A hétvégén elrajtolt az X-Faktor legújabb évada, amelyben már a nyitóadásban feltűnt az idei szezon egyik legnagyobb várományosa. Az énekes-rapper, aki Szilver művésznéven állt a mentorok elé, teljesen lenyűgözte a zsűrit, Majkát annyira, hogy a produkciót látva kijelentette: "Ez a csávó maga az X-faktor.
Hiába eszközöltek jelentős változásokat a Megasztár új évadának zsűrijében, miután Tóth Gabi és Curtis személyét is lecserélték, az énekesnő "szellemét több alkalommal is megidézték" az első adás folyamán. Volt néző, aki ezen jót nevetett, akadtak viszont olyanok is, akik szerint nem volt szerencsés Gabin viccelődni.
A csirkemell az egyik legnépszerűbb alapanyag: gyorsan elkészíthető, jó fehérjeforrás, és számos ételbe jól beilleszthető. Van azonban egy hátránya is: könnyen kiszárad, és kemény lehet. Hogyan előzhetjük ezt meg?
Egy VI. kerületi társasházban csaptak fel a lángok, a hatalmas füstben egy 24 éves nő rekedt bent. Két hős budapesti rendőr az utolsó pillanatban érkezett.
Kevesen tudják, hogy Brooklyn Beckham felesége eredetileg színésznő, a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén lépdelve most azonban az egész világot emlékeztette erre. Nicola Peltz Beckham ráadásul igazi uralkodói árnyalatban vonult férje mellett.
Igazán idilli környezetben töltött egy napot Wossala Rozina, aki ezúttal sem egyedül indult útnak: szeretett kutyusa, Gganbu is elkísérte egy elvonulóközpontba tett látogatására. A gasztroguru számára különösen fontos, hogy négylábú társa minél több élményből kivegye a részét, így ahol csak lehet, magával viszi őt.
Suki Waterhouse színésznő-énekesnő minden egyes alkalommal tökéletes érzékkel választja meg a ruháját az egyes vörös szőnyeges eseményekre. Sosem esik túlzásba, azonban mindig gondoskodik arról, hogy ne felejtsük el erőfeszítés nélküli megjelenéseit.
Nehéz hónapokat, sőt éveket tudhat a háta mögött Rubint Réka, aki kitartóan küzd a rákkal folytatott harcban. A megpróbáltatásokkal teli időszakban a családja jelenti számára a legnagyobb támaszt, különösen férje, Schobert Norbi, akivel immár 24 éve házasok.
Vanda, aki a tóparton, a lemenő nap aranyló fényében örökítette meg a különleges pillanatokat. A gyönyörű környezet és a naplemente fényei szinte mesebeli hangulatot kölcsönöztek a fotóknak, amelyeken Vanda igazán ragyogóan festett.
Gyerekként színes ceruzával és vízfestékkel tettük szebbé a világot, ha az egy kicsit szürkének látszott - ma ugyanezt tesszük a smink segítségével, hiszen ki dobott volna már fel egy unalmas napot egy csillogó szemhéjpúderrel vagy varázslatos szájfénnyel? A GLAMOUR Secret Calendarnak köszönhetően egyike lehetsz azoknak a szerencséseknek, akik az Y
A világ népessége példátlan ütemben öregszik, a 65 év felettiek aránya ugyanis globálisan csaknem megduplázódik 2060-ra. Az Egyesült Államok ennek ellenére fiatalabb marad a világ országainak közel felénél, mivel más régiókban jóval gyorsabb az öregedés folyamata.
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgozod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Wossala Rozina őszintén beszélt arról, hogyan nehezíti meg mindennapjait a halogatás. Most azonban sikerült felülkerekednie rajta, egy régóta várt program pedig abban is segített neki, hogy rájöjjön, mi jelenthet számára megoldást.