A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a mezőgazdasági árak első féléves adatai tartogatnak meglepetéseket. Bizonyos élelmiszerek termelői ára nagy mértékben emelkedett: a krumplié több mint a felével, a gabonáé pedig negyedével került többe, mint tavaly ilyenkor. Ez pedig komoly hatással lehet az inflációra, így akár a jegybanki alapkamat változására is. Mfor.hu háttér.
A lakossági banki szolgáltatások javítását célzó javaslatcsomagban a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás (tlh) bevezetése, a bankváltás megkönnyítése, a hitelkiváltás, egyoldalú szerződésmódosítás költségeinek mérséklése mellett egyebek között az uzsoraszerződések újraszabályozása is szerepel - derült ki a kormányszóvivői tájékoztatón. Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott elmondta:…
Az elmúlt hét tőzsdepánikja után, úgy tűnik, mostanra megnyugodtak a kereskedések, így a BUX is. A portfolio.hu elemzője szerint nem valószínű, hogy a következő két hónapban globális gazdasági visszaesést okozzon a bankok közötti bizalmatlanság. Takács Szabolcs úgy véli: addigra megnyugszanak a piaci viszonyok.
Megérkezett a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra hétfőn a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) beadványa. A szervezet múlt héten jelentette be, hogy bírósághoz fordul, mert nem kapták meg a BKV-tól azokat az információkat, amelyeket a társaságnál tervezett 400 fős létszámleépítéssel kapcsolatban kértek, múlt hét hétfőig. Nemes Gábor, a VTDSZSZ alelnöke a Független…
Kamatplafon, uzsorakamat, teljes körű lakossági hitelnyilvántartás és sok más változtatás is szerepel a lakossági banki szolgáltatások javítását célzó csomagban
Több ellenőrzési akciót hajt végre a héten az APEH a Balaton környékén. A nyugta- és számlaadási ellenőrzések mellett nagy figyelmet fordítanak a munkavállalók foglalkoztatásának jogszerűségére.
Nem gyűlt össze a helyi népszavazás kiírásához elegendő aláírás Kulcson, ahol a Hankook számára tervezett lakópark építéséről akarták kikérni a lakosság véleményét
Fokozottan ellenőrzik az idegenvezetőket Debrecenben a szerdán kezdődő karneváli héten. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége Budapest után a cívisvárosban is ki akarja szűrni azokat, akik szaktudás és engedély nélkül magyarázzák turistáknak a városok nevezetességeit.
A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek mintegy 75 százaléka - írja a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap hétfőn egy felmérés eredményére hivatkozva, amelyet a lap számára készített a cseh Gazdasági Kamara. A széleskörű ankét során mintegy 1900 csehországi céget kérdeztek meg.
A vesztegetés, csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban - állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat. Az ilyenekkel létrejött üzletek első félévi értékét Nagy-Britanniában 538 millió angolt fontra számolta ki, ez a tavalyi első félévi értéknél több mint 40 százalékkal nagyobb.
Magyarországi, oroszlányi termékközpontú speciális víztisztító technológiát vetnek be a pekingi olimpián. A tisztítóberendezés a GE ultraszűrős membrán technológiájára épül.
A Novartis ugyan együttműködik az Ausztrál Gyógyszerészeti Hatósággal (TGA), amely azonnal hatállyal visszavonja a Prexige fájdalomcsillapító termékét, de Magyarországon továbbra is kapható lesz a medicina.
A Föld barátai elnevezésű társaság The Big Ask (A nagy kérés) címmel indították útnak a tavalyi év során kampányukat, melyre 130 ezer ember volt kíváncsi.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa az elektronikus hírközlési piacok 2004-ben megkezdett elemzésének második körében újabb öt határozattervezetet tett közzé, amelyek révén a hatóság újabb akadályokat számol fel az infrastruktúra alapú verseny útjából, s ezzel tovább javítja az alternatív szolgáltatók piaci lehetőségeit.
Több ellenőrzési akciót hajt végre a héten az APEH a Balaton környékén. A nyugta- és számlaadási ellenőrzések mellett nagy figyelmet fordítanak a munkavállalók foglalkoztatásának jogszerűségére.
A magyar társadalom kevésbé mobil, mint a nyugat-európai. Sokan azért nem költöznek el egy másik városba egy jó állás kedvéért, mert "röghöz köti" őket a házuk.
A 2007-2013. között várható közel 1300 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás 47 százaléka közvetlenül agrárprogramok finanszírozására fordítható, az agrártárca szerint nem stabilizálni kell a magyar agrárgazdaságot, hanem fejleszteni. Erről Gőgös Zoltán, a mondta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt Sümegen, a közép-dunántúli régió első helyi vidékfejlesztési…
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség őszre ígéri a pályázati lehetőségek tömeges közzétételét. Ekkor jelennek meg a Környezet és Energia Operatív Program első pályázati kiírásai is, amelyek a környezet fenntartható használatára irányulnak.
Kedden publikált gyorsjelentése szerint az OTP Bankcsoport az idei év második negyedében 50,7 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el. A bankcsoport konszolidált IFRS szerinti átlagos mérlegfőösszege ugyanebben az időszakban 7536,4 milliárd forint volt, ezzel az előző negyedévit 3,4 százalékkal, az előző év második negyedévit 34,8 százalékkal haladta meg.
Az első csatát a jegybankok nyerték: látszólag sikerült megfékezni az amerikai másodlagos jelzálogpiaci problémák továbbterjedését. A tőkepiacokon azonban tegnap is inkább a bizonytalan korrekció jelei tükröződtek
Jelenleg nem szerepel napirenden a Mol átvétele, és a közeljövőben nem is várható ellenséges ajánlat - mondta Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója
Az OTP Bankcsoport 2007 második negyedévében 50,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el kedden publikált gyorsjelentése szerint, ami megfelel az elemzői várakozásokna...
A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Émász Nyrt. az év első felében 55,361 milliárd forint nettó árbevétel mellett 2,942 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 293,9 százal...
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első félévében 205,9 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben a múlt év azonos időszakának 266,3 millió forint veszteségé...
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. 206 millió forint adózott nyereséget ért el az év első félévében, szemben a múlt év azonos időszakának 266 millió forintos veszteségével - közölte a cég konszolidált gyorsjelentésében.
A Rába Nyrt. árbevétele az első félévben 9 százalékkal emelkedve 27,433 milliárd forintot ért el, az adózás előtti nyereség 40 millió forint volt, szemben a bázisidőszaki 882 millió f...
Több ipari, logisztikai fejlesztés valósulhat meg Szabolcsban azzal, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében uniós források igénybevételével megújul a közúti és közlekedési infrastruktúra - mondta Veres János.
Bruttó 5 forinttal csökkenti a Mol a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát holnap, a gázolaj ára nem változik. A Mol legutóbb július végén változtatott a ben...
Öt forinttal csökken szerdán a benzin ára - erősítették meg a Portfolio.hu értesülését a Holtankoljak számára piaci szereplők. A gázolaj ára nem változik.
Az OTP Bankcsoport 2007 második negyedévében 50,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el ma reggeli gyorsjelentése szerint, ami megfelel az elemzői várakozásoknak
A Danubius Hotels Nyrt. az év első felében egy százalékos éves emelkedéssel 21,805 milliárd forint árbevételt ért el, adózás előtti nyeresége 634 millió forint volt, szemben a bázisid...
A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
A Linamar Hungary Nyrt. árbevétele az első félévben 4,1 százalékkal 14,343 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye 41 százalékkal elmaradt a tavaly első félévitől, és 911 millió forintot tett ...
Negatív nyitás várható ma reggel a Budapesti Értéktőzsdén. Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés, miután a nemzetközi piac...
A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Elmű Nyrt. nettó árbevétele az év első felében az előző év azonos időszakához viszonyítva 27,3 százalékkal 132,11 milliárd forintra...
A vesztegetés és a csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban - állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat
Dioxinnal szennyezett kávéport vesznek le itthon a boltok polcairól A Jede márkanevű terméket Svédországban gyártották és kiderült, hogy messze a megengedett határérték felett tartalmaz dioxint. A mérgező anyagot abból a guargumiból mutatták ki, amelyet a gyártó használt fel.