Magyarország legnagyobb szolgáltató központját alakítja ki Debrecenben és Budapesten a T-Systems. Az európai ügyfeleket kiszolgáló bázis kialakítására 23 milliárd forintot fordítanak
A BT tervei szerint a budapesti és a debreceni irodájukban a jelenlegi 250-ről 2008 végére 550-600 főre növelik a munkahelyek számát - mondta Danny Garvey, a társaság globális üzleti folyamatokért fel...
Egyben marad és folytatja munkáját a szlovák kormánykoalíció - jelentette be lakonikusan Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke
Az utóbbi években érzékelhetően növekedtek a jövedelmi-vagyoni különbségek Ausztriában, ráadásul a szakadék tágulásának folyamata különböző területeken és szinteken is kimutatható.
A Commerzbank megkapta az Azerbajdzsáni Nemzeti Bank engedélyét legújabb, bakui képviseleti irodájának megnyitására - áll a bank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az új képviselet első...
A Wallis Ingatlan Zrt. az ingatlanfejlesztés mellett a hosszú távú ingatlanbefektetési piacon is megvetette a lábát az idén, a tervek szerint a jelenlegi portfoliója jövőre megduplázódhat
A meghatározott határidőre, a megkereséstől számított két hónapon belül elküldi a kormány a lex Mollal kapcsolatos válaszát az Európai Bizottságnak, derült ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter nyilatkozatából.
Az ország energiastratégiáját a kormány elfogadta, az két héten belül a Parlament elé kerülhet. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához még módosítások szükségesek
Az ország energiastratégiája két héten belül a parlament elé kerülhet, miután a dokumentumot a kormány szerdán elfogadta, mondta Poós Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője egy konferencián.
A Veszprémi Önkormányzat megelégelte a spamek okozta időkiesést és a szüntelenül növekvő erőforrás-igényeket: a szervezet a Sunbelt Ninja E-mail Security program bevezetése mellett döntött.
Az AAA AUTO Group az első háromnegyedévben 350,2 millió euró árbevételt ért el, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a cégcsoport bruttó eredménye 35 százalékkal 61,2 millió euróra emelkede...
A Fülöp-szigeteki kormány csütörtökön kijárási tilalmat rendelt el a szigetország fővárosában, miután katonatisztek egy csoportja a szigetország elnökének lemondását követelve bevette magát egy manila...
Nem volt téma a Mol és az OMV ügye a magyar-osztrák együttes kormányülésen. Rövid távon nincs megoldás erre a kérdésre, ez nem a két kormány ügye - fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülést...
Az üzemanyag drágulást idén már nem tudják beépíteni a díjaikba a fuvarozók - mondta az InfoRádiónak a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Peredi Péter hozzátette: a jövő év elején várható a drágulás.
Az OMV árfolyamának jót tenne, hogyha lemondana a Mol megvásárlásról - áll az UniCredit egyik friss elemzésében. Az elemzést készítő befektetési bank szerint ugyanis a felvásárlás nem fog sikerülni. Ha pedig mégis megtörténne, az nem értéket teremtene, hanem rombolna, a Mol részvénycsomag ugyanis beragadt befektetés - írja a Napi Gazdaság az UniCredit elemzését idézve.
A cseh jegybank ma negyed százalékponttal 3,5 százalékra emelte az irányadó kéthetes repokamatot. Ezzel a cseh kamat öt éves csúcsszintre emelkedett, de még mindig a legalacsonyabb az Európai Unió...
Az információcsere gyorsítását és minőségének javítását segíti elő az a megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá Prágában Szikora János az APEH elnöke, és Jan Knízek a Cseh Köztársaság Központi Pénzügyi és Adózási Igazgatásának vezetője.
Az ország energiastratégiája két héten belül a Parlament elé kerülhet, miután a dokumentumot a kormány szerdán elfogadta - mondta Poós Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője egy csütörtöki konferencián Budapesten.
A legjobb esélyegyenlőségi terv díját kapta a Budapesti Corvinus Egyetem - tette közzé az intézmény saját honlapján. A Budapesti Corvinus Egyetem esélyegyenlőségi munkájának elismeréseként nyerte el a...
A tüntetők a minisztérium épülete előtt egy fekete szalagokkal átkötött koporsót is felállítottak, amely a bezárásra ítélt kórházakat és egészségügyi intézményeket jelképezte
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel jóváhagyta az Európai Unió alapjogi chartáját, amelyet később az EU reformszerződéséhez csatolnak. Az uniós polgárok alapvető jogait felsoroló chartát dec...
Csaknem 290 ezer forintba kerülne a munkáltatónak, ha a melegétkeztetésre adható évenkénti 144 ezer forint adómentes juttatást bérben kellene kifizetnie, derült ki a Sodexho Pass Hungária Kft.
Újabb belvároshoz közeli bevásárlóközpont nyitotta meg kapuit Nyíregyházán; a belváros és az örökösföldi házgyári lakótelep között, egy hajdani focipálya helyén építtetett áruházat a Média Markt és az OBI.
A nehézségekkel küzdő japán autóipari beszállítókat a közép-kelet-európai piac mentheti meg; a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég tanulmánya szerint a japán gyártók 2015-ig akár háromszorosára növelhetik értékesítésüket a régióban.
A Wallis Ingatlan Zrt. az ingatlanfejlesztés mellett a hosszú távú ingatlanbefektetési piacon is megvetette a lábát az idén, a tervek szerint a jelenlegi portfoliója jövőre megduplázódhat
A választók többsége korruptnak és szavahihetetlennek tartja a politikusokat, Gyurcsánynak és Orbánnak azonban nincs alternatívája egy friss kutatás szerint
Palota-Újfalu néven új városrész épül Budapest XV. kerületének határában; az M3-as autópálya mentén kialakított lakóterületre a következő két évben háromezer beköltözőt várnak - mondta el a polgármester
Ingatlankeresési szempontból is Budapest-központú az ország, de nincsenek kiterjedt fehér foltok - derül ki az ingatlan.net felmérésből. Déry Attila elemző szerint a lakásvásárlók reálisan mérik fel a lehetőségeiket.
Az Egyesült Államokban négy év óta legnagyobb mértékben növekedett a gazdaság a harmadik negyedben a kereskedelmi minisztérium felülvizsgált becslése szerint; emellett február óta a legnagyobb mértékb...
Az Európai Számvevőszék az Európai Parlament mai, november 29-i plenáris ülésén mutatta be hivatalosan a 2006-os költségvetés teljesítéséről szóló jelentését. Mint az elmúlt 14 évben, idén sem tudott fenntartások nélküli megbízhatósági nyilatkozatot kiállítani a testület.
A megújuló energiaforrások teljes választékát bemutató ökoházat és ökoparkot épít az esztergomi Környezetkultúra Egyesület, a létesítményben szélkerék, napelem, napkollektor valamint napkohó biztosítja az energiát és természetközeli szennyvíztisztítást alkalmaznak - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyesület.
Kecskeméten az iparűzési adó 2008-tól, négy év alatt, a jelenlegi 2 százalékról 1,6 százalékra csökken. A helyi adórendelet módosításáról Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén döntött. "Az adócsö...
Kecskeméten az iparűzési adó 2008-tól, négy év alatt, a jelenlegi 2 százalékról 1,6 százalékra csökken. A helyi adórendelet módosításáról Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén döntött.
Új uniós szabályokat fogadott el Brüsszelben az Európai Parlament (EP) a televízióreklámokról és a termékelhelyezésről, miután a képviselők megállapodtak a korábban vitás kérdésekről a tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal. Óránként legfeljebb 12 perc reklám lehet majd, a műsorokat pedig félóránként lehet hirdetésekkel megszakítani.
A tartós fogyasztási cikkek nagy részét hitelre vásárolja a lakosság - mondta el az InfoRádiónak a Pénzügyi Szervezetek Felügyeletének szóvivője. Binder István szerint az egész évben felvett áruhitelek 30-40 százalékát a karácsony előtti időszakban helyezik ki a bankok.
Az információcsere gyorsítását és minőségének javítását segíti elő az a megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá Prágában Szikora János, az APEH elnöke, és Jan Knízek, a Cseh Köztársaság Központi Pénzügyi és Adózási Igazgatásának vezetője.
A cseh CEZ és a Mol tervezett együttműködéséről szóló tárgyalások áthúzódhatnak a jövő évre - jelentette ki a cseh elektromos művek vezérigazgatója. Daniel Benes szerint a tárgyalások már a végső ...
Az Egyesült Államokban négy év óta a legnagyobb mértékben növekedett a gazdaság a harmadik negyedben a kereskedelmi minisztérium felülvizsgált becslése szerint.
Újabb lendületet vehet a közép-kelet európai személyautó-gyártás: 2015-ig az előrejelzések szerint évi 40 milliárd euróra nő a régióban az autóalkatrészek gyártása
Fehérváry Géza váltja Krauth Pétert a Malév Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi posztján december 1-jével - közölte a légitársaság. A közlemény szerint Krauth Péter a jövőben kiemelt stratégiai projektekben fog dolgozni, emellett továbbra is kapitányként repül a légitársaság B737-es típusú repülőgépein.
A költségvetési újraelosztás közel 50 százalékos mértéke akadályozza a gazdasági növekedést és versenyképesség javulását - jelentette ki Bokros Lajos, a CEU vezérigazgatója csütörtökön a Pénzügykutató Zrt. konferenciáján, amelyet a Fordulat és reform 20 év után címmel rendeztek.