Görögország miniszterelnöke bejelentette, hogy országa részt vesz a Déli Áramlat név alatt futó és Oroszországból a Fekete-tenger alatt Bulgáriába menő gázvezeték építésében
A délkelet-ázsiai térség - Kínával és Indiával - egyre növekvő belső fogyasztása várhatóan továbbra is élénk keresletet gerjeszt a nyersanyagok piacán.
Csökkent a Magyar Telekom Nyrt. saját részvényeinek száma a társaság menedzsmentösztönzési programja keretében történt opciólehívások következtében - közölte a társaság a BÉT honlapjá...
A Gazdasági Versenyhivatal 14 millió forintos bírságot rótt ki a (GVH) Versenytanácsának döntése értelmében a HRI Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re, valamint a HRI-vitalion Életmód...
Mindössze tizenöt óra alatt újabb négy halálos áldozatot követelt a kánikula Romániában, s ezzel 28-ra emelkedett a már több mint egy hete tomboló hőség miatt meghalt személyek száma ...
A francia Renault csoport a következő két évben 100 millió eurót fordít egy új tervező részleg létrehozatalára Romániában. A Renault Technologies Romania (RTR) a közép-kelet-európai p...
A forint kedden alig változott a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 247,20/30 forinton jegyezték a hétfői 247,00/05 forint után. A forint 7 bázisponttal 12,44 százalékra g...
Megkezdődött a termelés a Hankook 131 milliárd forintos beruházással, Dunaújvárostól északra épült gyárában. Kóka János gazdasági miniszter az évtized magyarországi beruházásának nevezte az üzem megvalósítását. A Fidesz szerint előnytelen megállapodást kötött a tárcavezető a dél-koreai céggel.
Több milliárd dolláros kártérítési igénnyel fenyegeti kínai partnere a francia Danone céget - írja a francia sajtó. A közelmúltban még az utóbbi készült peres vagy peren kívüli rendezésre a kí...
A legmagasabb szintre minősítette fel kedden a magyar Raiffeisen-érdekeltség tulajdonosi támogatási besorolását a Fitch Ratings, az osztrák anyacég tevékenységében játszott fontos tér...
Egyebek között az Agrimill-Agrimpex Nyrt. részvényei tőzsdéről történő kivezetésének kezdeményezése is szerepel a társaság július 31-re meghirdetett rendkívüli közgyűlésének napirendjén.
Csaknem egyéves mélypontját érte el a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban ebben a hónapban: az erről rendszeresen indexadatot közlő Conference Board gazdaságkutató csoport kedde...
Bár rövid távon a konvergenciaprogram kényszerei miatt nincs remény az adók csökkentésére, van terepe az ésszerűsítésnek, például a bagatelladók összevonásának – véli a cikk szerzője, László Csaba, korábbi pénzügyminiszter.
2007. június 30-i hatállyal megszűnik a Budapest Bank public relations tanácsadói szerződése a Capital Communications-szel. A két vállalat 2003 óta dolgozott együtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 836,90 pontos emelkedéssel, 29.441,80 pontos történelmi csúcson zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,93 százalékos erősödés. A rekordnagyságú, 248 milliárd forintot meghaladó forgalom mintegy 90 százalékát, 216,6 milliárd forintot a Mol papírok kereskedése adta.
Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Rádió és Televízió Testület és a Magyar PR Szövetség. A megállapodás értelmében az MPRSZ által felállított tanácsadó testület a jövőben segíti az ORTT munkáját a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR) kommunikációjának megítélésében.
Két ütemben összesen 22 ezer négyzetméternyi raktár és iroda épül InNove Business Park néven a városon belül, a Lágymányosi híd közelében - közölte a két bérbeadó, a DTZ valamint az Eston International.
Az APEH 2007. június 21-én megjelent iránymutatása értelmében megváltozott a szerződés meghiúsulása miatt, illetve a vevő egyoldalú nyilatkozata alapján visszavett termék áfa-megítélése - hívja fel a figyelmet a KPMG hírlevelében.
Elnöki rendelet vagy kongresszusi határozat nyomán, de az amerikai autógyártók előbb-utóbb rá fognak kényszerülni arra, hogy takarékos járműveket állítsanak elő
Országos mintabolt-hálózat létrehozását tervezi az elsőként véglegesen elismert és legnagyobb forgalmú termelői értékesítő szervezet (tész), a Mórakert Szövetkezet - jelentette be Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, a szövetkezet igazgatósági tagja.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta, hogy a Nagyvázsonyi Kinizsi Takarékszövetkezet bankként működjön tovább, Kinizsi Bank Zrt. néven. A veszprémi székhelyű h...
Elvesztette a pert az a bíró, aki 54 millió dollárra, azaz csaknem 10 milliárd forintra perelt egy dél-koreai párt, akinek tisztítójában elveszett egyik nadrágja
Tovább tart a Mol szárnyalása a tőzsdén. Rekord nagyságú, csaknem 217 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a kereskedők a Mol részvényekkel. Az olajpapírokat továbbra is a Rahimkulov vezette Általános Értékforgalmi Bank és a Mol vásárolta. A Merrill Lynch amerikai pénzügyi tanácsadó cég 31 ezer forintra módosította a korábbi 28 ezer forintos célárfolyamot és továbbra is vételre ajánlja a…
A múlt héten tőzsdére vezetett Orco ingatlanfejlesztési társaság újabb 209 ezer részvényt bocsátott ki, ennek eredményeként a társaság alaptőkéje csaknem 1 millió euroval emelkedett. A CIB bank elemzése szerint a társaság jelentős növekedési lehetőségek előtt áll. A részvények árfolyama szempontjából a valós üzemi eredmény elérése lehet komolyabb árfelhajtó tényező, hiszen a társaság tavalyi…
A szlovák jegybank változatlanul 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatokat. A szlovák központi bank várhatóan kivárja az Európai Központi Bank szeptemberi kamatdöntését, amivel elképzelhető, hogy a szlovák hitelek ára az eurózónáéval azonos lesz. Tóth Illéssel, a Budapest Economics elemzőjével Zalkai Zsófia beszélgetett.
Legkorábban 2008. tavaszán lehet népszavazás a Fidesz és a KDNP által szorgalmazott kérdésekben – mondta Kolláth György alkotmányjogász. Egyelőre semmilyen időhatár nem köti a parlamentet, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetén mikor hajtják végre a „népakaratot.” Az Országos Választási Bizottság zöld utat adott a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében is a népszavazási…
Július elsejétől hatályba lépnek az új rendelkezések az elvárt adóval kapcsolatban. A vállalkozások két lehetőség közül választhatnak: kiegészítő nyilatkozatot tesznek, vagy megfizetik az elvárt adót - írja a vg.hu.
A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.
A korábbinál szigorúbb feltételek nem tántorították el a pályázókat, a június 11-én zárult négy GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) és egy KMOP (Közép-magyarországi Operatív Program) pályázat 23,5 milliárd forintos keretére 47 milliárd forintnyi igény érkezett.
A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány és a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) hálózat közös E-civil programja keretében országszerte tizenkilenc Közösségi Technológiai Központ nyílik civil szervezetek számára 2007 nyarán. Az informatikai szolgáltatásokat és professzionális támogatást nyújtó központok Budapesten, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Debrecenben, Nyíregyházán,…
Ha eltöröltetjük a népszavazáson az idén bevezetett tandíjat és vizitdíjat, annyi biztos, hogy a költségvetés valahonnan máshonnan pótolni fogja azt a néhány tízmilliárdot. Akkor viszont felmerül a kérdés: miért az összes adófizető fizesse az érintettek teljes számláját, legyen szó egészségügyi ellátásról vagy egyetemi oktatásról?
Öt-tíz éve egy utazás valóra váltásához szinte kihagyhatatlan volt az utazási iroda, alig akadt néhány vakmerő, aki önállóan vágott neki az útnak. Ma már, az internet korában, bárki könnyedén megszervezheti magának az ideális vakációt. Nemcsak a csomagok, az árak is egyszerűen összehasonlíthatók, és ez az utazásszervezők magatartását és hirdetési szokásait is megváltoztatta.
Májusban a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 42 ezerrel 10 millió 149 ezerre nőtt, így száz lakosra 100,9 előfizetés jutott a hónap végén - áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közleményében.
A jelenleg hatályos számviteli törvény szerint a beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során a jelenleg hatályos számviteli alapelveket kell figyelembe venni.
A Panda Software egyik biztonsági szoftvere alig egy hónapja csípte fülön a Mpack nevű programot, amely 700 dollárért hackert csinált bárkiből. Az alkalmazásra akkorára nőtt a kereslet, hogy módosított verzióját most kerek ezer dollárért árulják.
A Galileo műholdas navigációs rendszer kiépítéséhez még 2,5 milliárd euró hiányzik, közölte a német közlekedési miniszter. A késlekedés már eddig is 338 millió euró többletköltséget okozott az EU-nak
Csalás miatt nyomoz a rendőrség az ellen a férfi ellen, akinek személyét 24 millió forint értékű gyógyszer lefoglalásával kötik össze a rendőrök Szegeden - közölte a BRFK kedden. A re...
A GfK Csoport hagyományosan kétévente készülő vásárlóerő-index felmérésének időközi adatai a „jól teljesítő“ megyékben stagnálást, vagy némi visszaesést mutatnak
Már szerdán kinevezik a közel-keleti közvetítő kvartett különmegbízottjának Tony Blair leköszönő brit kormányfőt - közölték washingtoni források. A kinevezés várható időpontjáról egy ...
Az amerikai vízummentesség érdekében jó lenne, ha Sólyom László még ősszel ellátogatna az USA-ba, és személyesen kampányolna; erről Maximilian Teleki, az Amerikai Mag...
A Malév a nyári szezonra 420 charter járatra kötött szerződést a magyar utazási irodákkal, 14 százalékkal többet, mint tavaly - mondta el Krizsán Gabriella, a légitársaság magyarorszá...
A C8600-as család 2006. novemberi sikeres bevezetését követően az OKI Printing Solutions színesnyomtató-gyártó bejelentette a C8800-as kompakt A3-as nyomtatók piacra kerülését.
A titkosított olajügyek feloldásának felülvizsgálata "jó néhány hetet" igényel - mondta Szilvásy György. A megvert újságírónőt gyengéd szálak fűzik az olajügyben érintett Portik Tamáshoz