Már-már megszokottá vált az, hogy házasságok jelentős aránya válással végződik, de még mindig kutatjuk annak okait, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy két fél végleg elbúcsúzzon egymástól és bedobja a törölközőt. Egy harmadik? Megcsalás? Érzelmi kapcsolódás hiánya? Most szakértővel beszélgettünk a válás főbb okairól, illetve arról, hogy meddig érdemes
A Palota mindent megtesz, hogy a nyilvánosság felé az az üzenet jusson el, az uralkodó jól van. Bennfentesek szerint ez csak félig igaz, Károly király nem gyógyult meg, de amíg él, nem mond le a trónról.
Létezik egy különös folt a világtérképen, ahol a nemzetközi jog egy furcsa hibája miatt bárki ingyen birtokba vehet egy egész országnyi területet, mert egyetlen szomszédos állam sem meri sajátjának nevezni.
Ma dől el, hogy Magyarország a békepárti kormány mellett tart ki, vagy bizalmat szavaz a Tisza Párt háborúpárti bábkormányának. Kis Grófo az elsők között járult az urnákhoz, és egy szavazós fotó kíséretében közölte rajongóival: számára továbbra is Orbán Viktor az egyetlen biztos választás.
A 2026-os országgyűlési választáson a részvételi adatok a nap nagyon korai szakaszában már több tízezer, sőt százezres nagyságrendű szavazót mutatnak, ami a reggeli nyitás utáni első órákban kifejezetten erős aktivitást jelez.
Ma dől el, hogy Magyarország a békepárti kormány mellett tart ki, vagy bizalmat szavaz a Tisza Párt háborúpárti bábkormányának. Kis Grófo az elsők között járult az urnákhoz, és egy szavazós fotó kíséretében közölte rajongóival: számára továbbra is Orbán Viktor az egyetlen biztos választás.
Már a választás napjának reggelén beindult a sztárvilág: sorra jelentkeznek be a hírességek, akik élnek szavazati jogukkal. Tóth Gabi egy különösen látványos videóval mutatta meg, hogyan készül a nagy napra.
Elmúltak már azok az idők, amikor attól féltünk a legjobban, hogy ellopják a tárcánkat. Most sokkal súlyosabb következményei lehetnek annak, ha egy adathalásznak sikerül elcsennie a jelszavainkat.
Már a választás napjának reggelén beindult a sztárvilág: sorra jelentkeznek be a hírességek, akik élnek szavazati jogukkal. Tóth Gabi egy különösen látványos videóval mutatta meg, hogyan készül a nagy napra.
Sorsdöntő naphoz érkezett az ország, hiszen ma dől el, ki irányítja Magyarországot a következő 4 évben. A közösségi médiában is hatalmas a pezsgés, Kulcsár Edina videóban buzdította követőit a szavazásra, egyúttal hitet tett a jelenlegi kormány stabilitása mellett.
Túlvagyunk A Nagy Duett nyolcadik évadának döntőjén, amely nemcsak a tehetséges párosok és a megható jelenetek miatt volt érdekes: Liptai Claudia és Lékai-Kiss Ramóna ruháikkal is magukra vonták a figyelmet.
Sorsdöntő választás zajlik Magyarországon. Rátóti Zoltán szerint a tét óriási, hiszen az ellenzék kormányra kerülésével hazánk elveszítené a nemzeti függetlenségét. Éppen ezért voksol a Fideszre.
A páros a szombat esti döntőben Vastag Csaba és Domján Evelin kettősét győzte le a nézői szavazatok alapján. Schóbert Norbi és Rubint Réka a helyszínen szurkoltak fiuknak, a győzelem után meghatottan posztoltak.
Már csak órák választanak el minket a sorsdöntő voksolás eredményétől, a feszültség pedig a sztárvilágot is elérte. A háromgyermekes édesanya, Rába Tímea minden eddiginél élesebb hangvételű stílusban vonta kérdőre Magyar Pétert és politikai ambícióit.
Sorsdöntő naphoz érkezett az ország, hiszen ma dől el, ki irányítja Magyarországot a következő 4 évben. A közösségi médiában is hatalmas a pezsgés, Kulcsár Edina videóban buzdította követőit a szavazásra, egyúttal hitet tett a jelenlegi kormány stabilitása mellett.
Már órák óta zajlik a 2026-os országgyűlési választás. A választójoggal rendelkező magyar állampolgárok ma reggel 6 óra óta adhatják le szavazataikat. Köztük egyre több politikus tesz ki bejegyzést arról, hogy már voksolt. Most összegyűjtöttük a legismertebb személyeket.
Egy fiatal amerikai kosárlabdázó neve különösen gyakran kerül reflektorfénybe az utóbbi időben, nem véletlenül, hiszen amellett, hogy elképesztően tehetséges, még gyönyörű is.
A smink tartósságát a megfelelő bőrápolás és a rétegezési technika határozza meg. A külön felvitt fényvédő és primer pedig stabil bázist ad a fedéshez.
Az észak-koreai vezető magánéletét mindig is sűrű homály fedte, amit csak időnként tör meg egy-egy kiszivárgott történet. Ezek a részletek gyakran egészen meghökkentő képet festenek a világ egyik legzártabb rendszerének irányítójáról.