Nem volt szégyenlős az énekesnő meg kell hagyni. Kesha a legújabb albumát széttárt lábakkal, és átlátszó csipkeruhával reklámozta az Instagram-oldalán.
Visszahódította a hotdogevés bajnoki címét Joey Chestnut a hagyományos július 4-i versenyen pénteken New York-ban, miután 10 perc alatt 70 és fél kiflibe ágyazott virslit fogyasztott el.
Egy spontán tengerparti kiruccanás, romantikus városnézés vagy családi kirándulás autóval – mind csodás nyári élmények lehetnek. Ám ahhoz, hogy az utazás valóban gondtalan legyen, nem árt néhány fontos részletre figyelnünk. Ha ugyanis nem tartunk be minden szabályt, ami az adott országban, az általunk használt útvonalon autóval való utazás esetén s
56 évesen meghalt a Marvel-filmek és tévésorozatok ismert arca. Julian McMahon halálát felesége jelentette be. A színészt márciusban jelent meg utoljára nyilvánosság előtt, Nicolas Cage oldalán.
Az egykori szépségkirálynő még mindig lábadozik súlyos balesete óta. Horváth Éva állapota ellenére megállíthatatlan, ugyanis elképesztő dologra készül.
A való életben és az Exek csatájában is viharos volt Farkas Dénes és Karnics Kriszti kapcsolata, de valami mégis összeköti őket. "Azt, amit szerettem benned régen, azt most ugyanúgy szeretem" – kezdte vallomását a színész. Nézd meg a videót a szaftos részletekért!
Egy drasztikus életmódváltás az egészség mellett az egyik legnagyobb pozitív hatása a súlycsökkenés. Ám sajnos ez azzal is jár, hogy a bőr laza lesz, extrém esetekben ezt akár műtéti úton kell eltávolítani. Itt azonban még nem tart az aranytorkú magyar énekesnő, Király Linda, aki az utóbbi hónapokban hatalmas változáson ment keresztül. Az elmúlt hó
Diane Kruger élő bizonyítéka annak, hogy a szépség az évek múlásával csak még kifinomultabbá válik. A világhírű színésznő közel az 50-hez is elképesztően néz ki, ragyogó kisugárzásával és természetes eleganciájával bármikor leveszi a világot a lábáról.
Az Exek csatája hatodik részében Noé Viktor a fürdőszobában vágott oda Zsíros Lindának, miután kiderült a csókjelenet és a titkos afférja Fenyvesi Barnával. A színész mondata után Linda szóhoz sem jutott – a feszültség tapintható volt a villában. Nézd meg a videókat!
A Tv2 nemrég jelentette be, hogy ismét izgalmas őszi szezonra készülnek, hiszen a Nagy Ő és a Megasztár mellett az ország házibulija is visszatér. A rajongók pedig már döntöttek is, hogy kik azok az énekesek, akiket szívesen látnának a Sztárban Sztár All Stars győzteseként.
Miután nyolc év csatározás után jogilag is elváltak útjaik Angelina Jolie-val, a színész megkönnyebbült. Brad Pitt boldogsága azonban így sem teljes, sok mindent megbánt és lelkifurdalás gyötri.
A micro-ghosting gyakoribb, mint hinnéd: nagy rá az esély, hogy már veled is megtörtént – ráadásul úgy, hogy nem is tudtál róla. Ha a pasi a te életedben is felbukkan, magába bolondít, majd eltűnik, utána pedig újra felbukkan, akkor te is a micro-ghosting áldozata lettél. Pszichológus szakértővel jártunk utána, mit kell ilyenkor tenni és miért nem
Elvesztette a rákkal vívott csatát Julian McMahon. A Bűbájos boszorkák és a Kés/alatt című sorozatokban is szereplő színész még csak 56 éves volt. Halálának hírét a felesége erősítette meg.
Lehetne ez egy szép, nyugalmas nyári szombat délelőtt, de mégsem egészen az: lezárások és a kánikula is nehezíti a közlekedők életét. Segítünk, merre haladjon, hogy ne érje váratlan meglepetés az utakon.
A népszerű rapper bátyját az egykori futballista, Katzenbach Imre meggyilkolásáért áprilisban elsőfokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Curtis testvére, Sz. Lajos most a Napló kamerái előtt nyilatkozott.
Legalább 24 ember halt meg a súlyos áradásokban a texasi Kerr megyében – mondta Larry Leitha seriff péntek este sajtótájékoztatóján. Greg Abbott texasi kormányzó pénteken bejelentette, hogy katasztrófahelyzetet hirdetett. Egy tábort elmosott a folyó, ami két óra alatt hat métert emelkedett, 23 ember, köztük több gyerek tűnt el, őket nagy erőkkel ke
Bár Diana hercegné sosem találkozhatott unokáival, emléke mégis ott él a mindennapjaikban – megható módon Vilmos herceg gondoskodik róla, hogy György, Sarolta és Lajos megismerjék és megszeressék azt a nagymamát, aki sosem lehetett az életük része.
Nehéz szavakat találni arra, amit most egy magyar urbexes mutatott meg a világnak. A Hableány hajóroncsról készült új felvételek sokkoló részleteket tárnak fel.
A brit pop legendái, Liam és Noel Gallagher 16 évig tartották a haragot, de végre kibékültek és ez már végleges, visszatérnek a színpadra, újra indul az Oasis turnéra!
Legalább 24 ember halt meg áradásokban Texasban, az Egyesült Államok déli részén. És 25 lány is eltűnt, akik egy nyári táborban vettek részt az érintett folyó közelében. A Guadalupe folyó vízszintje előző este 45 percen belül nyolc métert emelkedett,
Bár úgy tűnik, Brad Pitt új barátnője, Ines de Ramón mellett megtalálta a boldogságot, egy dolog nem hagyja nyugodni. Úgy érzi, helyrehozhatatlan hibát vétett az Angelina Jolie-val való "mérgező" válása során. A nyolc évig tartó válóper végére tavaly ugyan pont került, de a színész egyáltalán nem érzi magát győztesnek.
A jelentések szerint egy Ryanair repülőgép kigyulladt a Palma de Mallorca repülőtéren. A balesetben tizennyolcan sérültek meg, közülük hatot kórházba kellett szállítani.
A nyári turné bármelyik helyszínének közönsége már pár órával a meghirdetett időpont előtt tűkön ülve várja, hogy kedvencük, Rúzsa Magdi a színpadra lépjen. Ahhoz azonban, hogy a népszerű énekesnő pontosan elkezdhesse a koncertjét, sőt, egyáltalán eljusson az adott városba, emberek tucatjainak összehangolt munkájára van szükség Magdi menedzserétől