A 76 éves újságíró először saját műsorában tett említést daganatos betegségéről, most viszont hosszasan visszatekintett élete elmúlt, megpróbáltatásokkal tarkított fél évére.
Jennifer Lopez dögösebb, mint valaha: a világsztár egy napozóágyon heverészve mutatta meg tökéletesen kidolgozott, sportos alakját, amire csak egy aprócska fürdőruhát húzott.
Véget ért Kriszti és Dénes útja az Exek csatájában. A második szimpátiaszavazáson ők kapták a legtöbb jelet – ami ezúttal a kiesést jelentette. Dénes visszafogottsága, a beilleszkedés nehézségei és a páros gyenge játékteljesítménye együttesen vezettek a búcsúhoz. Bár a csapatdinamika nem kedvezett nekik, mindketten úgy érzik, fejlődtek a játék sorá
Tragikus veszteség érte a szórakoztatóipart: július 2-án, 56 éves korában elhunyt Julian McMahon, akit világszerte a Nip/Tuck (Kés/Alatt) és a Charmed (Bűbájos boszorkák) sorozatokból ismerhetett a közönség. A színész halálával kapcsolatban naponta derülnek ki új információk - már azt is tudni lehet, mekkora vagyont halomozott fel karrierje során.
A képernyőidőm az elmúlt héten átlagosan 4 óra 21 perc volt. Persze–persze, írtam rajta e-maileket, intéztem ügyeket, befizettem számlákat, és hallgattam zenét is. A fennmaradó időben pedig dopamin után futottam. Amikor szüntelenül görgetünk, vásárolni indulunk, ha rossz kedvünk van, vagy süteménybe fojtjuk a szorongásunkat, szintén boldogsághormon
Hangosak, tudálékosak, azt hiszik mindent tudnak, a szabályok betartása úri huncutság számukra. Íme, a filmörténelem legbosszantóbb tinédzserei, akik minden megmozdulásukkal megemelték a vérnyomásunkat.
A szőlőültetvények most élet-halál harcot vívnak a falánk betolakodóval. Somogyban már nincs olyan borvidék, ahol ne bukkant volna fel az aranyszínű sárgaság miatta.
Egy új életrajzi kötet szerint Ii. Erzsébet királynő már Meghan Markle és Harry herceg 2018-as esküvője előtt úgy vélte, hogy Meghan, Vilmos herceg és Katalin hercegné között nem működik a kémia. Az információ Lady Elizabeth Anson visszaemlékezésein alapul, aki több éven át bizalmas beszélgetéseket folytatott az uralkodóval.
Timothée Chalamet és szerelme, Kylie Jenner éppen St. Tropez-ban romantikáznak, azonban itt sem tudtak elrejtőzni a lesifotósok elől. A róluk készült képeken a színész egy baseball sapka-kendő kombinációt visel a fején, amivel a rajongók szerint az volt a célja, hogy eltakarja új, extrém frizuráját.
Lukács Petra hat éve él Kínában, ahol elképesztő technológiák és mély kulturális különbségek formálják a hétköznapokat. Az önvezető buszok, drónos rendelés és tenyérrel történő fizetés már a mindennapok része, de a beilleszkedés egyáltalán nem volt könnyű. A nyelvi akadályok, az alkalmazásokkal irányított élet és a teljesen más társadalmi szokások
Az élet útjának kanyarjain néha beleütközünk a múlt sebeit rejtő fájdalmakba. Olykor úgy érezzük, hogy ezek a lelki sebek soha nem fognak begyógyulni. De vannak pillanatok, amikor minden megváltozik, és a gyógyulás elkezdődik. Az asztrológia szerint most három csillagjegy számára jön el az a különleges időszak, amikor minden lelki seb begyógyul, és
Bár Ránija és szépséges menye, Rajwa hercegné állítólag meglehetősen jó viszonyt ápolnak, azért a királyné neki sem enged meg mindent, még az öltözködés terén sem.
Amalfira vágysz, de a pénztárcád maximum a járda szigetig juttat el? Egyet se félj, ezekkel a lakberendezési termékekkel egy csapással becsempészheted az olasz életérzést a lakásod falai közé!
Kulturális szenzáció rázta meg a zenei világot: Tokióban megtalálták azt a legendás Stradivari hegedűt, amely a második világháború idején tűnt el, és azóta is hiába keresték.
Közel másfél éve, hogy beiktatták Sulyok Tamás köztársasági elnököt, ő azonban ez idő alatt egyetlen kegyelmet sem adott – egészen idáig. Most ugyanis a hivatalba lépése óta először adott kegyelmet. A köztársasági elnök pedig nem aprózta el: rögtön négy esetben is intézkedett.
Angelina Jolie és Brad Pitt lánya, Shiloh Nouvel Jolie egyre jobban hasonlít az édesanyjára. A legújabb lesifotóin pontosan úgy néz ki, mint a színésznő az ő korában: akár egymás klónjai is lehetnének.
Mark Rutte, a NATO főtitkára Kína és Oroszország kettős támadására figyelmeztet: ha Hszi megtámadja Tajvant, Putyin ugyanakkor támadhatja meg a NATO-tagállamokat.
Szulák Andrea ritkán tesz közzé képet a lányáról, Rozináról, most azonban kivételt tett, és a Margitszigeten készült közös fotó hatalmas sikert aratott a rajongók körében.
A világhírű színésznő, Zendaya ismét feltűnt Budapest utcáin – ezúttal egy belvárosi kávézóban lepte meg a dolgozókat és a vendégeket. A Szent István Bazilika szomszédságában található vendéglátóhely munkatársai boldogan számoltak be az élményről.
Katalin hercegné húga, Pippa Middleton a napokban a Forma-1-es Brit Nagydíjon tűnt fel, ahova férje, James Matthews kíséretében érkezett. Az alkalom már önmagában is különleges, hiszen hét hónap után először jelent meg nyilvános eseményen, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy új frizurát is villantott.