat kikötőkben vagy lezárt, használaton kívüli reptereken tárolják
A tavaly ősz óta bekövetkezett éles devizamozgások a világ legfőbb városaiban megfigyelt megélhetési költségekre is rányomták a bélyeget - olvasható az Economist eheti számában közölt Economist...
Az Állami Nyomda igazgatósága részvényenként 53 forintos osztalék kifizetését javasolja a tavalyi nyereségből - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken. (ProfitLine.hu)
London, 2009. március 13., péntek (MTI) - A novemberi leminősítés után ismét rontotta pénteken az OTP oroszországi banki érdekeltségének osztályzatát a Fitch Ratings, az anyavállalat működési környezetének romlására hivatkozva. (ProfitLine.hu)