Sorsdöntő választás előtt áll az ország, ezért a legendás zenész házaspár és lányuk két megrázó videóval kéri a magyarokat, hogy a békét és a biztonságot válasszák a bizonytalanság helyett.
Erős földrengés rázta meg a Csendes-óceán déli részét, Szamoa közelében. A rengés magnitúdója elérte a 6,3-at, amely már a jelentős erejű földmozgások közé tartozik, bár a korai jelentések szerint nem okozott komoly károkat vagy áldozatokat.
A hírek szerint David Beckham és Victoria Beckham kétségbeesetten próbálják helyrehozni kapcsolatukat a tőlük elhidegült legidősebb gyermekükkel, Brooklyn Beckhammel.
Az énekesnő bízik benne, hogy április 12-én a most lázadó fiatalok is az eszükre hallgatnak majd és nem szavaznak a háborúpárti erőkre. Tóth Gabi szerint komolyan kellene már venni a háborús fenyegetettséget, ahogy azt a tényt is, hogy csak Orbán Viktor tud minket kívül tartani egy fegyveres konfliktusból.
Fokozódik a feszültség az Exatlon Hungary-ben: a Bajnokok nehéz időszakon mennek keresztül, miközben a tét egyre nagyobb, a tempó pedig egyre kíméletlenebb. A csapaton belüli nyomás és a folyamatos megmérettetés már most érezhetően próbára teszi a versenyzőket. Ebben a kiélezett helyzetben beszélgettünk Valkusz Mátéval, aki őszintén mesél a küzdelm
Natalie Jackson története valósággal felrobbantotta az internetet. A terhesség 46 évesen ugyanis nem mindennapi és a közvélemény azonnal reagált a ritka élethelyzetre. Natalie azonban nem hagyja, hogy a kritikák befolyásolják és teljes nyugalommal éli mindennapjait.
Bár a pánikra semmi ok, egyre több magyar vásárló dönt úgy, hogy nem várja meg az áremelkedéseket, és azonnal beszerzi azt a 10 alapvető élelmiszert, amelyek hamarosan aranyat érhetnek a kamra polcain.
A szerelemben nagyon fontos, hogy hosszú távon is működjön. De vajon mi az igazi kulcsa a jól működő, hosszantartó párkapcsolatoknak? Egy szakértő szerint mindössze 6 óra szükséges hozzá.
Az énekesnő bízik benne, hogy április 12-én a most lázadó fiatalok is az eszükre hallgatnak majd és nem szavaznak a háborúpárti erőkre. Tóth Gabi szerint komolyan kellene már venni a háborús fenyegetettséget, ahogy azt a tényt is, hogy csak Orbán Viktor tud minket kívül tartani egy fegyveres konfliktusból.
Az április 12-ei választás közeledtével egyre feszültebb a hangulat, hiszen a tét nem kisebb, mint Magyarország békéje és biztonsága. Ebben a történelmi pillanatban emelte fel szavát Pataky Attila, aki drámai őszinteséggel figyelmeztetett: ha nem a békét választjuk, a háború pillanatok alatt felzabálhatja a jövőnket.
Anne Hathaway megelégelte hosszú tincseit és egy teljesen új fazonra váltott: frufrut vágatott magának. Megújult külsejéért, amit Az ördög Pradát visel 2 premierjén villantott meg, odáig vannak a rajongók.
Jelszavuk a passzív agresszió, mindennel elégedetlenek, eladók, pincérek rettegik a nevüket. A zodiákusnak is megvannak a maguk Karen-típusai, lássuk, mely csillagjegyek azok.
Erre senki sem számított! Gáspár Bea nem bízta a véletlenre a jókedvet a Nagy Duett élő adása előtt, és valóságos "túlélőkészlettel" érkezett a stúdióba. Táskája azonban nemcsak szénhidrátot, hanem valami egészen mást is rejtett, amiből bárki bátran "tankolhatott" a fellépés előtt.
Most először láthatták a rajongók az énekesnő legkisebb gyermekét. Rihanna és a férje, A$Ap Rocky a napokban Párizsba látogatott, ahova magukkal vitték a 6 hónapos gyermeküket is.
A műsorvezető szerint politikai okokból nem kapott sok lehetőséget korábbi munkahelyén. Azt is állítja, hogy a csatornánál méltatlanul bántak vele, a TV2-nél viszont megmutathatta, kicsoda ő valójában.
Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással.
BB krém, CC krém, alapozó - mikor melyiket érdemes használni és egyáltalán mi a különbség köztük? Ha nem tudod eldönteni, mit emelj le a polcról, Módis Gabriella sminkes most tiszta vizet önt a pohárba és minden lehetségesen felmerülő kérdésedre választ ad - ráadásul új kedvencedet beszerezheted a GLAMOUR-napokon rendkívül kedvező áron!
Egy hatalmas amerikai tévétársaság tévedésből megosztotta a színész halálhírét. Michael J. Foxnak ezért nyilvánosan kellett megnyugtatnia a "gyászoló" rajongóit.
Megvolt az edzés, megvan az eufória, de mi a helyzet a bőröddel? Az intenzív mozgás extra odafigyelést igényel, ugyanis az izzadás és a gyakori zuhanyzás próbára teszi a hámréteget. Ezért született meg az Organic Shop SPORT kollekció - ismerd meg a legújabb szövetségesedet az aktív mindennapokban!
Győrfi Pál és Rácz Jenő is ugyanazt, súlyosan beteg gyerekeket segítő alapítványt támogatja, amely 2026-tól először fogadhat 1 százalékos felajánlásokat Magyarországon.