A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete két miniszternek és a miniszterelnöknek is virgácsot adott - mondta Békési Béla, a szakmai szervezet elnöke. A virgácsokat ugyan csa...
Az iráni atomprogramról szóló hírszerző jelentés valósággal megtorpedózta a Fehér Ház azon törekvését, hogy fenn kell tartani a Teheránra nehezedő nyomást - írja John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet.
Bombariadó miatt nem állnak meg a 3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. fődiszpécsere. Erős János hozzátette: a metrók mindkét irányban csak áthaladnak az...
A műszaki újdonságok és a szórakoztató ipar vezeti a Google 2007-es keresési listáit, első helyezést az Apple mobiltelefonja, az iPhone kapta, a leadott keresések e kifejezésre a leggyorsabb mértékben növekedtek az Egyesült Államokban.
A Magosz december 17-én az ország mind a 19 megyéjében félpályás útlezárásokat tart, támogatva a Liga Szakszervezetek és más társadalmi szervezetek tiltakozását az egészségügy tervezett privatizációja ellen.
Draskovics Tibor a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint, ha a kormány továbbra is megőrzi az állami irányítás alatt álló közszolgáltatási rendszert, az orszá...
A Volán társaságok tervezett privatizációja további járatritkításhoz vezethet - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Domokos László, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,41 pontos emelkedéssel, 26.023,86 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött. A részvénypiac forgalma 45,5 mil...
Oroszország nem szándékozik megvitatni Magyarország részvételét a Nabucco gázvezetékben, közölte újságírókkal egy Kreml-beli forrás csütörtökön, egy nappal azelőtt, hogy Viktor Zubkov kormányfő és szá...
A Fidesz szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a parlament még decemberben elrendelje a népszavazást, de ha ezt megakadályozzák a házelnök és az OVB-elnök "gyurcsányista hatalmi törekvéseket" s...
Az államháztartás első tizenegy havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1339,4 milliárd forint volt, a GDP 5,2 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium. A novemberi államháztartási deficit 142,2 ...
A jövő év februárjáig várhatóan nem lesz kenyéráremelés - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A szakember szerint a pékek várakozó állásponton vannak, "a piac befagyott", mivel a...
Az államháztartás első tizenegy havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1.339,4 milliárd forint volt, a GDP 5,2 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
A Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központját hárommillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel a levélbélyegző gépekre kiírt tenderen érvénytelen ajánlatot fogadott el.
Kissé tovább erősödött a forint, fél ötkor 252,20/30 forint volt az euró a szerdai 252,50/60 forint után. A forint - régiós fejlemények, főként a zloty húzóereje nyomán - reggel erősödő tendenciáv...
"Csoki, vanília, sz... az egész família" - ezt skandálta az egyik árus, miközben a hatóság emberei megszállták a Józsefvárosi piacot. Két órán át hamis termékekre, be nem jelentett alkalmazottakra, számla nélkül vásárlókra vadásztak. Zsákmány is akadt bőven.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az árstabilitást jelentő, háromszázalékos infláció csak a tervezettnél hosszabb idő alatt érhető el, vagyis 2008-ban még nem.
A MÁV önálló társaságba szervezi január elsejétől a vontatási és tolatási tevékenységét. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. megalakulásával várhatóan mintegy 5200 munkavállaló kerül át az anyacégtől az új társasághoz.
Az OTP Bank kötelezettségvállalásával zárult a lakáshitel-piacot vizsgáló versenyfelügyeleti eljárás, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhe...
A NASA legalább egy nappal elhalasztotta csütörtökön az Atlantis indítását a floridai űrközpontból, mert az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának négy szintjelző érzékelője közül kettő nem működik - ...
A korábbi évekhez hasonlóan ismét elindította a kormány azt a honlapot, melyen bárki megtervezheti a következő évi költségvetést a saját igényei szerint - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön.
Az idei gyenge gazdasági növekedés élénkítését tartja a közeljövő egyik fő feladatának a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője. Kákosy Csaba szerint az eddigi fejlesztési irányvonalak lényegében nem változnak, de fokozottabb hangsúlyt fektetnek majd az informatikai és vasúti fejlesztésekre. A miniszter azt mondta, hogy felül kell vizsgálni a vasúti mellékvonalakkal kapcsolatos eddigi…
Januártól tovább egyszerűsödik az adóbevallási rendszer. Felére csökken az bevallási nyomtatványok száma, érthetőbbé válnak a kitöltési útmutatók, valamint bővítik az elektronikusan intézhető ügyek körét is. Egyebek mellett ezeket az adóbevallást egyszerűsítő intézkedéseket ismertette ma Veres János pénzügyminiszter. Az adóhivatal és a pénzügyi tárca közös sajtótájékoztatójáról Szabó Rezső és…
Magyarországon a szélessávú internet-előfizetések száma 40%-kal emelkedett tavalyhoz képest, ilyem mértékű növekedésre 4 éve nem volt példa. A KSH harmadik negyedéves jelentéséből az is kiderül, hogy a távközlés terén tovább folytatódott a mobiltelefonok térnyerése a vezetékes szolgáltatással szemben. A GKI-ENET internetkutató intézet partnere az adatok közül azt emelte ki, hogy a vezeték nélküli…
Az angol központi bank ma kamatot vágott, két év után először. A ráta 25 bázisponttal, 5,5%-ra mérséklődött. A lazítást a csökkenő ingatlanárakkal, a szigorodó hitelfelvételi kondíciókkal és a romló bizalmi indexekkel magyarázták. Az Európai Központi Bank ezzel szemben nem változtatott a kamaton: az eurozónában irányadó ráta 4%-os szinten maradt. A döntést a továbbra is jelenlevő inflációs…
Lényegesen több üdülési csekk fogy a korábbi évekhez képest az idén: eddig mintegy 27 milliárd forint értékben jutottak ehhez a juttatáshoz a munkavállalók - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az MTI-t.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A globális klímahatásoknál akár 30-40 százalékkal is nagyobb hőemelkedésre lehet számítani a Kárpát-medencében. Amennyiben nem teszünk semmit, az évszázad végére akár 250 százalékkal nőhet a forró napok száma.
Világszerte minden tizedik ember fizetett kenőpénzt tavaly, ennek révén a rendőrök és az igazságszolgáltatásban dolgozók jutottak a legtöbb illegális jövedelemhez - derült ki a Transparency International Berlinben közzétett éves jelentéséből, amely Európában ugyanakkor az egészségügyet jelölte meg a korrupció legfőbb melegágyaként.
Jövőre jelentősen csökken a bevallások száma. A korszerűsítés keretében egyszerűsödik az internetes programok használata, kevesebb lesz a hibalehetőség és gyorsabban lehet majd kitölteni a nyomtatványt. Az adózóknak emiatt számos változásra kell felkészülniük a bevallások kitöltésekor. A változások 2008. január elsejétől lépnek életbe.
Lassulást jósol a világ gazdasági növekedésében a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD). Magyarországot tekintve bizakodó a tanulmány, és a következő két évre dinamikusabb gazdasági bővülést várnak.
A jövő év februárjáig várhatóan nem lesz kenyérár emelés - mondta az MTI érdeklődésére Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke csütörtökön Budapesten.
A jövő évtől egyszerűsödik az adóbevallás, melynek következtében néhány nyomtatvány száma megváltozik, illetve néhány megszűnik, vagy beépül más adatlapokba. Az alábbi táblázatban nyomon követheti a változásokat.
Az államháztartás első tizenegy havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1.339,4 milliárd forint volt, a GDP 5,2 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A novemberi államháztartási deficit 142,2 milliárd forintot tett ki.
A világon tíz ember közül legalább egy rendszeresen ad kenőpénzt, több országban azonban tízből több mint hét ember, és a törvényhozói és a pártkörökben, továbbá a rendőrség és a bíróságok világában a legjellemzőbb a vesztegetés, állapítja meg a Transparency International (TI), a korrupció elleni küzdelem nemzetközi szervezete.
Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci, mondta évtizedekkel ezelőtt Puskás Ferenc. Ez a szállóigévé vált mondat azóta is kísérti a magyar labdarúgást, ma viszont lakosság kétharmada egyáltalán nem, vagy a jelenleginél sokkal kevesebbet költene közpénzekből a focira, míg minden ötödik állampolgár változatlanul hagyná a finanszírozás jelenlegi mértékét. A lakosság 14 százaléka tartja csak…
A bank visszaélt erőfölényével, felemelte a lakáshitelek kezelési költségét és a végtörlesztési díjat. Most a károkat megtéríti a több tízezer érintettnek.
Az idén első alkalommal megrendezett Online Kutatás konferencián két kategóriában hirdetett győztest a megrendelőkből és kutatókból álló szakmai zsűri. A gyerekek internetezési szokásait vizsgáló VMRkids kutatás különdíjat kapott.
Többeket csábított már szabálytalanságra a kőröshegyi völgyhíd az átadása óta: sok autós a tiltás ellenére áll meg egy-egy fotó erejéig, hét bázisugró pedig a mélybe vetette magát.
A világon egy ember átlagosan 66,7 levelet küld évente, állapította meg a Nemzetközi Postaunió (UPU) tavalyi adatok alapján. A küldött levelek száma 2000. óta gyakorlatilag nem változik. Az elektr...
Bár a KSH adatai szerint a többnapos kiutazások száma 2007 első 9 hónapjában 4%-kal csökkent 2006. első háromnegyed évéhez viszonyítva, az utasbiztosításokból befolyó díjbevételek nagysága a magyarországi biztosítóknál körülbelül ugyanakkora, mint a tavaly. Az OTP Garancia Biztosító tapasztalatai szerint a díjbevételek szinten maradása annak köszönhető, hogy honfitársaink egyre nagyobb arányban…
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári 5 százalékosat - írja a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján.
Az amerikai elnök bejelentette, hogy öt évre befagyasztják a jelzálogkamatot annak a többszázezer amerikai lakóingatlan-tulajdonosnak, akiknek a következő hónapokban magasabb kamat után kellene fizetniük.