A gyönyörű modell őszre várja első gyermekét, amitől boldogabb nem is lehetne. Sydney van den Bosch és Beni örömét még az sem ronthatja el, hogy a házfelújítás során folytonos problémákba ütköznek, sőt most ezt fel is adták egy időre.
Jenna Ortega elképesztő megjelenésével uralta a vörös – pontosabban lila – szőnyeget a Wednesday második évadának premierjén. A Netflix sikersorozatának szereplői gótikus eleganciával léptek a közönség elé a londoni Central Hall Westminsterben.
Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán a kormányülés szünetében.
Ozzy Osbourne legidősebb gyermekei, Jessica és Elliot Osbourne nem vettek részt a zenész temetési menetén, amelyet július 30-án tartottak szülővárosában, az angliai Birminghamben.
Rácz-Gyuricza Dóra könnyeivel küszködve vallott gyermeke születéséről. Rácz Jenő felesége szerint akkora volt a baj, hogy még a sztárséf is elsírta magát.
Augusztus 7-től vetítik a hazai mozik a Már megint nem férek a bőrödbe filmet. A főszereplő Lindsay Lohan káprázatos szettekben örvendezteti meg a rajongókat amerikai sajtókörútján.
A mesék varázsa nemcsak a képernyő előtt élhető át – a mindennapokban is velünk lehetnek a gyerekkor kedvenc figurái. A Nemzeti Archívum weboldalán elérhető TV Maci-bolt kínálatában olyan kulcstartók vásárolhatók meg, amelyek ismert és kedvelt mesés szereplők alakjában elevenednek meg.
A rapper szerint a fesztiválpiacon is megjelennek a politikai szempontok. Szerinte ma már kikerülhetetlen, hogy valaki ne érintkezzen NER-közeli szereplőkkel.
"Ott ugyanis az általános szerződési feltételekben benne van, hogy ha valakiről valótlant állítasz, és ő beperel, akkor kiadhatják az IP-címedet" – mondta.
Károly nem kímélte Kamillát, megparancsolta neki, amitől neje a legjobban félt: a király akkor is hajthatatlan maradt, amikor felesége elmagyarázta neki, miért fél megtenni élete legnehezebb lépését.
17 év, 14 név, elég szapora éveket tudhat a háta mögött az énekesnő. Még gombócból is sok lenne Taylor Swift exeinek száma, de mi összeszedtük mindannyiukat a számotokra.
Csütörtök estétől augusztus 3-ig rendszerfejlesztést végeznek, amely átmeneti szolgáltatáskiesésekkel jár. Az MHB munkálatai várhatóan augusztus 3-ig, vasárnapig tartanak.
Sokkoló esemény rázta meg a portugál fővárost: Lisszabon belvárosában, a piactér közelében kora reggel egy lefejezett férfi holttestére bukkantak. A hatóságok azonnal gyilkossági nyomozást indítottak, a környéket pedig teljes egészében lezárták.
A hollywoodi nagyágyú nem rajong a borotváért: saját elmondása szerint már hat éve nem nyúlt a szakállához. Most viszont mégis megtette, de a végeredmény nem töltötte el boldogsággal.
Egy hamarosan megjelenő életrajzi könyv szerint Margit hercegnő viselkedésére és egészségi állapotára hatással lehetett édesanyja, az anyakirálynő terhesség alatti alkoholfogyasztása. A Pulitzer-díjra jelölt amerikai írónő, Meryle Secrest új kötete, a Margit hercegnő és az átok – Egy királyi élet feltárása szeptember 9-én jelenik meg, és máris heve
Bár a Forbes aktuális listája szerint ismét ő a legértékesebb magyar celeb, úgy tűnik, Majka nem a színpadon szeretne megöregedni, és egyre komolyabban foglalkoztatja a visszavonulás lehetősége.
Brad Pitt úgy döntött, nem borotválkozik, mi meg úgy döntünk, hogy megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni azt az egyszerű tényt, hogy úgy néz ki, mint egy kamionsofőr a 80-as évekből – kevés sikerrel.
Szerda délután egy férfi balesetet szenvedett a strandon, ám a segítség késve érkezett: a mentők több mint fél órán keresztül nem tudtak eljutni a helyszínre a szabálytalanul parkoló járművek miatt.
Dolly Parton, a countryzene koronázatlan királynője, élete során számtalanszor bebizonyította, hogy nincs hozzá hasonló. De egyszer még őt is összekeverték… saját magával.