2008. február 1. péntek

febr. 1
17:00
Microsoft-Yahoo: két vesztesből lehet-e egy győztest összegyúrni? (Infostart)
A Microsoft közel 45 milliárd dolláros ajánlatott tett a Yahoo internetes cég részvényeiért. Ez 62 százalékkal magasabb összeg annál, mint amennyit a Yahoo részvényei jelenleg érnek. Nemes Dániel számítástechnikai szakértő szerint az a nagy kérdés, hogy az online piac két vesztes cégéből sikerül-e egy olyan vállalatot összegyúrni, ami megközelíti a piacvezető Google bevételeit.
febr. 1
17:11
Akkor lenne végünk, ha most Európa is megtorpanna (Privátbankár)
A közép-európai EU-gazdaságokat nem érintené közvetlenül az esetleges amerikai recesszió, csak akkor, ha az az euróövezetben is komoly lassulást okozna - áll a Merrill Lynch előrejelzésében, amely szerint Magyarországon is fennáll a recesszió kockázata az idén.
febr. 1
17:14
1557 vonatból 325 közlekedett (HírExtra)
A MÁV vonalain 1.557 vonatból 325 közlekedett pénteken hajnal 3 óra és 11 óra között - összegezte a MÁV Zrt. az adatokat kora délután, a sztrájk felfüggesztését követően.
febr. 1
17:20
Ausztria bio nagyhatalom akar lenni (Index)
Ausztriában nagyszabású program indul a biotermelők támogatására azzal a céllal, hogy bővüljenek az osztrák biogazdák értékesítési lehetőségei Európában.
febr. 1
17:27
Biohatalom lesz Ausztria (Piac és Profit)
Ausztria jó eséllyel pályázik arra, hogy vezető szerepet töltsön be a bioélelmiszerek európai piacán. Már évek óta kétszázmillió eurót bevételeznek.
febr. 1
17:27
Hétvégére szépített a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,49 pontos emelkedéssel, 23.846,94 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,58 százalékkal erősödött. A részvénypiac forgalma 31,5 mi...
febr. 1
17:38
Pluszban zárt a BUX (Index)
A BUX 371,49 pontos emelkedéssel, 23 846,94 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,58 százalékkal erősödött.MTI
febr. 1
17:59
Már szombaton is folytatódhat a sztrájk (HírExtra)
Bár a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot, ám a munkáltatókkal folytatandó tárgyalások eredményétől függően szombaton, vasárnap és hétfőn is folytatódhat a határozatlan idejű vasúti sztrájk - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
febr. 1
18:01
Új esély a csökkent munkaképességűeknek (HírExtra)
A rehabilitációs foglalkoztatás új esélyt teremt a csökkent munkaképességű embereknek, akik a kapott segítséggel akár a munkaerőpiacra is visszakerülhetnek - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pénteken Nyíregyházán, a Start Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht. megalakulásának 20. évfordulóján tartott ünnepségen.
febr. 1
18:02
"A brüsszeli döntés az alapvető helyzetet nem befolyásolja" a MOL-OMV-ügyben (Infostart)
Az OMV kezdeményezte a MOL-lal való összefonódás versenyjogi vizsgálatát az Európai Bizottságnál. A döntés arra fog választ adni, hogy a két cég esetleges egyesülése esetén kell-e csökkenteniük a finomítói kapacitáson, vagy sem. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint azért fontos ennek eldöntése, mert a MOL menedzsmentjének ez a fő érve az egyesülés ellen.
febr. 1
18:07
Három, kettő, egy... elstartolt a lakásfelújítás (Privátbankár)
Elindult az Új Magyarország Lakásfelújítási Program az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt három pályázattal, amelyek beadási határideje 2008. szeptember 30-a, illetve október 31-e.
febr. 1
18:18
Eladták a Danubius Rádiót (Privátbankár)
Az Accession Mezzanine Capital (AMC) megvásárolta a Danubius Rádió 100 százalékos tulajdonrészét az Advent International-től, amely 2003 júniusa óta volt tulajdonosa a rádiónak. A tranzakció értékét n...
febr. 1
18:34
Nem biztonságos az APEH megoldása (Infostart)
Nem biztonságos az APEH internetes árverése, mert könnyedén vissza lehet élni a licitáláson résztvevők adataival - mondta el az InfoRádiónak a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója. Kőrös Zsolt szerint biztonságosabb azonosítási rendszer jelenthetné a megoldást.
febr. 1
18:34
Amerikai munkaerőpiac: mellélőttek az elemzők (Privátbankár)
Ellentmondásos adatok jelentek meg az amerikai munkaerőpiac helyzetéről. A nem mezőgazdasági szektorban a várt növekedés helyett 17 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma januárban, a decemberi adatot viszont erőteljesen felfelé korrigálta a statisztikai hivatal. A legnagyobb mértékben a feldolgozó-, illetve az építőiparban csökkent a foglalkoztatottság, ez azonban a Concorde Értékpapír…
febr. 1
18:36
Megszerettük az Európai Uniót (Privátbankár)
Az előző évek pesszimizmusa után erőteljesen nőtt az európai uniós tagság támogatottsága a magyar lakosság körében – derül ki a tavaly ősszel elkészített Eurobarometer felmérésből. A megkérdezettek több mint fele pozitívan értékelte az európai gazdaság kilátásait, miközben a magyar gazdasági és politikai helyzet megítélése mélyponton van. A magyar lakosság a többi uniós állam lakóival együtt a…
febr. 1
18:38
Irány nélkül, fel-le csapódik az amerikai részvénypiac (Privátbankár)
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
febr. 1
18:45
Inkább Norvégiában vállalnak munkát (Piac és Profit)
Európában ugyanazok a hiányszakmák, mint Magyarországon. Sokan külföldön vállalnak munkát. Ott, ahol keresik is a külföldi munkaerőt.
febr. 1
18:51
Kóka semmi váratlanra nem számít (Privátbankár)
Arra számítok, hogy az Országgyűlés február 11-én ismét megszavazza az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ...
febr. 1
19:07
Budapesten lesz az olasz IES igazgatósági ülése (Privátbankár)
Budapesten tartja február 4-én, hétfőn igazgatósági ülését a 100 százalékos Mol Nyrt. tulajdonú olasz Italiana Energia e Servizi S.p.A. (IES) - közölte a Mol. A közlemény szerint az észak-olaszországi...
febr. 1
19:29
Keményen kritizált az uniós főképviselő (Infostart)
Összehangoltabb európai energiapolitikát szorgalmazott az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Javier Solana emlékeztetett: egyes tagállamok kizárólag nemzeti érdekeiket veszik figyelembe bizonyos energiapolitikai szerződések megkötésekor.
febr. 1
19:29
Most jött el a pillanat: nyerhet az aprópénzen (Privátbankár)
Az MNB február 1-jén ApróTotó címmel internetes játékot indít a www.forint.hu weboldalon, hogy segítse a lakosság felkészülését az 1 és 2 forintos érmék bevonására.
febr. 1
19:39
Csak résnyire nyitottuk az ajtót (Privátbankár)
Nem elég nyitott a magyar gazdaság Guy Sebban, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) főtitkára szerint, aki úgy véli, a külföldi tőke szabadabb áramlásának elősegítésére lenne szükség. Erről a főtitk...
febr. 1
19:45
A kistérségeket is elérte a reform (Piac és Profit)
A megszűnő Önkormányzati és Térségi Koordinátori és az ÚMFT Tanácsadó Hálózat feladatait az újonnan felálló Kistérségi Koordinációs Hálózat veszi át.
febr. 1
19:45
Folytatódhat a vasutassztrájk (HírExtra)
Hajnali 3 órakor határozatlan időre meghirdetett sztrájkba kezdett pénteken a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél, amelyet délben felfüggesztett.
febr. 1
19:50
A misebort sem tolerálják a rendőrök (Privátbankár)
Nem kivételeznek a misebort fogyasztó papokkal a közúti ellenőrzésnél - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Takács Albert a püspöki konferencia levelére válaszolt.
febr. 1
19:55
Ha így halad Ausztria, biohatalom lesz (Privátbankár)
Ausztriában nagyszabású program indul a biotermelők támogatására azzal a céllal, hogy bővüljenek az osztrák biogazdák értékesítési lehetőségei Európában. A mezőgazdasági miniszter a szakmai szervezete...
febr. 1
20:01
Idióta játékosok? Minden idők leghülyébb válaszai (Privátbankár)
Nyilván Önnel is többször előfordult már, hogy kedvenc televíziós kvízműsorát bámulva legszívesebben üvöltött volna, amikor a játékos rossz választ adott egy pofonegyszerű kérdésre
febr. 1
20:06
Vízummentesség: ezt a kört Bush még lezavarja (Privátbankár)
Magyarország egy éven belül, még Bush elnöksége idején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz, a folyamatot az elnökválasztási kampány is felgyorsíthatja.
febr. 1
20:11
Miért olyan élvezetes vakarózni? Itt a válasz (Privátbankár)
Azt már tudjuk, hogy isteni érzés, most már azt is tudjuk, miért: a vakarózás rövid időre lezárja az agy azon részeit, ami a kellemetlen érzésekkel és emlékekkel kapcsolatos
febr. 1
20:23
A betonszállítóknak is fő a fejük (Privátbankár)
A fővárosi nagyberuházások transzportbeton ellátását nagyban megnehezítette a Fővárosi Közgyűlés rendelete a behajtási engedélyek kiadásáról, amely pénteken lépett hatályba - mondta Szilvási András, a...
febr. 1
20:45
Kormánytagok vagyona: földek, szántók, százmilliók (Piac és Profit)
A legtehetősebb kormánytag Bajnai Gordon, Horváth Ágnesnek viszont még lakása sincs. A kormánytagok többsége Budán lakik, nagy részüknek megtakarítása és tartozása is van. Lamperth Mónika festményeket, Göncz Kinga szőnyegeket kapott ajándékba, Takács Albert pedig 100-100 darabbal gyarapította a cd- és a könyvgyűjteményét tavaly - többek közt ez derül ki a kormánytagok 2007-es…
febr. 1
21:01
Bünteti az OMV-t Irak (Infostart)
A jövőben nem szállít olajat az OMV-nek Irak, mert az osztrák vállalat kitermelési megállapodást kötött a kurd regionális kormánnyal, amit Bagdad illegálisnak tart. Az OMV nem kívánta kommentálni a bejelentést.
febr. 1
21:45
Kormányzati negyed: nagyvállalati mintára (Piac és Profit)
A rendszerváltás óta számos ötlet született már a magyar kormányzati negyed megvalósítására, melyek eddig kivétel nélkül életképtelennek bizonyultak. Csehország hasonló felbuzdulása kapcsán Michael Smithing, a Colliers International nemzetközi ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezető igazgatója szerint egy ilyen mértékű projekthez - a pénzügyi fedezet mellett - két tényező elengedhetetlen:…

2008. február 2. szombat

febr. 2
6:34
Fejlesztési tartalék: új lehetőség adóalapcsökkentésre (Adózóna)
Január 1-től változtak a fejlesztési tartalékképzésére vonatkozó szabályok. A változás új lehetőségeket nyit az adóalap csökkentésére - olvasható a PricewaterhouseCoopers hírlevelében.
febr. 2
7:41
Panelprogram: kinek van erre pénze? (Piac és Profit)
Mintegy hétszázezer panel vár a felújításra, erre a célra az idén tízmilliárd forintnyi állami támogatás jut. Szinte kizárt azonban, hogy a teljes összeget fel tudjuk használni, mivel a panelekben jellemzően kisebb keresetűek élnek, akiknek problémát okozhat az önrész előteremtése.
febr. 2
7:54
Bevezetnék a dugódíjat (HírExtra)
Dugódíj bevezetését tervezi a legnagyobb népességű amerikai városban, New Yorkban az állami közlekedési bizottság. A közlekedési zsúfoltság enyhítésére a testület azt kezdeményezte, hogy a 8,2 milliós lakosú megapolisz belvárosában, Manhattanben minden autós fizessen napi 8 dollárt, ha a 60. utcánál délebbre merészkedik.
febr. 2
9:44
Fővárosi politikusok: van, akinek 20 ingatlana van (Piac és Profit)
A január végi hatásidőre a Fővárosi Közgyűlés mind a 67 tagja benyújtotta vagyonnyilatkozatát, amelyek formailag megfelelnek az előírásoknak - jelentette ki újságírók előtt pénteken az önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságának elnöke.
febr. 2
10:15
A flakon útja (HírExtra)
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyag-hulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában, s a közeljövőben ez a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át - mondta Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének soros elnöke, a Fe-Group Invest Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
febr. 2
10:21
Olcsóbb lesz az eBay? (HírExtra)
Újragondolja árait az eBay internetes aukciósház, amely a változtatással az egyre növekvő konkurenciaharcban próbálja megőrizni piaci részesedéseit.
febr. 2
10:21
Egy egyszerű trükk a benzinspórolásra (Privátbankár)
Téli gumik használata esetén is fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a keréknyomást - ez biztonsági és takarékossági szempontból is fontos
febr. 2
10:42
Egyeztetnek a vasutasok (HírExtra)
Folytatódik szombaton délután 3 órakor az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről, vasárnap 10 órakor pedig a MÁV Start Zrt.-vel ül tárgyalóasztalhoz a munkavállalói érdekképviselet.
febr. 2
12:31
Fejkendőben egyetemre: dúl a vihar (Privátbankár)
A török parlament illetékes bizottsága jóváhagyta az egyetemi fejkendőviselés tilalmát rögzítő rendelkezés feloldásához szükséges alkotmánymódosítást. Féltik az alkotmányos rendet
febr. 2
12:41
Igényeljen akár 100 milliót gyümölcsösre! (Piac és Profit)
Február 1-jétől a gyümölcsültetvények korszerűsítésére és telepítésére is lehet támogatást kérni az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
febr. 2
12:46
Kína habzsolja a magyar szemetet (Privátbankár)
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyag-hulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában - a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át
febr. 2
13:14
Propaganda a postaládában: reklamál a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul, mert alkotmánysértőnek tartja a kormány közpénzből folytatott népszavazási kampányát - jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A népszavazási értesítő mellé néha az Új Magyarország is becsúszik
febr. 2
13:46
Hihetetlen mázli: kényszerleszállás, száraz tankkal (Privátbankár)
A repülőtértől mindössze három kilométerre, egy vízzel elöntött erdős, bokros területen sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing-727-es Bolíviában. Elfogyott az üzemanyag
febr. 2
14:14
Még jobban el vagyunk adósodva (HírExtra)
Tovább nőtt decemberben a lakáscélú hitelek állománya – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából. Év végén a lakosság adóssága elérte a 3137,8 milliárd forintot, ami 438,3 milliárddal volt több, mint 2006 decemberében.
febr. 2
14:31
Hol kell munkavállalási az EU-ban? (Piac és Profit)
Az év elejétől Franciaország is könnyített könnyítette az új tagországok állampolgárainak munkavállalását. Európai körkép.
febr. 2
14:36
Gyümölcsre is kérhető támogatás (Privátbankár)
Február 1-jétől a gyümölcsültetvények korszerűsítésére és telepítésére is lehet támogatást kérni az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Laj...
febr. 2
16:46
Videó: az autók okozta kár (Piac és Profit)
Kemény képsorokkal gondolkodtat el az emberiség okozta károkon ez a rövidfilm. Önmagunk ellen cselekszünk, az élet is veszélyben van.

Keresés