Tokár Tamástól és a feleségétől, Kovács Dorottyától már megszokhattuk a vicces, vidám tartalmakat, ám most egy egészen új terepen próbálja ki magát a házaspár, ennek részleteit pedig – a követők legnagyobb örömére – rendszeresen meg is osztják.
Váratlanul nagy figyelmet kapott a 30. Budapest Pride, amely a jövő évi választásokra készülő kormánypártnak és ellenzéknek egyfajta "harcterévé" vált.
Balázs Andrea tízévesen komoly döntést hozott: miután a nővére tragikus halála miatt kimaradt az életéből a keresztelő, megkérte a szüleit, hogy pótolják ezt a fontos szertartást.
Andrew Garfield ismét szerelmes: ezúttal a Top Gun: Maverick sztárjába, Monica Barbaróba. A párt január óta többször is lefotózták együtt, de a Glastonbury fesztiválon vállalták nyilvánosan kapcsolatukat, ahol kézen fogva sétáltak és csókolóztak, miközben különböző koncerteket néztek meg a Worthy Farm területén.
A legfontosabb fengsuj szabály: ne rakj tükröket egymással szembe! És óvakodj a tükrös amulettektől, amiket manapság szerencsehozó fengsuj kiegészítőkként árusítanak! Hogy miért? Ebből a cikkből minden kiderül! A tükör - ugyebár - megduplázza, vagy akár megsokszorozhatja azt, amit visszatükröz. A fengsuj különböző irányzataiban megoszlanak a véleke
Trump rajongói nagyjából ugyanannyian vannak, mint az utálói, akiknek most rossz hír érkezett, hiszen lelepleződni látszik az elnök bombasztikus terve.
Nem sokkal azután, hogy Azahriah elnézést kért, amiért az Instagramon erős kijelentést tett a Fidesz-szavazókról, Magyar Péter is reagált a dalszerző-énekes kijelentéseire. A TISZA Párt elnöke azt írta, érti az indulatot, de szerinte nem más pártok szavazói jelentik a problémát.
Egy fárasztó, meleg nyári nap után szinte mindannyian abban reménykedünk, hogy legalább estére jön egy kis felfrissülés, leülhetünk a teraszon egy pohár limonádéval, végre ki lehet nyitni az ablakot, és hűvösben aludni. Csakhogy gyakran csalódnunk kell – úgy érezzük, este sem hűl le erőteljesebben a levegő. De vajon mi az oka ennek, és mire számíth
A Sztárbox 2025 nemcsak az ütésekről szól, idén a divat is ringbe száll. A feltörekvő UNREAL INDUSTRY az RTL kérésére hónapokig dolgozott a sztárokkal, hogy mindenkinek saját, vagány szettje legyen. Nézd meg, milyen merész ötletek születtek – és ki miben áll ki a fények alá!
"Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket!" - írta a zenész.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Azt csak Sidi, A Tankcsapdát tizenhárom év után elhagyó gitáros tudja, hogy hány tizenkét menetes meccset vívott magában, amíg meghozta a végső döntést, hogy kiszáll az ország legmenőbb rockbandájából. Mindent mérlegelnie kellett, és alapos oka lehetett, hogy nem kér többet a garantált sikerből. Azt mondja, férfi energiáit most a sportban mozgósítj
Nem kell mindig a Balatonig utazni, ha csobbanásra, napra vagy természetre vágyunk, ugyanis Magyarország bővelkedik olyan vízparti helyekben, amelyek messze elkerülik a tömegturizmus reflektorfényét, mégis elsőrangú élményeket nyújtanak. Van köztük családbarát oázis, zenés nyári menedék, elfeledett alföldi gyöngyszem vagy városi beach-hangulat egyk
Meghan Markle ismét olyan lépést tett, ami heves reakciókat váltott ki a brit királyi család rajongóinak körében – sokak szerint ez már több volt a soknál.
2024 elején derült ki, hogy a brit trónörökös felesége rákkal küzd. Katalin hercegné hosszú hónapokon át harcolt a rettegett betegséggel, és bár azóta felgyógyult, a normális kerékvágásba való visszailleszkedés számára sem ment gördülékenyen.
Till Attila lenyűgöző oázist varázsolt a kertjéből. A TV2 népszerű műsorvezetője egy videóban mutatta be, hol él családjával, s nemcsak a virágok és zöldek bűvölték el a követőit, hanem az egész környezetet. A kert egyik különleges éke egy monumentális Buddha-fej, amely spirituális hangulatot kölcsönöz az amúgy is álomszerű otthonnak.
A 2022-es év elején borította a bilit G.w.M, aki már nem tudott tovább egy fedél alatt élni a volt párjával, Nagy Melanie-val, ezért elváltak útjaik. Sokáig ment a sárdobálás, de azóta mindkét fél lehiggadt, ugyanis mindketten a gyermekeik boldogságát tartják szem előtt. A rappernek Kulcsár Edinától is született két gyermeke, akiket most a féltestv
Ismerős az érzés, amikor azon kattog az agyad, hogy mit kellene még bepakolni a bőröndbe? Próbálod átgondolni, milyen helyzetekre kell felkészülnöd, hogy biztosan jól sikerüljön a vakáció. Az általános egészségügyi termékek mellett azonban érdemes illóolajokkal is készülni, legyen szó kalandos utazásról, vagy épp otthoni kikapcsolódásról.
Középiskolás diákok kérdéseire válaszolt a Nemzetközi Űrállomás (Iss) fedélzetéről Kapu Tibor kutatóűrhajós szerdán, a budapesti Huniverzum Látogatóközpontban Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Hunor program vezetője közreműködésével szervezték meg az eseményt - írja az Mti.
Katalin hercegné a colchesteri kórházba látogatott el a héten, és meglepően őszintén mesélt a rákkezelés utáni időszak lelki megpróbáltatásairól. Vilmos herceg feleségének szavai mindenkinek erőt nyújthatnak, aki valamilyen betegségből épül fel.
Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik nemrég bejelentették, hogy első gyermeküket várják, a kismama most pedig váratlan helyről posztolt Instagram oldalára. Sőt, a 24 óráig elérhető sztorihoz még egy sokatmondó üzenetet is fűzött.
Szily Nóra műsorvezető a családjáról vallott. Őszintén beszélt róla, miért nem volt jó viszonyba a vér szerinti apjával, és mi volt az a mondat, ami örökre meghatározta a kapcsolatukat. Kiderült, hogy az édesapjával lévő rossz viszony miatt a féltestvérét sem ápol jó viszonyt, sőt a testvérének sem tartja. s
A hollywoodi színésznő Alex Cooper Call Her Daddy című podcastjában vendégeskedett, ahol nemcsak legújabb filmjét népszerűsítette, de arról is imponáló nyíltsággal beszélt, hogy az ötvenhez közeledvén rákapott az egyéjszakás kalandokra.
Ha a hőség miatt becsukod az ablakot és vizes törülközőt tekersz a nyakad köré – ne csodálkozz, és már nem fogsz –, hogy aktív eutanáziát követsz el magad ellen. És ez nem is akkora túlzás.