Emelkedést vártak délelőtt a BÉT-en az MTI által megkérdezett szakértők. Nyitásban robbantott a BUX: a 2,29 százalékos erősödés után egy órával azonban elfogyott a lendület
Egy hete indult a Környezetvédelem és energia operatív program (KEOP) társadalmi egyeztetése. A pályázatok révén mintegy 240 milliárd forint támogatás nyerhető el 2007-08-ban - írja a Világgazdaság.
Júniusban lassult a reálbérek csökkenése, a reálkeresetek 5 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly ilyenkor. Az építőiparban és egyes szolgáltatásoknál az első félévben jelentősen emelkedtek a bruttó bérek, ez elsősorban a gazdaság kifehéredésének köszönhető. A Budapest Economics elemzője szerint azonban a béradatokból egyre kevésbé lehet következtetni a jegybank kamatpolitikájára, ezt…
A magyar lakosság egyre nagyobb figyelmet fordít a környezetvédelemre, a cégek azonban keveset tesznek a klímaváltozás elleni küzdelem érdekében - derül ki a Tárki és az Image Factory kommunikációs ügynökség felméréséből. A kutatás alapján a vállalatoknak csak 8 százaléka törődik az elmúlt években végbement éghajlatváltozással, amit pedig a lakosság fele már most közvetlen veszélynek tart. A…
Szántó András, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a Gazdasági Rádióban az elmúlt időszak tőzsdei és devizapiaci eseményeit magyarázta, és a piacok lehetséges jövőképeit is felvázolta. A riporter Borbély Péter. Az interjú 1. része
Szántó András, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a Gazdasági Rádióban az elmúlt időszak tőzsdei és devizapiaci eseményeit magyarázta, és a piacok lehetséges jövőképeit is felvázolta. A riporter Borbély Péter. Az interjú 2. része
A lakosság gazdasági várakozásai nem változtak júliusban az előző hónaphoz képest, míg a cégek bizalma enyhén csökkent – derül ki a GKI felméréséből. A vállalati körben csak az építőipari cégek optimizmusa nőtt, az iparban a bizalom a mostani visszaesés ellenére még mindig magas szinten áll. A GKI elemzője szerint az amerikai jelzáloghitel-piaci fejlemények 2-3 hónap múlva a vállalati szektor…
Mától egyszerre kezdődik el az M7-es autópálya első 5 kilométeres szakaszának és az 1-es főútnak a felújítása. Az Állami Autópályakezelő szóvivője szerint csak 1-2 kilométeres dugókra kell készülni a terelőútként kijelölt M1-es autópályán és az M0-ás autóúton. Az M7-es felújítási munkálatai várhatóan szeptember 18-án zárulnak le. Budaörs polgármestere örül annak, hogy a két út felújítása…
A jelzálogpiaci gyengélkedés ellenére az amerikai gazdaság nem kerül válságba, hiszen a többi szektor stabil lábakon áll - véli a Central European Credit Ingatlanhitel Zrt. vezérigazgatója. Bánfai Gergely a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: szerinte a Fed diszkont rátájának csökkentése legfeljebb rövid távon segíthet a piacnak, hiszen a pótlólagos likviditás megteremtésével a…
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz közel álló Fülöp-szigeteki Abu Sayyaf csoport az interneten kért pénzügyi segítséget és próbált utánpótlást toborozni - közölte kedden a szigetország fegyveres ...
A Nike sportszergyártó cég pert nyert Kínában két termékét hamisító kínai gyártóval, valamint a hamisítványokat forgalmazó Auchan kereskedelmi lánc helyi cégével szemben.
A Kínából érkező olcsó ruhaneműk nagy mennyiségben tartalmazhatnak az egészségre potenciálisan veszélyes kémiai anyagokat - jelentette be az új-zélandi fogyasztóügyi minisztérium. A gyanú szerint a ruhákat rákkeltő anyaggal kezelhetik az ázsiai országban.
Gyengült a forint, reggel az eurót 260,00/15 forinton jegyezték, 2,80 forinttal erősebben mint péntek délután. 10 óra előtt a jegyzés a nemzetközi devizapiacokon 261 forint fe...
A kisbefektetők már itthon is szinte mindenbe invesztálhatnak, de a nagy értékű műkincsekre ők is legfeljebb vágyakozhatnak. Nálunk még nincs műkincsalap, pedig többen törik ilyenen a fejüket - írja a Népszabadság.
"Részünkről befejezettnek tekintjük az egész OMV-színjátékot" - mondta a MOL elnök-vezérigazgatója a Financial Times német kiadásának adott interjúban. Hernádi Zsolt szerint ha partnerre lenne szükségük, akkor inkább a Shell, a BP vagy a Gazprom jöhetne szóba.
Osztrák részről korábban céloztak rá, hogy biztonsági okokból a 2008-as EB idejére esetleg szüneteltetik a schengeni övezet kiszélesítését. Prága ezt barátságtalan lépésnek tekintené
Magyarország sajátos válaszút előtt áll, ami kicsit hasonlítható azoknak az országoknak a dilemmájához, amelyek hirtelen nagyobb bevételhez jutottak - írja a Népszabadság a Tárki és a Kopint kutatócégek felmérései alapján.
Németországban, Ausztriában és Svájcban is visszahívott Kínában gyártott babaelőkéket az Egyesült Államok egyik legjelentősebb játékáruházi lánca, a Toys "R" Us, miután az amerikai üzletekből már kivo...
A Sólyom Lászlóval folytatott megbeszélésével kezdetét vette Angela Merkel német kancellár egynapos budapesti programja. A német vezetőt a Sándor-palotában fogadta a magyar államfő dé...
A globális bankrendszer sokktűrő képessége megfelelő, ám a rendszer a vártnál erőteljesebben függ a központi bankok beavatkozásától - közölte a Moody"s befektetői szolgáltató cég jelentésében.
A legális munkavégzés érdekében 419 ezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki a múlt évben az érdekeltek, de csak 229 ezer könyvvel jelentkeztek az év során a munkaügyi kirendeltségeken, igazolva a tényleges munkavégzést, a közteherjegy beragasztását. Erről az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közöl részletes elemzést.
Amikor már eldőlni látszott a két nagyfelbontású DVD-formátum harca, két amerikai filmstúdió meglepő bejelentést tett: a jelenleg vesztésre álló formátum mellett tették le voksukat.
Tizenöt százalékkal nőtt a halálos kimenetelű közúti balesetek aránya 2007 első fél évében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A 2007-es év első fél évében az előző év azonos idő...
A vártnál jobban nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete az euróövezet országaiban júniusban, miután az erős euró ellenére az export kétszer olyan gyors ütemben bővült, mint az import....
Németországban jelentősen romlott az üzleti hangulat augusztusban, főként az amerikai hitelválság hatására: a mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő ...
Egy negyedik Gyurcsány-csomag van kialakulóban - mondta a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján. "Az eddigi csomagokhoz képest, tehát a tavaly nyári első Gyurcsány-csomag...
A HBLF és az ICEG Európai Központ nevében szeretettel meghívjuk a „PÉNZÜGYI CSÚCSTALÁLKOZÓ VI. Dr. Reform – Egyesztendős reformok, évtizedes problémák” című konferenciára (x)
A vagyonosodási vizsgálat során az APEH a bevételeket és kiadásokat veszi sorra. Kalkulátorunk segítségével ellenőrizheti havi, negyedéves vagy féléves pénzforgalmát, és azt is meghatározhatja, hogy hiány esetén milyen adóterhekkel kell számolnia.
Szerencsésebben indult a hét a forint szempontjából, mérséklődtek a múlt hetet jellemző árfolyam-ingadozások, melyek főleg az amerikai piacra hatottak.
A jelzáloghitel-piaci válság ellenére lendületben marad az amerikai gazdaság a következő hónapokban is, mivel ellenőrzés alatt lehet tartani a hitelpiac likviditási gondjait - közölte...
Az Operatív Törzs a következő napokban értékeli és elemzi az augusztus 20-i ünnepségsorozat lebonyolítását, majd javaslatot tesz arra, hogy min változtassanak - mondta Gál J. Zoltán.
Bár idén is nőtt a lakáshitel-állomány, de korántsem olyan ütemben, mint tavaly. A hétvégén ismertté lett Draskovics-javaslat szerint az államnak legalább 50 milliárd forintos megtakarítást hozna, ha megszüntetnék ezt a támogatási formát.
Aláírásukkal tiltakozott több ezer zempléni lakos a magyar-szlovák határ szlovákiai oldalára, Tőketerebes határában tervezett hőerőmű megépítése ellen, s ez is bizonyítja, hogy nagy a...
Az Európai Unió társfinanszírozásával csaknem 35 milliárd forint jut 2008 végéig foglalkoztatási és képzési projektekre, ennek 85 százaléka európai uniós forrás - mondta Lamperth Mónika.
Oroszország e hét elejétől betiltotta a szárnyasok olaszországi importját, miután madárinfluenza fertőzést mutattak ki olaszországi farmokon. Római illetékesek bírálják az orosz döntést.
Egyszerre kell kezelni Koszovó függetlenségének kérdését, valamint a szerb stabilitás és az európai perspektíva ügyét - mondta Gyurcsány Ferenc Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtóértekezletén.
Intenzív munkát és sűrű programot tud maga mögött a kormány a nyári időszakban - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A döntések közül kiemelte, hogy júliusban fogadta el a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveit.
Új APEH-elnöki utasítás lép hatályba az adótartozások alapján fizetendő késedelmi pótlék számításáról és közléséről. Eszerint az egyes magánnyugdíj-pénztárakhoz kapcsolódó késedelmi pótlék esetén az adóhatóság a magánnyugdíj-pénztári tagdíjakra és önellenőrzési pótlékokra a késedelmi pótlékot elkülönítetten, külön-külön számítja fel, majd pénztáranként egy késedelmi pótlék adónemen tartja nyilván…
Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson kedden szóbeli beavatkozást hajtott végre a tőkepiacokon, de nem sok sikerrel: nyilatkozata nyomán az amerikai határidős m...
A két pártelnök részvételével megkezdődött a koalíciós pártok egyeztetése az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról kedd délután a Parlamentben. A találkozón a szocialista pártot Gyurcsány Ferenc...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,28 pontos emelkedéssel, 25.633,44 ponton zárt kedden. A legutóbbi, pénteki záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés
Eddig a kamatokkal együtt 4,74 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a már elbírált 19.866 jogos kérelemre - tájékoztatta a VP az MTI-t. A Vám...
A BKV-szakszervezetek a közlekedési vállalat menedzsmentje által ajánlott béremelés dupláját szeretnék egész évre visszamenőlegesen megkapni - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t....