A nagy nyugat-európai részvénypiacok hétfőn a vártnál nagyobb veszteségekkel kezdtek, mert a bankrészvényeket "leverte" a svájci UBS bejelentése újabb 10 milliárd dolláros értékleírásról a "nem elsőrendű válság" következményei miatt.
Egy év alatt hatszorosára emelkedett a fizetetlen parkolásból eredő fizetési meghagyások száma a Győri Városi Bíróság adatai szerint - írja a Kisalföld. Míg 2006-ban mindössze 825, addig idén november 30-ig már 5100 fizetési meghagyás kibocsátását kérte a helyi Kommunális Szolgáltató a bíróságtól.
Tovább közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésen a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a szakszervezetek péntekig testületeikkel vitatják meg a bruttó 4,5-6,0 százalékos munkáltatói javaslatot.
A legnagyobb svájci banknak, a UBS-nek óriási leírásokat kell eszközölnie és valószínűleg veszteséges negyedévet fog jelenteni. Most igyekeznek nagybefektetőket bevonni az igazgatóságba
Csehországban novemberben átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 5,0 százalékkal haladták meg a tavaly novemberit. Ez utóbbi hatéves rekord, messze az elemzők 4,5 százalékos várako...
Tovább közeledtek az álláspontok az OÉT ülésen a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a szakszervezetek péntekig testületeikkel vitatják meg a bruttó 4,5-6,0 százalékos munkáltatói javaslatot.
Tovább közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a jövő évi országos béremelési ajánlásról. A szakszervezetek péntekig testületeikkel vitatják meg a bruttó 4,5 és 6 százalék közötti munkáltatói javaslatot. A kormányzati oldal úgy nyilatkozott, hogy ez a munkáltatói javaslat számára elfogadható.
Az adórendszer átalakítása külső és belső kényszer által vezérelt változtatás, amely komoly, higgadt mérlegelést igényelne – mondta Pitti Zoltán közgazdász, a Corvinus Egyetem tudományos kutatója a Penta Unió Adóegyetemén tartott előadásában. Véleménye szerint az adóteher-mérséklés a gazdaság élénkülése helyett a mozgástér szűkülését fogja eredményezni, és a fogyasztást terhelő adók növelése is…
Októberben 80 ezerrel, 10,579 millióra nőtt a három mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma, így száz lakosra 105,2 előfizetés jutott a hónap végén - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Idén az átlag magyar 5 fő részére, bevásárlóközpontokban elsősorban kozmetikai termékeket, ruházati cikket, könyvet vagy gyermekjátékot vásárol legfeljebb 30 ezer forintért
Bár nagyon kevesen tudják, de ha 150 ezer forintnál értékesebb ajándékot kap az ember - akár karácsonyra -, azután bizony ajándékozási illetéket kell fizetni
"Ne lógj rajtunk!" címmel újabb kampányt indít a jegy és bérlet nélküli utazás ellen a BKV - a társaság szerint a jegy vagy bérlet nélkül utazók a fizető utasokra rónak terheket, nekik okoznak kárt
Újabb, az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit helybenhagyó végzést hozott a Legfelsőbb Bíróság - erről a testület hétfőn tájékoztatta...
Németországban mintegy 45 ezer magasan kvalifikált számítógépes specialistára lenne szükség. Erről azon a hannoveri csúcstalálkozón volt szó, amelyet Angela Merkel kancellár hívott össze hétfőn, hogy a számítógépes szakemberhiányról tanácskozzanak.
Az idén január-novemberben 13 milliárd 322 millió 291 ezer forint értékben vásároltak 776 ezer 268 fő részére üdülési csekket a gazdálkodó szervezetek a fővárosban.
A novemberi eszeveszett drágulás után ismét kevesebbet kellett fizetni a Privátbankár Árkosarában szereplő élelmiszerekért. Februárhoz képest viszont még mindig 12,3%-os a plusz
Az idén az átlag magyar felnőtt 5 fő részére, bevásárlóközpontokban elsősorban kozmetikai termékeket, ruházati cikket, könyvet vagy gyermekjátékot tervez vásárolni legfeljebb 30 ezer forint értékben - derül ki a karácsonyi vásárlási szokásokat vizsgáló, a Kirakat.hu és a Szonda-Ipsos által végzett közös felmérésből.
Újabb lökést kaphat a hazai vállalatok felelősségvállalása, hiszen szótárat adtak ki a témában, illetve ösztöndíjjal támogatják annak egyetemi oktatását.
Az idén január-novemberben 13 milliárd 322 millió 291 ezer forint értékben vásároltak 776 ezer 268 fő részére üdülési csekket a gazdálkodó szervezetek a fővárosban - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) hétfőn.
"Nem csak a húszéveseké a világháló" - ezzel a projektjével járul hozzá a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az esélyegyenlőséghez és képez nyugdíjasokat ill. gyengénlátókat. De ha már itt tartunk: Ön rendelkezik számítógép-jogosítvánnyal?
Románia államháztartási hiánya az idén a hazai össztermék 2,4 százaléka lesz a hazai elszámolás szerint, illetve a GDP 2,9 százaléka az EU-szabvány szerint számolva, és ugyanannyi lesz jövőre és 2009-ben is, majd 2010-ben 2,4 százalékra csökken, rendre EU-szabvány szerint számolva.
Az Orbán-korány pénzügyminisztere szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek a hozzájuk közel álló közgazdászok annyiszor mondták, hogy fenntartható az ország gazdasági pályája, hogy a végén maguk is elhitték. Bár szerinte a a tárca szakmai stábjának látnia kellett, hogy a hiány nagyobb lesz a vártnál, a politikusok ezt nem hallgatták meg.
Osztrák ágazati elemzők szerint túl sokat ajánlott a MÁV Cargo részvényeiért az osztrák államvasutak teherszállító leányvállalata, a Rail Cargo Austria és partnere, a GYSEV Zrt.
Újabb hat romániai településen hozna felszínre aranyat a verespataki bányaberuházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat.
Az Acer kiemelt támogatóként csatlakozik az olimpiai mozgalomhoz 2009-ben. A megállapodás 2009. január 1-jén lép érvénybe, magába foglalja a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokat és a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokat.
Kellemes meglepetés volt a múlt héten, hogy csökkent a 95-ös benzin ára, a dízel ára ugyanakkor nem változott. Az üzemanyagárakat tekintve Magyarország az európai középmezőnyben helyezkedik el.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj, bruttó 2 forinttal pedig a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol - értesült hétfőn az MTI piaci forrásokból. A Mol a gázolaj árán legutó...
A kormány bízik abban, hogy a koalíció képviselői megszavazzák az egészségbiztosítási törvény módosító javaslatait. A Fidesz szerint nem Gyurcsány politikai megmentése a legfontosabb
Az Európai Bizottság december 7-diki hatállyal törölte a Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérrel szemben 2006. augusztusban elrendelt korlátozó intézkedéseket, és erről értesítette a tagállamokat is - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága.
Felszólította az Európai Unió tagállamait hétfőn az Európai Bizottság, hogy tekintsék át a visszaélések megakadályozására szolgáló szabályaikat a közvetlen adózással összefüggő területeken.
Újra tekintélyes bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság: 100 millió forintra büntette a Media Marktot a "Hülye, aki nem ünnepel" szlogen miatt
Az Európai Bizottság törölte a Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérrel szemben 2006. augusztusban elrendelt korlátozó intézkedéseket, és erről értesítette a tagállamokat is
A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolta a főpolgármesteri kabinet hétfőn - tudta meg az MTI a BKV vezérigazgató-helyettesétől. Regőczi Miklós elmondta: a főpolgármeste...