Varsányi Rékát az Ázsia Expressz negyedik évadában ismerhettük meg, Nagy Alekosz kísérőjeként. Réka azóta számos dologba vágott bele, a próbálkozásait pedig mindenki nyomon követhette a médiában, egészen eddig. A 32 éves anyuka úgy döntött, most, hogy végre munkát talált, biztonságra és csendre vágyik, ezért visszavonul a nyilvánosságtól.
Mint ismert, a Kőgazdag fiatalokból ismert Bárány Aurél egy kórházi kórteremből jelentkezett be több mint egy héttel ezelőtt. A TV2 fényűző életet élő sztárja kételyek közt hagyta a követőket, ugyanis egészen idáig semmiféle magyarázattal nem szolgált az aggasztó poszttal kapcsolatban. Ám most megszólalt, elárulva, mi történt...
A színésznő gyerekei összefogtak, hogy segítsenek édesanyjuknak visszanyerni egészséges testsúlyát. Angelina Jolie rettenetesen vékony, rengeteg izmot veszíthetett az utóbbi időben.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma a Kremlben tartott sajtótájékoztatóján érintheti Ukrajnát, reagálhat a hét elején Dzsiddában született ukrán- amerikai tűzszüneti megállapodásra, amennyiben kérdéseket tesznek fel a témában - közölte az orosz államfő sajtótitkára, Dmitrij Peszkov.
Túl keserűnek érzed önmagában a kávét? Cukrot azonban nem szeretnél hozzáadni, mert tudod, hogy úgy egészségtelenebb lesz? Inkább a tejet is mellőznéd? Itt egy egyszerű trükk, amellyel cukor nélkül is megédesítheted kedvenc reggeli italodat.
Halála előtt előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedett a színész, ami a szakértők szerint életmódbeli tényezőkkel is összefüggésben állhatott. Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa teljes elszigeteltségben éltek.
Három éve az autójában él az ikonikus R&B lánybanda egykori sztárja. Az énekesnő kedden a YouTube- ra feltöltött szívszorító videóban mesélte el rajongóinak, hogy került ebbe a nehéz helyzetbe, amelyből igyekszik kilábalni. Ezen segíthet, hogy újra összeáll a csapat egy európai turnéra.
Úgy tűnik a sármos színésznek nemcsak a haja változott meg, hanem a teljes arcberendezése is. Egy plasztikai sebész felfedte a titkot, George Clooney furcsa kinézetével kapcsolatban.
Már elérhető az újságárusoknál és a szupermarketek polcain a GLAMOUR március-áprilisi száma, és vele együtt a tavaszi GLAMOUR-napok kuponfüzet is. Címlapon az olimpiai bajnok öttusázó Gulyás Michelle, aki arról is mesél, hogyan választotta a rendfenntartói szakmát, és hogyan épít karriert rendőrként is.
Egy kiberbiztonsági szakértő hamis szoftverfrissítés miatt adott ki figyelmeztetést. Az "infostealer" névre keresztelt csalás az internetes böngésző frissítésének álcázásával veszi rá a felhasználókat a káros szoftverek letöltésére.
Az almafák megfelelő gondozása fontos az egészséges fához és a bőséges terméshez. Sokan tartanak attól, hogy egy elburjánzott almafa metszése bonyolult feladat, valójában egyszerűbb, mint gondolnánk.
A hetek óta tartó találgatások után Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs most először adtak közösen interjút. A két hazai híresség az utóbbi időben egyre több időt töltött együtt, most pedig őszintén elmondtak mindent a kettejük kapcsolatáról, és arról, hogy a róluk szóló pletykák közül mi igaz, és mi kitaláció. Emellett egy nagy bejelentéssel is készü
Sydney van den Bosch és a férje, Beni nagy fába vágta a fejszéjét: a házaspár úgy döntött, felújítja a házát, ám a dolgok nem éppen úgy sültek el, ahogy azt tervezték. A gyönyörű tévés szerint azért változtatnak ennyit, mert úgy tervezik, hogy örökre abban a házban laknak majd.
Azt hinnénk, hogy az ókori Perzsia sivatagos vidékén ismeretlen volt az ápolt lábfej. Pedig a perzsák lába csodálatosan puha volt, ami lábápolási rutinjuknak volt köszönhető.
Nemrégiben egy testbeszédszakértő elemezte a walesi hercegi pár visszatérő mozdulatait, jellegzetes gesztusait, és váratlan következtetést vont le a megfigyeléseiből.
Blake Lively és férje az utóbbi időben a Velünk véget ér című film forgatásán történt állítólagos zaklatások miatt került a figyelem középpontjába. Úgy tűnik, hogy az ügyből már Ryan Rynoldsnak is elege van, a színész nem jelent meg felesége egy másik új filmjének a premierjén.
Egykor rajongás övezte, ma már kevesen emlékeznek rá. Egyetlen szerep tette halhatatlanná, de a rivaldafény elhalványult, és az évek múlásával keserűség költözött a helyére. Mi történt vele?
A hercegnét megcsókoló fiú még mindig arról álmodozik, hogy szerelmük kibontakozhat. Hogy erről mit gondolhat Harry herceg, még nem tudni, de Meghan Markle körül egyre jobban gyűlnek a fellegek...
Hogy a gyümölcsfa metszése hasznos, az biztos, ha a cél az, hogy minél több gyümölcsöt hozzanak. A mikor és a hogyan már nem ennyire egyértelmű. A gyümölcsfa metszése utáni sebkezelés és lemosó permetezés fontos, a mivel azonban szintén kérdéses. Az öntözés létkérdés a fa szempontjából, viszont a hogyan egyáltalán nem mindegy.