A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) következő csúcstalálkozójának napirendjén valószínűleg szerepel majd, hogy a dollárt, annak tartós gyengesége miatt egy valutakosáron alapuló, stabilabb fizetőeszközzel váltsák fel az olajügyletek elszámolásánál.
20 százalékos karácsonyfa-drágulásra számíthatnak az idén az európaiak - jósolják a dán fenyőtermesztők. Előzetes felméréseik szerint a kereslet felülmúlhatja a kínálatot, jóllehet a mintegy 4 ezer dán fenyőtermesztő az idén is 9 millió fát vág majd ki karácsonyra, 85 százalékukat exportra szánva.
Súlyos adósságspirálba zuhant az ország, a szociálliberális kormány reformámokfutása vészesen eladósította a lakosságot és az önkormányzatokat – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a költségvetési bizottság elnöke a szombati Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Az elmúlt év harmadik negyedévéhez képest jelentős, majdnem 20 százalékos, a teljes első háromnegyed évet tekintve pedig 6 százalékos volt a növekedés a gépjármű finanszírozás területén a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adatai szerint.
Az öregségi nyugdíj 4,9 százalékkal növekszik, de akik 1991 és 1996 között vonultak nyugdíjba, további maxiumum tíz százalékos emelésre is számíthatnak.
Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.
Az Air France-KLM újszerű lehetőséget kínál környezettudatos utasainak, hogy pénzügyileg kompenzálják a légitársaság gépei által okozott széndioxid-kibocsátást. Erről írt alá megállapodást a vállalat ...
Nyugellátásra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut 2008-ban az ideinél, vagyis a szokásos, jövőre 4,9 százalékos emelésen felül mintegy 760 ezer ember kap többletemelést - közölte a kormányszóvivő.
Postapartneri programja keretében növelni kívánja külső vállalkozók, önkormányzatok által működtetett partneri szolgáltató hálózatát a Magyar Posta (MP) Zrt. - tudósít szombati számában egy, az MP által szervezett polgármesteri fórumról a Heves Megyei Hírlap.
Az Európai Bizottság elfogadta az új uniós tag Bulgária és Románia 2008-2012-es időszakra szóló széndioxid-kibocsátási tervét, de annak keretében a terezett szennyezés jelentős csökkentésére kötelezte mindkét országot.
Évi többmilliós megtakarítást jelenthetnek azok az eredmények, melyeket a Fővárosi Vízművek szakemberei az elmúlt években a kutatás-fejlesztés terén elértek. A technológiai eljárások iránt nemzetközi szinten is nagy az érdeklődés.
Az SZDSZ mindig a program alapján köt koalíciót - mondta Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Hozzátette: minden olyan párttal együtt tudnak működni, amellyel hasonló a Magyarországról alkotott képük
A fideszes Iván László szerint 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára, mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak. Mint mondta, a 2008-as költségvetésben a n...
Bár a hétvégénk a szombati munkanap miatt ezúttal csak egy napos, mégis 25 órás a pihenés. Vasárnap hajnali háromkor ugyanis egy órával visszafordul az idő kereke, és visszakapjuk a márciusban kölcsönadott 60 percünket.
A napokban megkezdődött az uniós támogatások a kifizetése a gazdáknak; a 4700 gépfejlesztési pályázatból 4200-ban hoztak eddig határozatot, és még ebben a hónapban 42 milliárd forintot utal át az agrártárca.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) következő csúcstalálkozójának napirendjén valószínűleg szerepel majd, hogy a dollárt, annak tartós gyengesége miatt egy valutakosáron alapuló, sta...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint az Egyesült Államokból kiinduló és az egész világra kiható hitelválságnak jövőre jelentősebb hatásai lesznek a világgazdaságban, mint az idén.
Visszavonta az Első Hazai Dolgozói Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, egyidejűleg a kassza felszámolását kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügye...
Tovább folytatódik a digitális levélszemét evolúciója: a legújabb az mp3 formátumba csomagolt reklámüzenet. Az új típusú kéretlen reklámlevél (spam) első példánya Európában bukkant fel a múlt héten.
A személyi jövedelemadó vizsgálatok egy típusa a vagyonosodási vizsgálat- mondta el az InfoRádióban Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője, azonban - tette hozzá- nem minden szja ellenőrzésből lesz vagyonosodási vizsgálat.
Magyarország általános gazdasági súlyát meghaladó mértékben vesz részt a nemzetközi űrkutatásokban - mondta Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke az ...
A sikeres pályázatokat követően a 2004-2006 közötti időszak I. Nemzeti Fejlesztési Terve keretében elnyert forrásoknál a támogatott pályázatok nagy része, mintegy 86 százaléka eljutott a támogatási sz...
Idén legalább félszáz grizzly hullott el a Yellowstone Nemzeti Parkban és környékén, nagyrészt emberek ténykedése, például vadászincidensek következtében - közölték amerikai szakértők. ...
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem látja értelmét a vasutas érdekvédelmi szervezetek sztrájkfenyegetéseinek, mert a tiltakozók megalapozatlanul hivatkoznak a tárca vélt vonalmegszüntetési szándékaira - tájékoztatott szombati közleményében a tárca.
Sokmillió eurós jachtok, színaranyból készült mobiltelefon, haute couture kutyáknak - ilyesmiket kínáltak azon a moszkvai kiállításon, amelyet csak névre szóló meghívóval lehetett felkeresni. Az Extravaganza című bemutatót ötödször rendezték meg, ezúttal a Kreml lábánál lévő Manyezs kiállítócsarnokban.
A fideszes Iván László szerint 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak. Mint mondta, a 2008-as költségvetésben a nyugdíjakra valóban több van, mint a tavaly, de ez nem fedezi a nyugdíjasokat érintő inflációt, ami jövőre elérheti a 12-13 százalékot.
A munkaadók lobbizása ellenére sem tervezi a brit kormány a román és a bolgár munkavállalókra kirótt erős korlátozások feloldását. A szombati The Times értesülése szerint a brit belügym...
Az Air France-KLM újszerű lehetőséget kínál környezettudatos utasainak, hogy pénzügyileg kompenzálják a légitársaság gépei által okozott széndioxid-kibocsátást. Erről írt alá megállapodást a vállalat és a GoodPlanet nonprofit egyesület képviselője.
A befektetők származékos értékpapírokra, részvényindexekre, vezető valutákra, valamint határidős arany-, ezüst- és olajkontraktusokra adhatnak közvetlen online kereskedési megbízást.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint az Egyesült Államokból kiinduló és az egész világra kiható hitelválságnak jövőre jelentősebb hatásai lesznek a világgazdaságban, mint az i...
A rendőrség vezetése új kézikönyvecskét adott ki, amelyben összefoglalják az állampolgárok számára, hogyan, milyen módon történik egy szabályos igazoltatás. Mik a rendőr kötelességei, és milyen jogai vannak a polgárnak.
Az Országgyűlés megkezdte a bizottsági vélemények és a vezérszónokok meghallgatásával a 2008-as költségvetést megalapozó törvények módosítását célzó törvényjavaslat tárgyalását szombaton Budapesten.
Komoly háttérmunka eredménye, hogy Niki Beluccit dj-ként elfogadták. Most már rengeteg az utazás, klipeket forgatnak, tárgyalások zajlanak hétről hétre. A rajongók mindebből csak a fényt és a csillogást látják, valamint a zenéket hallgatják, amelyeket Niki tesz fel a lemezjátszókra.
A New Mexico State University kutatói felfedezték a világ legerősebb chilipaprikáját. Az indiai szellem-chili egymillió pontot ért el azon a csípősségi skálán, ahol az előző rekorder 577 ezret
Az ingatlanértékesítésből származó bevétel minden esetben adóköteles, de pontosan milyen adókat kell fizetni egy ingatlan adás-vétel esetén? Kiszámolhatja az Adózóna ingatlan-értékesítési kalkulátorával.
Lila foltos tehén a hegyen, kék foltos tengerimalac a réten. Az egyik Milka, a másik Ilka. Védjegyháború egy multi és egy apró cég között. Hasonlít vagy nem? Szavazzon!
December utolsó napjáig igényelhetnek kedvezményes hitelt azok a kereskedelmi vállalkozások, amelyeknek az idei tavaszi fagykár miatt csökkent az árbevételük - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
Kétmillió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Magyar Államkincstárat (MÁK) a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy foglalkoztatás egészségügyi tenderen kirívóan alacsony árat ajánló szolgáltatót fogadtak el nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A MÁV - több más finanszírozási forma mellett - a kötvénykibocsátás lehetőségét is vizsgálja - közölte a vasúttársaság az MTI érdeklődésére. A tervezett konstrukció egy 15 éves futamidejű, legalább 75 milliárd forint összegű kötvény kibocsátása lenne.