Balázs Andrea 13 különböző női karaktert alakít a Leenane szépe című előadásban. A Bartók Színház produkciója egyszerre nevettet és sokkol, miközben komoly lelki és fizikai terhelést jelent a szereplőknek. A színésznő a szerep kapcsán a folyamatos karakterváltások és a koncentráció rendkívüli kihívásairól is beszélt, miközben a színházi háttérmunká
Húsvét után sokan szembesülnek azzal, hogy a hűtőben maradt néhány keménytojás, amit valahogy fel kellene használni. De mi van akkor, ha szeleteléskor furcsa, szürkés vagy zöldes gyűrűt fedezünk fel a tojássárgája körül? Elsőre ijesztőnek tűnhet, de ne aggódjunk, ez nem azt jelenti, hogy a tojás romlott vagy ehetetlen lenne. A jelenség mögött egysz
Csak úgy kapkodjuk a fejünket. Nem elég, hogy kiderült, hogy Jonah Hill titokban összeházasodott a szerelmével, Olivia Millarral, most kiderült, hogy néhány hónapja megszületett a második gyermekük.
A kutatók egy nagyszabású vizsgálatban elemezték a gyermekvállalási vágyak és a valóság közti eltérést. Eredményeik szerint a kívántnál több gyermeket nevelők pszichológiai jólléte volt a legalacsonyabb.
Noha az oktatók mindig elmantrázzák, rengeteg sofőr vesz fel helytelen üléspozíciót a volán mögött. Nemrég megállapították, mi a legrosszabb pozitúra, amit felvehetünk autóvezetéskor.
Sokszor felmerül a kérdés, vajon milyen nő az, aki igazán kell egy férfinak? Az, akibe első látásra beleszeret, vagy az, akivel együtt élne? Mi van akkor, ha ez a kettő ugyanaz? Ocskó Barbara, a GLAMOUR asztrológusa válaszol a kérdésre.
Vadonatúj és korábban más párosok által előadott, "lopott" dalokkal is készülnek a duók, emellett újra feltűnik egy elődöntős versenyző is, Curtis személyében, hogy Radics Gigivel közösen egy sosem látott duettben debütáljanak.
Horváth Éva az elmúlt másfél évben megjárta a poklok poklát, és habár az egészségi állapota kezd jóra fordulni, nagyon úgy néz ki, hogy még nem dőlhet hátra. Az egykori szépségkirálynő ugyanis a napokban kezébe vette az előző éves gázfogyasztás elszámolását, ami többszáz ezer forintra rúg.
Április 12-én, vasárnap fontos nap elé néznek a magyar emberek, mivel kiderül, hogy ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő négy évben. Böde Dani lapunknak elárulta, hogy kire fogja tenni voksát.
Saját szemével akarta látni a valóságot a magyar művész, aki a háborús feszültség közepén utazott Oroszországba, ám amit a város legnépszerűbb sugárútján tapasztalt, arra a legkevésbé sem volt felkészülve.
A rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized egyik legfontosabb választása az április 12-i. A korábbi adatokból egyértelmű minta rajzolódik ki, amely így talán még fontosabb. A magyar emberek ugyanis szemmel láthatóan akkor mennek igazán szavazni, ha úgy érzik, nagy a tét. Az előzetes információk és az elmúlt hetek, hónapok eseményei alapján
A mosógépek egy fizikai folyamat során juttatják a zoknikat a dob és a tömítés közötti résen át a gép belsejébe. Ott vagy a fűtőszálon semmisülnek meg, vagy nagyobb textíliák, például ágyneműhuzatok nyelik el őket.
Pörgős életre kell felkészülni az újszülöttnek. Bár a pici még csak most ismerkedik a külvilággal, Nyári Dia korábban egy exkluzív interjúban már elárulta: pontosan tudják, mire kell számítania kislányuknak a családi fészekben.
Lehet, hogy eddig azt hitted, hogy kedvenc karaktereid csak a képzelet szüleményei, de akkor nagyon tévedsz! Mutatjuk az igazságot a Disney-hercegnők eredetéről!
Tavaly ősszel megszületett Lola kislánya, Lenka, az énekesnő pedig azóta az anyaság mindennapjaiban találta meg önmagát, amely alapjaiban formálta át az életét és a prioritásait. Most azonban egyre határozottabban körvonalazódik a visszatérés. Korábban a színpadtól való távolságát inkább átmeneti időszakként értelmezte: "Igazán sosem hagytam abba."
Sokáig hallgatott, most azonban megtöri a csendet. Dióssy Klári a Nemzeti Rákellenes Napon tér vissza, és olyan történetet osztott meg betegségéről, ami mindenkit megrázott.
Fancsikai Eszter elmesélte az RTL.hu-nak, hogy a Heti Hetes gyerekkorában mindig is nagy családi eseménynek számított náluk. Éppen ezért kifejezetten meghökkentő számára, hogy hajdanán még a tévéképernyőn keresztül nézte Hajós Andrást, most pedig egy stúdióban ülhet vele. De vajon mit tanácsolt neki a Heti Hetes veteránja? A videóból kiderül!
A menopauza nem az önfeladást, hanem az újfajta tudatosságot jelenti a szépségápolásban. Harangvölgyi Anna anti-aging szakember, a Harangvölgyi márka alapítója arról mesélt a GLAMOUR-nak, hogyan őrizhető meg a bőr ragyogása és rugalmassága a hormonális változások közepette is.
Catherine Oxenberg a 80-as évek egyik ikonikus szépsége volt, akit milliók csodáltak a képernyőn. Ma már egészen más arcát mutatja, de kisugárzása még mindig figyelemre méltó.
A napokban került nyilvánosságra, hogy David és Victoria Beckham békejobbot nyújtottak az elidegenedett gyermeküknek. Brooklyn Beckham azonban békülés helyett sajátos módon reagált az ajánlatra.
Tűzoszlopok, konfettiágyúk, lézer és műhó, valamint esténként 17 ezer rajongó – ilyen volt a Pamkutya rekordszámú hét koncertjéből négy, és ezt ígéri a csapat a következő 3, árpilisi koncertekre is. A főként internetes tartalmaikról és paródiáikról ismert testvérpár, Osbáth Norbert és Osbáth Márk fél éven át készült a fellépésekre, még énektanárhoz
T. Danny egy dokumentumfilmben beszélt arról, hogy pályája csúcsán, a külső sikerek mögött súlyos drogfüggőséggel és lelki összeomlással küzdött. Elmondása szerint a folyamatos nyomás, a fellépések és a hírnév hatására egyre mélyebbre süllyedt, miközben a szerhasználat nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is tönkretette. A történet egyik legmegrázó
Az angol királyi család tagjának lenni számos előnnyel és kiváltsággal járhat, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tehetsz meg, ha az uralkodó legszűkebb köréhez tartozol. Mutatjuk, melyek azok a szabályok, melyeket a monarchia képviselőinek szigorúan követniük kell.
Jól mutatja, hogy tényleg hatalmas az április 12-ei választás tétje, hogy még a mindig vicceskedő showman sem vicceli el azt a videót, amiben részvételre buzdít mindenkit. Gáspár Győző és Gáspár Bea az utolsó pillanatokat is megragadták, hogy elmondják: Ez a vasárnap sorsdöntő!